|
Avatásra készülnek Vásárhelyen
Befejezik a fedett uszoda építését az
ünnepre
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-08-19 |
|
| |
|
Szinte
éjjel-nappal dolgoznak a vásárhelyi fedett uszoda építésén, és a
tervek szerint be is fejezik a munkát augusztus 20-ig – tudtuk meg
Magyar Józseftől, a fürdő ügyvezető igazgatójától.
|
|
|
A nettó 1,2 milliárdos beruházás
avató ünnepét Szent István napján fél 12-kor tartják. Köszöntőt mond
Lázár János polgármester, Deutsch Tamás országgyűlési képviselő,
Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Miklóssy
Ferenc, a kivitelező Keviép Kft. ügyvezető igazgatója.
A
Magyar Szinkronúszó Szövetség bemutatóját követően pedig Gyárfás
Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke szól az ünnepség résztvevőihez.
Ezen a napon köszöntik Risztov Éva világ- és Európa-bajnoki
ezüstérmes, többszörös magyar bajnok úszónőt, Cseh László ezüstérmes
világbajnok úszót.
Majd az Octopus Búváriskola műsora, a
Csongrád Megyei Úszóegyesületek és Török Sándor Városi fürdők című
könyvének bemutatója következik.
|
|
|
|
|
| |