|
Épül Eperjes temploma
Várhatóan szeptemberben szentelik fel
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-07-28 |
Blahó Gabriella |
| |
|
Jótékonysági koncertet adott az épülő eperjesi templom
javára januárban a Nemzeti Filharmónia, Kocsis Zoltán vezényletével.
A bevétel a várakozásokat messze alulmúlta, az elszámolás után
kiderült: mindössze százötvenezer forint gyűlt össze.
|
|
|
|
Fotó: Tésik
Attila | A Pro Concordatia Populorum
Lovagrend tagjaként a szentesi Orbán István szervezte a
koncertet azzal a szándékkal, hogy a jótékony rend képviselőjeként
ezen a módon járulhasson hozzá a szent cél megvalósulásához. A
négyezer forintos jegyekből mindössze negyvenegy darab kelt el, a
csaknem kétszáz fős hallgatói tábor legjelentősebb részének
toborzása a filharmónia szervezésének köszönhető: az utolsó
pillanatban százötven zenebarátot hívtak el a január eleji budapesti
koncertre, de ők nem váltottak belépőt.
A százötvenezer
forintot a lovagrend átutalta a templomépítést támogatók számára
létrehozott alapítvány számlájára. Emellett a lovagrend
közbenjárására adományoz a szentesi Kontavill villamosszerelést az
épülő templomban.
Ennek értéke mintegy háromszázötvenezer
forint. Közvetve tehát mintegy félmillió forinttal járul hozzá a
lovagrend a templomépítéshez.
Az eperjesi szent hajlékot a
katolikus egyház építi, a megyés püspöki hivatal tízmillió forintot
áldoz ebben az esztendőben erre a célra. A félig kész templomban a
belsőépítészeti munkák még hátravannak, be kell vezetni a
közműveket.
Ahhoz, hogy fel lehessen szentelni a templomot,
szükség volna további hatmillió forintra – mondta Kollár
János, Eperjes polgármestere. Magyarország egyetlen
harangöntője természetesen vállalja az eperjesi templom harangjának
öntését, de szükség volna még orgonára is.
Ezek hiányában –
a polgármester szerint – nem volna méltó a templom az avatásra.
Ugyanakkor információink szerint Gyulay Endre megyés püspök
szeptemberben szeretné megtartani a szertartást, hiszen az egyház és
a falubeliek egyaránt alig várják, hogy szépen feldíszített
templomukba bemehessenek.
Ám erre néhány hónapot még
biztosan várni kell, addig a hívők a község iskolájában megtartott
istentiszteleteket látogatják.
|
|
|
|
|
| |