Ha haraggal ér véget a nap  A magyar párok titkolózóbbak, mint a lengyelek(?) Ajánlja a cikket?         | 2003-07-10 | Bakos András A magyar házaspárok kevesebbet beszélgetnek saját kapcsolatukról, mint a lengyelek, a csehek és a szlovákok – állapította meg egy felmérés nemrég. A viszonyítás megmosolyogtató, az már kevésbé, hogy az eredmény hallatán a pszichológus, a családgondozó és a lelkész sem csodálkozik. Azt mondják: aki gyerekkorában kevesebbet látja a szüleit, nagyszüleit beszélgetni, és az iskolában nem felel, hanem dolgozatot ír, az felnőttként sem találja a megfelelő szavakat, amikor mondania kellene valami fontosat. Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában egy időben készült el az a felmérés, amely a házastársak egymás közötti kommunikációját vizsgálta. A kutatás kezdeményezői arra voltak kíváncsiak, mit titkolnak egymás előtt a férjek és a feleségek, illetve, miről szeretnének többet beszélgetni egymással. Kiderült, hogy a leggyakrabban mindenütt azt titkolják a házastársak, ténylegesen mennyibe került az a ruha, cipő, könyv, horgászbot, amit épp vásároltak. A magyar nők 62 százaléka mondta azt, hogy házastársa minden fontosat tud életének korábbi kapcsolatairól, s ezen a téren a magyarok a jelek szerint ugyanolyan közlékenyek, mint az amerikaiak. Dr. Szilágyi Vilmos pszichológus ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: a múlt ismerete segítség lehet abban, hogy a partnerek megértsék egymás reakcióit, érzéseit. Ugyanakkor a magyar házasoknak csupán a 17 százaléka szeretné, ha a partnerük velük kapcsolatos kérdéseket tenne föl nekik. A cseheknél ez az arány 31, a szlovákoknál 37, a lengyeleknél 42,5 százalék. Íme: számokkal is igazolható, hogy létezik magyar, cseh, lengyel, szlovák mentalitás – sugallja a felmérés. A mi tizenhét százalékunk azonban megdöbbentő. Legalábbis, első pillantásra. – Nem csoda, hogy a felmérés ezt az eredményt hozta – mondja a megkérdezett családgondozó. – Hiszen azok a huszon- és harmincéves fiatalok, akik mostanában családot alapítanak, a hetvenes években kulcsos gyerekek voltak. Hamar önállósághoz szoktak, hamar megtanulták, hogy nagyon sok problémát egyedül kell megoldaniuk, mert szüleik a főállás mellett másodállást is vállalnak, miközben éveken át építik a családi házat. Bár ügyesebben intézik hivatalos ügyeiket, és kreatívabbak a munkahelyükön, kevesebb lehetőségük volt arra, hogy megtanulják a családon belül használatos – normális – magatartásmintákat. Szüleik még könnyebb helyzetben voltak, hiszen ők zömmel többgenerációs családban kezdtek fölnőni, ahol mindig az egész család foglalkozott a gyermekekkel. A mostani fiatalok, és gyerekeik azonban kevesebbet beszélnek egymással, és ez nem csak a párkapcsolataikat determinálja, de többi, úgymond, emberi kapcsolataikat is. Bár banális ötletnek tűnik, de szerintem jó lenne, ha iskolában tanítanák azt, hogyan kell beszélni – fogalmaz a szakember. – Mi az iskolában az érdemjegyeink nagyobbik részét szóbeli feleletre kaptuk, most viszont inkább dolgozatot íratnak a tanárok – mondja a makói Kotormán István, aki maga is családos ember, református lelkész, és egyháza révén egy általános iskola működtetője. – Ez apróságnak tűnik, de szerintem hozzájárul ahhoz, hogy a mai fiatal emberek kevésbé közlékenyek; nem tudnak hogyan hozzáfogni mondandójukhoz, inkább hallgatnak – otthon is. És ez az állapot nem csak a házastársi kapcsolatok számára káros; hol vannak már azok a régi baráti társaságok, késő estig tartó beszélgetések, közös szalonnasütések? A hallgatás, elhallgatás, titkolózás oka gyakran az, hogy sokan úgy gondolják, az idő mindent megold; a konfliktusokat is. Pedig a szálka, ami a kézbe fúródik, s beletörik, nem hull ki magától, csak elmérgesedik. A lelkész arra emlékeztet, hogy a számára legfontosabb könyvben az áll: „ne menjen le a nap a te haragoddal!" Aki ezt írta, tapasztalatból tudta: ha nem is azonnal, még aznap meg kell beszélniük minden sérelmet a pároknak, ez lehet az alapja egy olyan kapcsolatnak, amelyben nincs szükség titkolózásra.