|
Senki sem tud semmit
A „csongrádi kórház
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-07-05 |
Bíró Dániel |
| |
|
Bizonytalanság uralkodik a csongrádi belgyógyászaton. A
megyei közgyűlés június végi döntése óta többen is más munkahely
után néztek. Az év eleje óta létszámstop van érvényben az osztályon,
ám a limitált 31 fő helyett jelenleg 16-an látják el a betegeket.
|
|
|
Elkeseredett a hangulat a csongrádi
Szentháromság téri egészségügyi intézményben. A megyei közgyűlés
által megfogalmazott határozattal kapcsolatban kétségek merültek fel
a dolgozókban. A megyegyűlés döntése miatt hat ápoló a váltás
mellett döntött, s ezzel a kilátástalanság csak fokozódott. Húsz éve
hiába százszázalékos a csongrádi belgyógyászati osztály
ágykihasználtsága, az intézményt vizsgáló gazdasági szakemberek
szerint arculatváltásra van szükség.
Bár információnk
szerint a szentesi területi kórház igazgatója megtiltotta a
nyilatkozat adást, dr. Lovas Sándor, a csongrádi
belgyógyászat főorvosa végső elkeseredésében úgy fogalmazott: – Még
a halálra ítélt is véleményt mondhat – az utolsó szó jogán. A
csongrádi főorvos sérelmezi, hogy a róluk készült vizsgálati
anyagot, valamint a minap megszületett határozatot sem láthatta, így
ő sem tud mit mondani az érdeklődő dolgozóknak. – A csongrádiak
megdöbbenését csak tetézi – fogalmazott Lovas doktor –, hogy megint
mások döntenek arról, mi a jó Csongrádnak. – Leszögezte: – Ha már
rehabilitációs intézményről beszélünk, jó lenne tudni, mit is jelent
az igazából, hiszen eddig is akként üzemeltünk, hiszen az épület
bejáratánál most is a „rehabilitációs osztály" felirat fogadja a
betegeket. Eddig jó volt így, most már nem? – kérdezte, majd
hozzátette: – Egyébként minden csongrádinak érdeke, hogy a szentesi
kórház fejlődjön, de bizonyos szempontokat szem előtt kellene
tartani. Az elképzelt lehetőség megvalósításához pénz, szakemberek
és engedélyek szükségesek, viszont mind a három területen rengeteg a
hiányosság.
A megyei önkormányzat döntése nyomán támadt
„felfordulás" miatt pillanatnyilag nincs az osztálynak beteghordója,
sőt: a betegek szennyesét is a hozzátartozók hordják ide-oda. A 31
fősre tervezett ellátást 16-an végzik, ami a mennyiségi mellett a
színvonal minőségi romlását is jelenti, pedig a kezeltek kilencven
százaléka most is fekvő beteg.
Légrádi Péterné
takarítónő szerint felháborító, ahogy ezt az osztályt, a betegeit, a
dolgozóit kezelik! Elárulta: a reménytelen helyzet miatt minden
egészségügyi dolgozó a váltáson töri a fejét. Ha nem sikerül új
munkahelyet találni, hónapokon belül úgy is pont kerül a „csongrádi
kórház" történetének végére.
|
|
|
|
|
| |