Lakat került a szentesi ruhagyárra Ajánlja a cikket?         | 2003-05-22 | Balázsi Irén A szentesi varrónők életében bekövetkezett az, amire csak rémálmaikban gondoltak. A munkanélküliségük mostanra valóság lett, mert bezárták az üzemet. Fotó: Tésik Attila A ruhagyár dolgozói az utóbbi időkben kénytelen-kelletlen tudomásul vették, hogy a szalag mellett töltött, elviselhetetlennek tűnő hosszú órák „jutalmaként" csak éhbért kapnak a munkáltatójuktól. Az irreálisan megállapított magas normák miatt jó esetben húszezer forintot kerestek az asszonyok és a lányok. Az már szinte előjele volt a gyár felszámolásának, hogy még azt a kevés pénzt sem tudta kifizetni a cég a varrónőknek hónapok óta. Ezért sietett az önkormányzat gyorssegéllyel a jövedelem nélkül maradt dolgozók megsegítésére, még a húsvéti ünnepek előtt. A város vezetője akkor azzal az intelemmel adta át az asszonyoknak a pénzt, hogy a gyerekeiknek vegyenek belőle ennivalót. Most, miután lakatot tettek a ruhagyár kapujára, néhány héten belül valamennyi dolgozónak megszüntetik a munkaviszonyát. Felszámolják a teljesen eladósodott szentesi ruhagyárat. Bezárták a cég kapuját, s az ötven dolgozót azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól. Szomorú vég, senki sem gondolta, hogy ilyen lesz a befejezés – mondja Dancsó Imréné, a szentesi ruhagyár szakszervezeti titkára. Azt meséli, hogy megjelent a varrodában egy felszámolóbiztos, aki bejelentette: azonnali hatállyal valamennyi dolgozót felmenti a munkavégzés alól. Aztán kikapcsolták a villanyt, leálltak a gépek, síri csönd lett az üzemben. Lakat került a kapura, amelynek a kilincsét aligha fogják meg még valaha is az asszonyok és a lányok. A gyár felszámolásával megbízott személy ugyanis az előírásnak megfelelően már közölte a csoportos létszámcsökkentést a munkaügyi központnál. Attól az időponttól számított harminc napon belül pedig mind az ötven dolgozót elbocsátják a cégtől. Így múlt ki a 42 éves szentesi ruhagyár, amely a kezdet kezdetén még 131 embernek nyújtott megélhetést. A szakszervezeti titkár szerint a most elküldött dolgozók közül a fiatalok még megtalálhatják a számításaikat, ha vállalják az átképzést. Aggódik viszont az ötvenedik évüket betöltött asszonyokért, akik aligha tudnak már elhelyezkedni. Dancsó Imréné szerint számukra az jelenthetne megoldást, ha méltányosságból – egy meghatározott munkaviszony után – kérhetnék a nyugdíjazásukat. Szívszorítónak nevezi az állásuk elvesztését, amit csak az érthet meg, aki átélt már hasonlót. Dancsóné egyébként pár hónap híján 39 évet húzott le a ruhagyárban. A nevének elhallgatását kérő asszony képtelen feldolgozni a történteket. Még a férjének sem meri bevallani, hogy elküldték a cégtől. Ezért aztán reggelente elmegy otthonról, úgy tesz, mintha dolgozni indulna. Azt már az egyik munkatársa állítja, hogy a kormány „leírta" a textil- és ruhaipart. Sorra zárják be az az ilyen profilú cégeket, amelyek külföldre végeztek bérmunkát. Úgy véli: a minimálbér felemelése miatt e megrendeléseket már a hazánknál szegényebb országok kapják. Az ágazat csődjéhez szerinte az is hozzájárult, hogy az olcsó és rossz minőségű kínai termékekkel elárasztották a hazai piacot. Azt kérdezi ez az asszony: „Gondol-e valaki azokra a nőkre, akik harminc-negyven évet töltöttek el a varrógép mellett?" Mert ők most is csendben vannak, nem vonulnak tüntetni az utcára, pedig harmadik hónapja még a fizetésüket sem kapták meg. De jelentkezhet egy befektető – vetem közbe –, aki akár még újra is indíthatja a termelést a szentesi gyárban. Azt kérdezi erre a több évtizede az ágazatban dolgozó nő, hogy ki az, aki manapság a ruhaiparba fekteti a pénzét? A térség fideszes országgyűlési képviselője, Farkas Sándor a társaival már benyújtotta a parlamenti határozati javaslat tervezetét a textil- és ruhaiparban bekövetkezett válság kezelésére. A honatya sajnálja, hogy megszűnik Szentesen a női munkaerőt foglalkoztató üzem. Szerinte ez összefügg a könnyűipar nehézségeivel. Egyelőre nincs arról elképzelése, hol találhatnak munkát a szentesi ruhagyárból elküldött asszonyok és lányok. Lapunktól értesült az üzem bezárásáról Szirbik Imre polgármester is, aki – mint arról beszámoltunk – a húsvéti ünnepek előtt még gyorssegélyt vitt a dolgozóknak. A város vezetője úgy reagált a sajnálatos hírre: mielőbb felveszi a kapcsolatot a munkaügyi kirendeltséggel annak érdekében, hogy a szakmán belül vagy más területen el tudjanak helyezkedni az elbocsátott nők. Ígérete szerint számíthatnak az önkormányzat támogatására azok a családok, amelyek anyagi nehézségekkel küzdenek.