|
Szentes város Csongrád megyében,
a Tisza és a Körös folyót összekötõ
Kurca csatorna partjai mentén terül el.
A város fekvése lehetõvé
teszi a közúton, a vasúton, a vízi
úton, sõt a légi úton való
megközelítést is. A településtõl
50 km-re helyezkedik el Szeged város, a megye
központja. |
A környék a jellegzetes alföldi táj képét mutatja. A Tisza holtágai, árterületei és a szikes puszták, legelõk élõvilága miatt Szentes kiváló apróvadas vadászterület, sõt az itt élõ õzállomány is messze földön híres. Geotermikus energiában Közép-Európa leggazdagabb vidéke. 32 termálkút mûködik, amelyek 1700-3250 méteres mélységbõl hozzák felszínre a 70-96 Celziuszfok hõmérsékletû, gyógyhatású vizet. Ez a hatalmas energiaforrás meghatározó a környék mezõgazdaságára, iparára, kultúrájára. |
|
|
A
város és környéke rendkívül
gazdag régészeti emlékekben. A
közeli Tûzkövesen találták
az újkõkori tiszai kultúra legjelentõsebb
idolját, egy égetett agyagszobrot, a "Sarlós
isten"-t. Leletekben gazdag idõszak a népvándorlás
kora is. A germán népcsoportba tartozó
gepidák által alapított királyság
tárgyi emlékeit - fõként
ékszereket és fegyvereket - õrzi
a helyi Koszta József Múzeum. |
Városunk
õsidõk óta lakott hely. Az elsõ
ember kb. hétezer évvel ezelõtt
telepedett meg a mai város helyén, a Kurca
vízmentes szigetein. A honfoglaláskor
(896) Ond vezér népe költözött
erre a tájra. A létrejött település
kun és tatár betörések következtében
többször elpusztult, de mindannyiszor újraéledt
hamvaiból, elsõsorban a Tiszán
átvezetõ böldi rév stratégiai
és kereskedelmi súlya miatt. Nevét
a Szente-Mágocs családtól kapta,
SCENTHUS alakban 1332-ben jelent meg elõször
egy oklevélben. A török hódoltság
idején, 1564-ben I. Ferdinánd király
adománylevele már mezõvárosként
(oppidium) említette, rövidesen azonban
ismét elpusztult. |
|
|
A
török kiûzése után elõbb
kincstári birtok lett, majd a báró
Harruckern család tulajdonába került.
1730-ban városi és vásártartási
jogot kapott. Ekkor jelent meg a város pecsétjén,
késõbb címerén a pálmafa-szimbólum,
amely a szentesi nép szívós élni
akarását és örökös
megújulását fejezi ki. |
A 18. század és a 19. század eleje a folytonos gyarapodás idõszaka volt. 1836-ban a város úrbéres lakossága örökváltsági szerzõdést kötött földesuraival, biztosítva ezzel a polgári fejlõdés lehetõségét. Az 1867. évi kiegyezés körül és után - noha a környék alapvetõen mezõgazdasági jellegû maradt - élénk iparosodás indult meg. Gõzmalmok, fûrésztelepek, téglagyárak épültek. Szentes 1878-ban Csongrád vármegye székhelye lett, és ezáltal felgyorsult a városiasodás. |
|
|
Az
elsõ világháborúig lezajlott
a Tisza teljes ármentesítése, új
középületeket emeltek (felépült
pl. a Vármegyeháza, a Gimnázium,
a Városháza, a Bíróság,
a szálloda és a kórház),
mûúthálózat, vasúti
Tisza-híd épült, szilárd burkolatú
utcák, csatornák készültek,
bevezették a villanyvilágítást.
Ezekkel a nagyszabású munkálatokkal
összefüggésben erõs vállalkozói
és értelmiségi, illetve ipari és
földmunkás (kubikus) rétegek alakultak
ki. A két világháború között
a gazdasági növekedés lelassult,
viszont jelentõs fejlõdés következett
be a mûvelõdésben és a társadalmi
életben. A város természetes fejlõdését
a második világháború szakította
meg. |
1945 után a gazdaság újjáépítése viszonylag gyorsan lezajlott, ám az ezt követõ években a gazdaság, a társadalom és a kultúra elszürkült. Változást az 1956-os forradalmat követõen a mezõgazdasági kollektivizálás és a központi ipartelepítési politika hozott, hiszen ezek hatására figyelemre méltó eredmények születtek. A város mezõgazdasági és ipari termékei keresettek lettek a keleti és a nyugati piacokon egyaránt. Az 1990-ben elkezdõdött magyarországi átalakulás a helyi gazdasági élet átrendezõdését indította el, de a település továbbra is alapvetõen mezõgazdasági jellegû maradt. |
|
