Bevezető
Szentes 1996-ban kapta meg a "Szentes, a nemzet sportvárosa" kitüntető címet. S hogy mennyire rászolgált e megnevezésre, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy hosszú évtizedek óta jelentősek, kiemelkedőek a városi sporteredmények. Szentes számos kiválóságot adott e téren is az országnak, olyan elismert személyiségeket, akik maguk is területük jelesei voltak mind a sport, mind a magán- és közéletben – akik életét érdemes megismerni, hiszen példaként szolgálhatnak napjaink fiataljainak. Ilyen személyiség volt dr. Papp László, a szentesi Városi Sportcsarnok névadója.
Hosszú éveken keresztül zajlott a vita, hogy a Sportcsarnokot kiről kellene elnevezni. Dunás Varga Zoltán már 2001-ben felvetette, hogy a számos élsportoló közül a legjelentősebb eredményt dr. Papp László olimpiai ezüstérmes birkózó érte el. Kezdeményezését Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete is támogatta, s a Szentes Városáért Civil Fórum közreműködésével 2004. május 21-én sor került az ünnepélyes névadásra.
Ekkor nyílt meg az az állandó kiállítás, amely a névadó sporteredményeit, pályafutását, munkásságát mutatja be. Az anyag az eltelt hónapok alatt egyre bővült, olyan dokumentumok is napvilágot láttak, melyek nem helyezhetők el a vitrinben vagy a tablókon. A hanganyag és az ünnepségen készült videofelvételek csak a korszerű technika, a multimédia lehetőségének felhasználásával válhatnak közkinccsé. Ekkor született meg az ötlet, hogy dr. Papp László életét, munkásságát, valamint a szentesi birkózás képes történetét egy multimédia CD-n kellene bemutatni. A rendelkezésre álló anyagból lassan összeállt a korong tartalma, melyet az érdeklődő már a kezében tarthat, és amely az Interneten is elérhető az alábbi címen: http://www.szentesinfo.hu/dr-papp-laszlo.
Az összegyűjtött anyag megjelenését elsősorban dr. Papp László tette lehetővé, hiszen rendelkezésünkre bocsátotta az édesapjával kapcsolatos dokumentumokat, emellett anyagilag is támogatta a kiadványt.
Itt szeretnénk köszönetet mondani szponzorainknak, hogy finanszírozták a centenáriumi CD létrejöttét. Voltak, akik anyagilag segítették e kezdeményezést, de szép számmal akadtak, akik a helyi birkózó sport fejlődésének bemutatását gazdagították érmekkel, emléktárgyakkal, fotókkal, visszaemlékezésekkel. Köszönet illeti dr. Kis-Tóth Tihamért, aki fáradhatatlanul gyűjtötte a dr. Papp László életével kapcsolatos anyagot, relikviákat, sokat tett azért, hogy a város sportcsarnokát e jeles személyről nevezzék el. Meg kell említenünk Kanász Nagy Sándort, Földvári Nagy Sándort, ifj. Nagy Imrét, Makra Zoltánt, dr. Molnár Gyulát, akik tárgyakat, emlékeket, ötleteket adtak a munkához. Rónyai Zoltán szakmai tanácsaival emelte a CD színvonalát – nélküle nehezen készültek volna el Vidovics Ferenc szép képeinek precíz magyarázatai. A dokumentumok egyik legértékesebb elemét, dr. Papp László leveleit, önéletrajzát Bodrits István, a Városi Könyvtár helytörténészétől kaptuk meg. A helyi Levéltárban Labádi Lajos igazgató, dr. Kis-Tóth Tihamérné Gizike és Csúcs Béla kutatott újságcikkek, fotók után. Kegyelettel adtunk helyt Szatmári Imre művészi értékű fotóinak – sajnos ő már csak az égi mezőkről nézegetheti ezt a válogatást. Hálásak vagyunk Szőke Sándornak, aki archív képekkel színesítette anyagunkat. Az érdemi munka zömmel a TEAM Számítástechnikánál zajlott. Sok-sok órát töltöttünk mindannyian a gépek előtt, s bizony gyakran előfordult, hogy a késznek vélt témát egy jobb ötlet reményében – időt, fáradságot nem kímélve –, elölről kezdtük. Bugyi Zsolt, Kis-Rácz Antalné, Tajnai Dóra és jómagam is mindannyian azon fáradoztunk, hogy a régi, sok esetben fénymásolt dokumentumokból a legjobbat hozzuk ki. Munkánkon végigtekintve reméljük, mások is úgy érzik majd: sikerült.
Sajnos nem lehet 100 évet a teljesség igényével bemutatni. Csupán a leglényegesebb eseményekre, dokumentumokra összpontosítottunk, ezért kimaradhattak olyan adatok, dokumentumok, melyekről nem volt tudomásunk. Az Interneten lehetőség van a kiegészítésre, akár a folyamatos fejlesztésre is. Tartalmi vonatkozású visszajelzéseket a kisracza@szentes.hu , technikai észrevételeket pedig a zsolti@szentesinfo.hu e-mail címre lehet küldeni.
Érdemes néhány szót ejtenünk a "Vetítés" alatt hallható zenéről. Mivel helyi kiadványról van szó, stílszerűen Szentes Város Fúvószenekarának muzsikája csendül fel a háttérben. Az együttest Mihály Béla, a szentesi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója vezényli. A felvételen Lord Andrew Lloyd Webber: Az Operaház Fantomja című musicaljéből, illetve J. de Meij hangszerelésében Morricone dallamai című művéből hallhatunk zenei aláfestést.
Végül köszönet illeti mindazokat, akik egyéb módon támogatták munkánkat: Szirbik Imre polgármestert, Szűcs Lajos alpolgármestert, Takács Lászlót a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok igazgatóját, Mihály Bélánét, Garai Sz. Imrénét, Molnár Zsuzsannát a Polgármesteri Hivatal munkatársait, G. Szabó Lenkét a Városi Könyvtár Kht. igazgatóját, Besenyei Gábort, Kárpáti Lajost a Rádió Szentestől, Lovas Józsefet a Szentesi Élettől és Léhi Gábort, a Szentes Városáért Civil Fórum vezetőjét.
Szentes, 2005. április
Tímár Ferenc
TEAM Számítástechnika
Felhasznált irodalom
Balázsi Irén: Olimpikonok randevúztak. Délvilág, 2004. május 28.
Dr. Hencsei Pál – Ivanics Tibor: Magyar birkózók az olimpiai játékokon. Budapest, 2004.
Dr. Hencsei Pál – Ivanics Tibor – dr. Takács Ferenc – Vad Dezső: Magyarok az olimpiai játékokon 1896–2000. Magyar Olimpiai Bizottság kiadványa, 2000.
Hering Viktor: "Mindig példakép leszel". Szentesi Élet, 2005. január 14.
Ivanics Tibor és Bende István: Athén, Atlanta. Az olimpiai játékok magyar érmesei 1896–1996. Gratis Plusz Kft., Budapest, 1996.
Kis-Rácz Antalné – dr. Kis-Tóth Tihamér: Dr. Papp László. Szentes, 2004.
Kis-Rácz Antalné: A Petőfi Sándor Általános Iskola története 1871–1996. Szentes, 1996.
Kis-Rácz Antalné – Labádi Lajos – Vörös Gabriella: Szentes helyismereti kézikönyve I–II. Szentes, 2000.
Kruzslicz Anita: 100 éve született dr. Papp László. Szentesi Élet, 2005. január 7.
Labádi Lajos: Szentes története évszámokban 1075–1945. Szentes, 2003.
Magyar életrajzi lexikon (1978 – 1991). Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.
Magyar sport. Budapest, 1934.
Ma mutatkoznak be Szentesen a birkózó világbajnokok. Alföldi Újság, 1936. augusztus 30.
Matura Mihály – Papp László: Szabadfogású birkózás, Budapest , 1944.
Nagy birkózó verseny az Erzsébet-kerti sporttelepen. Szentesi Hírlap, 1932. július 17.
Dr. Papp László: A birkózás (Kötött- és szabadfogású), Sport, Budapest, 1964.
Dr. Papp László: A szabadbirkózás, Budapest, 1944.
Dr. Papp László fényképalbumából. Nemzeti Képes Sport, 1994. február 22.
Sportlexikon II. (Szerk.: Nádori László), Sport, Debrecen, 1986.
Szentes (Szerk.: Nagy Imre) Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, Budapest, 1928.
Sport. Alföldi Újság, Szentes, 1932. július 17.
Szabó Róbert: Szentes olimpiai tölgyfája. Délvilág
Irodalom a Neten
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2001/28_0706/200107063.htm
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2003/33_0822/22.htm
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2003/38_0926/11.htm
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2003/43_1031/19.htm
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2004/02_0116/29.htm
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2004/07_0220/05.htm
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2004/19_0514/32.htm
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2004/21_0528/01.htm
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2004/51_1224/nyito.htm#37
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2005/01_0107/27.htm
http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2005/02_0114/22.htm
http://www.webspawner.com/users/birkozas/papplaszlo.html
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2004/1/testuleti.htm
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2004/1/sportcsarnokneve.htm
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2004/5/nevavato.htm
http://www.szentesinfo.hu/cd/helyismeret/emberek/html/oldal33.htm http://pages.zdnet.com/mbonline/magyarbirkozas/id15.html
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2005/1/drpappemlektabla.htm
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2004/1/drpapp.htm
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2005/1/pappcd.htm
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2005/1/csaladias.htm