Új korszak a PENGETŐ CITERAZENEKAR életében

 

Mélykútiné Németh Kornélia vagyok, a szentesi Pengető Citerazenekar jelenlegi vezetője.
A pályafutásom első két évében, mint asztal alatt szaladgáló kisgyemek hallgattam a citeraszót és Terike néni biztató szavait. Lelkesen mentem az Úttörőházba, mert tudtam, itt a csoportban szeretettel várnak, s egy gyermeknek ez a legfontosabb. Az első fellépésem 1981-ben volt a szentesi Ifjúsági Házban, ahol több 100 ember előtt kellett fellépnem. Én nyitottam meg ezt a Népzenei Találkozót, egyedül. Egy pünkösdölő csokrot játszottam, amire a mai napig emlékszem. Édesanyám az első sorban ült, és potyogtak a könnyei, nagyon büszke volt rám! Végtelenül örültem, amikor Terike néniék csoportjában játszottam, és az idős nénik, bácsik meleg szeretettel fogadtak. Ez azért is volt fontos számomra, mert az életemből nagyon hiányzott a nagyszülői gondoskodás...
Akkor még én voltam a legfiataltabb a zenekarban. Ezt a szeretetet próbálom átadni minden tanítványomnak.
 

Már kisgyermek korom óta rendszeresen részt vettem az együttes életében. Kezdetben a vidám hangulat, majd a zene, a dallam és az ének együttes hatása ragadott magával. A közös éneklés öröme, az hogy muzsikánk hatását mérni lehet a közönség reagálásán, mind közelebb hozott ehhez a hangszerhez. Közösségünk tagjai megfiatalodtak, s ugyanúgy, mint elődöm, Terike néni, én is igyekeztem csoportunkat bővíteni. Úgy érzem, ez jól sikerült, hiszen a mellékelt fotók is tanúsíthatják, hogy tagjaink igazi összetartó közösséget alkotnak.
Zenekarunk ebben a felállásban 1995 óta működik a Szentesi Művelődési Központ csoportjaként és támogatásával. Próbáinkat is e falak között tartjuk, s bizony a legrangosabb versenyeink, bemutatóink és sikereink is ide kötnek bennünket. Az eltelt évek alatt fokozatosan értük el a mai szintünket. Jó alapokkal kezdtünk, ezeket folytattuk, frissítettük. Repertoárunk is egyre bővült. Igaz, hogy a citera a népi hangszerek csoportjába tartozik, de ennek ellenére megszólaltatunk rajta más jellegű alkotásokat is. Sokan talán el sem tudják képzelni, hogy a magyar Himnusz, vagy Bizet Gyöngyhalász című műve milyen érdekes hangzásban csendül fel a húrokon.

 

  

A Himnuszt is pengetik. Újságcikk I. része.
1995. Csongrád Megyei Hírlap - Délvilág

 

A Himnuszt is pengetik. Újságcikk II. része.
1995. Csongrád Megyei Hírlap - Délvilág


 

Zeneiskolai Ki mit tud, 1996. Födesi Márta,
Berényi Ildikó, Mélykútiné Németh Kornélia,
Szeri Szilvia, Őze Csaba, Laczkó Péter  

 

Szeri Szilvia, Mélykútiné Németh Kornélia,
Petesné Trupulai Erzsébet, Őze Csaba,
Laczkó Péter 1996.


 

Citerás találkozó a Móricz színpadán: Földesi Márta, Vas Andrea, Antal Anikó, Berényi Ildikó, Szeri Szilvia, Mélykútiné Németh Kornélia, Petesné Trupulai Erzsébet, Őze Csaba, Laczkó Péter, 1997.

 

Földesi Márta, Vas Andrea, Antal Anikó,
Berényi Ildikó, Szeri Szilvia,
Mélykútiné Németh Kornélia,

Petesné Trupulai Erzsébet, Őze Csaba, 1997.


 

Oklevél, egy törökszentmiklósi találkozó emléke,
1997. dec.

 

Földesi Márta, Vas Andrea, Antal Anikó,
Berényi Ildikó, Szeri Szilvia, Mélykútiné Németh Kornélia,
Petesné Trupulai Erzsébet , Őze Csaba,
Szentes,
1997.

 


Antal Anikó, Berényi Ildikó, Szeri Szilvia, Mélykútiné Németh Kornélia, Petesné Trupulai Erzsébet,
Földesi Márta, Laczkó Péter, Őze Csaba, 1998.  

 

Citerás találkozó, 1998.
Fakanál helyett a partvisnyél is megteszi...


 

Emléklapok átadása Szentesen, 1998.

 

Citerás találkozó városunkban: Földesi Márta,
Vas Andrea, Antal Anikó, Berényi Ildikó, Szeri Szilvia, Mélykútiné Németh Kornélia, 1997.


 

Citerás találkozó: Földesi Márta, Vas Andrea,
Antal Anikó, Berényi Ildikó, Szeri Szilvia,
Mélykútiné Németh Kornélia, Petesné Trupulai Erzsébet, Őze Csaba, Laczkó Péter, 1997.  

 

Vas Andrea, Antal Anikó, Berényi Ildikó, Szeri Szilvia, Mélykútiné Németh Kornélia,
Petesné Trupulai Erzsébet, Földesi Márta,
Laczkó Péter, 1998.


 

Eger: Földesi Márta, Vas Andrea, Antal Anikó,
Berényi Ildikó, Szeri Szilvia,
Mélykútiné Németh Kornélia,
Petesné Trupulai Erzsébet, Őze Csaba, 1998.

 

A 10. Ki mit tud Emléklapja


 

Vass Lajos népzenei versenyen kapott
elismerő oklevél, 1998. nov. 07.

 

A zenekar tagjai: Fazekas Judit, Földesi Márta, Vas Andrea, Anatal Anikó, Berényi Ildikó, Szeri Szilvia, Mélykútiné Németh Kornélia, Petesné Trupulai Erzsébet, Virágos Kiss Róbert, Őze Csaba,
Laczkó Péter,
1999.


 


Arany Páva díszoklevél 1999-ből

 

Tiszakécske, 1999. arany minősítésű oklevél
 

 


Enyedi Zoltán felvétele 1999. aug. 20-án Ópusztaszeren. Az Alkotóti díjat
Mélykútiné Németh Kornélia veszi át
dr. Frank Józseftől

 

Az egyik legbecsesebb dokumentum:
Alkotói díj, 1999.

 

Munkám során nagy igyekezettel és folyamatosan fejlődő szakértelemmel próbáltam csoportunk fejlődését biztosítani. 1980 óta vagyok tagja a zenekarnak, 1984-től minden évben részt veszek a tiszakécskei nemzetközi citeratáborban, eleinte tanulóként, majd 1988-tól oktatóként. 1993-ban megszereztem a „C” kategóriás zenekarvezetői képesítést, majd a szentesi Lajtha László Zeneiskolában népdaléneklést tanultam. 2001 áprilisában Lajosmizsén mesterzenekar-vezetői vizsgát tettem, és ugyanebben az évben megkezdtem főiskolai tanulmányaimat. A 2001-es tanévtől a helyi zeneiskola és a derekegyházi Művészeti Iskola Citera szakosztályának vezetője vagyok.

 

A jelenleg 11 tagú zenekarunk az ország számos pontjára kap meghívást különböző népzenei találkozókra, fesztiválokra, ahol mindig nagy sikerrel szerepelünk. A tagok átlag életkora 26 év. Az együttesben van, aki már 18–25 éve zenél lelkesen. Ahhoz, hogy ez a zenekar sikereket érjen el, nagyon fontos a baráti összetartozás és a szeretet. Mindezt nem értük volna el, ha hiányzik ez az együttes életéből, és nem szívből szól ez a muzsika.

 

Az eltelt évek alatt folyamatosan részt veszünk különböző népzenei versenyeken és országos minősítő hangversenyeken. Ezek a rendezvények mindannyiunk számára igen kedvesek, hiszen nagyon sok szép emléklappal, oklevéllel, rangos elismeréssel és sok-sok élménnyel gazdagodtunk.

Az utóbbi években az alábbi eredményeket értük el:

 

1996.

Ki mit tud? - megyei forduló, Szeged - arany minősítés,

1997.

Országos minősítés Törökszentmiklóson - arany fokozat,

1998.

Vass Lajos Népzenei Verseny - arany fokozat,

1999.

Országos Népzenei Minősítő Hangverseny, Tiszakécske - Arany Páva-díj,

1999.

Csongrád Megyei Közgyűlés Alkotói díja, Ópusztaszer

2000.

Pentaton Népzenei Verseny, Duna Televízió, Budapest - citerazenekar kategória I. helyezés,

2001.

Országos Minősítő Hangverseny, Tiszakécske - Arany Páva-díj,

2002.

Vass Lajos Kárpát-medencei Népzenei Verseny, Csorvás (elődöntő) - Kiváló Arany Fokozat.

2002.

Vass Lajos Kárpát-medencei Népzenei Verseny, Nádudvar (középdöntő) - Kiváló Arany Fokozat.

2002.

Vass Lajos Kárpát-medencei Népzenei Verseny, Budapest (döntő) - nívódíj

 

 

 

 

Testvérvárosok II. Kulturális Fesztiválja
Szentes, 2000.

 

A Pengető citerazenekar kiadványa, 2000.

 

 



Zenekari tagok: Fazekas Judit, Földesi Márta,
Vas Andrea, Szeri Szilvia, Mélykútiné Németh Kornélia, Petesné Trupulai Erzsébet, Őze Csaba, Laczkó Péter, Virágos Kiss Róbert, 2000.

 

Citerás találkozó, 2000. Mélykútiné Németh Kornélia, Vas Andrea, Szeri Szilvia, Földesi Márta, Petesné Trupulai Erzsébet, Őze Csaba, Laczkó Péter


 

Kóka Rozália mesemondó, a vendégünk

 

A közönség előtt


Az együttes tagjai: Fazekas Judit, Földesi Márta, Vas Andrea, Szeri Szilvia,
Mélykútiné Németh Kornélia, Petesné Trupulai Erzsébet, Laczkó Péter, Színházterem, 2000.


 

 

 

 Tavasz a természetben, kiállításmegnyitó. Fazekas Judit, Vas Andrea, Szeri Szilvia, Mélykútiné Németh Kornélia, Petesné Trupulai Erzsébet, 2000.

 

 Citeraszó és énekhang a kiállítás megnyitóján.
Galéria, 2000.


 

 


 

 Citerás találkozó a Móricz Zsigmond
Művelődési Házban, 2001.

 

Zenekari tagok egy kis csoportja
szereplés közben


 

 

 

Díszoklevél, 2001.

 

Arany minősítésű oklevél, 2001.

 
 

Citrerás találkozó: Földesi Márta, Vas Andrea, Antal Anikó, Szeri Szilvia,
Mélykútiné Németh Kornélia, Petesné Trupulai Erzsébet, Virágos Kiss Róbert, Laczkó Péter
és Őze Csaba. Móricz.Zsigmond Művelődési Ház, 2001. 10. 11. 


 
 

Földesi Márta, Vas Andrea, Szeri Szilvia, Mélykútiné Németh Kornélia,
Petesné Trupulai Erzsébet, Őze Csaba, 2001.


 

 Citerás találkozó


üvegfestmény.jpg

Társművészek kiállítása: Pokomándy Zsuzsa üvegfestészete
Vidovics Ferenc felvételei, 2001.

 

Hurrá, arany...!

 

 

Oldal elejére