6.1:A magyar középkor századainak régészeti emlékei Szentes határában Az itt következõ fejezet mutatja be Szentes város határának magyar középkori történetét a honfoglalástól a török hódoltság koráig, a ránk maradt régészeti leletek segítségével. Az összefoglalás idõbeni határa két, a vidék történetében alapvetõ fordulatot hozó esemény. A kezdõpont 895, a magyarság Kárpát-medencei honfoglalása igen fontos, máig ható változásokat hozott mind népünk, mind a most vizsgált földrajzi régió történetében. Hétszáz évvel késõbb, a 16. század végén lezajlott, ún. tizenöt éves háború kikerülhetetlen, szomorú cezúrát jelentett Szentes és általában az Alföld késõ középkori történetében. E háború pusztításai megtörték az addigi gazdasági fejlõdést, alapjaiban változtatták meg a környék településhálózatát, a vidék nemzetiségi viszonyait. A dolgozat célja az e két esemény által határolt középkori évszázadok anyagi kultúrájának és településtörténetének rövid összefoglalása a régészeti kutatások eredményeinek segítségével. A munka kötött terjedelme sajnos nem teszi lehetõvé, hogy a határ középkori lelõhelyeinek mindegyikével, vagy akár csak többségével, részletesen foglalkozzunk. Így - a középkor egyes szakaszainak minél teljesebb bemutatása érdekében - minden korszakból kiválasztottunk egy-egy, jellemzõnek tartott lelõhelyet vagy lelõhelycsoportot. Ezek emlékanyagának és vázlatos kutatástörténetének ismertetésén keresztül igyekszünk bemutatni az egyes korszakokról a régészeti leletek nyomán kialakítható, általános képet. A többi lelõhelyrõl bõvebben a fejezet végén található ajánló irodalomjegyzékbõl tájékozódhat az Olvasó. Szentes területének régmúltját kutatva 895 több szempontból is korszakhatárt jelent. Legfontosabb ezek közül, hogy míg e kötet korábbi idõszakokat tárgyaló fejezetei az egykor itt élt, mára szinte nyomtalanul eltûnt, beolvadt népekkel - szarmatákkal, germánokkal, avarokkal stb. - és régészeti hagyatékukkal foglalkoztak, addig ezután a hont szerzõ és hazáját máig megõrzõ õseinkkel, a magyarság korai századainak történetével és tárgyi hagyatékával foglalkozunk. Az elemzés során rendelkezésre álló források mennyisége és minõsége szintén olyan szempont lehet, amely korszakunkat megkülönbözteti az elõzõektõl. Amíg a régészeti ásatások és terepbejárások adatai minden régészeti kor kutatói számára egyaránt rendelkezésre állnak, addig a magyar középkor századainak vizsgálatához az eddigieknél jóval több segítséget adhatnak az írott források. Egy-egy középkori település vagy tájegység múltjának megismerése során nem nélkülözhetjük a 11. században meginduló magyar oklevéladási gyakorlat reánk maradt emlékeinek információit. A középkori történeti földrajz tudománya, amely a táj és a mindenkor benne élõ emberi közösségek kapcsolatát is vizsgálja, több önálló tudományág eredményeit használja fel. A régészeti és az írott történeti források vizsgálatán túl kiemelkedõ figyelmet fordít az egykori természeti környezet - éghajlat, vízrajz, természetes növénytakaró stb. - lehetõség szerinti rekonstruálására, a közép- és újkori térképek adatainak értékelésére, valamint a földrajzi nevekben megõrzött õsi hagyományokra. Ha valósághû képet szeretnénk rajzolni Szentes középkori képérõl, élnünk kell a történeti földrajzi rekonstrukció kínálta lehetõségekkel is. A Szentes határában elõkerült régészeti leletek forrásértékének vizsgálatakor mindenképp hasznos lehet, ha röviden megismerkedünk az elmúlt száz évben végzett középkori feltárások munkamódszereivel, a leletgyûjtések körülményeivel. Ma, amikor egy-egy ásatáson jól képzett szakemberek is segíthetik a régész munkáját, elképzelni is nehéz azokat a gondokat, amelyekkel a századelõ archeológusainak szembe kellett nézniük. Márpedig a Szentes határában elõkerült középkori emlékek döntõ hányada Csallány Gábor régész-igazgatósága alatt került múzeumba! E körülmények ismeretében a ma közönsége számára - ha lehet - még inkább tiszteletre méltónak tûnik az a kiterjedt kutatómunka és minden tekintetben eredményes életpálya, melyet Csallány Gábor futott be a város múzeuma élén. A szentesi gyûjtemény elsõ fél évszázadának meghatározó kutatója a jó értelemben vett autodidakta kutatók közé tartozott. Az idõs korára komoly tudományos tekintélyt kivívó kutató szakmai fejlõdését évtizedes gyakorlati munkájának, szívós önképzésnek köszönhette. A múzeumi adattárakban fennmaradt ásatási dokumentációk és más feljegyzések alapján képet alkothatunk Csallány középkori ásatásai során alkalmazott szakmai fortélyairól, gyakorlati lépéseirõl, melyek ismerete nélkül aligha tudnánk hiteles értékelést adni az általa feltárt leletanyagról. Mint korának többi archeológusa, így Csallány sem tartózkodott folytonosan az általa éppen vezetett ásatáson. (Erre már csak azért sem lett volna lehetõsége, mert 1926-ig, a múzeum vármegyei tulajdonba vételéig Csallány nem volt „fõállású" múzeumõr. Napközben a szentesi közkórházban teljesített tisztviselõi szolgálatot.) Egy 1941-es levelében pl. az alábbiakat írta Bartucz Lajosnak, szegedi antropológus kollégájának, a berekháti ásatásáról: „Megjegyzem, hogy én csak a délutáni órákban megyek ki rendszeresen, mindjárt ebéd után, de ha sürgõsebb akkor természetesen délelõtt is. Délelõtt az emberek elkészítik a sírt a feltárásokhoz és délután szépen elvégezhetem. - Kedden pld. hármat tártam fel." A ránk maradt ásatási dokumentációkból és leírásokból tudjuk, hogy középkori ásatásain Csallány kutatóárkokkal - a lelõhelyen keresztül húzott, egymással párhuzamos helyzetben, egymástól 1-2 méterre kijelölt, igen keskeny árkok mélyítésével - dolgozott. E kutatóárkokat az ásató szaggatott vonalakkal gondosan be is rajzolta: pl. nagyhegyi, kajáni és zalotai Árpád-kori temetõásatásainak térképébe. Csallánynak a harmincas évekre kimunkált, saját korában modern, sok szempontból újító ásatási módszereirõl képet alkothattunk volna egy korabeli filmhíradó felvételbõl. Az akkoriban különösen nagy érdeklõdést és visszhangot kiváltó, Szentes-kajáni ásatásokat ugyanis 1936-ban a Filmiroda operatõre, Icsey Rezsõ mozgófilmre vette. A hangos tudósítást a Magyar Világhíradó 623. sz. kiadásaként 1936. január 30-ától vetíteni is kezdték szerte a világon. A korabeli újsághír szavaival „Ügyes rendezésben vette filmre az operatõr a kajáni ásatásokat. Elõször a sírokra irányuló vezérárkot kapták le, amint a munkások raja dolgozik a föld kimélyítésén. Azután a kimélyített sírokat, majd a sírokból fokozatosan kibontakozó csontvázak fejét, mellkasát, alakját örökítették meg. Az ügyes és fürge budapesti operatõr levitte gépét a sírokba is és lefotografálták Csallány Gábor igazgatót […] amint a csontokról leválik a föld és láthatóvá válnak az alakok." A maga nemében páratlan filmfelvétel ritka dokumentuma lehetett volna a magyar régészet történetének. Sajnos a Magyar Filmintézet Filmtárának alig foghíjas gyûjteményébõl éppen a 623. számú híradó kópiája hiányzik… Egy-egy lelõhely, pl. temetõ tudományos értékelése, használati idejének pontosabb meghatározása során feltétlen fontos tudnunk, vajon teljesen, esetleg csak részlegesen feltárt területrõl van-e szó. E tekintetben Szentes középkori lelõhelyeinek döntõ többsége a csak részleteiben ismertté vált emlékeink közé sorolható. Ugyanazon jól ismert lelõhelyeire Csallány fél évszázados mûködése során gyakran többször is visszatért pár napos, biztos eredménnyel kecsegtetõ ásatás erejéig. A hosszúra nyúlt, de a késõbbi fejezetek értékelése szempontjából elengedhetetlenül fontos bevezetõ után tekintsük át Szentes középkorának századait a honfoglalástól a török világig!