Petrich András vízfestménye Cs. m. nm. 156. kép 173. o. (21. kép)


A család (H. V.) (22. kép)


Testvérek. A felvétel kb. 1914-ben készült (23. kép)


A szülõk és kilenc gyermekük. A felvétel 1937-ben készült a család királysági tanyáján. Saját földet mûvelõ (30-40 hold) katolikus parasztcsalád. (Mt.) (24. kép)

1.3.2:Az öltözködés, viselet

A szentesi öltözködésrõl már a 18. század második felétõl vannak írásos adataink: pl.: egy jegyajándékba adott nõi, ünnepi ruhának és díszeinek részletes leírását olvashatjuk a református egyház történetében. (Lásd: A népszokások címû fejezet házasság címszó alatt!) A feljegyzésekbõl azt is megtudhatjuk, hogy a 18. század közepén a városban élõk öltözködése nagyon sokféle volt. A sokféleség oka a telepítésekkel függött össze: "… a lakosok az országnak különb-különbféle részeibõl származtatnak és ki-ki az õ hazájabeli törvényt tartja az öltözetben" (S. L. 249.) A 19. század elsõ felében már egységesebb volt a viselet, az öltözködésbeli eltérést inkább a társadalmi hovatartozás határozta meg. Ezt bizonyítja Kis Bálint viseletleírása is:

"Öltözetjük a férfiaknak nyáron volt: kalap, egészen a fejükhöz álló, nagy karimájú; ing, melyet némely hetyke legények oly rövidre szabattak, hogy a derekukat csak félig érte be, a hasuk nagyrészt mezítelen volt; gatya rövid szárú, de lehetõségig bõ; csizma, vagy a mezõn bocskor. A városban a pásztorokat és holmi gyermek béresecskéket kivéve - senki bocskorban nem járt. Egy kis, derékra való, fényes-gombos lajbi. Esõs vagy hûvös idõben vastag fehér szûrposztóból készült bõ dolmányt vagy kankót öltöttek; ezen felül hasonló posztóból készült szûrt vettek, melynek a gallérja négyszegletre a hátuk közepéig ért le; a két bõ ujját pedig némelyek bekötötték és ez tarisznya vagy zseb gyanánt szolgált. - Télen viseltek fehér vagy fekete báránybõr sapkát, mely kereken a fejükhöz állott, körül egy jó darabon felhajtották és kemény hideg idõben a fülükre lehajtották. Fekete pamut nyakravalót, juhbõr dolmányt vagy prémtelent, mások prémest, belõlszõrös nadrágot és hegyes orrú, vastag, tehénbõrbõl készült nagy zsíros csizmát, felsõ kabátul bundát, vagy szûrt. A tehetõsebb gazdák és fiúk hordtak kisebb karimájú, szegletes, alacsonytetejû kalapot, selyem nyakravalót, ezüstgombos dolmányt és lajbit, kék posztó szíjas nadrágot, kordovány vagy fisléder csinos csizmát magyar sarkantyúval; esõben kék magyar köpönyeg volt, télen inkább suba; sapka vagy lengyel süveg, vagy olyan báránybõr sapka, melyet körül egy arasznyi magasságban fel lehetett hajtani. Volt némelyeknek sötétkék posztóból fekete báránybõrrel prémezett bundájuk és mentéjük is ezüstgombbal.

A közönséges asszonyoknak öltözete: Ingváll, pendely; ezekre a kis lajbihoz varrt kék bagaria (?) vagy karton rokolyák; lábukon nyáron papucs, télen piros vagy fekete, hegyes orrú, steklis vagy abzecces (így nevezték a csizmadiák a csizma sarka alá varrt fa vagy bõr póckokat) kordovány vagy borjúbõr csizma; a szolgálók nyáron leginkább mezítláb szaladgáltak, nyakukba különb-különb színû tarka keszkenõt tettek, nyakravaló helyett pedig a leányok s fiatalabb asszonyok vagy keskeny bársony fekete pántlikát kötöttek, vagy pedig üveg klárist; a lányok hajukat elõl kétfelé fésülve, hátul pántlikába befonva a hátuk közepén leeresztették. - Pártát már ritkán lehetett látni. - Az asszonyok a befont hajukat feltekerték, és fésûvel felakasztották, azután sötétkék, apró fehér pettyes keszkenõvel, mely lencsés kendõnek neveztetett, vagy pedig egészen fehér kendõvel fejüket bekötötték és a keszkenõ két sarkát az álluk alatt átvéve hátul megkötötték. Télen flanel szoknyát vettek magukra és báránybõrrel bélelt sötétkék posztó ujjas réklit, vagy fehér prémes ködmönt öltöttek fel, vagy prémetlen ködmön réklit, amelyet a szûcsök veres vagy sárga, fekete, zöld prémekkel felcifráztak; hosszú rókás mentét is viseltek még némely múlt századbeli öreg asszonyok, de már ezen idõszakaszban egyet se csináltak, hanem némely férfiak öltöztek rókabõrbe.

Az elõkelõbb asszonyok pedig, a tehetõsebb gazdák lányai, a mesteremberek házanépe, - ilyen ruhában jártak: a hosszú ingre vettek vagy különféle színû kartonból készült szoknyát és rövid derekú ujjas réklit, vagy pedig úgynevezett viganót [így hívták Bécsben egy híres olasz "éneklõ leányt" aki ezt elõször kezdette], mely egy olyan hosszú ing-forma bõ karton ruha, melynek hátul van a hasítékja és valami egy tenyérnyire a honuk alatt körül korca van belõl varrva, melybe zsinórt húznak és ezen zsinór által szorítják derekukhoz, úgy, hogy elõl síma, hátul ráncos legyen. Az ujja ennek csak egy arasznyi, s ezt is zsinórok szorítják karjukhoz. A nyakukba különféle színû és nagyságú keszkenõt viselnek, de legközönségesebb szín a fekete, veres és fehér muszlin, lábukra strimflit és cipõt húznak és csizmában télen is alig tudtak járni; a viganóhoz kopaszkarjukra rece vagy bõr hosszú szárú kesztyût vettek; télen hosszú ujjú prémes zöld vagy fehér színû bundát hordoztak. 1810 táján kezdtek felölthetõ hozzájuk álló prémes bundát viselni. 1820-van pedig ujjatlan bundát.

Az asszonyok felöltõje változása, cifrázása leírhatatlan; hasonlók a tornyos fellegekhez, melyek formájukat szüntelen változtatják. - Némelyek viseltek füles fõkötõt, mely olyanforma, mint egy barát-sapka, csakhogy elõl csipke van bodrosan rávarrva és bársonnyal s pántlikákkal oldala, teteje kicifrázva, - másoknak volt "kuglijuk", ez bársonyból vagy atlaszból készült elõl csipkés, hátul a nyakukon összeráncolva a fejükhöz állott. Mások csipkés fõkötõt viseltek, mely most taréj módjára felálló, majd aljára varrt szélesebb vagy keskenyebb csipkékkel és sok bokros pántlikákkal volt felbodrozva. Ezen idõszakasz vége felé kezdték az asszonyok a fehér fõkötõt is viselni, mely legokosabb módi is volna, de azelõtt csak feketét viseltek, nyáron nagy keszkenõt hordoztak nyakukban, melynek hátulsó sarka majd a földet érte." (K. B. 309-312. o.)

A szemelvényben szereplõ ruhák viseletét megörökítette egy 1837-ben, Szegeden készült vízfestmény (17. kép.) Az akvarellen "a közönséges asszonyok öltözeté"-re ismerhetünk. A kép bal oldalán lévõ három nõalak rokolyát (= szoknya) és ködmönt visel. Ketten a fejkendõjüket is úgy hordják, mint a szentesiek: "a keszkenõ két sarkát az álluk alatt átvéve hátul megkötötték." A nyakukba pedig "különb-különb színû tarka keszkenõt tettek." A lábukra, "piros vagy …fekete kordovány borjúbõr csizmát" húztak. Az öt férfin is több ruhadarabot felismerhetünk: a gatyát, a "fényes gombos lajbit" (=mellény), a "galléros kis subát", a "nagykarimájú kalapot", a "csinos csizmát magyar sarkantyúval." A kép jobb oldalán lévõ két férfi viselete eltér a többitõl: ruházatuk jellemzõi pásztor voltukra vallanak (fûzött bocskor, guba, báránybõr süveg). (Cs. m. nm. 158-164.)

A megismert népviselet egyes darabjai még sokáig használatban maradtak vidékünkön: pl.: a nõk ruházatának részeként a nyakbavaló nagyselyemkendõ és a kötõ. (18. kép). A 19. század második felétõl azonban az egyre városiasodó Szentes lakosságának öltözködését is a polgári ízlés formálta (19., 20. kép).

Fridrich János felvétele. (Mt.)

A 18. és a 19. fénykép szereplõi saját városi házban lakó, kevés földdel bíró, munkát vállaló emberek, reformátusok.