3.6:A fizetés módja A nagygazdák (Szentesen 100-150 holdasok) újkor, újévkor fizettek. Az inas ilyenkor vitte el a számlát. A kovácsmester a számlára felírta ennyi patkó, ennyi ráfhúzás (a kerékre a vasabroncs felhúzása), ennyi kocsimunka, ennyi élezés, összesen ennyi. A gazda természetben egyenlítette a számlát. A munka értékében búzát, árpát vagy disznót adott. A kisparasztok egy-egy munka elvégzése után fizettek. Egy-egy kisebb gazdával akár évtizedekre szóló munkakapcsolat alakult. Ahogy a parasztember fogalmazott: "Én munkáltam a földjét, õ mėg lėdolgozta." A mester és a kuncsaftok (gazdák, kisparasztok, fuvarosok) hét közben a mûhelyben, vasárnap, ünnepnapokon a vendéglõben találkoztak. Kész szekeret, kocsit vittek a közeli városok, falvak vásáraiba eladni. Ezeket kovács és bognár is árulhatta. Az 1930-as években a kocsi árából 100 pengõ a bognáré, 150 pengõ a kovácsé lett. A két világháború között, a második világháború után a szentesi zsibpiacon szeget, kalapácsot, kaszakalapácsot, karikákat, durva nagykapuvasalást, sarokvasalást áruló kovácsra emlékeznek. Csökkenõ megrendelésbõl nehezen élõ, idõsödõ kovács választotta ezt a megélhetési, árulási formát. Irodalom Csalogh Zsolt 1965., Szûcs Judit 1979. 1-62., 1-24., Timaffy László 1991. 256-260., Juhász Antal 1991. 457-461., Magyar néprajzi lexikon vonatkozó szócikkei: III. 154-155. (kerékgyártó), 286-287. (kovács)