2.5:A kenyér

Magyarországon a házi sütésû kenyérre a 14. századtól, a kovász használatára a 15. századtól vannak bizonyítékaink. A török idõk után 1760-tól búzakenyér, az 1800-as évek elejérõl a jó kenyér sütésére van adatunk a Szentesi Református Eklésia Históriájából. (A jó kenyér már jelenthetett kelesztett kenyeret.)

Az ínségkenyerek közül a bengyelérõl, a gyékény gumójáról a vízi élet leírásánál olvashatunk. Kenyérpótlék lehetett õsszel a vizeken beérõ sulyom is. A 20. században aszály és háborúk idején kukoricaliszttel vagy árpa-, rozsliszttel kevert búzaliszttel sütöttek kenyeret. A felsõpárti módosabb gazdák tartalékukból ilyenkor is tiszta búzakenyeret ehettek.

A mai fogalmaink szerinti a kenyér az elõzõekben tárgyalt lisztes ételektõl abban különbözött, hogy erjesztõ anyaggal kelesztették, így vált finomabb, könnyebb, puhább tésztává. Szentes határa az Alföld kenyérgabonaként búzatermõ kis tája. A kenyeret - rendhagyó eseteket kivéve - búzalisztbõl sütötték. A készítés két meghatározó fázisát emelték ki. Ez a munka általában asszony, lány dolga volt. A kenyér dagasztását a lányok 12-15 évesen tanulták meg. (Ha tudott kenyeret sütni, akkor azt mondták: "Most már férjhez mehet!") Több generáció és több kiscsalád együttélése mellett érvényesült ebben a tevékenységben is a családi munkamegosztás. A lányok, a fiatalasszonyok dagasztottak, az idõsödõ anya, anyós vetette be a kenyeret. (Az elõbbi hosszú ideig tartó, nehéz fizikai munkát, az utóbbi elsõsorban ügyességet kívánt.)

A fûtést a család férfi tagja is végezhette. Aratáskor, csépléskor hetente kétszer is, télen ritkábban, kéthetente, helyenként havonta egyszer sütöttek. A párral sütött kenyér hosszú ideig nem száradt meg.

A 20. század elején, a hagyományos paraszti gazdálkodás utolsó idõszakában a kenyeret párral, párkorpával, komlóskorpával kelesztették. A pár készítése: a komló kifõtt levével összegyúrták a korpát, kevés lisztet adtak hozzá. (Ízesítõként a komló levébe árpát, zabot, szõlõfürtöt, paprikát, fokhagymát vagy vöröshagymát fõztek, esetleg kihûlve akácvirágot tettek.) A masszából gyúrt kis gumókat párszárítón megszárították, vászonzacskóban tárolták.

A lisztnek való gabonát a gazda a malomban õrlette meg, a kamrában tartotta. Innen vitte be alkalmanként a szükséges mennyiséget.