2.4:A tarhonya és a lebbencs A tarhonya lisztbõl, tojással gyúrt, rostán átdörzsölt, szabadban, leterített asztalon szárított, évenként egy vagy két alkalommal nagy mennyiségben készített és folyamatosan fogyasztott tészta. Ez a tésztafajta az Alföld középsõ és déli részén általánosan ismert volt. Maga a szó perzsa-török eredetû. A török hódítás idején kerülhetett az országba, és alatta, utána terjedt el. Legrégibb tarhonyaétel a tejbe tarhonya lehetett. A kemény, "pergelt" vagy krumplis tarhonya készítése: szalonnával vagy zsírral hagymát dinszteltek, krumplit, õrölt paprikát tettek bele. Marokkal mérve szórták bele a tarhonyát. Néha kolbász is került bele. Pirított tarhonyát és húsos tarhonyát is gyakran fõztek. (A húsos tarhonya paprikás hússal készült.) A tarhonya idõ és munkaigényes volta miatt napjainkban ritkán készül házilag, a boltban vásárolható inkább reszelt tésztának nevezhetõ. A lebbencs tésztája hasonlít a tarhonyáéhoz. Aki tiszta tojásból gyúrta a tarhonyát, az felesen (minden tojáshoz egy fél tojáshéjnyi vizet tett) csinálta a lebbencset. A meggyúrt, pihentetett, elnyújtott tésztát szárítás után eltördelve tárolták. Ez volt a "kuckóba taposott lebbencs". A levestésztát, tarhonyát és lebbencset fehér vászonzacskóban tárolták. A nagygazdáknál, birtokosoknál a nagy mennyiségben készített tarhonyát és lebbencset zsákokban helyezték el. A lebbencset tésztalevesnek fõzték. Minden paraszti réteg kedvelte. A nagygazdáknál jó erõsre fõzték a cselédeknek, részeseknek, hogy minél kevesebbet egyenek belõle. Napjaink hétköznapi, iskolai és munkahelyi étkeztetésnek része a száraz-, a levestészta és sült tészta.