Szentest ésHékédet kivéve a birtoklási rendet erõsinstabilitás jellemezte. A környék régiurai közül a Dóczyak terjeszkedõben voltak, aTornyaiak megerõsítették szentesi pozícióikat,és jöttek újak (Íramochyak, Vassok,Vizesiek, Zay Ferenc, Saffaricsék, Verthyék,Muthnokiak). A török elõnyomulás, majdközvetlen hódítás tehát nemcsökkentette a szentesi határban fekvõ birtokokvonzerejét. A török vezetés hatalmánakkiépítését bizonyítja a Csongrádináhije megszervezése, mely az ismeretlen idõpontban,valószínûleg nem sokkal 1543 utánelfoglalt és azóta megerõsített Csongrádmezõvárossal – egészen Szolnokig nyújtózott.Alig három évvel Szeged elfoglalása után,1546-ban török adószedõk jártákbe a környéket. Egy adóbérletiszerzõdésbõl kiderül, hogy 1547-ban “Szentösvárost, amely azelõtt a királynévilajetjéhez tartozott, néhány másfaluval együtt hász-birtoknak nyilvánították,és szultáni adót vetettek ki rá, melyeta defterek tanúsága szerint az ezt követõévekben is folyamatosan kivetették ésbeszedték. Még folytak a harcok, amikor 1552-ben asoproni országgyûlés portánként 1fts adó kivetését határozta el, 1553-banCsongrád megyében is megjelent a dicator (adószedõ),aki az egész megyébõl hét helységbõltudta beszedni az adót, Szentesrõl 20 porta után.A vidék elnéptelenedését mutatja, azadószedõ megjegyzése: “Ebben a megyébensem alispán, sem szolgabírák nincsenek,”az elõzõ évek hadjáratait ezek szerint amegyei hivatalszervezet nem élte túl. Ferdinánd1553-as rendelete alapján Csongrád megye ígySzentes jövedelmei hivatalosan is Gyula várátillették, melyet a vár kapitányai egészen1564-ig be is szedtek. (Barta Gábor 2001. 91-92. 94–95.,97–102 p. Sima László 1914. 104–107., 109.)