6.) A szociális rászorultságtól függő pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló rendelet módosítása (5)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Jogi és Ügyrendi, a Szociális és Egészségügyi, valamint a Pénzügyi Bizottság véleménye.
Két olyan kardinális döntés van a képviselők előtt, ami a szociálpolitikában fordulatot jelez. Az 5/1. sorszámú anyag azt mutatja be, hogyan kívánnak azoknak a segélyezetteknek munkát biztosítani, akik aktív korúként alkalmasak a munkavégzésre és, hogy a közösség érdekében hasznosan tudjanak tevékenykedni és segély helyett munkabért kapjanak.
A kapcsolódó táblázatok mutatják, hogy milyen olyan sokrétű önkormányzati feladat van, amihez jól jön ezeknek az embereknek a segítsége és mutatja, hogy hasznos tagjai tudnak lenni ennek a közösségnek.
Az 5. sorszámú előterjesztés a szociális hitel bevezetéséről szól. Azoknak nyújt lehetőséget, akik egyéb feltétel mellett a szociális rendszerbe nem férnek bele vagy problémájuk átmeneti jellegű. Tudja, lesznek olyanok ebben a szociális hitelben, akik "optimisták voltak a saját maguk megítélésében". A hitelmennyiség egy része valószínűleg veszteségként meg fog jelenni. Mégis úgy gondolta, hogy ez segítség azok számára, akiknek az ambíciója, az önbecsülése ott van, hogy segítség most kellene, de nem kíván folyamatosan a közösség támogatására szorulni. A két előterjesztés két olyan szociálpolitikai területet nyit meg, amely a közösség segítségét is magába foglalja, de az egyén felelősségét és az egyén tartását is figyelembe veszi.

Lencséné Szalontai Mária:
A rendelet módosítását két részre lehet bontani. Az egyik része, amit a szociális törvény, a rendszeres szociális segélyre vonatkozó módosítása folytán kell a rendeletbe alkalmazni. Az egyik folyománya az 5/1. sorszámú anyagban a közfoglalkoztatási terv, amit a törvény kötelezőként ír elő, hogy ezt a Képviselő-testületnek el kell fogadnia. A rendelet jelenleg is tartalmazza azokat a beilleszkedési programokat és együttműködési szabályokat, amiket a jogszabály előír. Hatályon kívül kell helyezni 2009. január 1-jétől a megszűnt rendszeres szociális segély csökkentett összegű folyósításának lehetőségét, amit a helyi rendelet is tartalmazott. A törvény a közgyógyellátás esetében tenne egy méltányosságot, amit már 2008-ban a Képviselő-testület a lakásfenntartási támogatások esetében is megtett. Sok olyan esettel találkoznak, amikor csak párszáz forinton múlhat a segítség. Ez a méltányossági lehetőség beépítése tesz lehetőséget arra, hogy azoknak, akiknek szüksége van, tudjanak segíteni.

Lencséné Szalontai Mária:
A rendelet tervezetben új a szociális kölcsön. A szociális törvény nem fogalmaz meg ilyen ellátási formát, de az önkormányzat a saját költségvetése terhére bármilyen szociális ellátást és támogatást megállapíthat. Ettől azt várják, hogy azoknak tudjanak segíteni, akik a lakásfenntartási és adósságkezelési támogatásba nem jutnak be, de olyan élethelyzetbe kerülnek, hogy kicsi segítséggel megtudják akadályozni, hogy lejjebb csússzanak.
Több bizottsági ülésen a visszafizetéssel kapcsolatosan nemcsak a készfizető kezes jelent meg, hanem a jelzálogjog kérdése is. Változatlanul a készfizető kezességben látják a visszafizetésnek a biztosítékát. Azért is gondolják, mert ezeket az összegeket szeretnék visszaforgatni. Egy jelzálogjog esetében nem lehet kiszámolni, hogy az önkormányzatnak mikor lehet pénze. A Jogi és Ügyrendi Bizottság megállapodásra vonatkozó javaslatával teljes mértékben egyetértett. Az ülésen merült fel, hogy a munkabérből való letiltással kapcsolatban tisztázzák, hogy mi az alapja. A Ket. lehetőséget biztosít olyan módon, hogy a szociális kölcsönt határozattal állapítják meg, amely tartalmazza, hogy a megállapodás be nem tartása esetén a végrehajtás elrendelhető. Az első fokú hatóság végzéssel elrendelheti, be tudják hajtani. Kérte, támogassák a rendelet módosítását.

Pásztor Antal:
Az anyagban szerepel, hogy a szolgáltatók sok esetben kikapcsolják a szolgáltatást, amelynek visszakapcsolása többe kerül. Az adósságkezelő programba bevonhatóan a Szociálpolitikai Osztály kap-e adósságlistát?
Jónak és fontosnak tartotta az anyagot. Mennyire előrehaladott a régióban vagy országos szinten?

Halmai István:
Az 5/1. sorszámú anyag 2. sz. mellékletében a segélyezettek szakképzettség alapján történő osztályozásánál szerepel a "fodrász/villanyszerelő". A két szakma nehezen rokonítható. A 10 fő hova tartozik? Megjegyezte, hogy "vasúti járműkezelő" szakma nincs.

Szirbik Imre:
Mivel az 5/1. sorszámú előterjesztés szóbeli kiegészítése nem hangzott el, kérte, hogy az 5. sorszámú anyagról tárgyaljanak.

Lencséné Szalontai Mária:
A szolgáltatások kikapcsolásáról eddig nem kaptak értesítést. Ezt a problémát fogja megoldani a 14/2. sorszám alatt adott interpellációs válasz, miszerint a szolgáltató vállalatok kötelesek lesznek az elmaradás tapasztalásakor a jegyzőt értesíteni. Tudomása szerint a régióban még nem készült közfoglalkoztatási terv.

Hornyik László:
A Szociális és Egészségügyi Bizottság egyetértett a rendelet módosításával, egyhangúlag támogatta. Ez az anyag az alapja az 5/1. sorszámú előterjesztésnek. A Bizottság is javasolta a helyi rendeletbe a méltányosság beépítését, mely lehetőséget ad a hatékony segítségnyújtásra. A rendeletben új elem a kamatmentes szociális kölcsön bevezetése, mely csak a lakással, lakhatással kapcsolatos tartozások rendezéséhez adható 12 hónapos visszafizetési lehetőséggel. A rendeletmódosítás segítséget nyújt azoknak, akik átmeneti problémájukat rendezni szeretnék. Kérte, hogy támogassák a rendelet módosítását.

Kálmán János:
Örömét fejezte ki, hogy a rendelet tartalmazza, munkát kell az embereknek biztosítani és tanulási lehetőséget, nem pedig szociális segélyt. Több mint 7 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az aktuális kormány bevezesse. Ezt már a polgári kormány idején a Fidesz polgári kormány hangoztatta, hogy az embereknek tanulási lehetőséget és munkát kell adni, nem szociális segélyt. Az előterjesztést támogatásra javasolta.

Füsti Molnár Lajos:
A rendelet tükrözi a város szociális érzékenységét. Továbbgondolásra javasolta, hogy van-e lehetőség arra, felnyissák az emberek szemét, hogy a kölcsönszerződések apró betűjét is olvassák el, ne menjenek bele zsákutcába.

Móra József:
A közmunka program a városban korábban is ismert volt. A 2000-es évek elején a város kezdeményezte, de azért akadt meg, mert a segélyezettek közül 100 főből csak 30 fő vállalta. Melyik kormányról beszélt képviselő úr? A Wekerle, a Bethlen vagy az Orbán-Torgyán kormányról? Valószínűleg az utóbbiról.

Ollai Istvánné:
A szolgáltatást nem azonnal kapcsolják ki. Nem lehetne kitenni a Polgármesteri Hivatalban egy közleményt, melyben tájékoztatnák a lakosságot, hogy pár ezer forintos tartozás esetén keresse fel a Szociálpolitikai Osztályt segítségnyújtásért?

Földvári Nagy István:
Jelenleg élő probléma, hogy az áramot kikapcsolják. Emlékezete szerint valaki kezdeményezte a kártyás órák beszerzését. Az önkormányzatnak legyen lehetősége, hogy azoknál a megszorult családoknál, ahol kikötik az áramot, úgy segélyezzék az illetőt, hogy órát adjanak feltöltő kártyával. Gondolkozzanak rajta.

Pásztor Antal:
Tájékoztatásul elmondta, hogy a 14/2. sorszám alatti interpellációja erre vonatkozott. Nem kifüggeszteni kell, hanem a Szociálpolitikai Osztály kap egy listát a tartozók személyéről és látják, hogy be lehet-e vonni az adósságkezelői programba, ez így kiküszöbölhetőbb lenne.

Halmai István:
Ha valaki azt mondja, hogy 7 évvel ezelőtt, akkor ne Wekerle Sándort emlegesse a képviselő úr.

Dr. Gyenes Ágota:
A Lakásügyi Bizottság foglalkozik a bérlakásban élők hátralékával. Ez a hátralék a mostani számítások szerint kb. 12 mFt. Tudni kell, hogy folyik egy olyan munka az önkormányzatban, hogy szakértők bevonásával az egyes hátralékos családoknak a hátralékát áttekintik és azt a lehetőséget is számba veszik, hogyan tudnak a hátralékosoknak családonként segíteni. A rendelet jó segítséget fog nyújtani ebben is. A tervezetben benne van az is, hogy a kölcsönt olyanok vehetik fel, akinek lakása van, vagy lakhatással kapcsolatosan tartózkodással rendelkezik. Úgy gondolta, hogy a rendelet a hátralékosokon is fog tudni segíteni. Mire elég a 100 eFt? A későbbiekben gondolkodni kell rajta. Az ötletet jónak tartotta.
A rendelet-tervezet 8/A.§ /5/ bekezdésében vesszővel kérte elválasztani: "A kölcsön, kivételes esetben, hosszantartó betegség esetén felmerülő kiadásokra."
Úgy gondolta, hogy a bérlakásban élők hátralékainak a ledolgozásában is egy segítségnyújtás lesz. A hátralékosokat áttekintve olyanokat is találtak, akik nem tudtak az adósságkezelésbe becsatlakozni, melynek részben saját okai, illetve rajtuk kívülálló okok is voltak. Lehet, hogy ez a 100 eFt most tud segíteni ezeknél a családoknál úgy, hogy ebbe az adósságkezelési programba be tudnak kerülni, így az adósságaikat nem fogják halmozni.
A közfoglalkoztatással kapcsolatban elmondta, hogy sok esetben amikor bérlakások igénylőinek helyszínelésén járnak, elmondják, hogy dolgoznának, de nincs hol. Az akarat meglenne, de az embereknek nincs szakképzettsége. Az emberek dolgozni akarnak, nem segélyt. Úgy látja, hogy lesz egy réteg, akiket pozitívan fog érinteni a közfoglalkoztatás, a munka világába való visszatérés.

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
A megállapodás 5.) pontjában szerepel, hogy "azonnali hatállyal jelen megállapodást felmondja". Javasolta, hogy a "felmondja" szó helyett "felmondhatja" szó szerepeljen.
Javasolta a 6.) pontban a letiltás mértékének meghatározását.
Felhívta a Polgármester Úr figyelmét, hogy a Jogi és Ügyrendi Bizottságnak alternatív javaslatai voltak, meg kell szavaztatni.

Kozák János:
Örömére szolgált, hogy az anyagot tárgyalhatják. Egyetértett a javaslattal. A Képviselő-testület szociális érzékenységét mutatja. A Pénzügyi Bizottság támogatja a javaslatot. A készfizető kezesség intézményét támogatják.

Szirbik Imre:
Ollai Istvánné képviselő asszonynak elmondta, hogy törvény szabályozza. Addig a szolgáltató nem tud lépni, amíg a jegyző nem nyilatkozik. A törvény erejénél fogva az áram- és gázszolgáltatónak, de a vízszolgáltatónak is a szolgáltatás kikapcsolása előtt van egy olyan kötelme, hogy értesíteni kell a jegyzőt. A kártyás órákkal kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt napokban leült a gáz- és elektromos szolgáltatóval tárgyalni. A Dégáz részéről hajlandóság van ennek a megoldására.
A Jogi és Ügyrendi Bizottság álláspontját az előterjesztő elfogadta.
Kérte a képviselőket, aki dr. Rébeli Szabó Tamás indítványát támogatja, miszerint a megállapodásban "felmondja" szó helyett a "felmondhatja" szó szerepeljen, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 19 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenben, 1 tartózkodás mellett (1 fő nem szavazott) elfogadta.

Kérte a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy a megállapodás 9.) pontjának utolsó mondata maradjon benne a szövegezésben, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 20 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Szirbik Imre:
Képviselő úr kérte, hogy szabják meg a letiltás mértékét. Mivel ezt törvény szabályozza, javasolta, hogy ebbe kvázi ne tegyenek ilyen típusú megjegyzést.
Kérte a képviselőket, aki a rendelet módosítását támogatja, szavazzon. A döntés minősített többséget igényel.

A Képviselő-testület a javaslatot 22 igen szavazattal (1 fő nem szavazott) elfogadta és megalkotta alábbi rendeletét:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének
8/2009. (III.01.) rendelete

a szociális rászorultságtól függő pénzbeli,
természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó
24/1999. (IX.3.) KT rendelet
módosításáról

(A rendelet teljes szövegét az 5. sz. melléklet tartalmazza.)


7.) Szentes Város Közfoglalkoztatási Terve (5/1)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Szociális és Egészségügyi, a Pénzügyi, valamint a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság véleménye.

Mészáros Ágnes:
Az előző ülésen tárgyalták az esélyegyenlőségi tervet, amelynek egy fejezete vonatkozott arra, hogy az esélyegyenlőség megteremtéséhez mennyire fontos, hogy munkával rendelkezzenek az emberek. A terv elkészítése több szálon indult, mindannyiunk összefogására szükség volt ahhoz, hogy egy olyan tervet tudjanak elkészíteni, amely hasznos feladatokat teremt, igazodik a segélyezettek életkorához, neméhez, végzettségéhez, szaktudásához. A korábbi tapasztalatokra építettek, hiszen az intézményekben évek óta vannak közcélú foglalkoztatottak. Eddig évente kb. 40 főt tudtak foglalkoztatni, amely létszámot próbáltak pályázati lehetőségek kihasználásával bővíteni. Alaposan készítették el azt a statisztikát, amely a terv alapja. A 2008. december 31-i segélyezetti létszám és a Munkaügyi Központ statisztikája alapján a várható létszám, kor, nem, szakképzettség szerinti összetételből, illetve az intézményi igényfelmérésből alapozták meg a terv elkészítését. Azt szeretnék, ha a bekerülő dolgozók hasznos munkát végezhetnének és segítenék a munkába való visszakerülésüket. Az intézményi igények feladatainak meghatározása után össze kellett hasonlítani, hogy ehhez tudnak-e végzettségben, képzettségben megfelelő embereket biztosítani, majd a végleges terv ennek a tükrében készült el. Február 9-ével végeztek a segélyezettek jelenlegi helyzetének a felülvizsgálatával.
A program egyetlen hozadékával nem számoltak, mégpedig, hogy a felülvizsgálat során, a kiközvetítéskor sok munkáltató bejelentette az addig alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatott dolgozóját és így közvetett módon jó néhány munkahelyet teremtettek. 210 db határozat készült el. Eddig 11 főt jelentett be a munkáltatója, 7 fő kérte a segély megszüntetését külföldi munkavállalása miatt, 4 fő segélye szűnt meg azért, mert visszautasította a munkát. A kiközvetítések nagy része ezután lesz, ugyanis márciustól indulnak el a programmal. A törvénynek megfelelően a tervet megvitatta a Szociálpolitikai Kerekasztal, véleményezte a Munkaügyi Központ. Mindkettő elfogadásra javasolta. Kérte a Képviselő-testületet, hogy fogadja el a 2009. évre szóló közfoglalkoztatási tervet.

Pásztor Antal:
A tervben a dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthonba 3 fő ápoló személyzet szerepel. Közfoglalkoztatottaknak lehet-e túlórát fizetni?

Hornyik László:
A megfelelő szakképzettséget és túlórát lehet-e fizetni, egyéb pótlékot - szakmai pótlékot - kaphat-e a dolgozó vagy az előírt minimálbért kaphatja a közfoglalkoztatásban résztvevő?

Mészáros Ágnes:
A törvény értelmében a bérek és járulékok 95%-a igényelhető vissza a központi költségvetésből, amely csak a minimálbérerre vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy 8. általános iskolai végzettséggel és olyan munkakörben, amely nem igényel szakképesítést, 71.500,- Ft-ot tudnak fizetni. A középfokú végzettségűeknek 87.000 Ft a bére, júniustól pedig 87.500,- Ft. A rendszer működését most tanulják. A gyakorlat során fog kiderülni, hogy milyen napközbeni feladatokkal találkoznak. Jelenleg a szakképesítéssel nem rendelkező, de rendkívüli munkakedvvel bíróknak, akik szeretnének az idősek otthonában dolgozni - sajnos jelen pillanatban sem ágypótlékot nem tudnak visszaigényelni, sem túlórát nem tudnak számukra fizetni. Ennek a megoldása folyamatban van, mert az önkormányzat tervezett a saját költségvetésében kiadásokat a közfoglalkoztatás megtervezésére. Ennek a megoldásán dolgoznak.

Szirbik Imre:
Abban a 38 mFt-ban, ami a céltartalékban ennek a finanszírozására fordítottak a számításokba az összbértömeg 2%-át kitevő ún. jutalmazási keretet állítottak be azon kiemelkedő munkavégzők számára, akik közhasznú foglalkoztatottként jelentős többletmunkát végeznek, az elismerésüket szolgálja. Azok számára, akik megbízható, pontos munkát végeztek, az önkormányzat ajánlólevelet ad.

Mészáros Ágnes:
Halmai István korábbi kérdésére elmondta, hogy a statisztika készítésénél maga számára könnyített a táblázatok felállításánál. Mivel fodrász nem volt, a villanyszerelő mind férfi volt, ezért egymás mellé tette. A tervezetnél csak villanyszerelőkkel számolt.

Hornyik László:
A Szociális és Egészségügyi Bizottság tárgyalta az anyagot. A települési közfoglalkoztatási tervet az "Út a munkához" program keretén belül a 2008. évi CVII. törvény írja elő. Ennek a programnak a keretében a segélyezettek 70%-ának tud a város munkalehetőséget biztosítani. A terv tartalmazza a támogatásra jogosultak képzettség szerinti összetételét, a közfeladatok megjelenését, az ütemezését, melyet a foglalkoztatás keretében kell ellátni. A terv tartalmazza a foglalkoztatás finanszírozásához szükséges forrásokat, a munka elvégzéséhez szükséges létszámot. A bizottsági ülésen a Munkaügyi Központ Szentesi Kirendeltségének vezetője, Tonnes Zsolt elmondta, hogy jó időben lépett a város. A régióban egyedülálló ez a gyorsaság, sőt Szentes országosan is az elsők között van. Szinte sehol, vagy egy-két helyen van ilyen jól előkészített közfoglalkoztatási terv. A terv kidolgozásában résztvevő munkatársak minden dicséretet megérdemelnek. A Bizottság egyhangúlag javasolja a határozati javaslat elfogadását.

Móra József:
A Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolta az anyagot. Az előterjesztés részletes, komoly bizalomra építő. Nemcsak parkfenntartásra, köztisztasági feladatokra, árokásásra, hanem pénztárosnak, a tűzoltóságnál anyagbeszerző-raktárosnak keresnek közmunkásokat. Elfogadásra javasolta az anyagot.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki az előterjesztést támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

23/2009. (II.20.) Kt.
Tárgy: Szentes Város Közfoglalkoztatási Terve 2009.

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete az ezen határozat mellékletét képező Szentes Város 2009. évre szóló Közfoglalkoztatási Tervet elfogadja, a megvalósításhoz szükséges feltételeket a költségvetésében biztosítja.

A Képviselő-testület 2009. december 31. napjáig a Közfoglalkoztatási Terv teljesítéséről éves jelentést fogad el, mely a 2010. évre szóló foglalkoztatási terv elkészítésének alapja.

A következő évre szóló terv elkészítésének határideje: 2010. január 31.
Felelős: polgármester

A határozatról értesítést kapnak:
1. Szentes Város Polgármester
2. Szentes Város Jegyzője
3. Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatósága
4. Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály
5. Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztálya
6. Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szentesi Kirendeltsége


8.) A 2009/2010. nevelési-, illetve tanévben indítható óvodai csoportok, első osztályos tanulócsoportok feltételeinek meghatározása (7)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási, a Pénzügyi, valamint a Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság véleménye.

Szűcs Lajos:
A Képviselő-testület feladatul szabta, hogy szigorúbb feltételek mellett határozzák meg az óvodai és iskolai beiratkozásokat. Ez az előterjesztés ennek szellemében készült el. Az anyagban szerepel, hogy a sajátos helyzetet a helyi önkormányzatok fogják meghatározni. Ez a beiratkozás után történik, a következő képviselő-testületi ülésre terjesztik be a sajátos helyzet meghatározását. Azért kell beterjeszteni a következő ülésre, hogy amikor áprilisban meghatározzák a beiratkozások alapján az egyes iskolák osztályainak létszámát, figyelembe véve az ISN és H-s gyerekek számát, akkor ezeknek a helyi sajátosságoknak a helyzete és elemzése be fog kerülni. Ez az előterjesztés megfelel annak a szellemnek, amit elhatároztak, illetve amit a Képviselő-testület megszabott.
Kérte polgármester urat, hogy vita ne folyjon, illetve ne szavaztassa meg. Elfogadta azt a javaslatot, hogy a Deák Ferenc Általános Iskolába és a Damjanich János Tagiskolába külön kerüljön sor a beiratkozásra.

Szirbik Imre:
A határozati javaslat 6.) pontja a Művelődési és Oktatási Bizottság javaslata alapján kerüljön a határozatba.

Horváth István:
Hogyan kell értelmezni az előterjesztés 2. oldala közepén lévő vastag betűvel szedett részt, valamint a határozati javaslat 4.) pontját, miszerint az általános iskolákba legalább egy-egy osztály indítására is sor kerülhessen.
Az alsó osztálylétszám limitet is meg kell határozni, nemcsak az átlagot és a maximumot. Ez a megfogalmazás megengedő, megengedi 5 fővel is, ha úgy akarják értelmezni. Előre mondják meg mi az alsó minimum.

Pásztor Antal:
Iskolaválasztásnál milyen indokkal lehet elküldeni a szülőt?

Hornyik László:
Az előterjesztésben olvasható, hogy "Nem áll be az iskola felvételi kötelezettsége abban az esetben, ha a gyermek, illetve a tanuló a szülei lakásából átjelentkezik egy másik lakásba, például a nagyszüleihez." Ezt fogják-e ellenőrizni? Tehát a gyerek lakcímkártyáján szereplő címe nem egyezik meg a szülő címével, illetve a gyereknek nem a szülő a gyámja vagy eltartója. Visszamenőleg ellenőrzik-e? Sajnos előfordultak olyan esetek, amikor átjelentkeztek.

Kozák János:
Az előterjesztés 3. oldalán szerepel, hogy "az általános iskola 1-4. évfolyamán az osztályok minimum átlaglétszáma 21 fő". Véleménye szerint ez minimális létszámot jelent. Ha igen, akkor ez válasz Horváth István képviselő felvetésére. A minimális létszámtól 10%-ban lehet eltérni, mert azt még finanszírozzák.

Szűcs Lajos:
Kozák János képviselő felvetésére elmondta, hogy ez így van. Figyelembe kell venni a körzethatárokat. A Képviselő-testület eldönti, hogy egy körzethatárba tartozó 16 gyerek beiratkozott az iskolába indítanak-e fél osztályt vagy sem? Kötelező indítani, de fél normatívát kapnak. Ha abba a körzetbe, amelyikbe tartozik, beiratkozott, akkor ott indítani kell osztályt. Az ideális az lenne, ha 21 alsó létszám meglenne egy iskolában.
Az átjelentkezésekkel kapcsolatban elmondta, hogy figyelni fogják. Már történnek ilyen átjelentkezések. A Gyámhivatalnak tudni kell arról, hogy a gyerek miért van a nagyszülőnél bejelentkezve. Ha a szülő azért jelentette át a gyermeket a nagyszülőhöz, hogy az adott iskola körzethatárába tartozzon, akkor nem fog odatartozni. Akkor lehet felvenni, ha a körzethatárba nincs annyi gyerek, hogy feltöltsék az osztályt.
Szabad iskolaválasztás van, ha az osztályt nem töltötték fel maximális létszámra. Az egyházi iskolában nincsenek körzethatárok.
Azért írták a "legalább egy-egy osztály" kifejezést, mert ha 16-17 gyerek iratkozik be és nem 21 fő, és a körzethatárba tartozik, akkor ott egy osztályt indítani kell.

Horváth István:
Ha 5 fő iratkozik be, akkor is indul osztály?

Füsti Molnár Lajos:
Ez a rendelkezés vonatkozik-e azokra a tanulókra, akik úgy indultak első osztályba, hogy a lakcímük nem a szülőknél volt bejelentve? Az iskolából elutasítják vagy maradhatnak tovább?

Kálmán János:
Ha a gyerek nem az iskola körzetében lakik, de több testvére abba az iskolába jár, akkor méltányosságra van-e lehetőség? A szülőkre nagy teher hárulna, ha a gyerekek több iskolába járnának.

Szűcs Lajos:
Az előterjesztésben szerepel, hogy a sajátos helyzet hogyan fog alakulni. Ezt figyelembe veszik. Nem lehet, hogy két testvér két iskolába járjon. A sajátos helyzet elemzésében benne lesz, hogy melyek azok a sajátos helyzetek, amelyeket figyelembe fognak venni. Többek között ezt is. Ha olyan áll elő, hogy 5 gyerek iratkozik be, a következő ülésre behozzák és a Képviselő-testület eldönti, hogy mi legyen az 5 gyerekkel. Visszamenőleg nem utasítják el a gyerekeket.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
A Művelődési és Oktatási Bizottság a határozati javaslat 6.) pontját az alábbi módosítással javasolja elfogadásra: "A Deák Ferenc Általános Iskola és Damjanich János Tagiskola esetében nemcsak a székhely, hanem a tagintézményben is legyen lehetőség az első osztályos tanulók beíratására a 2009/2010. tanévben azzal a kitétellel, hogy a szülőket tájékoztassák arról, hogy amennyiben a tagintézményben nincs meg a közoktatási törvényben meghatározott átlaglétszám, úgy a székhely intézménybe történik a gyerekek átirányítása."

Dongó László:
Az előterjesztést üdvözölte, de kétely merült fel benne. Az előterjesztés 2. oldalán tisztázzák, hogy a gyerek melyik körzetbe tartozik. Miért kellett ennyit várni, hogy a Képviselő-testület elé kerüljön, hiszen a törvény 1992. évi.
A 3. oldal alján olvasható, hogy "az általános iskolák elsősorban a körzetükből kötelesek felvenni a tanulókat." Ezzel a felvetéssel egyetértett. A következő javaslatát akár a mostani, de legkésőbb a jövő tanévtől érvényesíteni tudnák. Szorosan kapcsolódik a 10. sorszámú előterjesztéshez. Úgy gondolta, hogy Szentesen luxus lenne a két tannyelvű iskolai oktatást egy körzetbe behatárolni. Kérte, hogy felvetését fontolják meg. Legyen követendő példa a város más iskolájába is vagy aki a két tannyelvű iskolába jelentkezik az szabadon jelentkezhessen. Emlékezete szerint az elmúlt évben volt beiskolázási probléma, a Damjanich János Tagiskolába 17 fővel engedték indítani az osztályt. A Deák Ferenc Általános Iskola betölthetné azt a szerepet, ami az általános iskolai oktatásba egy minőségi előbbre lépést jelent a XXI. században. Luxus lenne, ha ebből kizárnák a más körzetbe lakókat. A Képviselő-testület bölcsességére bízza, hogy a 2009/2010. tanévben indítható-e vagy sem a felvetése. A 2010/2011. tanévben mindenféleképp szeretné, ha ezen oktatás keretében felszabadítanák a körzethatárt, erre a Képviselő-testületnek van lehetősége.

Szűcs Lajos:
Dongó László képviselő felvetésével egyetértett. Kérte, azzal a kompromisszummal fogadják el, hogy idén nézzék meg, hogyan indul be az osztály és milyen jelentkezés van, és jövőre a tapasztalatok alapján tudnak dönteni. Most így indítsák be, jövőre a tapasztalatok alapján megnézik, hogy körzethatár módosítás nélkül lehessen ezt megcsinálni.

Kálmán János:
A felvetéssel egyetértett, azonban olyan folyamatot fog elindítani az intézményekben, hogy másik iskola, más képzést fog elindítani. A körzethatárok meghatározása feleslegessé válik. Ez lavinát indíthat el.

Szirbik Imre:
Dongó László képviselő úr Szűcs Lajos által tett módosításával fogadta el indítványát, miszerint idén próba évet, tehát nem oldják fel a körzethatárokat, de a szülőnek joga van bárhova beíratni a gyerekét. Ha 2 osztálynyi gyerek összejön, akkor a Képviselő-testület bölcsessége.
Javasolta, hogy a határozati javaslat 6.) pontjára tett Művelődési és Oktatási Bizottság módosító indítványával támogassák a határozatot.
Kérte a képviselőket, aki egyetért, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 22 igen szavazattal (1 fő nem szavazott) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

24/2009. (II.20.) Kt.
Tárgy: A 2009/2010. nevelési-, illetve tanévben óvodai csoportok, első osztályos tanulócsoportok indítása feltételeinek meghatározása


Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a 2009/2010. nevelési-, illetve tanévben indítható óvodai csoportok, első osztályos tanulócsoportok feltételeinek meghatározása tárgyú előterjesztést és a következőképpen dönt:

1.) Az önkormányzati fenntartású óvodákban a 2009/2010. nevelési évben óvodai csoport 20 fő tényleges létszámmal indítható. Kisebb létszámú csoport csak pedagógiailag indokolt esetben, illetve az eperjesi tagóvodában indítható. A sajátos nevelési igényű gyermekek kettő illetve három főként való számításba vétele a csoportok létszámának számításánál kerüljön figyelembe vételre. Legfeljebb két óvodai csoport indítása esetén az óvodai maximális létszám (25 gyermek) 20%-al való túllépését a fenntartó engedélyezi.
Felelős: Szentes Város Alpolgármestere
Óvodák vezetői
Határidő: 2009. április 1.

2.) A Központi Óvoda Kossuth utcai telephelyén (tagóvodájában) három éves korú gyermek felvételét a Képviselő-testület a 2009/2010. nevelési évben sem engedélyezi.
Felelős: Központi Óvoda Vezetője
Határidő: 2009/2010. nevelési év

3.) Az egész csoportot nem alkotó gyermekek átirányítása más óvodába az óvodák vezetői és a Művelődési Iroda egyeztetése alapján történjen. Az átirányítás lehetőségéről az óvodák vezetői tájékoztassák a szülőket.
Felelős: Székhely és tagóvodák vezetői
Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodájának Vezetője
Határidő: 2009. április 30.

4.) Az önkormányzati fenntartású általános iskolákban a Képviselő-testület legalább 1-1 első osztály indítását engedélyezi, azzal, hogy szem előtt kell tartani a közoktatási törvényben meghatározott létszámhatárokat (átlaglétszám: 21 fő, max. létszám: 26 fő). A sajátos nevelési igényű gyermekek kettő illetve három főként való számításba vétele az osztályok létszámának számításánál kerüljön figyelembe vételre. A maximális létszám (26 fő) 20%-al való túllépését legfeljebb két első osztály indítása esetén a Képviselő-testület abban az esetben engedélyezi, ha valamennyi tanuló az adott intézmény beiskolázási körzetébe tartozik.
Felelős: Szentes Város Alpolgármestere
Általános Iskolák Igazgatói
Határidő: 2009. április 30.

5.) Nem lehet felvenni azokat a tanulókat, akiknek nevelését-oktatását a szakértői bizottsági vélemény gyógypedagógiai intézményben javasolja.

Felelős: Általános Iskolák Igazgatói
Művelődési Iroda Vezetője
Határidő: 2009. április 30.

6.) A Deák Ferenc Általános Iskola és Damjanich János Tagiskola esetében nemcsak a székhely, hanem a tagintézményben is legyen lehetőség az első osztályos tanulók beíratására a 2009/2010. tanévben azzal, hogy a szülőket tájékoztassák arról, hogy amennyiben a tagintézményben nincs meg a közoktatási törvényben meghatározott átlaglétszám, úgy a székhely intézménybe történik a gyerekek átirányítása.

Felelős: Deák Ferenc Általános Iskola Igazgatója
Határidő: 2009. április 1.

7.) Az intézmények igazgatói a beiratkozáskor vegyék figyelembe a kötelező felvételre és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókra vonatkozó jogszabályi előírásokat és a közoktatási törvényben (66.§ (5) bekezdés) meghatározott előnyben részesítési szabályokat.
Felelős: Általános Iskolák Igazgatói
Határidő: 2009. április 1.

8.) Az önkormányzati fenntartású óvodákban, általános iskolákban indítható óvodai csoportok, első osztályos tanulócsoportok számáról a Képviselő-testület a pontos létszámadatok birtokában a 2009. márciusi beiratkozásokat követő 2009. április havi ülésén hozza meg végső döntését. Ekkor dönt a 2009/2010 nevelési-, illetve tanévben az intézményekben foglalkoztatható közalkalmazotti létszámokról.
Felelős: Szentes Város Alpolgármestere
Határidő: 2009. április 30.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Város Polgármestere
2./ Szentes Város Alpolgármestere
3./ Óvodák vezetői és Általános Iskolák igazgatói
4./ Polgármesteri Hivatal Művelődési Irodája
5./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda Vezetője


9.) Pályázat közművelődési érdekeltségnövelő támogatás elnyeréséhez (8)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási, valamint a Pénzügyi Bizottság véleménye.
Megállapította, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, vélemény nem hangzott el. Kérte a képviselőket, aki támogatja a pályázat benyújtását, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 21 igen szavazattal (2 fő nem szavazott) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

25/2009. (II.20.) Kt.
Tárgy: Pályázat közművelődési érdekeltségnövelő támogatás elnyeréséhez

Határozat

Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a pályázat benyújtása közművelődési érdekeltségnövelő támogatás elnyeréséhez tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza:

1.) Szentes Város Önkormányzata részt kíván venni a 4/2004. (II.20.) NKÖM rendelet szerinti helyi önkormányzatok közművelődési érdekeltségnövelő támogatását biztosító pályázaton.
Az önkormányzat a pályázaton való részvételhez 1.800 eFt önerőt biztosít a Szentesi Művelődési Központ (6600 Szentes, Tóth J. u. 10-14. sz.) műszaki eszközállományának és berendezési tárgyainak gyarapításához, a 2009. évi költségvetési rendeletében a céltartalékban elkülönített keret terhére.
Az önkormányzat a pályázaton való részvételhez 1.000 eFt önerőt biztosít a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpontnak (6600 Szentes, Kiss B. u. 11. sz.) a technikai eszközállománynak és a berendezési tárgyainak gyarapításához, a 2009. évi költségvetési rendeletében a céltartalékban pályázatokhoz elkülönített keret terhére.

2.) Szentes Város Önkormányzata biztosítja, hogy a pályázaton elnyert támogatást a rendeletben előírt célra használják fel és az adott intézmények az elnyert összeghez legalább 8 banki napon belül hozzájussanak, miután a támogatási összeg az önkormányzat számlájára megérkezett.

3.) A támogatásban részesülő intézményeknek a rendelkezésére bocsátott támogatást elkülönítetten kell kezelnie, és annak felhasználásáról tételes, analitikus nyilvántartást kell vezetni úgy, hogy a tényleges felhasználás ellenőrizhető legyen.

Határidő: folyamatos
Felelős: Szentesi Művelődési Központ igazgatója
Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont igazgatója

4.) Szentes Város Önkormányzata tudomásul veszi, hogy amennyiben támogatást nyer a pályázaton, annak felhasználásáról - december 31-ei határnappal - a zárszámadás keretében és annak rendje szerint köteles elszámolni.

A pályázat beadásának határideje: 2009. március 25.
Felelős: Művelődési Iroda vezetője

5.) Eredményes pályázat esetén a pályázati saját erőként figyelembe vett összeggel az önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének módosításáról gondoskodni kell.

Határidő: a pályázati döntést követő költségvetési rendelet módosításakor
Felelős: Közgazdasági Osztály
Számviteli és Tervezési Iroda vezetője

A határozatról értesítést kapnak:
1.) Szentes Város Alpolgármestere
2.) Közgazdasági Osztály Számviteli és Tervezési Iroda vezetője
3.) Művelődési Iroda vezetője
4.) Szentesi Művelődési Központ igazgatója
5.) Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont igazgatója
6.) Városi Intézmények Gazdasági Irodájának vezetője


10.) A 293/2008. (XII.19.) Kt. számú határozat 4./ pontjának módosítása (általános iskolai körzethatárok) (9)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási Bizottság véleménye.

Móra József:
Érti, hogy csak így lehet korrekt módon rendezni az ügyet. Az előterjesztésben van néhány olyan hivatkozás, amelyik idejétmúlt. Idejétmúlt az, hogy Magyartésnek önálló postai irányítószáma van. A Jegyző Úrnak és a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságnak kellene egy olyan Szentes földrajzi neveiről szóló pontos előterjesztést készíteni, hogy a különféle hírportálokon, lexikonokban ne úgy szerepeljen, pl. Cserebökény önálló közigazgatási egység, mert ez már 1974 óta nem igaz. A postai irányítószámok között ne úgy szerepeljen, hogy Cserebökénynek, Magyartésnek, Lapistónak önálló irányítószáma van. Ezt tisztázni kellene.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
A Művelődési és Oktatási Bizottság az előterjesztést elfogadásra ajánlja.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki az előterjesztést támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

26/2009. (II.20.) Kt.
Tárgy: A 293/2008. (XII.19.) Kt. számú határozat 4./ pontjának módosítása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a beiskolázási körzethatárok felülvizsgálata tárgyában hozott 293/2008. (XII.19.) Kt. számú határozat 4./ pontjának módosítása tárgyú előterjesztést az alábbiak szerint módosítja:

1./ A határozat 4. pontjában a mellékletet képező Koszta József Általános Iskola beiskolázási körzetében található "Magyartés tanya" megnevezés helyébe a "Tanya" megnevezés lép.

2./ A határozat 4. pontjában a mellékletet képező Petőfi Sándor Általános Iskola beiskolázási körzetében található második "Bereklapos tanya" megnevezés helyébe a "Bereklapos utca" megnevezés, az Öáva utca helyébe Páva utca lép.

3./ A határozat 4. pontjában a mellékletet képező Petőfi Sándor Általános Iskola beiskolázási körzetében található "Újosztás tanya" megnevezés törlésre kerül, az "Újosztás tanya" kizárólag a Klauzál Gábor Általános Iskola körzetébe tartozik.

4./ A Képviselő-testület jóváhagyja, hogy a Deák Ferenc Általános Iskola és Damjanich János Tagiskolájának beiskolázási körzetébe kerüljön feltüntetésre a Nagytőke Község közigazgatási területe megnevezés. A körzetek módosításáról a Közoktatási Információs Rendszert a jogszabályi határidőn belül értesíteni kell.
Határidő: azonnal
Felelős: Polgármesteri Hivatal Jegyzője

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Város Polgármestere
2./ Szentes Város Alpolgármestere
3./ Polgármesteri Hivatal Jegyzője
4./ Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda
5./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda
6./ Általános iskolák igazgatói


11.) A Deák Ferenc Általános Iskola alapító okiratának módosítása (10)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Művelődési és Oktatási, valamint a Pénzügyi Bizottság véleménye.
Az alapító okirat módosításának indoka a két tannyelvű oktatás bevezetése.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
A Művelődési és Oktatási Bizottság elfogadásra ajánlja az előterjesztést. Az iskolának sok sikert kíván a program végrehajtásához.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

27/2009. (II.20.) Kt.
Tárgy: A Deák Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratának módosítása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Deák Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratának módosítása tárgyú előterjesztést és a következő határozatot hozza:

1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete jóváhagyja, hogy a Deák Ferenc Általános Iskolában a 2009/2010. tanévtől kezdődően első osztálytól felmenő rendszerben egy osztályban, vagy egy osztályon belüli tanulócsoport keretében (legalább 13 fő jelentkezése esetén) angol- magyar két tanítási nyelvű képzés induljon, mely önkormányzati pótlólagos támogatással nem jár.

Határidő: azonnal

2./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Deák Ferenc Általános Iskola alapító okiratának Feladatai bekezdést 2009. szeptember 1. napi hatállyal új francia bekezdéssel egészíti ki az alábbiak szerint:
- angol-magyar két tanítási nyelvű oktatás egy osztályban, vagy egy osztályon belüli tanulócsoport keretei között 1-8. évfolyamokon felmenő rendszerben.
Határidő: 2009. március 31.
Felelős: Polgármesteri Hivatal Jegyzője

3./ A Képviselő-testület felkéri az intézményvezetőt, hogy készítse el, hogy a Deák Ferenc Általános Iskola módosított pedagógiai programját.

Határidő: 2009. május 30.
Felelős: Deák Ferenc Általános Iskola igazgatója

4./ A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt, hogy a Deák Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratát foglalja egységes szerkezetbe.

Határidő: 2009. március 31.
Felelős: Polgármesteri Hivatal Jegyzője

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Város Polgármestere
2./ Szentes Város Alpolgármestere
3./ Polgármesteri Hivatal Jegyzője
4./ Művelődési Iroda
5./ Számviteli és Tervezési Iroda
6./ Deák Ferenc Általános Iskola igazgatója


12.) Gondozási Központ alapító okiratának módosítása (11)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Szociális és Egészségügyi Bizottság véleménye.
Megállapította, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, vélemény nem hangzott el. Kérte a képviselőket, aki az előterjesztést támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 22 igen szavazattal (1 fő nem szavazott) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

28/2009. (II.20.)Kt
Tárgy: Gondozási Központ Alapító Okiratának módosítása

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Gondozási Központ Alapító Okiratának módosítására vonatkozó előterjesztést és az intézmény alaptevékenységét az alábbiak szerint határozza meg:

1. Az Alapító Okirat "Alaptevékenysége:" bekezdés helyébe az alábbiak lépnek:

"Alaptevékenysége:
TEÁOR '08 85.32 szociális ellátás elhelyezés nélkül (szakágazati szám: 853200)
- szociális információs szolgáltatás
- időskorúak nappali szociális ellátása
- értelmi fogyatékosok nappali ellátása
- rászorulók körzetesített házi segítségnyújtása
- rászorulók szociális étkeztetése
- jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
- közösségi pszichiátriai ellátás
- nappali ellátás (pszichiátriai)
- szociális foglalkoztatás
- munkahelyi étkeztetés
Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez."

2. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt az Alapító Okirat egységes szerkezetbe foglalására és a törzskönyvi nyilvántartásba vétel céljából a Magyar Államkincstár részére történő megküldésére.

A határozatról értesítést kapnak:
1./ Szentes Város Jegyzője
2./ Gondozási Központ Vezetője
3./ Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztálya
4./ Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztálya


13.) Központi Gyermekélelmezési Konyha alapító okiratának módosítása (12)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Szociális és Egészségügyi, valamint a Művelődési és Oktatási Bizottság.

Dr. Sztantics Csaba:
A határozati javaslat 1.) pontjában szerepel az "év minden munkanapján" szövegrész. Kérte, hogy az "év minden napján" szövegrészre módosítsák.

Pásztor Antal:
A Konyha mikor nyit? Az előterjesztésben szerepel, hogy a működési engedély megszerzése folyik, valamint teljes körű ellátást biztosít. Ebben szerepel-e az "a'la carte"? Több szülő kereste meg az egyházi iskolákkal kapcsolatban, miszerint van-e lehetőség, hogy a konyháról kapjanak ételt vagy ez szerződés alapján működik?

Halmai István:
Egy civil ember előfizethet étkeztetésre a konyhán?

Szirbik Imre:
Várhatóan március 9-től szakaszosan indul be a konyha.

Dr. Kerekes Valéria:
Tudomása szerint a konyhán nincs "a'la carte" étkeztetés, valamint nem lehet bárkinek előfizetni. Az egyházi iskoláknak, óvodáknak máshol van szerződésük. Az alapító okirat módosítása kifejezetten az önkormányzat által működtetett intézményekre vonatkozik. Kapacitás növelés szempontjából a konyha bevállalhatja.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki az alapító okirat módosítását támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

29/2009. (II.20.) Kt.
Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha Alapító okiratának módosítása

Határozat

1. Szentes Város Önkormányzata Képviselő testülete a Központi Gyermekélelmezési Konyha Alapító okiratának az "Állami feladatként ellátandó alaptevékenység" bekezdése az alábbiak szerint módosul:

Állami feladatként ellátandó alaptevékenység:
'08' TEÁOR 5629 Munkahelyi étkeztetés (szakágazati szám: 562900)

- "Óvodások, általános és középiskolai tanulók, a Szentes Város Önkormányzata által működtetett intézmények ellátottjai részére, valamint az intézmények dolgozói részére az év minden napján életkori sajátosságoknak és az időszaknak megfelelő étrend összeállítása, az ételek megfelelő mennyiségű, minőségű és választékos elkészítése, kiszállítása, illetve a Konyhához tartozó étteremben a tálalás.
- A kapacitás kihasználása érdekében rendezvények megtartására bérbeadást végez, más költségvetési, ill. gazdálkodó szerv dolgozói vagy ellátottjai részére nyújthat - ellátási körébe tartozó - készlet - értékesítést, szolgáltatást."
Állami feladatként ellátandó alaptevékenység módosítás 2009. január 1-jei hatállyal.

2. A Képviselő-testület felhívja a jegyzőt az intézményi alapító okirat egységes szerkezetbe foglalására.

3. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az alapító okiratot nyilvántartásba vételre küldje meg a Magyar Államkincstár részére.
Felelős: Jegyző
Határidő: 2009. február 28.

A határozatról értesítést kapnak:
1. Szentes Város Polgármestere
2. Polgármesteri Hivatal Jegyzője
3. Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda
4. Önkormányzati intézmények vezetői
5. Magyar Államkincstár Dél-alföldi Regionális Igazgatósága
6. Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztály
7. Központi Gyermekélelmezési Konyha (6600 Szentes Jövendő u. 6. sz.)
8. Irattár


14.) Az ivóvízminőségi-javító program megvalósításához szükséges kistérségi társulás csatlakozási szándéknyilatkozata (13)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Pénzügyi, valamint a Városrendezési,- fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye.

Móra József:
A mellékletben szerepel, hogy Kajánújfaluig 100-as nyomócsövön szeretnék kivinni az egészséges ivóvizet Szentesről. Javasolta, hogy 80-as átmérőjű csővel hosszabbítsák meg Belsőecserig. Belsőecserben 20 lakóegység van, ahol szintén érdemes volna a Kft.-nek kiterjeszteni a szolgáltatását.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a szándéknyilatkozat megadását támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag (23 igen szavazattal) elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

30/2009.(II.20.) Kt.
Tárgy: Az ivóvízminőségi-javító program megvalósításához szükséges, kistérségi társulás csatlakozási szándéknyilatkozata

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint Szentes Város vízi-közmű létesítményeinek tulajdonosa, megtárgyalta az ivóvíz-minőségi program végrehajtáshoz szükséges, szentesi kistérségi társulásban történő végrehajtására tett javaslatot és az alábbi határozatot hozza:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint Szentes Város vízi-közmű létesítményeinek tulajdonosa, az ivóvíz-minőségi program végrehajtáshoz szükséges, szentesi kistérségi társulásban történő végrehajtására tett javaslatot elfogadja, és csatlakozási szándékát nyilvánítja a társuláshoz.
Egyidejűleg felhatalmazza Szentes Város Polgármesterét a társulási szerződés előkészítésében történő részvételre, valamint az előkészített társulási szerződés beterjesztésére.

Határidő: folyamatos
Felelős: polgármester

A határozatot kapja:
1./ Szentesi Víz- és Csatornamű Kft. Szentes, Csongrádi út 3.
2./ Szentesi Kistérségi Társulás Szentes, Kossuth tér 5.
3./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Irodája
4./ Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály Vagyongazdálkodási Irodája


15.) Interpellációra válasz (14)

Jegyzői Iroda:
14.) Ollai Istvánné: Rendőrségi járőrözés a Kisér városrészben
Műszaki Osztály:
14/1.) Dongó László: Körforgalmak szabályai
- Kálmán János: Volt Esze Tamás laktanyánál lévő 40 km/órás sebességkorlázozás
- Kálmán János: Bálint u. 8. számú ingatlan előtti csapadékvízelvezetés
- Hornyik László: Csapadékvíz elvezető árkok rendbetétele
- Dr. Demeter Attila: Tóth tanyai bekötőút
- Sípos Antal: Nagyhegy városrész padkarendezés
- Móróné Tulipán Edit: Lapistói közvilágítás
- Dr. Rébeli Szabó Tamás: A 45-ös és a 451-es út Vásárhelyi úti  kereszteződésének közvilágítása
- Ollai Istvánné: Bereklapos 7-11. közművesítése
Szociálpolitikai Osztály:
14/2.) Pásztor Antal: Közszolgáltatás kikapcsolása előtt a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztályát is értesítse a szolgáltató
14./3.) Móróné Tulipán Edit: Nagynyomási kutyamenhelyen 2 fő közmunkás foglalkoztatása

Szirbik Imre:
Megkérdezte Ollai Istvánné képviselő asszonyt, hogy a Kisér városrészben gyakoribb rendőrségi járőrözéssel kapcsolatos interpellációjára a 14. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Ollai Istvánné:
Az interpellációra adott választ nem fogadta el. A rendőröket nem látja a Kisér városrészben.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a választ elfogadja, az igennel szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 3 igen szavazattal, 14 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Dongó László képviselőt, hogy a körforgalmak közlekedési szabályainak lakosság felé ismertetésével kapcsolatos interpellációjára a 14/1. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Dongó László:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Kálmán János képviselőt, hogy a 45-ös fő közlekedési Kunszentmártoni úti szakaszán, a volt Esze Tamás laktanyánál érvényben lévő 40 km/óra sebességkorlátozással kapcsolatos interpellációjára a 14/1. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Kálmán János:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Kálmán János képviselőt, hogy a Bálint u. 8. sz. alatti ingatlan csapadékvíz elvezetésének megoldásával kapcsolatos interpellációjára a 14/1. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Kálmán János:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Hornyik László képviselőt, hogy a csapadékvíz elvezető árkok rendbetételével kapcsolatos interpellációjára a 14/1. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Hornyik László:
Az interpellációra adott választ nem fogadta el. Elsősorban a Kiss Ernő utcára kérte a zúzott kő, útpadka javítást. Az utcában sok helyen tragikus az állapot.

Szirbik Imre:
Kérte a képviselőket, aki a választ elfogadja, az igennel szavazzon.

A Képviselő-testület a javaslatot 1 igen szavazattal, 14 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett (2 fő nem szavazott) nem fogadta el.

Szirbik Imre:
Megkérdezte dr. Demeter Attila képviselőt, hogy a Tóth tanyai bekötőút, a Gaál I. utcai és Tiszavirág utcai kereszteződéseinek állapotának kifogásolásával kapcsolatos interpellációjára a 14/1. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Dr. Demeter Attila:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Sipos Antal képviselőt, hogy a Nagyhegy városrész szilárd burkolatú úthálózatának szennyvízhálózat építést követő padkarendezésével kapcsolatos interpellációjára a 14/1. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Sipos Antal:
Az interpellációra adott választ elfogadta. Nem nagy összegről van szó. Kis részek rendbehozatalát kéri, amelyek aránylag kis költséggel megoldhatók lennének.

Szirbik Imre:
Mivel Móróné Tulipán Edit képviselő asszony nincs jelen az ülésen, az interpellációjára adott választ a következő ülésre is beterjesztik.

Szirbik Imre:
Megkérdezte dr. Rébeli Szabó Tamás képviselőt, hogy a Vásárhelyi úton az elkerülő út csatlakozásánál közvilágítás kiépítésével kapcsolatos interpellációjára a 14/1. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte dr. Rébeli Szabó Tamás képviselőt, hogy a 45-ös és 451-es jelű fő közlekedési utak torkolatának közelében lévő romos állapotú raktár tulajdonosának felszólításával kapcsolatos interpellációjára a 14/1. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte dr. Rébeli Szabó Tamás képviselőt, hogy a Csongrádi út Kiss Zsigmond utcai torkolatában újonnan készített burkolat minőségével kapcsolatos interpellációjára a 14/1. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
Az interpellációra adott választ elfogadta.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Ollai Istvánné képviselő asszonyt, hogy a Bereklapos 7-11. számú ingatlanok előtt szennyvízcsatorna, gázvezeték, út és járdaépítéssel kapcsolatos interpellációjára a 14/1. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Ollai Istvánné:
Az interpellációra adott választ azzal fogadja el, hogy az ottlakók az út kijavítását kérik, de visszavonták a szennyvízcsatorna és gázvezetékre vonatkozó kérésüket.

Szirbik Imre:
Megkérdezte Pásztor Antal képviselőt, hogy az önkormányzati intézményeket és a Démász, Dégáz szolgáltatókat kérjék fel, hogy az ügyfelek számlatartozása esetén a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztályának értesítésével kapcsolatos interpellációjára a 14/2. sorszám alatt adott választ elfogadja-e?

Pásztor Antal:
Az interpellációra adott választ elfogadta. Lenne egy határozati javaslata.

Szirbik Imre:
Az interpellációk benyújtásakor nem tudnak határozatot hozni. Kérte, hogy a következő ülésre önálló képviselői indítványt nyújtson be.

Kiment a teremből: Hornyik László képviselő
A Képviselő-testület létszáma: 22 fő


Interpellációk, bejelentések

Szirbik Imre:
Felhívta a figyelmet, hogy az interpellációk benyújtásának formája az írásbeliség, de halasztást nem tűrő esetben szóbeli interpellációnak is van helye.

Halmai István:
A Petőfi Szállóhoz kapcsolódó épületek bontásából származó nagy méretű zsoldostéglák hollétéről interpellációt nyújtott be, melyre a választ az előző ülésen nem fogadta el. Mikor kapnak újabb dokumentációt?

Dr. Sztantics Csaba:
Az el nem fogadott interpellációk megválaszolásának más eljárási rendje van. A képviselő és az érintett cég képviselőjének találkozásakor kell megoldást találni. A találkozás megszervezésére eddig nem került sor.

Sipos Antal:
A nagyhegyi kissorompónál, a Nagyhegy széli út 1. sz. előtt lévő oldalon a kerékpár- és gyalogút rossz állapotban van. Valószínűleg mellette nagyon fel van töltődve a föld, a víz sem folyik le. Sürgősen megoldást kellene rá találni. Ha másként nem megoldható, a járda szintjét meg kellene emelni.

A Szeszfőzde dűlő és a Kispatéi út között kihajolnak a fák ágai. Több ág meg van repedve, ami balesetveszélyes. Vagy a vezeték szakad el, vagy az elhaladó autóra esik az ág.

Horváth István:

A Kiss Zs. utca és Csongrádi út kereszteződésében az Aldi áruháznál az út építése nincs befejezve, amelyet sürgetni kellene.

Horváth István:
A Petőfi Szálló apportját két üléssel ezelőtt kérdezte, de nem kapott rá választ.

Nem interpelláció témája, de felvetette, hogy Szentes város és ezen belül a városközpont forgalomszervezési kérdését mielőbb napirendre kellene tűzni.

A Tiszai híd állapotával kapcsolatban elmondta, hogy egy részét megcsinálták. A diletációs szerkezet olyan állapotban maradt, ha nem tartják be a sebességkorlátozást, keréktörés, baleset történhet.

A magyartési elágazás után - amikor az út letér a valamikori révhez vezető útról Nagytőke felé - a nagytőkei út állapota balesetveszélyes. Nincs sebességkorlátozó tábla sem kirakva. A megoldás az út rendbehozatala volna.

Visszajött a terembe: Hornyik László képviselő
A Képviselő-testület létszáma: 23 fő

Horváth István:
A Kála áruház előtt az Apponyi téri oldalon a megállni tilos táblát a bekanyarodásnál nem lehet látni, ennek áthelyezését vagy láthatóvá tételét kérte.

A Rákóczi úti óvoda parkolásával kapcsolatban már volt interpellációja. A szülők keveslik a parkolók számát. Tudomása szerint 3 gépkocsinak megfelelő parkoló van kiépítve. Ennek a parkolószámnak a növelését kéri.

Kiment a teremből: Szűcs Lajos alpolgármester
A Képviselő-testület létszáma: 22 fő

Füsti Molnár Lajos:
Azoknak a lakóknak a kérését tolmácsolja, akik a Laktanya sarkán lévő buszmegállóból indulnak munkába Csongrád felé. Kérésük, hogy a környékben fedett kerékpártároló legyen létesítve. Kérte ennek a lehetőségét megvizsgálni. Az Óbester telep bejáratánál van egy üres telek, esetleg ott látna lehetőséget elhelyezésre.

Móra József:
Közérdekű közleményt olvasott fel a Szentesi Élet c. hetilapból, amely így szól:
"A Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Dél-Alföldi Regionális Közlekedésszervezési Irodája 2009/2010. évi autóbusz és vasúti menetrend előkészítéseként lakossági fogadóórát tart Szentesen 2009. február 26-án (csütörtökön) 14.00-18.00 óra között a Polgármesteri Hivatal Kistanácskozó termében."
A Szuperinfóban nem látta hirdetésként, a Szentesi Életben hírként jelent meg. Úgy gondolta, hogy ez a város lakosságát érinti.

Kozák János:
Az Örvény soron az útburkolaton a szegélyek felé rendkívüli módon rongálódott a burkolat, javítására sort kellene keríteni.
Ugyanez a helyzet a Mentő utcánál a Gergely utcából felkanyarodó útnál is. Egyre jobban romlik a burkolat. Minél hamarabb meg kellene csinálni.

Kozák János:
A Szent Anna utca végén forgalmi rendet változtattak, parkolni tilos tábla van kihelyezve, de a gépjárművek ugyanúgy parkolnak. Nem látja a rendőröket, hogy büntetnének. Csatlakozott Ollai Istvánné interpellációjához, hogy a rendőrök jelenjenek meg a Kisér városrészben. Büntessék meg azokat, akik itt szabálytalanul parkolnak.

Horváth István:
A Tiszai lejáróval szemben lévő területtel kapcsolatos kérdésére nem kapott választ.

Szirbik Imre:
A Tiszai lejáróval szembeni területről döntött a Képviselő-testület. Felhatalmazta az apparátust 3,6 mFt ajánlat benyújtására. A pályázati fordulót az Államkincstár eredménytelennek nyilvánította. Második körben kiírta a pályázatot. A Kincstári Vagyonkezelőhöz fordult hivatalos véleményért. A második körben eredményes pályázattal 8 mFt-ért értékesítette magánszemély részére.

Visszajött a terembe: Szűcs Lajos alpolgármester
A Képviselő-testület létszáma: 23 fő

Szirbik Imre:
A Petőfi Szálló apportjával kapcsolatban elmondta, hogy az engedélyezési eljárás folyamatban van. Mivel kiemelt országos műemlék, az Országos Tervzsűri elé utalta a területi Műemléki Hivatal. A szindikátusi szerződésben az szerepel, hogy az engedélyezés lejárása után kerülhet sor a vagyoni apportra. Amint a jogerős építési engedély megvan, az apportra vonatkozó előterjesztés benyújtásra kerül.
A Tiszai híddal kapcsolatban elmondta, hogy a Közútkezelő Kht. jogutódjának beruházásában a 451-es út rekonstrukciójának részeként van a híd felújítás alatt, ez év októberi befejezési határidővel. Ideiglenes helyreállítás történt, a jó idő beálltával a javítást folytatni fogják. Mindkét oldalon kerékpársáv kialakítására fog sor kerülni kezdeményezésére, amelyre csak önkormányzati pályázás esetén van lehetőség 10%-os önerővel. Amennyiben a pályázat megjelenik, Csongrád várossal közösen fogják benyújtani.

Bejelentette, hogy a Képviselő-testület további munkáját zárt ülésen folytatja.

K.m.f.

Dr. Sztantics Csaba jegyző
Szirbik Imre polgármester

Füsti Molnár Lajos - Dr. Gyenes Ágota
Jegyzőkönyv-hitelesítő


Mellékletek