KÖZMEGHALLGATÁS

Szirbik Imre:
Közölte, hogy a 2008. évi költségvetési koncepció erre az ülésre került beterjesztésre, amely a közmeghallgatás témája. A közmeghallgatáson a város lakói közérdekű, közérdeklődésre számot tartó, a lakosság jelentősebb részét érintő kérdéseket tehetnek fel, válaszadásra azonban nem kerül sor, de a képviselő-testület a közmeghallgatáson elhangzottakat a munkája során figyelembe veszi, döntéshozatalába beépíti.

Szűcs Lajos alpolgármester kiment a teremből.
A Képviselő-testület létszáma: 21 fő.

Szirbik Imre:
Kérte, hogy a felszólalók fáradjanak a mikrofonhoz, hozzászólásuk előtt a jegyzőkönyv számára mondják be nevüket és lakcímüket.

Miskolczi Antal Szentes, Nagygörgős u. 29.
A Nagygörgős utcai gondok kapcsán szólalt fel. A csatornázás befejezése után kellemes környezetet alakítottak ki az utcában az útburkolattal. Ezzel kapcsolatban csak az a gond, hogy az út széle nincs leszegve, így nagyon labilissá, törékennyé válik. Ezen könnyen lehetne segíteni úgy, hogy a páratlan oldalon több helyen áll rendelkezésre csapadékelvezető nyílás, ahol a lakóterületről kifolyó vizet le lehetne vezetni. Ez a víz most az úton átfolyik, eláztatja az út szélét, ami letöredezik.
Az utca forgalmi rendjének egyirányúsítása is megoldást jelentene, ha a Kórház felőli forgalmat hagynák meg a forgalom irányának. Az utca egyes részein tolatással lehetne a lakóházakat megközelíteni. Ez ügyben már tartottak közmeghallgatást, kikérték a lakók véleményét, de nem kaptak visszajelzést, hogy milyen álláspontra jutottak, akik ezzel foglalkoznak. Ezt hiányolta az ott élő emberek részéről.
Kérdőív volt kibocsátva a hivatal részéről, hogy bevonják a város lakosságát a későbbi városfejlesztési tervek, a városkép kialakításába. Nem hallott visszajelzést erről sem.

Szűcs Lajos alpolgármester visszajött a terembe.
A képviselő-testület létszáma 22 fő.

Miskolczi Antal Szentes, Nagygőrgős u. 29.
Megállapította, hogy a város lakói nem sajátíthatják ki az utcát. Amikor szilárd burkolattal ellátták utcájukat, minden lakos 6 ezer forinttal járult hozzá. Ezzel nem lett tulajdonosa, de olyan használója az utcának, akinek javaslataival kellene foglalkozni. Szeretné, ha az egyirányúsítást az utcában megvalósítanák.

Személyes problémáját ismertette, mely az elmúlt 16 esztendőben szomorítja életét. Az ügy 1991-ben kezdődött a szomszédja szabálytalan építkezése miatt. Egy méteren belül a ház háta mögött épített melléképületet, melyben először disznót, majd kutyát tartott. Megállapították, hogy szabálytalan az építkezés és az akkor 2 db nagytestű rotweiller kutya kedvtelésből való tartása is. Jelenleg ez a kutyaállomány 20 db tenyésztés céljából tartott kutyából áll. A Képviselő-testület megalkotta állattartási szabályzatát, mely komoly előírásokat tartalmaz. Kertes házaknál 2 db kutya tartását engedélyezi. Tenyésztési állattartás esetén még komolyabb előírásokat, engedélyezési szabályokat ír elő. Megkérdezte, hogy lehet-e a városban ilyen mennyiségű kutyát tenyésztési céllal tartani, ami a szomszédokat is zavarja? Mennyire zavaró a kutyaugatás? - Ennek bizonyítását magnófelvétellel igazolta. - Eddig eredménytelen volt felvetése. Ez az ügy bejárta a Polgármesteri Hivatalon kívül Csongrád, Hódmezővásárhely, Szeged városi ill. megyei hivatalt, valamint a Szegedi Városi Bíróságot. 6-8 éve nem tud a hálószobában aludni, mert állandóan zavarja a kutyák mozgása, ugatása. A Képviselő-testület ezzel kapcsolatosan hozott egy határozatot is, melyet nem tartanak be. Ellenőrizte a műszaki illetve a közigazgatási osztály, a Közterület Felügyelet és mindent rendben talált. E határozat hatására a házától 6 méterre kerítés készült, de a 6 méteren belül minden úgy maradt. Ellenőrzéskor minden rendben van, ellenőrzés után a kutyák mennek a helyükre, mint előtte. Kifogásolta, hogy Őt nem hallgatták meg az ügyben. A helyszíni szemlén sem vehet részt, sőt a szomszéd területére sem mehet be még házának karbantartása céljából sem. Az esőcsatornát is a hivatal közbenjárásával tudta megcsináltatni. Kifogásolta, hogy a hivatal több alkalommal elfogultságot jelentett. Legutóbbi határozat az ügyben egy kerítés kapcsán született, melyet a háza háta mögött húzott fel a szomszéd hullámpalából. Télen a szél telefújja hóval, amit nem tud ellapátolni, mivel nem mehet a területre és a víz sem tud igazán kifolyni. Műszaki szakemberek is azt állítják, hogy ennek semmi köze nincs a felvizesedéshez. Véleménye szerint ez nem így van, mert a víz nem tud onnan kifolyni, a melléképület egy része már szétmosódott. Véleménye szerint kellene egy bizottságot létrehozni az ügy elintézésére. Nem tartja elfogadhatónak, hogy a rendeletet nem lehet betartatni, még akkor sem, ha 20 éves dolgozója volt a hivatalnak a szomszédja. Ekkora előjoga nem lehet senkinek. Teljes körű vizsgálatra lenne szükség az ügyben. A kutyák a melléképület tetején ugatnak 30 cm-rel a saját melléképületének tetejétől. Egyik határozatban ingatlan lebontásra utalnak, amit ő soha nem kért. Amikor még le lehetett volna bontani az ólat - 10 éven belül - 5 év után megadták a fennmaradási engedélyt. Szeretné ezeket a dolgokat véglegesen tisztázni. Lehet-e ezt kérni, vagy hallgassa tovább a kutyák ugatását? Megkérdezte, miért vált 3-ad vagy 4-ed rendű polgárává az országnak? Senkivel nem volt még haragban, tisztességesen élte életét és most a háza fala is le van festve festékkel, aminek elkövetőjére csak gyanakodni tud, de bizonyítani nem. Nagyon sok irata van az üggyel kapcsolatban, amire még mindig nem született megoldás. Kérte, vizsgáltassák felül ügyét, szülessen végső megoldás. A Képviselő-testületnek azt kívánta, a város lakóinak megelégedésére végezze munkáját, ne úgy mint ahogyan ő van megelégedve ügyével.

Hornyik László képviselő kiment a teremből.
A Képviselő-testület létszáma: 21 fő.

Dr. Sztantics Csaba:
Eltérve az eddigi szokásoktól reagált az előzőekben elhangzottakra. Miskolczi úrnak teljesen igaza van, ez egy nagyon bonyolult helyzet, amit bizonyít, hogy több hivatal is foglalkozott az üggyel és még jogerős bírósági ítélet is született. Személyesen ezt követően 6-7 évvel később találkozott a problémával és Miskolczi úrral. Az ítéletet követően ennyi ideig nem adott be semmilyen beadványt az ügyben. Többszöri találkozás után megértették Miskolczi úr problémáját és másfél évvel ezelőtt új eljárást kezdeményeztek. Ennek lett az a vége, hogy a Polgármesteri Hivatal kötelezte a szomszédot az állatok 6 m-re történő eltávolítására. Ezt fellebbezte meg a másik fél, és a Képviselő-testület helyben hagyta az eredeti határozatot. Tudtuk, hogy nem elégedett a határozattal, mivel nem köteleztük a szomszédot az épületek lebontására. A létrehozandó bizottsággal kapcsolatosan megjegyezte, hogy végrehajtási kérelemnek tekinti a mai felszólalását, és fel fogja kérni a Képviselő-testület mezőgazdasági szakbizottságát, hogy helyszíni szemlén tekintse meg a jelenlegi állapotot, és amennyiben úgy találja, hogy a Képviselő-testület határozata nem megfelelő, azt a helyi rendeletnek megfelelően lehet alakítani, hogy a valóságnak megfelelő legyen a döntés. Nem értette Miskolczi úr, hogyan került az ügy más hatósághoz, mért jelentett elfogultságot a hivatal. Ez azért volt, hogy ne lehessen vádolni a hatóságot a miatt, hogy valamikor a kollégánként szereplő másik féllel szemben nem megfelelően jár el. Ez ennek megelőzése miatt történt. Kijelentette, hogy eljáró hatóságot mindig a Közigazgatási Hivatal jelöl ki.

Hornyik László képviselő bejött a terembe.
A Képviselő-testület létszáma: 22 fő.

Dr. Sztantics Csaba:
Miskolczi úr azt mondta, hogy csak egy esetben volt lehetősége a háza karbantartása céljából a szomszédhoz bejutni. A szomszéd kötelessége biztosítani a karbantartási munkák elvégzésének lehetőségét. Amennyiben ez nem így történik, kérheti a hivatal közreműködését ez ügyben.
A személyes meghallgatással kapcsolatban emlékeztette, hogy több esetben találkoztak és a helyszínen ott járt az aljegyző asszonnyal is. Ez mi, ha nem személyes meghallgatás? Megjegyezte, hogy nem minden ügyben szokott a helyszínen szemlélődni. Ez azért volt, mert megértette és átérzi a problémát.

Nan Ferencné Szentes, Bercsényi u. 116/a.
A helyi Mozgáskorlátozott Egyesület egyik vezetőjeként van itt, azokat képviseli. A jövő évi költségvetés az, amiért itt van. Szeretnék, ha a jövő évi költségvetésben kiemelt helyet na a központi főzőkonyha felújítása, rekonstrukciója és annak időben történő elvégzése. Szeretnék ha tovább folytatódna a városban az akadálymentesítés és ez terjedjen ki a perem-városrészre is. Ott még mindig cementlapos járda van és azon az úton már nem tud senki közlekedni, mert a járdalap közül kikopott a homok annak ellenére, hogy az idén sok helyen ellenőrizték és kitakarították azt. Kérte a képviselőket, hogy mindenki a maga területén ellenőrizze és újítsák, javítsák ki a szükséges helyeken.
Kifogásolta, hogy a Sportcsarnokban nincs akadálymentes illemhely. Szeretné, ha ez pályázat útján, vagy a költségvetés terhére mielőbb megvalósulna. A jövő évben az egyesület szeretné megrendezni a megyei találkozót a városban 2008. szeptember 27. napján. 6-700 fő lenne jelen, szeretnék a várost bemutatni. Azt, hogy ezt megtegyék ezen helyiségekre nagy szükség volna. Kérte az itt jelenlévőket is, hogy adományukkal személyesen is segítsék a rendezvény megvalósulását.

Krausz Jánosné Szentes, Pintér utca 4.
Szentes Városáért Civil Fórum vezetője. Olyan nagy cégnél van, ahol 1600 fő dolgozik és ott Szakszervezeti Bizottság titkára. Baráti társaságban a Csongrád Tv-n a Megyei Közgyűlést közvetítették. Elszomorodtak, hogy milyen légkörben folyt az ülés, és a helyi FIDESZ-es delegált képviselők az MSZP-s képviselők ellen szóltak. Úgy gondolja, hogy a lakosság érdekében egymást erősítve kellene tevékenykedni. Szabad vitatkozni, de a döntésük a szentesi polgárokat is érintik. Kérte, hogy a Megyei Közgyűlésben Szentes érdekében emeljenek szót és ne Szentes ellen. Ezt nemcsak a maga nevében, hanem a Civil Fórum és széles baráti köre nevében is kérte.

Szirbik Imre:
A felszólalás kapcsán közölte, hogy a Kórház érdekében már sikeresen tudtak együttműködni, melyet most nyilvánosan megköszönt Halmai László megyei képviselőnek.

Szebellédi Anna a Gondozási Központ nyugdíjas volt vezetője:
A Civil Tv-ben látott egy műsort egy kislány betegségéről a rex szindrómáról. Megkérdezte, tudnak-e arról, hogy e gyermek utaztatása megoldódott-e. Hiányolta a riportból a Gyermekjóléti Szolgálat és a Pedagógiai Szakszolgálat véleményét. Ezen a gyermeken a városnak segíteni kellene. Kiszámolta, ha a gyermeket Hódmezővásárhelyen tudnák fejleszteni, akkor a 2008. évi utaztatása kb. 1 millió forintba kerülne. Tiszteletbe kell azt tartani, ha a család az otthoni környezetében szeretné ápolni a gyermeket. Az édesanyával közterületen beszélt pár szót, de nem kérte őt semmire. A családja sem tud többet segíteni. Kérte, hogy amennyiben számlát nyitnának a kislány részére, tegyenek ajánlásokat.

Jól eső érzés hallani, hogy intézményt orvosról neveznek el. Dr. Kispál Mihály 1962. óta dolgozik a Bugyi István Kórháznál. Októberben volt 70 éves. A főorvos úr megteremtette az onkológiai osztályt, ahol sajnos sokkal többen vannak, mint a fogászaton. Nem csak nagyon jó orvos, hanem nagyon jó ember is. Tiszteletben kell tartani, kinevelte utódját, az egyik fiát, aki nagyon lelkiismeretesen dolgozik, a kistérséget is ellátja. Közel 40 éves korára három szakvizsgával is rendelkezik. Kérte, hogy 2008. évben ne feledkezzenek el Dr. Kispál Mihály főorvosról és munkásságáról, mert mindig nagyon helyt állt a betegekért.

A Kiséri városrészben 1963. óta él. Most sokkal többet kerékpározik. Kijelentette, nem vágyik képviselői mandátumra. Felvetette, hogy a Szondi utca és a Szent Anna utca ügyét. Elmondta, amennyiben a Kurca partján nem lenne a nagy fa, nem is vennék észre a kanyart. A sörözőnél nagyon keskeny az út, nagyon rossz közlekedni. A Gergely utca felől biztosan elvitték az "elsőbbségadás kötelező" táblát. Ezt pótolni kellene, mert sok gyermek jár iskolába, történhet tragédia. Kérte, hogy amikor viszik a lakosoknak a leveleket, írják fel azon címeket, ahol nem takarítják a ház előtt a környezetet. Elmondta, hogy vannak olyan lakók, akik szándékosan nem teszik ezt. Kérte, büntessék meg őket. A közterület-felügyelők járják az utcákat, írják fel ezen lakókat. Kérte, hogy keményen hozzák rendeletbe, hogy mindenki tartsa rendbe lakó környezetét. Aki egészségi okok miatt nem tudja ezt megtenni, azon a hivatal segítsen, szervezzen önkénteseket.

Életének része a segítő szándék, kérte, hogy mások is tegyék ezt, és a beteg gyermek érdekében esetleg hozzanak létre alapítványt és csatlakozzanak. Mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket, jó egészséget, és sikeres munkát kívánt.

Halmai László:
Megköszönte a "Városért Emlékérem" kitüntetést, igyekszik még egyszer-kétszer ezt kiérdemelni. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokszor "hívták tetemre", nem érti mért kell nélküle vitatkozni. Amennyiben úgy értékelik, hogy a Megyei Közgyűlésen végzett szentesi munka a közgyűlés érdeklődési körébe tartozik, akkor a Szervezeti és Működési Szabályzat 22. §-át kellene módosítani úgy, hogy részt vehessen tanácskozási joggal a megyei illetőségű szentesi képviselő, a szentesi illetőségű országgyűlési képviselő illetve a szentesi illetőségű Európa parlamenti képviselő is. Így lenne kerek a dolog, akkor nem kellene megvárni, hogy közmeghallgatás legyen és konzultáljon bármilyen kérdésben. Amennyiben csak a háta mögött kívánnak szólni, akkor nem kell módosítaniuk az SzMSz-t.
Első ilyen eset a Bugyi István Kórház igazgató választása volt. 2002-2007. között több száz millió forint adósságot halmozott fel a Kórház, eladósodott egyes múlti cégek irányába. Fenyves Ernő azt mondta, hogy ez év végére ellehetetlenül a Kórház működése. Őt ebben nem tudták támogatni, de támogatták azt a hölgyet, aki ennek ellenkezőjét állította. Most jól működik a Kórház, ha így halad, remélhetőleg semmi gond nem lesz. Ezt a Képviselő-testület ülésén megbeszélhették volna, ha meghívják.
A másik ügy a középiskolák összevonása volt. Országos trend, hogy a pályázatok elbírálásánál azt preferálják, ha az intézmény nagy. A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság fog dönteni a szakképzési hozzájárulások odaítéléséről. Itt 1200 minimum létszámot határoztak meg ahhoz, hogy kaphassanak a hozzájárulásból, mely a megyei középiskolák költségvetésének 10 %-át jelenti. Egyértelműen nagy intézményeket támogatnak. A megye a trendnek próbál megfelelni. Állandóan változik a feltételrendszer. Vállalható a döntés, amit hoztak, mert az iskolák működnek.
Ami most élesedik az a szociális intézmények összevonása. Szentes szempontjából az ilyen intézmények összevonása jó. Szentesre kerül egy 500 fős intézmény központja, mely nagyobb lehetőségeket nyújt. Javasolta, ha lehetőségük van kérjék vissza az összes intézményét Szentesnek, még azokat is melyeket nem mi adtunk oda, hanem előtte is a megye működtette. Így tették ezt Hódmezővásárhelyen is. A közös kasszát borzalmasan leapasztják. Nehéz dolog védeni a közösben a Szentesit, mert kevés a forrás. Annak idején is amellett állt, hogy maradjon városi kezelésben. Ellehetetlenül a működtetésük, ha nem lesz elég forrás. Ütemesen kérjék vissza az intézményeket. Megköszönte, hogy meghallgatták, reményét fejezte ki, hogy rész vehet majd tanácskozási joggal a képviselő-testület ülésein. Kérte, hogy ne engedjék eladósodni a várost.

Szirbik Imre:
Reagált az elhangzottakra. A Kórházzal kapcsolatban nem olyan az információja, hogy csökkent az adósságállománya. A középiskolák esetében: a szentesi gimnázium maradhatott volna ugyan abban a kategóriában, ahol volt. Az összevonással kapcsolatban már egy munkaügyi per lezárult és kb. a megtakarításnyi nagyságrendű összeget ítélte meg a bíróság. Tehát nullán tart a dolog. A szociális otthonnal kapcsolatban elmondta, hogy 140 fővel kevesebb férőhely jut a térségbe. Bízik abban, hogy a kórház ügyében folyt együttműködés pozitív változást hoz munkájukban. Az intézmények visszavételével kapcsolatban elmondta, hogy az intézményekhez a forrásokat is tegye hozzá a megye, melyet ezek működtetésére kap. A megyében keletkező illetékbevétel egy részét is megkapja a megye. Amennyiben ezt is átengedné, akkor megoldás lenne az intézmények átvétele. Az nem lenne megoldás, hogy elhozzuk a középiskolákat és a hozzá tartozó illetékbevétel viszont a megyénél maradna.

Bejelentette, hogy mivel több felszólalásra jelentkező nincs, és a közmeghallgatásra rendelkezésre álló idő bőven eltelt, 10 perc szünet után a Képviselő-testület folytatja munkáját.

Dr. Demeter Attila és Dongó László képviselők megérkeztek az ülésre.
A Képviselő-testület létszáma: 24 fő.


1.) Szóbeli tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről

Szirbik Imre:
A két ülés közti tájékoztatójában röviden vázolta az eseményeket.
Október 30. napján sajtótájékoztatót tartott a Képviselő-testület döntése alapján a strandfejlesztésekről.
Október 31. napján halottak napi megemlékezésen vett részt.
November 9. napján alpolgármester úr közreműködésével honosításra került sor.
November 10-én a Képviselő-testület által biztosított felsőoktatási ösztöndíj átadására került sor több mint 160 diák számára.
Ugyanezen a napon megkezdődtek a jótékonysági rendezvények, melyek az ünnepek előtt kerülnek sorra.
November 12. napján megtekintették a Varsói Egyetem Sportcsarnokát. Ennek kapcsán a hódmezővásárhelyi uszodában is látogatást tettek.
November 14. napján köszöntötték a szociális munka területén dolgozó munkatársakat.
November 15. napján fogadónapot tartottak alpolgármester úrral.
November 16-án Kistérségi Tanácsülésen vett részt.
November 17. napján köszöntötték a 30 éves Bárdos Lajos Vegyeskart.
November 21-én szociálpolitikai kerekasztal megbeszélést tartottak.
November 22-én a Rákóczi táblánál koszorúzásra került sor, melyen aljegyző asszonnyal együtt vett részt.
November 28. napján sajtótájékoztatón vett részt a Tűzoltóságon abból az alkalomból, hogy Nagytőke községnek tűzoltó jármű került átadásra, melyet a községben több célra is tudnak használni.
A tegnapi napon több lakossal együtt a Petőfi Szálló tervismertetőjén és a sajtótájékoztatón vett részt. Közel 1300-an tekintették meg az épületet.
A mai nap délelőttjén Sanghaj alpolgármesterét fogadta.
11 órakor többen jelen voltak a Rózsa Gábor tér felavatásán, halálának 1. évfordulója alkalmából.

Ollai Istvánné:
Megemlítette, hogy korábban meghívót kaptak a II. Rákóczi Ferenc műszaki dandárparancsnokság vezetőjétől, hogy tegyenek látogatást a laktanyában. Kérte a meghívás elfogadását és időpont egyeztetését.

Antal Balázs Tibor:
November 14-i nappal kapcsolatos eseményről szólt. A szociális nappal kapcsolatos meglepetés műsor mások kiszolgáltatottságát kiparodizálta, ami méltatlan a Képviselő-testületre és a polgármesterre nézve. Ettől az ünnepi meglepetés műsortól el kell határolnia magát a polgármesternek, mert úgy gondolja, hogy ez a roma kisebbségre nézve méltatlan.

Móróné Tulipán Edit:
November 12. napján választókerületében fogadóórát tartott Kozák János vendég képviselővel. Ezúton megköszönte a körzet lakóinak az érdeklődését.

Hornyik László:
A szociális munka napján a Központi Gyermekélelmezési Konyha épületében került megrendezésre az e területen dolgozók ünnepe. Itt elismerő okleveleket adott át - mint bizottsági elnök - azok részére, akik karitatív tevékenységükkel kiemelkedően szolgálják a szociális munkát és segítik a rászorultakat. Az idén is 5 személy kaphatott elismerést a 13 javasolt közül. Elismerést kaptak a következő személyek: Hargitai Judit, Dr. Pappné Deák Éva, Ollai Istvánné, Nacsa Bálint és Léhi Gábor. Az ünnepségen a Rákóczi utcai óvodába járó gyerekek adtak műsort, mely nagy sikert aratott, majd Ollai Istvánné adott elő produkciót, mely néhány ember érzékenységét sértette. Akaratlanul is megsértett kisebbséghez tartozó csoportot és sok embert irritált, melytől elhatárolja magát.
Több ember kérését továbbította a Magyar Államkincstár szentesi irodájának bezárása kapcsán. Az intézkedés a lakosság szegényebb rétegeit sújtja. Kérte, hogy tegyenek meg mindent az iroda újbóli megnyitásáért.

Ollai Istvánné:
Érzése szerint nem sértett meg senkit, mert az ott énekelt slágert a rádióban folyamatosan lehet hallani. Vicc formájában ment, és senkit nem sértett meg Ő, aki 13 éve segíti a rászorultakat. Ha megsértené, akkor már régen abba hagyta volna a ruhaosztást, mert nem könnyű 13 éven át hideg helyen ruhát osztani. Ki szokott menni hozzájuk a telepre, visz ki ruhát, bútort. Segíti a kisebbséget, az öreget, a fiatalt. Nem volt sértő, vicces volt. Amennyiben megsértett vele valakit, elnézést kért.

Füsti Molnár Lajos:
Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy november elején került sor a Köztársaság utcai Óvoda 30 éves fennállásának ünneplésére, ahol dr. Bácskainé Fazekas Márta bizottsági elnök mondott elismerő szavakat. Jelen voltak az óvoda régi és jelenlegi dolgozói valamint Mihály Béláné. Az óvodások műsort adtak elő. November 24. napján került sor az óvoda jótékonysági báljának megrendezésére, ahol bejelentették, hogy a jelentős bevételen kívül 530 eFt gazdagítja az alapítványt az adók 1 %-ának felajánlásából, melyet a gyerekek képességének fejlesztésére fordítanak.

Törőcsik Zoltán:
A miniszterelnök és a mezőgazdasági miniszter látogatásáról szólt. A termálvíz energiával felmerült problémát említette. Elmondta, hogy munkahely-lehetőségi gondokat fog okozni, amennyiben a kertészet megszűnik a városban. 2004. évben 2 millió forint környezetszennyezési díjat fizettek, amit most felemeltek 66 millió forintra. Dr. Gombos András államtitkár közbenjárására a városnak a következő években fokozatos mértékű ilyen jellegű kötelezettsége van, de 2013. évre teljesen ellehetetlenül ez az állapot, amennyiben nem tudják visszasajtolni a termálvizet. Annak idején még nem volt szó az energia árrobbanásról, mely most már utolérte a távfűtőműveket. 2004. évben azt mondták, hogy szennyvíz a termálvíz. Kijelentette, hogy Szentes város élharcosa a termál energiának. Kérte a polgármestert, hogy működjön közre a törvényi háttér megteremtésében.

Horváth István:
A jótékonysági és szeretetakciós hozzászólásokhoz csatlakozva elmondta, hogy a Pálmások Szövetsége legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy e célra 200 eFt-ot ajánl fel a következő elosztásban: A Szabadidő és Sport Klub részére 50 eFt-ot, Ollai Istvánné szeretetakciójára és a Kertvárosi Óvoda részére 25-25 eFt-ot, a Kórház Gyermekosztályának 50 eFt-ot, és Szentes-Csongrád Rotari Klubnak 50 eFt-ot adományoz.

Szirbik Imre:
A honvédségi meghívással kapcsolatban az előző napon egyeztetett a laktanya parancsnokával. Abban maradtak, hogy a tavaszi időben fognak a látogatásra visszatérni.

Hornyik László képviselő államkincstárral kapcsolatos hozzászólásához elmondta, hogy észrevétellel élt az illetékesek felé, de még nem kapott választ.

Törőcsik Zoltán hozzászólásával kapcsolatosan elmondta, korábban arról volt szó, hogy uniós előírás a visszasajtolás, melynek az ellenkezőjét is állították. A dolog pont fordítva van. Az Európai Unió különleges engedélyhez köti a visszasajtolást a vízkészletek védelmében. A szennyvízkérdés vitája még nem dőlt el.

Antal Balázs Tibor képviselő elhatárolására vonatkozóan megjegyezte, hogy mindenkinek saját ügye, hogy egy tréfát ki hogyan él át. Úgy érezte, ha ott akkor az a humor sértett valakit - aminek a középpontjában Ő állt - vagy bántónak tekintette volna, akkor itt most elnézést kér tőle. A sláger sokszor elhangzik rádióban, televízióban, nyilvános helyen. Leszögezte a kérdést nem kellene túldimenzionálni.

Kérte a képviselőket, aki a tájékoztatást tudomásul veszi, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület a két ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatást 22 igen szavazattal (2 fő nem szavazott) tudomásul vette.


2.) Az Önkormányzat 2007. I-III. negyedévi költségvetési gazdálkodásáról szóló tájékoztató

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban, írásban van csatolva a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága, a Szociális és Egészségügyi Bizottság, a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, a Művelődési és Oktatási Bizottság, a Pénzügyi és a Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság véleménye.

Krajsóczki Sándorné:
Az I-III. negyedévi tájékoztatóval jogszabályi kötelezettségnek tesz eleget az önkormányzat, illetve a Képviselő-testület. Az elmúlt időszak gazdálkodásának megítéléséhez ez elengedhetetlen. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara írásban beadott kérdésére válaszolva közölte, hogy a likvidhitel kamata 2007. szeptember 30. napjáig 46.712 eFt, melyből 14.480 eFt a fejlesztéshez kapcsolódik, a működéshez kapcsolódó kamat 32.232 eFt. A költségvetés előterjesztésénél kerül bemutatásra, mivel még az év lezárása még nem történt meg és változások következhetnek be. Ismertette 1998. évtől az eddig felvett hitelek összegét és azok visszafizetését. Ezek a hitelek nagyon rövid intervallumúak voltak, a szennyvízhálózat építésére kerültek felhasználásra. A pályázati összeg megérkezésekor azonban azonnal visszafizetésre kerültek, tehát csak pár hónapos hitelekről van szó. 2005. évben már adósságszolgálatot nem kellett kimutatni. 2006. évtől a szennyvízcsatorna beruházás kapcsán, illetve a panel-plusz program keretében került sor hitel felvételére. Ezt követően vált folyamatossá a fejlesztési hitel igénybevétele. E kétfajta hitele van a városnak. 2007. év végére 344 millió forint a várható hitel összege. 2008. évben kezdődik az első törlesztőrészlet fizetése. 18.886 eFt terheli majd folyamatosan a költségvetést. A panel-plusz programra igénybe vett hitel visszafizetése 2009. évben kezdődik 4.634 eFt-tal. Ezt követő években 2021-2022 lesz a véglejárat. A törlesztőrészlet legmagasabb összege 9.992 eFt. Ez a hitelállománya a városnak a fejlesztések tekintetében.
Az év folyamán a forráshiányt meg kell előlegezni. Ez az összeg az év végére 451 millió forint lesz, most ez az összeg 501 millió forint. Ebből látszik, hogy a visszafizetés folyamatosan történik. Ami az év végén várható, azt pontosan a beszámoló fogja tartalmazni.
Észrevétel volt, hogy az eredeti működési költségvetési előirányzat és a várható érték közötti különbözet elég nagy. Többször elmondta már, hogy az önkormányzat gazdálkodása során a törvény által előírt szabályokat kell figyelembe venni. A bevételek esetében 35 millió forint új feladat kapcsán merült fel a parkolás bevezetésével. Több olyan intézmény van, mely többletbevételt tud elérni, melyet nem lehet előre megtervezni. Ilyen pl. a szezonális bevételek, melynek idejét nem lehet meghatározni. A konyha rekonstrukció nem valósult meg, a konyha többletbevételt produkált emiatt. Az átengedett adók tekintetében a bevételt nem lehet az adott szabályok alapján megtervezni. Többletkiadások merültek fel pl. a 13. havi juttatások szétosztása kapcsán, melyet szintén nem lehetett tervezni, valamint a Tűzoltóság túlóráját sem. Hangsúlyozta, hogy a terv pontosan nem számítható ki, de a szabályokat be kell tartani. A személyi juttatások kiadásának tervei és a tényleges adatok közötti eltérés emiatt magas. A dologi kiadások tekintetében szintén korrekciókat kell figyelembe venni.
Amennyiben még van kérdés, szívesen válaszol azokra.

Szirbik Imre:
A bizottsági vélemények közül a Pénzügyi Bizottság véleményét az előterjesztő magáévá tette, a Képviselő-testület döntésénél ezt vegye figyelembe.

Kérdés, vélemény?

Mivel nem volt, kérte a Képviselő-testületet, aki az I-III. negyedéves beszámolót elfogadja, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 15 igen szavazattal és 9 nem szavazattal az alábbi határozatot hozta:

247/2007. (XI.30.) Kt.
Tárgy: A 2007. I-III. negyedévi gazdálkodásról szóló tájékoztató

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a 2007. I-III. negyedévi gazdálkodásról szóló tájékoztatót és az alábbi határozatot hozza:

1.) A Képviselő-testület tudomásul veszi a tájékoztatóban foglaltakat, valamint a csatolt mellékletekben szereplő adatokat.
2.) Megállapítja a Képviselő-testület, hogy az önkormányzat működése a folyamatos forráshiány miatti likviditási problémák ellenére zökkenőmentes volt. Az intézmény átszervezések rendben, a szakmai munka, és az ellátottakról való gondoskodás figyelembe vételével lezajlottak.
3.) Megállapítja a Képviselő-testület, hogy a takarékos, odafigyelő gazdálkodás nem elég biztosítéka annak, hogy az intézmények működéséhez szükséges források rendelkezésre álljanak, ezért felhívja a figyelmet arra, hogy a gazdálkodási fegyelem és a valós adatszolgáltatás következetes betartása kerüljön előtérbe, és a fedezet nélküli kötelezettségvállalások esetén a felelősség megállapítása legyen kiemelt feladat.
Határidő: Folyamatos
Felelős: Jegyző

4.) A 2008. évi költségvetés előkészítése során alapozni kell a 2007. év tapasztalataira, és ezért az év hátralévő részében csak azok a feladatok teljesíthetők, melyek a működés szempontjából elengedhetetlen, és szükségszerűek, fedezetük a költségvetésben biztosított. Minden megtakarítást, bevételi többletet a forráshiány csökkentésére kell felhasználni.
Határidő: Folyamatos
Felelős: valamennyi gazdálkodó szervezet vezetője

5.) Szükségesnek tartja a Képviselő-testület azoknak a lehetséges megoldásoknak a kidolgozását, melyekkel a forráshiány kiváltása még 2007. évben megtörténhet.
Határidő: 2007. december 31.
Felelős: Polgármester
6.) Az egész éves gazdálkodás ismeretében kapjon nagyobb hangsúlyt a pénzügyi felügyelet mellett a szakmai irányítás is.

Határozatról értesítést kapnak:
Szentes Város Polgármestere - Helyben
Szentes Város Alpolgármestere - Helyben
Szentes Város Jegyzője - Helyben
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal osztály-, irodavezetői - Helyben
Önkormányzati intézmények vezetői - Szentes
Irattár


3.) 2007. évi költségvetési rendelet módosítása

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban, írásban van csatolva a Jogi és Ügyrendi, a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága, a Szociális és Egészségügyi Bizottság, a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, a Művelődési és Oktatási Bizottság, a Pénzügyi és a Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság véleménye.

Megkérdezte, kérdése, véleménye van-e valakinek az anyaggal kapcsolatban?

Mivel nem volt, szavazásra bocsátotta a rendelet-módosítás elfogadását.

A Képviselő-testület 15 igen szavazattal és 8 nem szavazattal (1 fő nem szavazott) megalkotta alábbi rendeletét.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének
28/2007. (XII.17.)rendelete
az Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 4/2007. (III. 10.) rendelet módosításáról

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 1. sz. mellékletében olvasható.


4.) Az önkormányzat 2008. évi költségvetési koncepciója

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban, írásban van csatolva a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága, a Szociális és Egészségügyi Bizottság, a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, a Művelődési és Oktatási Bizottság, a Pénzügyi és a Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság véleménye.
Az előterjesztés mellett megtalálható az Érdekegyeztető Tanács, valamint a kisebbségi önkormányzatok véleménye is.

A koncepció alapvető kérdése, hogy a település fenntartásán túlmenően, hogyan tudja biztosítani a közép- és hosszú távú programok végrehajtását, ami forrásokat igényel. Ezek lehetnek külső források, mely pályázatokat jelent, de ehhez saját erővel is rendelkezni kell. A pályázatok feltétele az önerő - 10 %-tól 50 %-ig - megléte. Másik nagy feladat a város, az intézmények működtetésének biztosítása. Ennek érdekében tettünk lépéseket, osztályokat vontunk össze, intézményeket szüntettünk meg, hogy a bevételeinkből a működést biztosítani tudjuk. Az egyensúly így sem valósult meg, csak nagyon kismértékben javult. Jelentős megtakarítás ez évben nem tapasztalható. A költségvetésben közel 400 millió forint deficitje lesz a 2007. évi költségvetésnek. 2008. igazi tétje az lesz, hogy megtaláljuk-e azokat a megoldásokat, tudunk-e olyan bölcs döntéseket hozni, amelyek az egyensúlyt javítják. A bevételeket próbáljuk növelni, a kiadásokat igyekszünk csökkenteni. Bár az ország költségvetését most tárgyalják, jelentős változás a normatívákban nem várható. Alapját a gyereklétszám adja, melyet szorozni kell a kvótával. Ennek értéke 70-90 millió forint negatív értékben. Az átengedett szja értékben sem lesz jelentős változás a 2005-2006. évhez viszonyítva. Az állami kiegyenlítő kasszából - a város elmúlt évek alatti fejlődésére figyelemmel - egyre kevesebbet kapunk.
Saját bevételeink területén a közterhek vállalása érinti a lakosságot és a vállalkozók körét. Az 1998-1999. óta változatlan kommunális adó mértékét az elmaradt infláció mértékével növeljük.
Ez vonatkozik még az építményadó mértékére is. Az iparűzési adó összegét nem emeli a Képviselő-testület, mivel az így is a maximális értéken van. Szükséges az intézmények térítési díjainak emelése az infláció mértékének növelésével. Magyarország I-III. negyedévi infláció mértéke 7,6 %, a prognosztizált érték 7,9 %. Ezért az emelés mértékénél a 7,5 %-ot vették figyelembe. Két esetben javasoltak eltérést, egyik a gyermekélelmezési díjak emelésénél az élelmiszerek árának növekedése miatt és a vízdíj esetében. A koncepció elkészítésénél a biztos bevételeket vették figyelembe, mert év közben sokkal nehezebb ezen módosítani, nem tervezhetnek olyan bevételt, mely biztosan nem fog befolyni.
Kérte, hogy az anyagot tekintsék munkaokmánynak. Amennyiben tudnak olyan biztonsággal tervezhető bevételt, melyet a hiány csökkentésére fel lehet használni, jelezzék. Ez vonatkozik a kiadások csökkentésére is, hol vannak olyan megoldások, melyekkel csökkenthetők a kiadások. Nagy gond, hogy a hiányt valamiből fedezni kell. A működést nem szabad hitelből finanszírozni. Néhány év alatt felélhetjük azt a mozgásteret, melyet most a város bevétele alapján hosszú távú hitelkonstrukcióval (pl. kötvény kibocsátásával) a fejlesztéseket finanszírozni lehet.
E gondolatokkal bocsátotta vitára a munkaokmányt.

Hornyik László:
Megkérdezte, hogy mi indokolja a félállású ifjúságvédelmi felelősi állás megszüntetését? Az oktatási kiadás értékére kérdezett. Miből adódott a többletkiadás, amikor intézményt zártak be? Megkérdezte, mi indokolja, hogy az előző évekhez hasonlóan a Deák Ferenc illetve a Damjanich János Tagiskola belső szakmai munkájával foglalkozik az anyag? Az ősszel kb. 100 szülő írt alá kérelmet, hogy az előző évhez hasonlóan szintén ebbe az intézménybe írathassa gyermekét.

Dongó László:
A Polgármesteri Hivatalban jelzett szerkezetátalakítás kapcsán hány dolgozótól kíván a hivatal megválni?

Kozák János:
A 2. napirendi pontnál is meg lehetett volna jegyezni, hogy intézmény karbantartásra, felújításra nem fordít a város. A koncepció ugyancsak minimális összeget tartalmaz az intézmények felújítására. Meddig lehet ezt csinálni? Ez rövid úton az épületek állagának romlásához vezet.

Szirbik Imre:
Kijelentette, hogy a koncepció tartalmaz felújítást pl. a Rákóczi utcai óvoda komplex és a Klauzál utcai Óvoda felújítása. A karbantartások elmaradásának következménye a felújítások elvégzése. Az intézményeknek is a kis hibákra jobban oda kell figyelni. A koncentráltabb felújításokra kell tervezni a pályázatok kapcsán. Pillanatnyilag ilyen megoldás létezik.

Krajsóczki Sándorné:
A félállású ifjúságvédelmi felelős állással kapcsolatban elmondta, hogy a koncepcióban nem az szerepel, miszerint a feladat ellátását meg kell szüntetni. Kijelentette, hogy a feladatot el kell látni, csak elveket kell alkalmazni az egységesség és a hatékonyság jegyében. Központi normatíva nincs a feladatra, más megoldásban kell ellátni. A feladat ellátásához 1-2 millió forint szükséges, viszont azt is látni kell, hogy nem ez fogja megoldani a költségvetés hiányát. Leszögezte, hogy a költségvetésben már nagyon sok tartalék nincs. Az intézmények gazdálkodásához minimalizált tartalékok vannak. Folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kapacitás kihasználásokat. A koncepció 29. oldalán látható azon intézkedések hatása, melyet a Képviselő-testület 2007. évben tett, amely csak a kiadásokat növelte ez évre vonatkozóan, de 2008. évre már megtakarítást jelent. Nem szándékoznak alultervezni az intézmények költségvetését. Céljuk, hogy a működés személyi feltételei biztosítottak legyenek, és a dologi kiadások is rendelkezésre álljanak.
A koncepció igyekszik valamennyi működési területen egységes elveket megfogalmazni. Amikor felülvizsgálják a szociális intézményhálózatot, az oktatási ágazatot, a kommunális területet, akkor ez alól nem mentesülhet a Polgármesteri Hivatal sem. A koncepció nem azt tartalmazza, hogy konkrétan hány létszámot szüntetnek meg, a hatékonyság növelésével, a munkafolyamatok átszervezésével kell biztosítani a szükséges létszámot a feladatok ellátásához.

Szirbik Imre:
Mivel munkaokmányról van szó, az indítványok a tervezések során kerüljenek be a határozati javaslatba, melyeket a tervezés folyamán figyelembe vesznek.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
A Művelődési és Oktatási Bizottság is megtárgyalta az előterjesztést, egyetért azzal, hogy az intézmények működését át kell tekinteni. Egyetértenek a kis létszámú osztályok indokolt összevonásával, ha az iskola finanszírozása így biztosítható. Problémát jelentene ilyen könnyen lemondani a félállású gyermek- és ifjúságvédelmi felelős státuszokról. Tisztában van vele, hogy nem a feladat ellátása szűnne meg, de fontos lenne, hogy szakemberek lássák el ezeket a feladatokat. Ez egy jelzőrendszer, mely feltárja a veszélyeket, közreműködik azok megszüntetésében. A feladat nem 1-2 órában végezhető el, családlátogatásra is van szükség. A gyermekvédelmi felelősnek tudnia kell, hogy milyen körülmények között élnek a gyerekek. Megelőzhetőek lennének olyan esetek, melyek esetleg katasztrófával is végződhetnek. A gyermekbántalmazások feltárásában is nagy feladata van. Az iskolában feladata a dohányzás, a kábítószer kezelése. A gyermekvédelmi felelősöket folyamatosan képezni is kell. Kérte, hogy a félállású gyermekvédelmi felelősi poszt maradjon meg.

Dongó László:
Kérte, a polgármester szavaztassa meg, hogy ez kerüljön ki a koncepcióból.

Kozák János:
A Pénzügyi Bizottság megjegyzéseket fűzött a koncepcióhoz, mely a bizottsági vélemények között szerepel. A kötvény kibocsátásával - mint elvi lehetőséggel - egyetért, de ezzel kapcsolatban részletes tervet kellene készíteni, mely a hitelek részletes feldolgozásával foglalkozik. A jelenlegi állapotra kíváncsiak, mennyi hitelt vettek fel idáig, mennyi a kamata, mikor kell visszafizetni, mennyi kamatteherrel jár ez az évek során. Ki kellene térni arra, hogy a felveendő 1,7-2 milliárdos hitel, illetve kötvény fedezetére mi szolgál, hogyan tudjuk azt visszafizetni. Teljes körűen kellene a kérdést megvizsgálni és azután dönteni. A jövő évi terv elkészítése előtt kellene ezzel foglalkozni. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy a város nem adósodhat el. A működési hiteleket a nullára kell csökkenteni. Az anyag arra épít, hogy bizonyos plusz bevételek keletkeznek különböző szolgáltatási díjak és az adók emeléséből. A szociális fejezetnél viszont egyre több ember, egyre nagyobb összegű szociális segélyeket vesz igénybe. Ez a város lakosságának elszegényedését jelenti. Kijelentette, hogy az előző évi kormányintézkedések sújtják az önkormányzatot és a város lakosságát. Ezt a mai napig nem tudjuk kigazdálkodni. Ezért nyúlnak az önkormányzatok a kötvény kibocsátásához. Önkormányzatunkat is 380-400 millió forráshiány terheli, és nem tudják, hogyan lehetne ezt kigazdálkodni. A koncepcióban megfogalmaztak elveket, melyek betartása valamilyen eredményhez vezethet. Javasolta a rendezvények 50 %-ra való csökkentését. Nincs pénze a városnak, akkor nem kell olyan sok rendezvényt tartani. Nem tud egyetérteni azzal a gyakorlattal sem, hogy olyan REHAB Kht.-t támogat a város, ahol a gazdálkodás továbbra is alultervezett. A hiányt minden hónapban a városnak be kell pótolni. Ezt nem szabad felvállalni, az itt dolgozó emberek sorsát másként kell megoldani. Át kell gondolni a VÍZMŰ épületének megvásárlását a szociális bérlakások számának növelése céljából. Nem biztos, hogy ez a jó megoldás. A városnak van üres ingatlana, mely ilyen célt szolgálhat. Ilyen a Rákóczi utcai Óvoda, Szarvasi úti Óvoda épülete. Nem biztos, hogy el kell adni ezeket az épületeket. Nem kellene 19 millió forintot kifizetni egy leroggyant épületért.
Leszögezte, hogy bevételi oldalon a lakosság terhei nem növelhetők. A FIDESZ frakció nem ért egyet a nagymértékű adóemeléssel sem. Az építményadónál nagyon nagy az emelés, mert kezdetben ezt nem kellett kifizetni, hanem le lehetett tudni az építkezésbe.

Dr. Bácskainé Fazekas Márta:
Kozák képviselő hozzászólására reagálva elmondta, lehet csökkenteni a rendezvényeket, de minden területen, ne csak a művelődés területén.

Horváth István:
Felfogása szerint a koncepció egy gondolati szabadságot tartalmaz - bizonyos korlátok között - a realitást kellene szem előtt tartani. A határozati javaslat kiegészítéseként fog tenni javaslatokat.

Hornyik László képviselő kiment a teremből.
A Képviselő-testület létszáma: 23 fő.

Horváth István:
Rendkívül jó anyagnak minősítette a koncepciót, elismerte az ezzel kapcsolatos munkát. Nagy segítség a gondolkodáshoz.
Egyetért Kozák János képviselővel - kéri a határozati javaslatba foglalni, hogy a működési költségvetést egyensúlyba kell hozni.
A koncepció arra szolgál, hogy instrukciót adjon a költségvetés előkészítőinek. Azokat a tudott szervezeti, működési változtatásokat - melyeket nem akarunk a nevén nevezni - azonnali hatállyal végre kell hajtani. Takarékossági intézkedések: 2007. évben is voltak ilyenek, melyeket végrehajtottak, és voltak, melyeket az intézmények nem megfelelően kezeltek.

Hornyik László képviselő bejött a terembe.
A Képviselő-testület létszáma: 24 fő.

Horváth István:
Az intézmények vezetői a takarékossági intézkedéseket úgy kezeljék, hogy azok végre legyenek hajtva. Javaslata, hogy a vezetők érdekeltsége és értékelési szempontjai között ezen feladat konkrétan szerepeljen, adjanak számot, és év végén az értékelés arra alapuljon, hogyan hajtották ezt végre.
Az önkormányzat kiadása: a dologi kiadásokat, a közüzemi díjakat takarékossági akciótervek kidolgozásával csökkenteni kell. A 2007. évi előirányzat szintje alatt is véghez vihető.
Az intézmények által nyújtott minden ingyenes szolgáltatást azonnali hatállyal meg kell szüntetni. Akik mindenképpen rászorultak, támogatás által kapják meg. Ingatlanok bérbeadásával kapcsolatosan megjegyezte, hogy nem piaci értéken van minden önkormányzati ingatlan bérbe adva. Kérte, hogy a határozat tartalmazza azt, hogy át kell vizsgálni az összes önkormányzati tulajdonú ingatlant, azok bérleti díját piaci értékre kell emelni. Aki erre rászorult, az támogatás formájában kapjon kompenzációt.
A bevételi oldal adataihoz külön táblázatot adott minden képviselőnek. A táblázatból a tendencia, melyet folyamatosan ostoroz, látható. A bevételi előirányzat több százmillió forinttal kevesebbet tartalmaz. Elemezte a táblázat adatait, mely a jegyzőkönyv 4. sz. előterjesztésének mellékleteként szerepel. Megjegyezte, hogy a feltüntetett bevétel a helyi adók jelenlegi értéken való bevételét tartalmazza. Megállapította, hogy a tényadatokkal nem kellően alátámasztott a koncepció. Ezen koncepció alapján kell kidolgozni a költségvetést? Nem. 5,2 milliárdra kell a bevételi oldalt kidolgozni. A kiadási oldal nem lehet ennél több, hogy ne kelljen működési hitelt felvenni. Hiányolta a koncepcióból azokat a pontokat, amelyekről év közben beszéltek. Önálló tételként fel kellene ismerni, mit kíván a város városmarketingre, befektetés ösztönzésre stb. fordítani. Júliusban le kellett adni a javaslatot. Annak idején ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogy a koncepció tárgyalásánál lesz ilyen terv. Kérte, hogy készüljön így el a koncepció, mely szintén határozati módosító indítványa. Azt gondolja, hogy nem fejlesztés ellenes, hanem a fejlesztési koncessziós terv kidolgozásának módszerét nem tartja megfelelőnek, hiányolja a 2007-2013. évre vonatkozó teljes körű fejlesztési stratégiát, fejlesztési programot, akciótervet, ennek a forrásgazdálkodási, adóság szolgáltatási kalkulációs adatait, a témák priorizálását. Kifogásolta, hogy olyan témák is szerepelnek a koncepció a 3. sz. mellékletében, melyről nincs testületi határozat, folyosó szintjén volt róla szó. Ezek összegszerűségéről még nem esett szó. Javasolta, hogy a koncepció 3. sz. mellékletét ne fogadják el, a következő testületi ülésre alátámasztottabb, strukturáltabb előterjesztési formában láthassák ezt a mellékletet 2008-as témákra, és nagyon gyorsan csinálják meg a 2007-2013. évre vonatkozó teljes fejlesztési koncepciós stratégiát, programot olyan formában, ahogyan az egy versenyszférában működő cégtől, egy versenyszférában működő önkormányzattól elvárható és praktikus.

Hornyik László:
Ismertette a Szociális és Egészségügyi Bizottság véleményét. Fontosnak tartotta az ifjúságvédelmi felelős státuszának megtartását. Egyetértett azzal, hogy ezt vegyék ki a koncepcióból. Javasolta, hogy azt is vegyék ki a koncepcióból, hogy a nem kötelező feladatokat ne lássa el az önkormányzat. Hosszú évek óta büszke volt arra a város, hogy a nem kötelező szociális feladatokat is maximálisan ellátta. Kifogásolta, hogy a koncepció csak a Damjanich-Deák Általános iskolát vizsgálja az átszervezés kapcsán. Ez úgy néz ki, mintha a Damjanich Iskolát szándékosan el akarnák sorvasztani. Kifogásolta, hogy a Magyartésről bejáró gyerekeket sem ide irányították. Kifogásolta, nem veszik figyelembe, hogy sajátos nevelési igényű gyerekeket is foglalkoztatnak az iskolában. Nincs olyan évfolyam az iskolában, hogy ilyen osztály ne legyen. Kérte, hogy ne csak ez az iskola legyen kihegyezve.

Halmai István:
A 29. oldalon található 2. sz. mellékletben szereplő 63 %-os szociális és egészségügyi ágazati összeg csökkenéséről érdeklődött. Mi támasztja ezt alá? Nem tudja, milyen módon lehet majd segíteni ezen ágazat rászorulóinak?

Szirbik Imre:
A szociális ellátások két részből állnak. Az önkormányzati szociális ellátásokból és vannak átvállalt állami feladatok. Év közben pótelőirányzatként - feladattal terhelten - az állam ezt leutalja az önkormányzati költségvetésen keresztül a rászorultaknak. Ezt nem tudjuk befolyásolni a költségvetés tervezésekor.

Horváth István:
Nem tartja elfogadhatónak azt a megközelítést, mely 2006. évben történt, hogy a tény 700 millió forinttal volt több. Ide nullát betenni nagy hiba. 2008. évben 400 millióval kevesebbet tesznek be, ez mindenkit félre orientál. Év végére jött ki 2006. és 2007. évben is. Ez téves orientáció. Nem ez a realitás. A polgármester nagyjából tudja, hogy mit fog jóváhagyni a Kormány.

Szirbik Imre:
Kijelentette, hogy tapasztalata van az államigazgatásban. A kiadási oldalon nincs ott az összeg, akkor a bevételi oldalon sem lehet ott. Ne tervezzünk be úgy bevételt, hogy azt másra nem használhatjuk fel. Ettől a mérleg egyensúlya nem változik meg. A képviselő megfogalmazta, hogy ne legyen hitel a működés mögött. Kijelentette, hogy ez az egyenlegtől függ.

Móra József:
Kijelentette, hogy nem tudják a központi forrásokból, hogy mennyit fognak leutalni. Nem tudjuk mennyi rászoruló lesz és ki fog kapni támogatást. Az lenne a legszerencsésebb, ha év közben nem lenne szociális probléma. Elhangzott, hogy függesszék fel a fejlesztéseket. Ezzel nem ért egyet. Nem lehet előre tervezni, hogy mire írnak ki pályázatot, de a lehetőségeket ki kell használni. Készenlétbe kellene tartani rengeteg olyan projektet, amivel a pályázatokat meg tudják nyerni. A fejlesztési részt javasolta megfontolásra.

Horváth István:
Kijelentette, nem mondott olyat, hogy ne fejlesszenek, hanem úgy terjesszék elő a koncepciót a következő testületi ülésen, ahogyan az elvárható, ahogyan egy koncepciót elő kell készíteni.

Kozák János:
A fejlesztési tervet végigvizsgálva az új fejlesztési hitel összege emelkedik. A 2007. évre benyújtott - még el nem bírált pályázatokkal együtt a hitel összege 585 millióra emelkedik. Megkérte a Polgármesteri Hivatal dolgozóit, hogy dolgozzanak ki egy olyan kimutatást, ami figyelembe veszi az összes hitelt, a törlesztő részleteket, az összes elkötelezettséget és azt, hogy az eddig elfogadott fejlesztési terv mit vesz igénybe és mennyi a szabad pénz.

Baranyi Imre:
Sok jó észrevétel hangzott el. Meg kell vizsgálni a Kozák János és Horváth István képviselők gondolatait. Az ifjúság érdekében nem javasolja az ifjúságvédelmi felelősi állás megszüntetését, de nem tudja elfogadni a nem kötelező feladatok teljesítését. Nem lehet olyan terület, amihez nem nyúlunk hozzá. Ilyen a sporttámogatás is. Hódmezővásárhely város példáját említette. Ennek kapcsán 300 napot javasolt az éves bérlet belépésére az uszodába. Sok a visszaélés. Hódmezővásárhelyen 50 % az önkormányzati támogatás az uszoda működésében. Nálunk ez az arány 1/3-2/3-ad. Sokkal több. Tarthatatlan. A szociális lakások kialakításánál nem tehetik meg, hogy komfort nélküli lakásokat adjanak. Értékesíteni kell a nem megfelelő épületeket, és azt a pénzt kell fejlesztésre fordítani.

Szirbik Imre:
Javasolta, hogy két kivétellel minden indítványt fogadjon el a Képviselő-testület. Ne legyenek tabu témák. A koncepció munkaokmány. Mindent vizsgáljanak át. A bizottsági indítványok mellett Horváth István indítványait elfogadja azzal a kivétellel, hogy a közüzemi díjaknál a bázist határozzák meg.

Horváth István:
Azt kérte, hogy ne legyen bázis.

Szirbik Imre:
Az előző évi fogyasztást vegyék alapul. Eltérni ettől nem igen lehet. Javaslatot kért, hogy a valós fogyasztást hogyan lehetne csökkenteni. Partner az ingyenesség megszüntetésében, de ez döntő többsége a sport területén van. A költségvetésen kívüli ingyenességet nézzék meg. A félállású gyermekvédelmi felelősön kívül, nem mondhatják, hogy "ezt nem érinti". Vizsgáljanak meg minden iskolát, ne csak az említettet. Kérte, hogy január 7-11 között a képviselők vegyenek részt az intézményekkel való egyeztető tárgyalásokon. A cél az, hogy lehetőleg működési hitel nélkül működjenek az intézmények. A testület nem mondja ki, hogy lesz olyan tétel, amit kihúz, és nem vizsgál meg, ezzel kimondja azt is, hogy mindent vizsgálat tárgyává kíván tenni.

Dongó László képviselő javaslatát bocsátotta szavazásra.
Kérte, aki azt támogatja, hogy az ifjúsági felelős kerüljön ki a koncepcióból, és ne kerüljön vizsgálat tárgyává, "igen" szavazatával jelezze, aki az eredeti elképzelés szerint gondolja, hogy ez is legyen vizsgálat tárgya, az "nem"-mel szavazzon.

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal és 3 nem szavazattal egyetértett az indítvánnyal, nem kerül vizsgálat tárgyává az ifjúságvédelmi felelősök ügye.

Szirbik Imre:
Egyebekben elfogadta az indítványokat, mint munkaokmányt a hozzá tartozó kiegészítésekkel. Aki a képviselői indítványokkal és a bizottsági indítványokkal egyetemben támogatja, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 20 igen szavazattal és 3 nem szavazattal (1 fő nem szavazott) az indítványokat támogatta.

248/2007. (XI. 30.) Kt.
Tárgy: Szentes Város Önkormányzata 2008. évi költségvetési koncepciója

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az önkormányzat 2008. évi költségvetési koncepciójáról szóló előterjesztést és a helyi önkormányzatokról szóló, többszörösen módosított 1990. évi LXV. tv. 91. § (1) bekezdésben biztosított jogkörében eljárva - figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 70. § -a előírásaira - az alábbi határozatot hozza:

1. A Képviselő-testület a város 2008. évi költségvetési tervjavaslatának összeállítására kidolgozott költségvetési koncepció alapelveit elfogadja, a tervezési szempontokat, főbb tervezési irányokat és a koncepció vitájában elhangzott javaslatokat a további munka alapjának tekinti.

2. Felkéri a Képviselő-testület a bizottságait, tisztségviselőit, az önállóan gazdálkodó intézmények vezetőit, hogy a város 2008. évi költségvetési tervjavaslata kidolgozását kísérjék figyelemmel, feladat és hatáskörükbe tartozó ügyekben döntéseikkel segítsék a tervezési munkálatokat.
Határidő: 2008. január 31.
Felelős: Szirbik Imre polgármester
Bizottságok elnökei
Intézményvezetők

3. A tervezési munkálatok hivatali feladatainak összehangolásával biztosítani kell a költségvetési rendelettervezet elkészítését.
Határidő: A költségvetési rendelet tervezet elkészítésére: 2008. február 15.
Felelős: Dr. Sztantics Csaba jegyző

Határozatról értesítést kapnak:
Szentes Város Polgármestere - Helyben
Szentes Város Alpolgármestere - Helyben
Szentes Város Jegyzője és az általa érintettek - Helyben
Irattár


5.) A helyi adórendeletek módosítása

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban, írásban van csatolva a Jogi és Ügyrendi, a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága, a Városrendezési, -fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság valamint a Pénzügyi Bizottság véleménye.
Kijelentette, hogy a Képviselő-testület közel tíz esztendeje az ingatlanok adójához nem nyúlt hozzá. A megyei sajtó összehasonlítást tett a környező települések kommunális adója kapcsán. Megállapítható, hogy Szentesen a legalacsonyabbak ezek a tételek. Az inflációs lemaradást hozzuk be a mostani előterjesztésben szereplő emeléssel. Ennek költségvetési következménye 27 millió forint 9 millió forinttal több, mint az előző évben. A lejárt adómentesség miatti befizetések összesen 24 millió bevételi többletet jelentenek. Véleménye szerint a költségvetést segítő méltányos, a lakossági és vállalkozói érdekeket nem sértő előterjesztés van a Képviselő-testület előtt. Ismertette az elmúlt időszakban a külterületen történt beruházásokat, útfelújításokat, villamosításokat, mellyel a kommunális adó emelését is indokolta. Leszögezte, hogy a város a külterületeken élőkre is odafigyelt. Kérte, hogy megfontolva fogadják el az előterjesztéseket. A bizottságok közül a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága tett módosító indítványt.

Dr. Rébeli Szabó Tamás:
A kommunális adóként befolyt összeg megegyezik a REHAB Kht. jövő évi támogatásának összegével. Kérte, hogy a külterületen élők is tudják meg, milyen fejlesztésekre számíthatnak az elkövetkezendő időszakban. Megkérdezte, hogy minden kiadott működési engedélyhez kapcsolódik-e építményadó fizetési kötelezettség.

Móróné Tulipán Edit:
Módosító javaslatként elmondta, hogy a külterületen élők kommunális adója ne emelkedjen. Választókörzetének egynegyed része külterületen lakó, akik nem érzik a fejlesztés hatását. A szemetüket nem szállítják el, több tanyában nincs ivóvíz, sártenger veszi őket körül. Megkérdezték a fogadóóráján, hogy miért is fizessenek kommunális adót? Kérte, hogy hagyják változatlanul a rájuk vonatkozó mértéket.

Tonnesné Kiss Ildikó:
Kijelentette, hogy minden vállalkozói engedély és működési engedély kiadásáról értesülnek.

Szirbik Imre:
A módosító indítványokat bocsátotta szavazásra.

Megkérdezte, hogy aki a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága véleményével ért egyet, miszerint a vállalkozók építményadója az előterjesztésben szereplő 500,- Ft/m2 helyett 400,- Ft/m2 legyen, "igen" szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 13 igen szavazatával, 7 tartózkodással és 4 nem szavazattal megkapta az indítvány a többséget.

Ennek az a következménye, hogy 23 millió forinttal kisebb lesz a bevételi előirányzata a Képviselő-testületnek.

Kérte, hogy aki egyetért azzal a javaslattal, hogy a külterületi ingatlanok után a 2.000,- Ft kommunális adó maradjon érvényben, azok szavazzanak "igen"-nel.

A Képviselő-testület 11 igen szavazatával, 9 tartózkodással és 3 nem szavazattal (1 fő nem szavazott) nem kapta meg a többséget az indítvány.

Szirbik Imre:
Az eredeti előterjesztést bocsátotta szavazásra. Felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzati rendelet megalkotása, minősített többségű szavazatot igényel.

Aki az előterjesztett kommunális adóra vonatkozó rendelet-módosítást elfogadja, szavazatával jelezze.

A Képviselő-testület 13 igen szavazattal, 2 tartózkodással és 9 nem szavazattal megalkotta alábbi rendeletét.

Szentes Város Önkormányzat Képviselő - testületének
29/2007. (XII.17.) rendelete
A magánszemélyek kommunális adójáról szóló
35/1995.(XII.01.)Kt .rendelet
módosításáról

A rendelet a jegyzőkönyv 2. sz. melléklete.

Szirbik Imre:
Az idegenforgalmi adóról szóló rendelet módosítására vonatkozó előterjesztést bocsátotta szavazásra.
Felhívta a figyelmet, hogy a rendelet módosításához minősített többségű szavazat szükséges.

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, 1 nem szavazattal megalkotta alábbi rendeletét az idegenforgalmi adóra vonatkozóan.

Szentes Város Önkormányzat Képviselő - testületének
30/2007. (XII. 17.) rendelete
Az idegenforgalmi adóról szóló
34/1997.(XI.28.)Kt .rendelet
módosításáról

A rendelet a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete.

Szirbik Imre:
Az építményadóról szóló rendelet módosítására vonatkozó előterjesztést bocsátotta szavazásra. Módosítást fogadott el a Képviselő-testület 400,- Ft/m2-re vonatkozóan, így a rendeletet ennek megfelelően alkossa meg.
Felhívta a figyelmet, hogy a rendelet módosításához minősített többségű szavazat szükséges.

A Képviselő-testület 19 igen szavazattal, 1 tartózkodással (4 fő nem szavazott) megalkotta alábbi rendeletét.

Szentes Város Önkormányzat Képviselő - testületének
31/2007. (XII.17.) rendelete
Az építményadóról szóló
38/1999.(XII.31.) Kt .rendelet
módosításáról

A rendelet a jegyzőkönyv 4. sz. melléklete.