1.) Szóbeli tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről

Szirbik Imre:
Az elmúlt időszakban óévbúcsúztató koncertre és tűzijátékra került sor. Köszöntötték az első újszülöttet, aki csongrádi emberként látta meg a napvilágot. A kistérségi ügyeleti ellátással kapcsolatosan alpolgármester úr hosszas tárgyalásokat folytatott, ennek eredményeként ma aláírták a megállapodásokat. Így biztosítva van a kistérségben az éjszakai és a hétvégi ügyeleti ellátás biztosítása.
DÉGÁZ egyeztetésekre került sor a vezetékhálózat tulajdonrendezési kérdéseiről.
Január 12-én megemlékeztek a Don-kanyar áldozatairól.
Sajtótájékoztatót tartottak a Nagy Ferenc utca - Szent Miklós tér - Jövendő utca felújításáról, Szűcs Lajos alpolgármester tárgyalásokat folytatott a Vérellátóval kapcsolatosan, hogy maradjon Szentesen a Kórház berkeiben.
MÁV Emléktábla avatásra került sor a 100 éves Orosháza - Szentes vasútvonal tiszteletére.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából több rendezvényre is sor került. Ilyen volt a Zeneiskolában a tanári hangverseny, a Szabadidős Klub és az általános iskolák rendezvényei.
Ez alkalomból került sor a volt Megyeháza ünnepélyes átadására. Itt szeretne mindenkitől elnézést kérni, aki nem jutott be az épületbe, vagy pedig nem jutott neki ülőhely. Természetesen az épület mindenki előtt nyitva áll, az bármikor megtekinthető.
A mindenki által csak Tisztiklubnak ismert művelődési intézmény élén vezetőváltás következett be nyugdíjazás miatt.
Január 16-án volt a Kertbarátok fóruma.
Az Aprilia elnökhelyettese Reib György látogatást tett Szentesen.
Január 4-től I. fokú belvízvédelmi készültség van érvényben. A jelenlegi időjárás segít a belvíz növekedésének megakadályozásában.
Január 19-én az alpolgármester úrral fogadónapot tartottak.
Hollandia legnagyobb turisztikai kiállításán Utrechtben mutattuk be látnivalóinkat. A kiállítással egyidőben befektetői tárgyalásokat folytattunk.
Stuttgartban Németország legnagyobb közönség vásárán 190.000 látogatónak népszerűsítettük városunkat.
Helsinki MATKA kiállításon lehetőségünk volt bemutatkozni Észak-Európa utazni vágyó lakosságának és a szakma képviselőinek.
Egyeztetéseket folytatnak a volt Megyeháza építése kapcsán a Délépítővel. Három millió forinton belül van a pótmunkák értéke.
Az elmúlt hetekben pályázati elismerésekben volt részünk. A Deák F. Iskola 35 millió forintot nyert pályázaton.
Kitüntetéseket adtak át: Csete György építész Prima Primissima-díjas lett, Csorba László a Zsoldos F. Szakiskola matematika-kémia szakos tanára Csongrád Megyei Közgyűlés Elnöki Dícséretet kapott.
A TESCO előreláthatólag február 2-án nyit. Egyéb okok miatt húzódott eddig a nyitás időpontja.
Ma van a holokauszt napja. Kérte, hogy 1 perces néma felállással adózzanak az áldozatokért.

Egyperces néma felállás.

Beszámolója végén kérte, hogy a volt Megyeháza megnyitásával kapcsolatosan fogadják el beszámolója részeként a Művelődési és Oktatási Bizottság elismerését.

Dongó László:
A Nagy Ferenc utca sétáló utcává történő alakításáról konkrétabb tájékoztatást kért, mert erről csak újsághírből értesült. Kérte ezt azért, hogy ne legyen elhamarkodott döntés, mint a Vásárhelyi út felfestése, mely már közlekedési csődöt idéz a városban. Ez nagyon sok városlakó véleménye.

Ollai Istvánné:
Felvetette, hogyan lehetne megoldani, hogy az úton a csatornatisztító nyílások fedlapjai ne maradjanak nyitva. A Kisér városrészben többször előfordul, hogy az autó után felcsapódik a tető és úgy marad. Balesetveszélyes. Mozognak a tetők még a biciklik alatt is. Javasolta, a jövőben esetleg nem az út közepén, hanem az út szélén helyezzék el ezeket a fedlapokat.

Oltyán Lajos:
A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozatát kiegészítette azzal, hogy már 1991. óta az óvodások és általános iskolások részére folyamatosan megrendezi a Szabadidős Sportklub, valamint a Gyermekbarátok Szentesi Szervezete a szavaló és mesemondó versenyt. Testvérvárosi és külföldi tanulók is részt vesznek benne.

Karikó Tóth Tibor:
A távol lévő Dr. Rébeli Szabó Tamás képviselő bízta meg egy levél felolvasásával.
A levélben a képviselő kifogásolta, hogy édesapját a város 1990 utáni első polgármesterét Dr. Rébeli Szabó Józsefet sem a Sportcsarnok avatására, sem a volt Megyeháza átadására nem hívták meg.

Dr. Dömsödi József:
Kifogásolta, hogy nem volt ülőhelyük és még a díszterembe sem fértek be az átadási ünnepségen, amit méltatlan körülmények között voltak kénytelenek végignézni.

Szirbik Imre:
Dongó képviselő úrnak válaszolta, hogy a sétálóutca kialakításáról az előző évben a Képviselő-testület döntött. Ismertette a munkák folyamatát, melyet közbeszerzési eljárás keretében adták vállalkozásba.

Ollai képviselő asszony felszólalására közölte, hogy véleménye szerint a fedlapok nem nyílhatnak fel. Észrevették, hogy brahiból valakik elmozdítják a csatornalapokat. Felhívta a rádióhallgatók figyelmét, ne tegyék ezt, mert ez nagyon balesetveszélyes. A fedlapokat pedig csak a csatorna fölé lehet elhelyezni.

Öröm volt az, hogy a volt Megyeháza megnyitására ilyen sokan kíváncsiak voltak. A választásokkor abban a hitben indultak el, hogy ezt a várost szolgálják és nem előjogokat akartak. Az ülőhelyekből 3 sor fenn volt tartva. A megnyitó előtt olyan tömeg jelent meg, hogy nem tudták ezt tovább tartani, az álló idős embereknek átadták a helyeket.

Dr. Rébeli Tamás levelére nem kívánt reagálni.
Kérte ne vitassa senki a Képviselő-testület eredményeit.

Kálmán János:
A Nagy Ferenc utcával kapcsolatban kijelentette, hogy ezen terveknek a Képviselő-testület elé kellett volna kerülni. Még a Városfejlesztési Bizottság sem tárgyalta. A volt Megyeháza átadásával kapcsolatosan úgy gondolta, hogy minimum az állóhely biztosítása illő lett volna. Nem tudja elfogadni a Polgármester úr válaszát.

Szirbik Imre:
Még egyszer elmondta, hogy a pályázat benyújtásáról ez a testület döntött.
A megnyitóval kapcsolatosan kijelentette, hogy véleménye szerint másként nem lehetett volna helyet biztosítani. Nem kíván vitát nyitni, kérte zárják el az ügyet.

Kérte, aki a polgármesteri tájékoztatót tudomásul veszi, az szavazzon.

A Képviselő-testület 15 igen szavazattal 6 ellenszavazattal elfogadta a két ülés közötti események beszámolóját.


2.) Beszámoló a Szentes Kistérség Többcélú Társulás munkájáról

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Városrendezési, -Fejlesztési és Környezetvédelmi , a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok, Szociális és Egészségügyi, Művelődési és Oktatási, valamint a Pénzügyi Bizottság véleménye.

Megkérdezte Szigeti Miklós előterjesztőt, van-e kiegészítése?

Szigeti Miklós:
Nincs kiegészítése.

Szirbik Imre:
A tavalyi esztendő volt az első teljes éve a kistérségnek. Felvállalta az oktatási, szociális, egészségügyi és területfejlesztési feladatok ellátását. A legutóbbi társulási ülésen áttekintették az eddigi munkájukat, vannak még olyan feladatok, melyek még finomításra várnak. Új intézményként vezették be a Pedagógiai Szakszolgálatot, melynek működését értékelik az óvodák, iskolák bevonásával, hiszen ezen még van finomítanivaló. Közös megelégedés van a gyermekek átmeneti otthona és az otthoni jelzőrendszer működése tekintetében. Megoldódott az iskolabusz ügye Eperjesen, most Nagytőke is szeretne iskolabuszra pályázni, reméljük lesz rá lehetőség. A város intézményei segítenek a kistérségi gyermekek oktatásában. Február 1-től megoldódik a kistérség háziorvosi ügyeleti ellátása a Mentőállomás bevonásával.

Kérdése, véleménye van-e valakinek a beszámolóval kapcsolatosan.

Dr. Gyenes Ágota:
Csatlakozott a polgármester utolsó gondolatához, kérdése, hogy felnőtt és gyermek körzetet együtt lát-e el az orvosi ügyelet?

Dr. Dömsödi József:
Az anyagban olvasható, hogy a társulás eredménye pozitív visszhangot váltott ki. Kérdése, hogy a szülők milyen jelzése alapján mondható az, hogy örülnek, hogy megszűntek az iskolák?

Szirbik Imre:
A kérdésekre válaszolva közölte, hogy külön látnak el orvosi ügyeletet a felnőtt és gyermekorvosi területen, tehát nincs vegyes körzet.
Kijelentette, nem szűnt meg iskola. Eperjes nem tudta fenntartani az intézményt, a szülők kérték, járjanak be a gyermekeik. Az óvoda esetében megoldódott, hogy nem kell délben hazavinni a gyermeket az óvodából, kettő óvónő dolgozik. Derekegyház község is így menekült meg az összevont osztályok indításától.

Dongó László:
Felhívta a figyelmet arra, hogy a kistérségi településeken közoktatási törvény megszegése nagyon nagy arányú. Ezeknek a gyerekeknek nagy része a Zsoldos Ferenc szakiskolába kerül, és lemorzsolódik a rendszerből. Nem teljesül az, hogy legalább minden fiatalt juttassanak egy szakmához. Nem kerülnek be a szakképzési rendszerbe. A községekben fokozott figyelmet kell fordítani erre a problémára.

Oltyán Lajos:
Véleménye és az Oktatási Bizottság véleménye is, hogy a Kistérségi Társulás egy előremutató forma az EU elvárásainak megfelelően. Nagyon jónak tartotta, hogy Szentes városnak van önálló Pedagógiai Szakszolgálata. Egyetértett Dongó képviselő úrral, gond van a fiatalok magatartásával. Ezért nagyon fontos a Szakszolgálat működése. Ez hivatott arra, hogy akik részképesség zavarral kerülnek az általános iskolába és perifériára szorulnak támogatást kapjanak, mivel ezen rétegből kerülnek ki a lemaradott fiatalok.

Karikó Tóth Tibor:
Egyetértett a Pedagógiai Szakszolgálat működésével, betölti funkcióját, kimegy a kistelepülésekre. Rossz iránynak tartotta, hogy Eperjes községben megszűnt a felső tagozat az iskolában. Ezzel csak ellehetetlenítjük a falvakat. Félő, hogy a település könnyebben lemond a kötelező feladatokról. Veszélyes dolognak tartja, annak ellenére, hogy ezen gyerekeknek helyük van a városi iskolákban. Nem helyesli, hogy az 5. osztályos gyerek utazzon az iskolabusszal. A falvak lassú sorvadásra vannak ítélve.

Szűcs Lajos:
A szülőkkel beszélve tapasztalta, hogy a szülők szívesen viszik a városba a gyerekeket tanulni. Nem látja jónak, ha nagyon alacsony az osztály létszáma. Nem olyan a mintavételi lehetőség egy bizonyos létszám alatt. Említette, hogy több országban a gyerekekért a bejáróba megy a busz és viszi a városba az iskolába. Nyugati államokban is iskolabusszal közlekednek a gyerekek. Véleménye szerint bírják a strapát. Biztos nem ideális, de a legjobb megoldás.
Bejelentette, ismét létszámcsökkenés lesz a szentesi iskolákban, mert kevés gyerek érkezik a következő tanévre.

Móra József:
Megemlítette, hogy az anyagból nem derül ki, hogy milyen nehezen jött létre ez a társulás. Nehéz volt meggyőzni a polgármestereket, az iskolaigazgatókat.

Karikó Tóth Tibor képviselő kiment a teremből.
A Képviselő-testület létszáma: 20 fő

Az EU támogatások bizonyos létszámhoz vannak kötve. Ezt is figyelembe kell venni.
Közösen kell pályázni. Az a fontos, hogy minden településen élhető települést tudjanak létrehozni a támogatásokból. Az Európai Unióban 3200 település nem fog tudni megélni. Csak így tudunk változtatni helyzetünkön.
Javasolta a beszámoló elfogadását.

Dr. Gyenes Ágota:
Az egészségügyi változtatások is az itt élőket szolgálják, és kényszerhelyzet is egyben.
Folyamatosan pénzigényes, működtetést igényel. Forrásra van szükség a kistérségi orvosi ügyelet működtetéséhez.

Pap Imre:
A Szociális és Egészségügyi Bizottság már az elmúlt évben is foglalkozott a szociális ellátások tapasztalataival. Már akkor is helyes döntésnek bizonyult, az ellátottak érdekeit szolgálta. Utalt a jelzőrendszeres működésre, orvosi ügyeletre, a gyermekek és családok átmeneti otthonára.

Szűcs Lajos alpolgármester kiment a teremből.
A Képviselő-testület létszáma: 19 fő.

Kifogásolta, hogy a nagytőkei és a magyartési gyerekek is áldatlan körülmények között utaznak. A VOLÁN busz kevesebb létszámmal fog majd működni.
Javasolta a beszámoló elfogadását.

Hornyik László:
A kistérségi társulás a rendszerváltás szülötte. Ekkor a kistelepüléseken nagyon sok munkahely szűnt meg, így elkerültek a szülők a településről, a városokba dolgoznak. Véleménye szerint jobb körülmények között tanulhatnak a gyerekek a városban.

Szűcs Lajos alpolgármester visszajött a terembe.
A Képviselő-testület létszáma: 20 fő.

Javasolta a beszámoló elfogadását.

Halmai László:
A kistérségi társulás lényege a kisebb települések összefogása. Azt kell nézni, hogy a kistelepüléseknek mi a jó, de ezt ne a város mondja meg. A város csak központi szerepet játszik. Szentesnek jó a Kistérség, mert többet tud pályázni. Meg kell hallgatni a kint élő embereket, mert már Szegváron is mást mondanak a képviselők. Erőszakolt helyzetnek érzik. Javasolta, ne szavazzanak a beszámolóról, ha nem tudják meghallgatni a kistérségben lakók véleményét.

Baranyi Imre:
Abszurdumnak érzi amit a képviselő társa elmondott. Hangsúlyozta, hogy minden község polgármestere egy-egy szavazattal rendelkezik, úgy mint Szentes város polgármesterének. Közösen pályáznak, ahol az önerőt általában a város tudja letenni.

Szirbik Imre:
A vita részleteire nem kíván reagálni.
Az orvosi ügyelettel kapcsolatban elmondta, hogy ez kényszerhelyzet, mivel régen a háziorvos a kistelepülésen állandóan elérhető volt, éjjel-nappal készen állt.
A Kistérségi Társulással kapcsolatban emlékeztette a jelenlévőket, hogy már a rendszerváltás után 1992-ben megalakult az Árpád Kistérségfejlesztő Önkormányzati Egyesület, melynek célja szintén a közös pályázatok, a közös munkák megoldása. E közé tartozott az ellenőrzés, területfejlesztés.
Megjegyezte, hogy nagyon sok szentesi külterületi gyerek többet utazik az iskolába Volán busszal, ahol nincs konkrét felügyelet.
Más kistérségnél nem törvényszerű az, hogy minden polgármesternek azonos szavazati lehetősége van. Van olyan kistérség, ahol a város polgármesterének nem egy szavazata van hanem több.
A Kistérségi társulásban önkormányzatok társultak, mely egyébként törvényi előírás is.

Farkas Sándor országgyűlési képviselő:
Kijelentette, hogy nem kimondottan az EU kényszerítette ki a kistérségi társulás létrehozását, hanem a mai gazdasági helyzet. A települések jelentős része a társulási törvény miatt kényszerülnek társulásba, mivel nincs más lehetőségük. Ez egy kényszerhelyzet. Ezen települések jövője meghatározó az ország jövőjének.
Ezek a települések szeretnének egyedül élni, gazdálkodni. Meg kellene teremteni, hogy a kistelepülésen lehessen élni, dolgozni, ne kelljen a gyerektől a felnőttig más településre, városba utazni a tanulásért, a megélhetésért.

Pap Imre képviselő kiment a teremből.
A Képviselő-testület létszáma: 19 fő

Baranyi Imre:
Eddigi élete során mindig azt látta, hogy nagy dolgokat megoldani csak összefogással lehet. Ez igaz a kistérségi társulás kapcsán is. Szó nincs arról, hogy kihalnak a kistelepülések. Nagyon sok fiatal vásárol lakást kistelepülésen, mert sokkal olcsóbb, mint Szentesen.

Pap Imre képviselő visszajött a terembe.
A Képviselő-testület létszáma: 20 fő.

Szirbik Imre:
Felolvasta, hogy miről szól a társulás. Kistérségi társulás keretében megszűnt a kistelepülésen a szabálysértési eljárás. A jegyzőnek nem kell vele foglalkozni. Szolgáltatásként jelenik meg a pénzügyi ellenőrzés. Kis településnek erre nem lenne pénze. Jelzőrendszeres házi szociális gondozást sem tudna kis település működtetni. Ilyen még az átmeneti otthon is. A háziorvosok ügyeleti szolgálatának kiváltása is jó megoldás. A város többletterheket vállal, itt készülnek a pályázatok. A kis települések iskoláiba is új eszközök kerültek, a pályázatok eredményeként. Ez természetesen önkéntes, bármikor megszüntethető a tagság.

Kérte döntsenek az előterjesztésről.

A Képviselő-testület a beszámolót megtárgyalta és 15 igen szavazattal (5 fő nem szavazott) az alábbi határozatot hozta:

2/2006. (I.27.) Kt.
Tárgy: Beszámoló a Szentes Kistérség Többcélú Társulás munkájáról

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Szentes Kistérség Többcélú Társulás munkájáról készült beszámolót és elfogadta azt.

A határozatról értesítést kap:
1. Szentes Kistérség Többcélú Társulás Irodavezetője
2. Szentes Kistérség Többcélú Társulás Elnöke



3.) Beszámoló a Cigány Kisebbségi Önkormányzat munkájáról (4)

Szirbik Imre:
Kérte a jelenlévőket tegyék fel kérdéseiket, mondják el véleményüket az anyaggal kapcsolatosan.

Dr. Dömsödi József:
Megkérdezte, hogy melyek azok az intézmények amelyek pályáztak 2005. évben.
Annak idején felajánlotta a segítségét is. Mi történt azokkal az emberekkel akik egy évre megkapták a munkahelyet.

Dongó László:
Hogyan tölti be az önkormányzat a híd szerepét? Milyen szerepet tud vállalni a cigány fiatalok oktatási rendszerben való részvétel ellenőrzése terén. Sok a probléma ezekkel a fiatalokkal.

Kálmán János:
1998. óta van terv a roma fiatalok játszóterének megépítésére. Miért csak most kívánják ezt megvalósítani?

Dr. Gyenes Ágota:
Megkérdezte, hogy küld-e az önkormányzat a Lakásügyi Bizottságba képviselőt? Szükség lenne a munkájára. Kérte, hogy a most meglévő képviselő helyére valaki mást küldjenek a Lakásügyi Bizottságba.

Halmai László:
A szociális térkép valóságtartalma kérdőjeles. A lakásokba nem tudják a gázt bevezetni, nagyon sok lakásba még fürdőszoba sincs.

Fehér Mónika:
A Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese a pályázatokkal kapcsolatosan elmondta, hogy kulturális rendezvényt rendeztek, ösztöndíj pályázatokat nyújtottak be, 60 tanulónak juttattak tanulmányi ösztöndíjat. Az ESZA program keretén belül 4 főt tudtak elhelyezni egy évre, ami most december 31-én járt le.
A híd szerepében információt juttatnak a roma emberekhez, továbbítják őket a megfelelő szervekhez.
Játszótérrel kapcsolatosan, a pályázat elkészült, benyújtani még nem volt hova.
A Lakásügyi Bizottságba Bella János képviselőt delegálták. Nem tájékoztatja őket a Bizottság munkájáról.
Szociális térképpel kapcsolatosan elmondta, hogy ismét elkészült a térkép kb. 60 oldal. A következő ülésre a testület elé kerül. 90 %-os sikert jelent ez a térkép, mert sokan válaszoltak.

Dr. Dömsödi József:
Mi történt azokkal az emberekkel, akik egy évet dolgoztak?

Fehér Mónika:
Két főt tovább foglalkoztatnak, és még egy évig lesznek alkalmazásban.

Szűcs Lajos:
Kiegészítésként elmondta, hogy a játszótér megvalósítása folyamatban van, de a terület feltöltése még nem megfelelő.
Dongó Lászlónak elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel kísérték az iskolából kikerült roma gyerekek sorsát. Jó lett volna az az ötlet, hogy tovább tanulhattak volna az általános iskolában. Szakmai tárgyakat a szakiskola tanította volna.
Gáz és fürdőszoba kapcsán elmondta, hogy véleménye szerint akik meg tudják csinálni, az óriási fejlődést jelent. A Lakásügyi Bizottság nagy gondot fordít erre. Nem lehet egyik napról a másikra a 40-50 éves lemaradást behozni.

Szirbik Imre:
Több hozzászólás hiányában kérte, aki az előterjesztést tudomásul veszi, szavazzon.

A Képviselő-testület a beszámolót megtárgyalta és 15 igen szavazattal (5 fő nem szavazott) az alábbi határozatot hozta:

3/2006. (I.27.) Kt.
Tárgy: Beszámoló a Cigány Kisebbségi Önkormányzat munkájáról

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Cigány Kisebbségi Önkormányzat munkájáról készült beszámolót és elfogadta azt.

A határozatról értesítést kap:
Cigány Kisebbségi Önkormányzat



4.) Szociális rászorultságtól függő pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló rendelet módosítása (5)

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Szociális és Egészségügyi valamint a Jogi és Ügyrendi Bizottság véleménye.

A szociális ellátásokról szóló törvény változott, mely változások nem 2006. január 1-én, hanem 2007. január 1-én lépnek hatályba, ezért szükséges a korábbi helyi rendelet módosítását hatályon kívül helyezni.

Kérte, aki a rendelet módosításával egyetért szavazzon. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendeletalkotáshoz, melyhez minősített többségi szavazat szükséges.

A Képviselő-testület 20 igen szavazattal minősített többséggel megalkotta az alábbi rendeletét:

Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete
1/2006. (II.10.) ÖR rendelete
a szociális rászorultságtól függő pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó 24/1999. (IX.3.) KT rendelet módosításáról

A rendelet teljes szövegét az 1. sz. melléklet tartalmazza.

Karikó Tóth Tibor képviselő visszajött a terembe,
Dongó László képviselő és
Halmai László képviselő távozott az ülésről.
A Képviselő-testület létszáma: 19 fő


5.) Beszámoló a Pénzügyi Bizottság munkájáról (3)

Félegyháziné Somogyi Éva:
Mivel a Pénzügyi Bizottság ülését szerdán tartotta, ezért csak most tudták kiadni az előterjesztést.
A Pénzügyi Bizottság munkáját és népszerűségét nagyban meghatározta az a tény, hogy az elmúlt 3 évben az önkormányzat forráshiányos volt, így többször kellett "nem"-et mondani. A Bizottság a Közbeszerzésben is képviselteti magát, munkájukat tartalmazza a beszámoló.

Dr. Demeter Attila:
Javasolta a Pénzügyi Bizottság munkájáról szóló beszámoló elfogadását. Megköszönte a bizottság elnökének a korrekt, döntést elősegítő szakmai munkáját, mellyel a Jogi Bizottság munkáját is segítette. A közbeszerzési eljárásoknál is nagy szükség volt a munkájára.

Móra József:
Kiegészítette a beszámoló szövegét.
A beszámoló utolsó bekezdésének első mondatát az alábbiak szerint javasolta helyesbíteni:
"A Pénzügyi Bizottság munkája tartalmas, nem minden esetben látványos,."
A javítás alapján javasolta a beszámoló elfogadását.

Szirbik Imre:
Több hozzászólás hiányában kérte, aki az előterjesztést tudomásul veszi, egyetért azzal a kiegészítéssel, miszerint a Képviselő-testület köszönetét fejezze ki a bizottság elnökének, szavazzon.

A Képviselő-testület a beszámolót megtárgyalta és 14 igen szavazattal (5 fő nem szavazott) az alábbi határozatot hozta:

4/2006. (I.27.) Kt.
Tárgy: Beszámoló a Pénzügyi Bizottság munkájáról

Határozat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta a Pénzügyi Bizottság munkájáról készült beszámolót, továbbá köszönetét fejezte ki a bizottság elnökének.

A határozatról értesítést kap:
Pénzügyi Bizottság



6.) A közterületek és közterület jellegű területek használatának egyes városképi, köztisztasági és építésügyi előírásairól szóló rendelet módosítása

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Városrendezési, -Fejlesztési és Környezetvédelmi, a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok valamint a Jogi és Ügyrendi Bizottság véleménye.

Dr. Sztantics Csaba:
Ezt az előterjesztést a Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevétele miatt kellett elkészíteni, melyet teljes mértékben elfogadtunk, ezen kívül felülvizsgáltuk az egész rendeletet, az átvezetéseket megtettük.
Szükség van még egyéb módosításokra is, melyet most ismertet:

6. § (5) bekezdésének első mondata így kezdődjék:
"A város közterületén mozgóárusításhoz, ."
7. § (1) bek. kiegészül egy (2) bekezdéssel:
(2) A Rendelet 14. § (3) bekezdésében az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Műemlékfelügyeleti Igazgatósága helyett "Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Regionális Irodája" kerül.
8. § "15. § (1) "Hirdetmények és plakátok az önkormányzat által létesített."
9. § (8) bekezdés 2. sorában: "nyilatkozatát és a közműszolgáltatókkal."
10. § (5) pontjának utolsó sorában a Polgármesteri Hivatal helyett "Szentes Város Önkormányzatát illeti meg."
12. § (2) bekezdésének utolsó szava: közreműködik szó helyett: működik közre.

Szűcs Lajos alpolgármester kiment a teremből.
A Képviselő-testület létszáma: 18 fő

Kálmán János:
Megkérdezte, hogy ezek szerint eddig ez a rendelet alkotmány és törvényellenes volt?

Dr. Sztantics Csaba:
Csak a törvényellenességet tudta elfogadni. Az alkotmányellenes szó nem szerepel az észrevételben. A hatáskör címzettje nem volt megfelelő, de jelen esetben ez kijavításra került. Majd ismertette a hatáskörtelepítés szabályait.

Szirbik Imre:
Leegyszerűsítve a változás az, hogy a határozatot nem a műszaki osztály vezetője a jegyző megbízásából fogja aláírni, hanem a polgármester megbízásából. Ennyi a változás, ennyiben nem volt jó a hatáskör.

Móra József:
A Közigazgatási Hivatal dolgozott.

Szirbik Imre:
A törvények változtak, mint az ősszel az eljárási törvény.

Dr. Sztantics Csaba:
A Közigazgatási Hivatal segített abban, hogy a törvényességet helyreállítsuk.

Sipos Antal a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának külsős tagja::
Elmondta, hogy Ő volt az, aki plakátolt. Ez az ügy akkor törvényes volt, vagy sem?

Dr. Sztantics Csaba:
A Közigazgatási Hivatal a hatáskörtelepítést kifogásolta. A plakátolással kapcsolatosan a szabályok annyiban változtak, hogy a hatáskör a polgármesteré. A Közigazgatási Hivatal kérte, hogy vegyük ki a rendeletből azt, amit a Képviselő-testület egy éve tett a rendeletbe, vagyis azt, hogy a HVI vezetője egyezik meg a pártok vezetőivel. Ugyanis a választási eljárásról szóló törvény rendelkezik a kampányidőszakban erről.

Szirbik Imre:
Tartalmilag ugyanaz, de nem a jegyzőnek kell aláírni.

Szűcs Lajos alpolgármester visszajött a terembe.
A Képviselő-testület létszáma: 19 fő.

Dr. Gyenes Ágota:
Az előterjesztés kiinduló pontjának a közterület meghatározását tartotta. A 7. § (2) bekezdését olvasva nem érti, hogy ki a tulajdonosa a kandellábernek? Kitől kell engedélyt kérni, a kandelláber tulajdonosától vagy a közterület tulajdonosától.

Dr. Sztantics Csaba:
A közterületen van a magántulajdonban lévő kandelláber. Azért kell a tulajdonos hozzájárulása, hogy használható legyen a magántulajdon.

Karikó Tóth Tibor:
A hirdető oszlopok állapotát kifogásolta. A postával szemben található hirdető oszlopon hány q papír van. Akár balesetveszélyes is lehet. A tulajdonosnak kell gondoskodni erről. Rossz gyakorlat alakult ki, mely szerint egy hirdetést 400-szor ragasztanak ki ugyanarra a helyre. Ezt kellene szabályozni. Ragasztanak, de nem távolítanak el. Növelni kellene a hirdetési felületeket.

Móra József:
Megköszönte, hogy a Közigazgatási Hivatal segíti az önkormányzat munkáját.
A plakátokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a választási kampányról szól a Közigazgatási Hivatal, mely választási kampány most kezdődött, nem pedig decemberben.

Szirbik Imre:
Reményét fejezte ki, hogy a választási kampányban nem lesz probléma a plakátok körül.

Dr. Dömsödi József:
Kifogásolta, hogy az egységes szerkezetű rendeletet a régi vezetők jegyzik, ami a rendszerváltás előtti időből volt. Illene, ha az az aláírás nem így lenne.

Dr. Sztantics Csaba:
Az alaprendelet aláíróit kell megjelölni addig, amíg az alaprendelet hatályban van. Mivel az alaprendelet módosul folyamatosan, így nem lehet rajta változtatni, csak ha a rendeletet hatályon kívül helyezik.
Az lenne a legnagyobb illetlenség, ha ez nem így lenne.

Dr. Gyenes Ágota:
A plakát fogalmát kérdezte. Az 1. sz. melléklet módosítását javasolta, miszerint a köztárgyak fogalmánál ki kellene egészíteni, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő padok stb.

Dr. Sztantics Csaba:
Az 1. sz. mellékletben nem találtak változtatásra érdemes dolgokat. Önkormányzati tulajdont kell érteni.

Szirbik Imre:
Tartalmi változtatásra nem volt javaslat, a jegyző úr által felsorolt kiegészítések figyelembevételével kérte döntsenek a rendelet megalkotásáról.

A Képviselő-testület a javaslatot 14 igen szavazattal 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett minősített többséggel megalkotta az alábbi rendeletét:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete
2/2006. (II.10.) ÖR rendelete
a közterületek és közterület jellegű területek használatának
egyes városképi, köztisztasági és építésügyi előírásairól szóló
27/1993. (XII.17.) Kt. rendelet módosításáról

A rendelet teljes szövegét a 2. sz. melléklet tartalmazza



7.) Szentes városban folytatott közszolgáltatói tevékenységekről szóló rendelet módosítása

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Városrendezési, -Fejlesztési és Környezetvédelmi, Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok valamint a Jogi és Ügyrendi Bizottság véleménye.

A Képviselő-testület az előző ülésen már döntött e kérdésben, a rendelet módosítására kerül most sor.

Dr. Sztantics Csaba:
A felvezető szövegben a módosítás nem lett átvezetve. Az előterjesztés 2. pontjában szereplő szöveg nem egyezik meg a rendelet-tervezet szövegével.
Kérte ezt is figyelembe venni.

Szirbik Imre:
Kérdés, vélemény? Kérte minősített többséggel döntsenek a rendelet módosításáról.

A Képviselő-testület a javaslatot 19 igen szavazattal minősített többséggel elfogadta és megalkotta az alábbi rendeletét:

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete
3/2006. (II.10.) ÖR rendelete
a Szentes Városban folytatott közszolgáltatói tevékenységről szóló 2/1996. (I.26.) Kt. számú rendelet módosításáról

A rendelet teljes szövegét a 3. sz. melléklet tartalmazza



8.) Az önkormányzat vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásának szabályairól szóló rendelet módosítása

Szirbik Imre:
Az előterjesztéssel kapcsolatban írásban van csatolva a Városrendezési, -Fejlesztési és Környezetvédelmi, a Szociális és Egészségügyi, a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok, a Jogi és Ügyrendi valamint a Pénzügyi Bizottság véleménye.
Kérte a képviselő-testületet, hogy a bizottságtól ne tekintsenek el, vegyék le a válláról a nagy összegű 5 millió forint feletti döntések meghozatalát.

Csányiné Dr. Bakró N. Veronika:
A Bírósági végrehajtásról szóló törvény jogos igényt elégít ki, amikor kimondja, hogy az árverés után köteles az önkormányzatoknak felajánlani. Az elővásárlási jog gyakorlásának három fő szempontja van: a városrendezési, városfejlesztési és szociális családvédelmi valamint egyéb szempont. Az egyéb szempont az önkormányzat gazdasági érdeke. Az elővásárlási jog gyakorlásával önkormányzati tulajdonba került ingatlanok hasznosításáról gondoskodni kell. Ez kb. 200 ügy melyből 50 ügy felépítményes ingatlan, mely érinti az önkormányzatot évente. Az önkormányzat elővásárlási jogával 30 napig élhet, melyet nem lehet meghosszabbítani. Jogvesztő határidő. Eddig 5 millió forint alatti értékben dönthetett a polgármester. Jó lenne ha 5-15 millió forint közötti ingatlanoknál adhoc bizottság egyetértésével a polgármester döntene. 15 mFt felett a Képviselő-testület döntene.

A bizottsági javaslatokat figyelembe véve a határozati javaslat 2. pontját módosítani kellene az egy év időtartam helyett azzal, hogy a helyhatósági választásokig tartó időtartamra azzal, hogy az új bizottságok megalakulásáig az átmeneti időszakban a polgármester önállóan dönthet.

Ugyanezt kellene beépíteni a tervezet 1 §-ába.
Tegnap már megjött az első ilyen ügy.

Karikó Tóth Tibor:
Felvetődik, hogy ki fog dönteni, hogy a bizottságokból mely tagokat delegálnak az adhoc bizottságba. Véleménye szerint lenne bizottság, amely ezt tudná intézni, de a Képviselő-testület is bírná a terheket, a 30 napos határidőbe beleférne a döntés. A közbeszerzésre utal, melyről nincs tájékozódási lehetőségük.

Szirbik Imre:
Kijelentette, a Közbeszerzési Bizottság jól működik, csak kettő határozatát támadták meg, és a Közbeszerzési Tanács mind a két esetben a bizottságnak adott igazgat.
Ha 200 ügyre számít a végrehajtó és a Képviselő-testület nyáron nem ülésezik, ami azt jelenti, hogy jelentős számú ügy hárulna a testületre.

Baranyi Imre:
A Városfejlesztési Bizottság Makra Zoltánt delegálta ebbe a bizottságba.

Horváth István a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke::
Véleménye szerint ez esetben az adhoc bizottság gyakorolja a döntési jogot és a polgármester írja alá a szerződést.

Dr. Gyenes Ágota:
Véleménye szerint a Lakásügyi Bizottságra utalt Karikó képviselő úr felszólalásában.
Jobb lenne, ha a döntést a Képviselő-testület magánál tartaná.

Móra József:
Azt gondolja, hogy egy bizottság munkájába nem fér bele mindez a feladat, ami az adhoc bizottság kapcsán le van írva. Szükséges, hogy minden bizottságból vegyenek részt a bizottságban. Ne vonják kétségbe a bizottságok munkáját, ne gondolják, hogy nem felel meg a képviselő-testület által támasztott követelményeknek. Javasolta a rendeletet fogadják el és minél előbb álljon fel a bizottság.

Karikó Tóth Tibor:
Nem gondolt konkrétan egy bizottságra, csak azt szeretné, hogy mindenki hozzájuthasson az információkhoz.

Baranyi Imre:
Nem kötelező az adhoc bizottságnak minden esetben dönteni, ha kényesebb ügy lesz azt a képviselő-testület elé lehet vinni. Itt családokról, emberi sorsokról tudnak pozitív irányba dönteni.

Szirbik Imre:
Azért javasolta ezt a bizottsági összetételt, mert több mFt-os tételt nem tudnak a költségvetésbe beletenni. A költségvetés tervezésekor nem tudunk nagy összegeket erre szánni. A költségvetés módosítása kapcsán minden döntés később a képviselő-testület elé kerül.
Először azt kérdezte, a képviselő-testület minden 5 millió forint feletti ügyekben akar-e dönteni.

Szavazásra bocsátotta az alábbiakat:
A Képviselő-testület 5-15 millió forint értékhatár esetében magánál kívánja-e tartani a döntési jogot?
Kérte a képviselő-testületet szavazzon.
A Képviselő-testület 4 igen szavazattal 1 tartózkodással és 14 nem szavazattal nem kívánja magánál tartani a döntési jogot.

A Képviselő-testület 5-15 millió forint értékhatár esetében adhoc bizottság döntésére bízza az ügyet úgy, hogy a polgármester csak aláír?

A Képviselő-testület 15 igen szavazattal 1 tartózkodással és 3 ellenszavazattal úgy határozott, hogy adhoc bizottságot hoz létre, amely döntési jogosítványokkal rendelkezik.

A képviselő-testület döntsön arról, hogy az adhoc bizottság a felsorolt bizottságok tagjaiból álljon össze és a bizottságok delegálják ide a tagokat.

A Képviselő-testület 15 igen szavazattal 1 tartózkodással és 3 ellenszavazattal úgy határozott, hogy az 5-15 millió forint értékhatár esetében adhoc bizottságot hoz létre és annak tagjai a felsorolt bizottságok tagjaiból álljon, melyet a bizottságok delegálnak.

Az Önkormányzati Rendelet 2. §-ában nem volt változás, azt változatlanul fogadja el a Képviselő-testület.

A Képviselő-testület 14 igen szavazattal 1 tartózkodással és 3 nem szavazattal az Önkormányzati Rendelet 2. §-át változtatás nélkül elfogadta.

Szirbik Imre:
Kérte, alkossák meg a rendeletet, a Jogi és Ügyrendi Bizottság által javasolt kiegészítéssel.

A képviselő-testület 15 igen és 3 nem szavazattal (1 fő nem szavazott) megalkotta az alábbi Önkormányzati Rendeletet.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének
4/2006. (I.31.) ÖR rendelete
az Önkormányzat vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásának szabályairól szóló
13/2005. (V. 14.) ÖR rendelete módosításáról

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv 4. sz. melléklete

Szirbik Imre:
A jogi bizottság véleményével kiegészítve aki a határozati javaslatot támogatja, szavazzon.

A Képviselő-testület 15 igen és 1 nem szavazattal (3 fő nem szavazott)
a Jogi és Ügyrendi Bizottság módosításával az alábbi határozatot hozta:

5/2006. (I. 27.) KT
Tárgy: Önkormányzati elővásárlási jog gyakorlása

Határozat

1. Szentes Város Önkormányzata a Bírósági végrehajtásról szóló, módosított 1994. évi LIII. törvény 136/A §-ban biztosított elővásárlási jogát indokolt esetben gyakorolni kívánja a 13/2005. (V.14.) ÖR rendelet szabályai szerint, és erre az éves költségvetésben forrást biztosít.
Indokolt eset lehet:
- Szentes városrendezési és városfejlesztési,
- szociális és családvédelmi,
- egyéb, elsősorban vagyongazdálkodási céljainak megvalósítása.

2. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete elővásárlási jog gyakorlásához egyetértési joggal rendelkező adhoc bizottságot hoz létre a helyhatósági választásokig tartó időtartamra azzal, hogy az új bizottságok megalakulásáig az átmeneti időszakban a polgármester önállóan dönthet.

Az adhoc bizottság tagjai sorába
a jogi és ügyrendi bizottság,
a lakásügyi bizottság,
a pénzügyi bizottság,
a szociális és egészségügyi bizottság,
a városrendezési, - fejlesztési és környezetvédelmi bizottság egy-egy, a bizottságok által delegált tagját bízza meg.

Határidő: 2006. március 1.
Felelős: Szirbik Imre polgármester
az érintett bizottságok elnökei

Erről értesítést kap:
1. Szirbik Imre polgármester
2. Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda és általa a hivatal érintett osztályai és irodái