2011. december 23.

Szentesért és a létükért harcolnak

Vannak sportágak Szentesen, melynek képviselői – bár kevésbé szerepelnek a reflektorfényben – mégis szép sikereket érnek el a hazai bajnokságokban, és évről-évre öregbítik városunk hírnevét. Megkértük néhány helyi sportegyesület és szakosztály képviselőjét, meséljenek a 2011-es esztendő számukra legjelentősebb történéseiről, utánpótlásuk helyzetéről és arról, hogy ebben a kedvezőtlen gazdasági helyzetben hogyan sikerült talpon maradniuk.

Elsősorban a diákolimpiai szereplésre fókuszálnak a Szentesi Vasutas Vívó Szakosztályának versenyzői, de az amatőr felnőtt országos bajnokságon is voltak indulóik, tudtuk meg Barna Viktor edzőtől, aki a szakosztály vezetője is egyben. Ez utóbbiban a párbajtőrözők között Almási Alexandra a 3., Almási Tímea pedig az 5. helyen végzett, míg a diákolimpián a leány párbajtőr csapat a 4., a fiú csapat pedig az 5. lett. Korábban 15-20 fő sportolt náluk, de az idei sikeres sportágválasztónak köszönhetően több mint harminc fiatal vívóval dolgozhat hetente háromszor Barna Viktor és Talmácsi Krisztián.

– A várostól minden évben kevesebb támogatást kapunk, ennek ellenére tagdíjakból, szülői segítséggel mégis sikerült valahogy életben maradnunk – mondja a szakosztályvezető. – A következő évünket meghatározhatja az a kétmillió forintos, eszközbeszerzésre kiírt pályázat, melyet a Vasutas Sportklub nyújtott be. Ha nyer a klub, mi is részesülünk belőle, és ezt azonnal technikai fejlesztésre fordítjuk. Célunk jövőre a diákolimpián csapatban és egyéniben is a dobogóra kerülni.

Önállóak a rögbisek

Februárban kiléptek a Szentesi Vasutas SK-ból, majd átigazoltak a Kontavill Szabadidős Sportegyesülethez az NB I-ben szereplő rögbisek, akik jelenleg a középmezőnyben tanyáznak a nyolc csapatos bajnokságban. Továbbra is elsődleges céljuk, hogy önálló egyesületként működjenek, mondja Dobos Attila, szakosztályvezető. – Az elmúlt esztendő tanulóév volt számunkra a legmagasabb osztályban, nagy vereségekbe is beleszaladtunk, utolsó helyen végeztünk. Az átszervezések miatt mégsem estünk ki, így továbbra is NB I-esek vagyunk. Nyáron edzőváltás volt a csapatnál, Bélteki Zsolt vette át a szakmai munka irányítását, ami jót tett a társaságnak. Fiataljaink időközben megerősödtek, hozzászoktak a kemény ütközetekhez, a fiatal és rutinos játékosok jó arányban szerepelnek a gárdában, talán ennek is köszönhető, hogy három nagyszerű győzelemmel kezdtük az őszi szezont, és a vereségeink sem voltak olyan súlyosak, mint tavaly. Látjuk a hibáinkat, tudjuk mire kell odafigyelnünk, és ha a fiatalok több rutint szereznek, akkor még közelebb kerülhetünk a mezőny első feléhez.

Dobos Attila elmondta, az önkormányzattól eddig is minimális támogatást kaptak, tagdíjakból, pályázatokból, kisebb szponzori pénzekből és a Legrandtól kapott támogatásból "élnek". Örömtelinek nevezte, hogy már a legfiatalabbak, 10-14 éves srácok is felfigyeltek a sportágra, és rendszeres látogatói az edzéseknek.

Újra gurítanak

Nem szerepeltek az előző bajnoki szezonban az NB II-es bajnokságban a Szentesi Vasutas tekézői, mivel nem sikerült ifjúsági játékost – legalább egynek játszania kell a hat fős csapatban a mérkőzéseken- igazolniuk. Ősszel viszont ismét ott vannak a tíz csapatos NB II délkeleti-csoportjának mezőnyében. Az egyesületet tíz éve irányító Szabó László szerint anyagilag csak azért állnak viszonylag jól, mert az előző idényük kimaradt. – Egy évre 50 ezer forintot kapunk az önkormányzattól, az NB II-ben való szerepléshez ezzel szemben közel 500 ezerre van szükségünk – magyarázza Szabó László. – Csak rendezvénytámogatást kapunk, mert a városi tekesportot egyesületünk biztosítja, mi szervezzük az amatőr bajnokságot, a páros bajnokságot, a Vasutas-kupát és a Szentesi Nyílt Tekebajnokságot, ezen kívül az amatőr tekézőknek is biztosítunk pályát. Bevételeink nagy részét a nevezési- és tagdíjak, pályázati pénzek és egyéb támogatói segítségek jelentik. Jelenleg az 5. helyen állunk a bajnokságban, amivel egyáltalán nem vagyok elégedett, éppen ezért a februárban folytatódó bajnokságban, tavasszal mindenképpen szeretnénk odaérni a dobogóra. Sokszor próbáltunk fiatalokat bevonni a sportág vérkeringésébe, de ilyen-olyan okok miatt nem sikerül megragadniuk a tekézésnél. Azért pozitív példa is akad, hiszen volt olyan játékosunk, akit mi neveltünk ki, ő később a Szuperligában is szerepelt.

Fiatalítanak

Fiatalokkal felvértezve vágott neki az NB III-as idénynek a Szentesi Kinizsi asztalitenisz csapata is. A gárda jelenleg a Dél-alföldi Régió hatodik helyén áll, három egyesületet megelőzve. – Valamivel a várakozások alatt szerepeltünk, tavasszal a dobogó közelébe szeretnénk felzárkózni – tudtuk meg Hegedűs Gábor szakosztályvezetőtől. – Fiataljainknak szokni kell a komolyabb mérkőzéseket, rutint kell szerezniük, ebben lehet segítségükre, hogy leigazoltuk korábbi, NB I-et is megjárt játékosunkat, Bunda Szabolcsot. Asztaliteniszezőink az NB III mellett szerepelnek a megyei első osztályban és az amatőr ligában is. A szakosztály működéséhez szükséges összeget a Szentesi Kinizsin keresztül kapjuk meg az önkormányzattól, ez azonban csak minimális összegben fedezi kiadásainkat, egyéni támogatók, tagdíjak és versenybevételek azok, melyekkel kiegészítjük költségvetésünket.

H.V.