Szentnek tartotta hivatását

70 éve hunyt el Derzsi Kovács Ferenc gimnáziumi tanár

Derzsi Kovács Ferenc"Azok közé az igazán kiváló egyéniségek közé tartozik, akik a lehető legegyszerűbb eszközökkel mindig érdeklődést tudnak kelteni tárgyuk iránt, akik nemcsak ésszel, hanem szívvel is dolgoznak, akiknek fegyvertárából hiányzik a visszataszító ridegség, és minden tettükből a jóakaró szeretet energiája sugárzik ki, amely bizalmat kelt, szerető ragaszkodást ébreszt a tanuló lelkében is" – írta egyik kollégája Derzsi Kovács Ferencről, 1915-ben történt nyugalomba vonulása alkalmából. A város lakói is nagyra becsülték őt, mivel számos területen kivette részét a közért folytatott munkákból. Megismerve életútját, osztani fogjuk elődeink értékítéletét.

Erdély szülötte volt; Székelyudvarhelyen jött a világra 1857. november 10-én. Középiskoláit szülővárosa református kollégiumában végezte, majd 1883-ban a kolozsvári egyetemen nyert tanári oklevelet természetrajzból és vegytanból. Rövid ideig szülőhelyén segédtanár volt, amikor Szentes Város Iskolaszéke 1884. szept. 11-én megválasztotta a szentesi gimnáziumi tanfolyammal egybekötött polgári fiúiskola rendes tanárává. A tanintézet ekkor még csak hatosztályos volt, nyolcfős tantestülettel, így Derzsi Kovács Ferencnek is része volt a nyolcosztályos főgimnázium kialakításában. A kezdeti években a főtárgyai mellett tanította a földrajzot, a görög irodalmat, bölcsészetet, az éneket és zenét. Kialakította és folyamatosan fejlesztette a kémiai, természetrajzi és földrajzi szertárakat, s létrehozott egy rendkívül értékes érem- és papírpénz gyűjteményt. A gimnázium épülete előtt botanikus kertet rendezett be a növénytan tanítása céljából, amely sajnos az iskola bővítése során (1915–18) elpusztult. 1885–87 között ő vezette az iskolai Önképző Kör munkáját, emellett a szegény tanulókat támogató Segítő Egyesület jegyzője, majd haláláig alelnöke. 1890-ben megalakította és vezette az Ifjúsági Ének- és Zenekart, és évről-évre országjáró kirándulásra vitte a gimnazistákat. Mint kitűnő műkedvelő fényképész, sikeres felvételeken örökítette meg e kirándulások nevezetes mozzanatait. Kollegái és diákjai nagy sajnálatára, 1915 augusztusában nyugalomba vonult. Búcsúztatójában olvashatjuk: "Mint tanárt a kötelességtudás, lelkiismeretes, pontos munka, higgadt, béketűrő, komoly természet, s a tanítványok dolgainak megítélésében a kellőképp szigorú, de mindig jóakaratú és szeretettel teljes eljárás jellemzi."

Természetéhez híven, a város közéletében is zajtalan, de annál eredményesebb tevékenységet fejtett ki. Társadalmi tisztségei közül a fontosabbak voltak: a Vöröskereszt Egylet helyi szervezetének alapító tagja, pénztárnoka, majd titkára, az 1897-ben alakult Csongrád Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat főtitkára, a Népfőiskolai Tanfolyam elnök-igazgatója, a Szentesi Filharmonikusok elnöke, a Kultúregyesület alelnöke, a Szentesi Népművelési Bizottság tagja, a Szentesi Református Kör igazgatósági tagja, az egyház presbitere. Az 1928-ban megjelent Szentes várostörténeti monográfia számos fejezetét ő írta, emellett rendszeresen publikált a pedagógiai szaklapokban és a helyi újságokban. (Kéziratos hagyatékát a helyi múzeum őrzi.)

Szentesre érkezése után hamarosan nőül vette Zolnay Károly gimnáziumi igazgató Vilma nevű leányát, akitől 1889-ben megszületett Jenő nevű fia. A tehetséges és szorgalmas fiú méltó követője lett apjának úgy a tanári katedrán, mint a város kulturális és tudományos életében.

Erdély visszacsatolása után Derzsi Kovács Ferenc elhatározta, hogy még egyszer utoljára ellátogat szülőhelyére. Fia kíséretében bejárta gyermek- és ifjúkorának emlékezetes helyeit, a kolozsvári füvészkertet, az egyetem tantermeit, ahol egykor hivatására készült. A 84. életévében járó idős tanárt megviselték a hosszú utazás fáradalmai. Hazaérkezése után ágynak dőlt, s 1941. november 20-án elragadta a halál. Emlékét a gimnázium főlépcsőházában elhelyezett háromalakos (Zolnay Károlyt, Derzsi Kovács Ferencet és Derzsi Kovács Jenőt ábrázoló) dombormű őrzi, Vígh László remekül sikerült alkotása.

Labádi Lajos