A kultúra szentélyei

A művelődés szentesi otthonai címmel könyv jelent meg Kruzslicz Pál tollából. Az apropót a Móricz Zsigmond Művelődési Ház életkora adta. Az a hatvan év, amelyből a szerző negyvenet töltött el a helyi közművelődésben. 1974. július 1-jétől a Móricz Zsigmond Művelődési Központ (akkortájt így nevezték) munkásművelődési előadója és kiállítás szervezője 1978-ig, majd a katonaság után 1980. május 1-jétől a művelődési központ igazgató-helyettese, a szakmai munka irányítója. 1984 decemberében nevezik ki igazgatónak.

Az ismertetést a Mó-ricczal kezdi. A kultúrház átadóünnepségét 1951-ben megtartották, és 1952 januárjában elkezdték tervezni a nagyrészt omladozó épület felújítását, átalakítását és berendezését. Eleinte nem volt elég szék, de még asztal sem. Azt követően, 1953. május 23-án a járási kultúrház újabb avatóünnepség részese lehetett. Akkor fogadták el az egybegyűltek, hogy vegye fel a nagy magyar író nevét.

Az ismertetést a Móricczal kezdi Kruzslicz. A kultúrház átadóünnepségét 1951-ben megtartották, és 1952 januárjában elkezdték tervezni a nagyrészt omladozó épület felújítását, átalakítását és berendezését. Eleinte nem volt elég szék, de még asztal sem. Azt követően, 1953. május 23-án a járási kultúrház újabb avatóünnepség részese lehetett. Akkor fogadták el az egybegyűltek, hogy vegye fel a nagy magyar író nevét.

1959-es adatok: a megyei lap arról tájékoztatta az olvasókat, írja Kruzslicz, hogy a művelődési házban 14 szakkör működik. A legnagyobb érdeklődés a képzőművészeti és az irodalmi szakkörökön tapasztalható. A három nyelvtanfolyamon kívül színjátszó- és tánccsoport működik, valamint hatféle zenekar. A foglalkozásokon rendszeresen 308-an vesznek részt. Később 200-300 tagja volt a nyugdíjasklubnak. Most 80-100-an vannak.

Szentes művelődése 5-6 intézményből áll. Maga a Móricz épülete hatvanéves, ám a szerző a könyvében az intézményrendszert próbálja bemutatni.

– A város már korábban elhatározta, hogy kultúrpalotát épít Szentesen – meséli. – Eleinte a helyét nem találták, hogy hova is építsék. Kicsit múzeumra, könyvtárra, előadóteremre gondoltak. Volt, amikor a Hajdú utcai üres telket nézték ki, majd az egykori Sóház helyére kívánták felépíteni az új intézményt. Mozit, könyvtárat, kultúrpalotát képzeltek el benne. Ez a hatvanas évek elején történt, gigantomán terv volt. Pénz akkor sem volt rá. Aztán tízéves tervezgetés, közel tíz évig tartó „kivitelezés” után elérkezett a nagy nap: 1980. május 10-én felavatták az ifjúsági házat, a művelődés új szentesi központját. Az Állami Ifjúsági Alapból tíz millió forintot kapott a város, egyetlen kikötéssel: az intézmény nevében szerepelnie kell az ifjúsági szónak.

A színház mindig része volt a város kulturális életének. Közben hol ide, hol oda tartozott, volt, amikor közvetlen a városi tanács irányítása alá, '69-ben újították fel, akkor került a művelődési központ és Oltyán Lajos igazgatása alá.

Hofitól Friderikuszig

A galériát ’74 áprilisában adták át. Aztán jött a mozi, nemrégiben a megyeháza. Így fogalmaz: nagyon érdekes szerkezete van a szentesi művelődésnek, a háznak. Állandóan fejlődött. Igényes programok, remek előadások jellemezték abban az időben. Csodálatos művészek, neves riporterek, szerkesztők, ismert politikusok fordultak meg Szentesen. Népszerűsítették a várost, ugyanakkor nagy volt az úgynevezett felvevőpiac. Dorogi Zsigmond élő rádióműsorai például Szentesről szólaltak meg. Művészeket hozott a városba, volt, amikor nyolc Kossuth-díjas jelent meg egyszerre a színpadon. Hangversenyeket közvetítettek innen. Emlékezetes pódium-előadásoknak tapsolhattak a nézők. Volt olyan évadunk, amikor mindent beleszámítva alapból hat sorozat volt a színházban, hangversennyel együtt. A Pódiumkabaré két-három előadást is megélt egy-egy adódó alkalommal. Megtörtént, hogy az ifjúsági házból át kellett tenni az előadást a színházterembe, mert nem fértek el. Hofi Gézának például három előadása volt, telt házzal. Majdnem botrány lett belőle, mert 600-nál is többen voltak bent a nézőtéren. A fal mellett hármasával álltak az emberek. Az előcsarnokban el kezdtek tüntetni, hogy miért nem engedjük be őket. Fé-lelmetes volt – emlékezik vissza a nyugalmazott igazgató.

Aztán Friderikusz Sándorra terelődik a szó. Talk-show-ját nagyon szerette a közönség. Nem vállalt, csak kettőt, Debrecent és Szentest választotta. Délelőtt botrányt csinált Torgyán József a Parlamentben, este már itt kérdezte Friderikusz, na, akkor hogy is volt. Szenzációsan, valami körmönfont módon meg tudta az embereket nyerni a műsorába. Ez még a pályája elején volt. A könyvbemutatóját is itt rendeztük.

Felvállalták az aktot

Kiállítások. Csongrád Megyei-, Majd Dél-Alföldi- és belőle lett az Alföldi képzőművészeti kiállítás. A népszerűsége nyomán bővült. Azután az Aktfotó kiállítás. Mosolyogva jegyzi meg: ne feledjük el, 1984-et írtunk! Csak aktfotókból önálló kiállítás még nem is volt az országban.

– Fotósok mondták, nehéz hozzá kiállítótermet találni, mindenütt ódzkodtak tőle. Gondoltam, talán nálunk… Nem volt könnyű az akkori városvezetést meggyőzni.

Nagy kalandként élte meg a Derkovits-kiállítást. Milánói bemutatójáról érkezett be a teljes anyag Szentesre. A Magyar Nemzeti Galéria igazgatójának, dr. Pogány Ödön Gábornak a hallgatólagos jóváhagyásával. Rizikós volt a dolog, mivel ekkora anyagot, országosan védett képeket vidéken, különösen egy kisvárosban nem volt szabad kiállítani. Munkásőrök őrizték.

– A mozi ’93-ban vette fel Őze Lajos nevét. Dorogi Zsigmond ajánlotta névadónak a szentesi születésű nagy színészt. Mint tudjuk, a mezőgazdasági szakiskola tanulója volt, az ottani igazgató-helyettes, Bucsány György karolta fel a dolgot, sokat tett azért, hogy az ünnepélyes aktus meglegyen. Kalandos életet élt meg a mozi egyébként. Már be is akarták zárni. Jövő szeptember elején lesz a százéves születésnapja. Jó lenne, ha megérné. Megemlékezünk róla, írom a történetét – mondta Kruzslicz Pál.

Lovas József