2011. november 18.

Hány osztálya marad a kórháznak?

Csütörtökön, lapzártánk után fejeződött be a szentesi kórház vezetése és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi szakállamtitkársága közötti egyeztetés az intézményt érintő átszervezésekről. Korában megírtuk, hogy az egészségügyi rendszer átalakítását megalapozó Semmelweis-terv szerint városi kórházi státuszba sorolnák a szentesi ellátóhelyet. Ezzel megegyezett a Heti Válaszban nemrég megjelent sajtóinformáció is. Hogy mielőbb tájékoztatni tudjuk olvasóinkat a csütörtöki tanácskozás eredményeiről, azzal a kéréssel fordultunk a hazai egészségügyet felügyelő Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez, hogy már jövő héten informáljanak a legfrissebb fejleményekről, vagy járuljanak hozzá ahhoz, hogy Várkonyi Katalin főigazgatónő nyilatkozzon lapunknak. Azt a választ kaptuk, hogy az intézmények átadás-átvételével kapcsolatos tárgyalások lezárultával a sajtót tájékoztatni fogják. Most e tárgyban türelmet kérnek, mivel még javában zajlanak a munkamegbeszélések. Ez azért is furcsa, mert Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár többször is elmondta a médiának, hogy még novemberben lezárulnak az intézményekkel folytatott egyeztetések, az átadás-átvételnek pedig év végéig kell befejeződnie.

A legfontosabb kérdés, hogy mi lesz azokkal az ellátási szakterületekkel, amik a Semmelweis-terv szerint csak a megyei kórházakban vagy a nagytérségi központokban, a klinikákon működhetnének 2012 májusától. Lapunkhoz eljutott információk alapján a szentesi onkológiai és a helyreállító osztály is áldozatául eshet az átszervezésnek, vagyis elkerülhetnek innen annak ellenére, hogy országos összehasonlításban is a legmagasabb szakmai szintet képviselik. A szentesi helyreállító sebészetet a hazai csípőprotetika bölcsőjének nevezik, jó hírüket és a betegek elégedettségét pedig kellően példázza, hogy két évre előre megtelt a várólistájuk. Értesüléseink szerint az urológia is egy napos műtétekre lesz kénytelen átállni, ha egyáltalán megmaradhat az osztály Szentesen. Több kórházi forrásunk is jelezte, semmilyen információt nem kaptak az osztályuk, illetve a munkahelyük jövőjével kapcsolatban.

Sok mozgástere már nem lesz a kórháznak, ha a minisztériumban városi szintű intézményként képzelik el a jövőjét. A megyei intézmények államosításáról szóló, már elfogadott törvény ugyanis úgy szól: a 2012. március 31-ig meghatározott, és májustól életbe lépő, a kapacitást és az ellátási területet megállapító határozatok ellen fellebbezésnek helye nincs.

Bíró Dániel