2007. hónap 00.

A kórház termálkútjai

Módosítaná településrendezési tervét a város önkormányzata. Oka a kormányzat új, államosítási törvénytervezete. A módosítás a Dr. Bugyi István Kórházat is érinti. Szirbik Imre polgármester az október végi testületi ülésen elmondta, azt szeretnék, ha a gyógyvízkút az átszervezéseket követően a város tulajdonában maradna. Ahhoz viszont önálló helyrajzi számmal kell, hogy rendelkezzen. A procedúrához a visszamaradó területeknek meg kell változtatni azokat az építési előírásait, amely az egybe levő kórházteleknek kiadja a szabályzás feltételrendszerét.

– Az, hogy a kút ki tud-e jönni az állami tulajdonból, tárgyalás kérdése, ezen ügyekben Szócska Miklós miniszter úr közvetlen tárgyalást kíván folytatni az érintettekkel november folyamán. Javaslatunk a kórház leendő fenntartója felé az, hogy kerüljön egy úgynevezett hőcserére sor. A kórháztól 50 méterre van a Kertváros II-es kút, lehetőség van hőmenynyiség cserére. Arra, hogy ne gyógyvizet adjunk be a kórháznak fűtési célra, s a gyógyvízkút, mint városi tulajdon, alapot képezhessen későbbi idők folyamán gyógyászati fejlesztések lehetőségére a kerítésen kívül is.

– A tulajdon részlegesen tisztázott a város és a megye között. Ezzel erősítjük a kórház helyzetét. Ha azt a ter-málkutat, ami a kerítéstől 50 méterre van, bekötjük a kórház energetikai rendszerébe, a kórháznak kettő, illetve három hőbázisa lesz a mostani eggyel szemben. Ha valami katasztrófa történne, az egészségügyi intézménynek nem lenne hőenergiája. Ami az új rendelkezést illeti, arról szól, hogy a megállapodás tulajdonra szóló része nem vonatkozik azokra a vagyontárgyakra, amelyek nem a megyei önkormányzat tulajdonában vannak. Ezek szerint a fenntartói jogosítványok a megállapodás alapján a megyétől átkerülnek a kijelölt kormányhivatalhoz, a tulajdonjog nem változik. A kórház esetében ez a tulajdonjog nincs vagyontárgyanként szétszedve.

Dr. Várkonyi Katalin főigazgató (képünkön) a következőképpen fogalmaz:

– A Dr. Bugyi István Kórház kezelésében 5 kút van. 2 meleg vizes és 3 hideg vizes kút. Mind a kórház helyrajzi számán található. A meleg vizes kutak közül egyik termál- a másik gyógyvizes kút. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a gyógyvízminősítéssel rendelkezik 2012. december 31-ig. A hidegvizes kutak megtalálhatók a fürdő területén, a nővérszálló mögött, illetve az ITO környékén. Meleg vizes kutakból történik a kórház fűtése, illetve melegvíz ellátása. A meleg vizes kút csurgalék vizéből még 18 lakást fűtünk a környéken. Gyakorlatilag ebből az öt kútból történik a kórház teljes vízellátása, meleg vízellátása, illetve a gyógyfürdőnek gyógyvízzel való ellátása. Ami fontos, a fenntartó változás óta a kórház maga fizeti a bánya- és vízkészlet-hasznosítási járadékot és a vízdíjat a bányahatóság felé.

– Abban az esetben, ha elvennék a kutat, milyen alternatív megoldás lehetne az energiapótlásra?

– Gyakorlatilag így rögtön semmi. Hiszen a kórház fűtési rendszerének 80-90 százaléka a meleg vízre épül. Gázos rendszerre kellene átállnunk, aminek az infrastruktúrája jelenleg nem áll rendelkezésre. Most a gázfűtést csak nagyon hidegben, ráfűtés gyanánt használjuk. Ez rendszer arra nem alkalmas, hogy a kórház egész területét ellássa más fűtőrendszerrel.

– A polgármester arról is szólt, hogy egy másik kútról visszaadná a meleg vizet a kórháznak.

– Ez nem a kórház döntése. Az intézmény csupán működteti a kutakat, hasznosítja a melegvizet. Hogy 2012. január 1-jével várható változások ezt a helyzetet hogyan fogják érinteni, arra vonatkozóan információval nem rendelkezünk

Lovas József