2011. november 5.

Petőfi Szálló: feloldott titkok

Jó lenne tudni, lesz-e az egészből valami. (Fotó: Bíró Dániel)A városvezetés már másfelé kacsingat, de Zsohár Árpád továbbra is eltökélt abban, hogy felújítja a Petőfi Szállót. Megkerestük az önkormányzattal titokban egyeztető cég képviselőjét is, hogy ők mikor döntenek szándékuk véglegesítéséről, de választ nem kaptunk.

Utolsó nyilvános szereplésén, idén februárban az ECO Szentes konferencián 2012 tavaszára ígérte Zsohár Árpád a Petőfi Szálló felújítási munkálatainak befejezését, de az elmúlt évek tükrében az is csoda lenne, ha pár hónap múlva végre elkezdődhetne a 2007-ben megálmodott milliárdos beruházás. A távhővezeték év eleji kiváltása és a csövek homlokzatra szerelése óta egy lépést sem haladt előre a fejlesztés. Hogy az elmúlt hónapokban mivel töltötte az időt a beruházó Pendola és a választott kivitelező, a Demján Sándor érdekeltségéhez tartozó Arcadom Zrt., egészen addig nem lehetett tudni, míg október végén meg nem jelent az Index hírportálon az ügylet körüli jogi huzavonát bemutató írás.

Peres útvesztő

Az internetes újság cikke szerint a viták forrása éppen a kivitelező cég sikeres kiközvetítésének jutaléka, illetve a projekt műszaki előkészítésének munkadíja lett, amelyért a Lama Plus nyújtotta be a számlát. A 280 milliós pénzügyi tranzakció elhúzódott, a felek között pedig elmérgesedett a helyzet. A Lama Plus azzal vádolta meg az Arcadomot, hogy nem akarja kifizetni jogos követelését, a Demján-cég viszont sokallni kezdte a jutalék nagyságát. Az Arcadom tavasszal polgári pert indított feltűnő értékaránytalanság címén a Lama Plus ellen, majd a másik félnek, a Pendola-Szentes projektcégnek is nekiment, és felszámolási eljárást indított ellene, mivel a – Pendola-Szen-tesnél fiktívnek vélt – számlákat nem fizették ki. De mivel a Lama Plus nem kapta meg a szerződésében garantált pénzösszeget, az Arcadom sem úszta meg felszámolási eljárás nélkül, sőt a Lama rendőrségi feljelentést is tett a Demján-cég elszámolási megoldása miatt. A Lama szerint ugyanis – írta az Index – a Demján-cég illetékesei a felszámolási eljárás megszüntetése érdekében hamis bizonyítékokat mutattak be a bíróságon. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a Pendola fiktív számlázás gyanújával az adóhatóságnál jelentette fel az Arcadomot.

A Pendola álláspontja szerint a generálkivitelezéssel megbízott Demján-cégnek meghatározott ütemterv alapján kellett volna végeznie a munkálatokat, de a darabonként is több százmilliós számlákat teljesítés nélkül nyújtották be. Dosek Rita, a Lama Plus ügyvezetője szerint viszont a 2010-es pályáztatás idején az Arcadom
vezetői megtévesztették a szentesi projekttulajdonost azért, hogy elnyerjék az első helyet. A szerződésben vállaltakkal ellentétben többszöri felszólításra vonultak fel a területre, és munkát sem végeztek, közben pedig különféle eljárások kezdeményezésével lassítják a jogos követelések kifizetését.

Elszámoltatás

Minderről érdemi információt nem kapott az önkormányzat. A képviselők kérdezték volna a Pendola-Szentes Kft. ügyvezetőjét, és magát Zsohár Árpádot is, de egyikőjük sem vett részt a testület májusi ülésén, ahol a társaság 2010. évi tevékenységéről készült beszámolót tárgyalták és végül nem fogadták el a városházi döntéshozók. Ennek tükrében nem véletlen, hogy az önkormányzat múlt pénteki ülésén Demeter Attila úgy fogalmazott, elszámoltatás kell az idei évről. A városvezetésnek meg kell tudni, milyen okok vezettek oda, hogy nem teljesültek a szindikátusi szerződésben foglaltak. A tanácskozáson elhangzott, november 7-ig választ várnak a Pendolától.

Zsohár ÁrpádAz Index cikke kapcsán a testület előtt Szirbik Imre megjegyezte, túl sok érdek kezd kibontakozni a szállófelújítás körül, és ez nem kedvez Szentesnek. A polgármester a Rádió Szentesnek adott nyilatkozatában hozzátette, mivel nem néhány hetes pereskedés vár a történetben szereplő cégekre, a jogi huzavona miatt a Pendola jó ideig teljesítésképtelen lesz. – Nem tettünk le arról, hogy véghezvigyük az elképzelésünket – szögezte le lapunknak Zsohár Árpád. – Számunkra nem volt befejezési határidő kitűzve a szindikátusi szerződésben, ezért nem értem, miről is kellene elszámolnom az önkormányzat előtt. Semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptunk tőlük, hogy tájékoztatási kötelezettségünk lenne. Egy valamit fontos tisztázni: az elmúlt évtizedben csak én végeztem értéknövelő tevékenységet a Petőfi Szállónál. Amire több száz millió forintot költöttem, azt másnak is ki kellett volna fizetnie, ha fel akarta volna újítani a szállodát. Hogy miért nem kezdődött meg a kivitelezés tavasszal? Mert az Arcadom Zrt. nem vonult fel a munkaterületre. Idén márciusban módosítani kellett a terveket, mert közel 500 millió forintra árazták be az épület aláalapozását. Az áttervezés során funkcióváltás történt egyes helyiségekben. Így például kikerült a pincéből a wellness részleg, a cukrászda és a hidegkonyha. Május végén felmondtuk a szerződés az Arcadommal, mert két részletben közel 800 millió forintos számlát állított ki nekünk, holott nem volt teljesítés. Demján Sándor cégénél a menedzsment lecserélésével ismerték el, hogy hibáztak. Ez után felvettük a kapcsolatot a kivitelezésre kiírt pályázat második helyezettjével, a Market Zrt.-vel. Mire sikerült velük megállapodni a pénzügyi kérdésekről, lejárt a projekthez hitelt nyújtó bank ajánlata. Augusztus óta jogerős építési engedély van a birtokunkban. A változtatások révén 76 millió forintra sikerült leszorítani az aláalapozás költségét. Most ott tartunk, hogy hamarosan benyújtjuk az aktualizált hitelkérelmünket a finanszírozó pénzintézetnek. A jövő év elején pénzhez juthatunk, és utána megkezdődhet a kivitelezés. A várostól kapott 20 milliós tagi kölcsönt és kamatait azonnal visszafizetjük, amint folyósítják számunkra a hitelt – mondta Zsohár Árpád.

Nem látszik az alagút vége

A vállalkozó töretlen lelkesedésének gátat szabhat, hogy az ingatlant tulajdonló önkormányzat új beruházó-jelölttel tárgyal az épület hasznosításáról. Ezzel kapcsolatban a polgármester pénteken annyit árult el, hogy egyre közelebb kerül a megállapodás a nem magyar befektetői csoporttal, akikkel – szigorú titoktartás mellett – képviselő-testület hét tagja egyeztet rendszeresen. E mellékszál kapcsán megkérdeztük Zsohár Árpádot, hogy helyesek-e az információink, miszerint több mint 800 millió forintot kérne a lelépésért, de ő kérdéssel válaszolt: van olyan cég, ami ezért adna pénzt?

Utóbbira lapunk sem tudja a választ, de azt kiderítettük, kivel is tárgyal titokban a városvezetés. A társaságnak a képviselő-testület által szeptember végén tárgyalt, az önkormányzati határozatok végrehajtásáról készült beszámoló mellékletének legutolsó oldalán bukkantunk nyomára. Ott az szerepel, hogy a Petőfi Szálló ügyében az International Project Managements Kft.-vel kötendő megállapodás véglegesítése folyamatban van, az előzmények pedig egy augusztusi zárt ülésig nyúlnak vissza. Az inter-netes cégjegyzék szerint az említett céget idén februárban alapították félmillió forintos jegyzett tőkével. A dusnoki székhelyű kft tulajdonosa a Szerbiában élő Katos János. Az ügyvezető Katos Zsoltot az interneten fellelhető telefonszámon kerestük, hogy megtudjuk, az általa képviselt befektetői kör mikor hoz végleges, érdemi döntést arról, hogy részt vesznek-e a Petőfi Szálló felújításában és hasznosításában. Az ügyvezető közölte, nem kívánja kommentálni értesüléseinket.

A munkakezdés időpontja nem csak azért fontos, mert a szentesiek alig várják az első kapavágást, hanem amiatt is, hogy jövőre megkezdődik a városközpont rehabilitációja, amihez jelentős uniós támogatást nyert az önkormányzat és partnerei. A program – aminek végrehajtásához a kezdéstől számított 24 hónap áll rendelkezésre – egyik eleme a Petőfi utca átépítése. Annak egy szakaszát is érintené a szállodaprojekt fundamentuma, a 8 méter szélesre és 5 méter mélyre tervezett közműalagút, ami közterület alatt vezetne, és amit a hotelfelújítás kezdetén kellene megépíteni.

Bíró Dániel