2011. július 29.

Térinformatikát és újságszerkesztést is tanulhatnak

Két új profillal bővül a gimnáziumi oktatás

Teljes létszámmal és új profillal indul szeptembertől az első évfolyamos középiskolai képzés a Horváth Mihály Gimnáziumban, de a 6 osztályos tagozaton sincs létszámhiány. Felújításra nem sok pénz jut az intézménynél, a tanulmányi sikerekben sem játszanak szerepet a legmodernebb oktatási eszközök, hiszen nincs például interaktív táblája a több mint másfél évszázados középiskolának. H. Szabó Réka igazgató szavaival élve: amit produkálnak, azt a zöld tábla és a fehér kréta segítségével teszik.

Mint mondta, próbálnak lépést tartani az igényekkel. Így a jól bevált tagozataik és az azokon folyó magas szakmai színvonalú munka megtartása mellett új profillal bővítették a képzést. Sok versenyen előkelő helyezést értek el a múlt tanévben a diákok, országos és nemzetközi szinten is. Biológiából, matematikából, kémiából első díjakat hoztak. Az országos kémia versenyen a legyőzték a radnóti-sokat is. 2011-2012-től a természettudományok területén új specializációként jelenik meg a földrajz tagozat.

– Ebből a tantárgyból már eddig is nyertek nemzetközi versenyt a diákok, ezért akartunk magasabb színvonalú képzést társítani hozzá. Megkerestük a Szegedi Tudományegyetemet, s támogatásukkal indítjuk útjára a földrajz tagozatot, ahol többek között műszaki rajzot, térinformatikát tanulnak majd a gyerekek – számolt be az egyik újdonságról az igazgató. Hangsúlyozta: a nyelvi tagozat is eredményes, a gyerekek többsége akár két nyelvből is megszerzi a nyelvvizsgát középiskolai tanulmányai végéig, sőt sokan már 10. osztályban teljesítik azt.

A Horváth Mihály Gimnáziumban két fajta nyelvvizsgára is van lehetőség, mind az intézmény tanulói, mind pedig más érdeklődők számára. A következő tanévtől pedig az angol és a francia nyelv mellett németből is lektor segíti a munkát.

A sporttagozat is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, amellyel az iskola célja az volt, hogy a sportteljesítmény ne menjen a tanulás rovására. Eddig főként vízipólósokat fogadtak, de más sportágak befogadásán is gondolkodnak.

Az országos beiskolázású drámatagozat 1. évfolyamának beindítása sem ütközött nehézségekbe, és ezen a nyomvonalon haladva új képzést is indítanak, a magas jelentkezőszám miatt fél osztály helyett, teljes létszámmal.

A környéken eddig nem létező médiatagozat meghirdetése beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sikerült neves szakembert is megnyerni az oktatásra.

Nyíregyházáról érkezik egy házaspár, akik vállukon viszik majd a tagozatot. A férj egy országos televíziónál volt gyártásvezető, rádiót irányított és napilapot szerkesztett. Általa a sajtó minden területéről kaphatnak ízelítőt a diákok, akik filmet forgatnak majd, de bepillantást nyernek a sajtótörténetbe, a médiaműfajokba, az újságszerkesztésbe és tördelésbe. Filmtörténetet, filmesztétikát, marketing és vállalkozói ismereteket is tanulnak majd.

Felújításra várva

H. Szabó Réka szerint a nagy múltú intézménynek van az egyik legrosszabb állapotban lévő épülete a környékbeli tanintézmények közül. A legalapvetőbb karbantartási munkákra sem nagyon tudnak idén fedezetet biztosítani. Omladozik a kerítés, a tető beázik, felújításra vár. Tavaly a fenntartó a volt szolgálati lakásokat felújíttatta, zsebszínházzal és tantermekkel bővültek, a takarítónők pedig sok helyiséget kifestettek. Idén egy festékgyár pályázatában látták a megoldás kulcsát, de nem kerültek az első három helyezett közé. Pályázatokon indulhatnának, azonban az önerő kérdése nem megoldott. A modern oktatássegítő eszközök jó része is hiányzik, de szakképzési hozzájárulást sem kaphat a gimnázium.

Cs. L.