Rehabilitáló doktornő

Az elveszett fizikai képességek helyreállításáért

Már a középiskolában orvosi pályára készült. Jók voltak az osztályzatai, a tanárai is segítőkészek, és mivel a családban nem volt orvos, a szülők mellett ők támogatták célja elérésében. Határozott, erős egyéniség, az akaraterejével sem volt probléma, hát ezt a hivatást választotta.

Azon belül is a bőrgyógyászatot. Valahogyan afelé hajlott, mondja, dolgozott is benne, többek között három hónapot a szentesi kórház bőrgyógyászatán. Azonban az átszervezésekkel sok minden megváltozott. Ágyszámokat vettek el, osztályok szűntek meg. Bajba került az egészségügy. A nagy zűrzavarban nem tette le a szakvizsgát sem.

– Választanom kellett. Két lehetőség állt előttem, olyan helyre megyek, ahol kapok állást, a bőrgyógyászat szempontjából Hódmezővásárhelyhez a gyulai kórház volt a legközelebbi egészségügyi intézmény, vagy felhagyok a tervemmel és más szakirány után nézek – meséli.

Nem sok ideje volt a gondolkodásra. Gyulán már megvolt a helye, aztán mégis nemet mondott a lehetőségre. Hogy miért? Maradjunk annyiban, hogy nem volt kedve az orvosszálláshoz.

– Elhatároztam, kinyitom a közlönyt, és ott keresgélek. Két álláshirdetés találtam benne: az egyik a belgyógyászatot, a másik a reumatológiát célozta meg. Utóbbi mellett döntöttem.

Első látogatása az Erzsébet Kórház kakasszéki kihelyezett osztályán máig is emlékezetes maradt számára. A főorvos csalódottan figyelte az előtte álló hölgyet, majd gyorsan el is árulta, miért az aránylag hűvös fogadtatás: férfit akart fölvenni, azok közül is olyat, akinek már megvan a szakvizsgája.

– Ez nem szerepelt a közlönyben. Még nem tettem le a szakvizsgát, és nő vagyok, ez ellen nem tudok mit tenni. És ha így nem jó, akkor viszontlátásra! – méltatlankodott a doktornő.

A főorvost láthatóan meglepte a határozott fellépés. Talán még tetszett is neki az a fiatalos vagányság, ahogyan választ kapott felvetésére. Szigorú, következetes ember hírében állt, olyan embernek ismerték, akinek így még nem "feleseltek" vissza. Az eredmény: dr. Balázs Éva kakasszéki orvos lett.

– Hogyan került át Szentesre?

– Mondjam azt, hogy új kihívások miatt? Igen. Kakasszék nagyon kemény és munkás hely volt, egyedülálló a régióban. Mozgásszervi betegek rehabilitációját végeztük. Hamar megszerettem a szakmát. Kollégámmal aktívan belefogtunk a munkába. Sikereket értünk el, pozitív dolgok történtek ott. Szentes... – egy picit elgondolkodik, majd így folytatja: – Igen. Új kihívásnak tudtam be. Bár az intézmény szellemiségét, azt a tempót, a beteganyagot, metodikát, eljárásokat, amit addig használtunk, lehet eltérő, lehet jobb, vagy rosszabb, az ember hozza magával. Úgy gondolom, ha egy új orvos kerül az osztályra, az változásokat eredményez akár betegszámban, betegösszetételben, esetleg eljárásokban is.

Szentesre 2008-ban "költözött" át, nagy elánnal, felpörgetett ritmusban kezdett munkához. Az eredmények sem maradtak el. Azt mondja, kollégája, dr. Zsoldos Gábor sokat segít ebben. Azután ott vannak a többiek, az osztályra beosztott munkatársak, s hogy őket is dicséri, kijelenti: egy csapat vagyunk, csakis összehangolt munkával tudunk eredményeket elérni.

– Mivel kerülnek be a betegek az osztályra?

– Traumatológiai, ortopédiai műtétek után, bizonyos neurológiai tünetekkel, olyan betegségekkel, amelyeknek mozgásszervi vonatkozása van és a mozgásszervi rehabilitáció tárgykörébe tartoznak. Száz százalék fölött van az ágyszámkihasználtságunk.

– Az imént elhangzott, kellene még egy orvos az osztályra...

– A főigazgató úr ígéretet tett arra, hogy kapunk egy kollégát. Úgy tudjuk, hogy jelentkező is van már. Várjuk türelemmel. Annál is inkább, mivel pályázat keretében elindult a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály fejlesztése.

Lovas József