2011. június 10.

Kurca: akkor és most

A résztvevők "megkoszorúzták" a KurcátElődeink miatt lett a Körös egykori élő ágából zsilipek közé szorított csatorna a Kurca. Sorsát egy, a 19. század derekán hozott helyi népgyűlési döntés pecsételte meg. Ez a beismerés is elhangzott azon a konferencián, amit az Együtt Szentesért Egyesület, az Atikö-vizig és a levéltár szervezett a múlt héten.

Az ifjúsági ház vetítőterme megtelt érdeklődőkkel, akiknek Nagy Géza, Labádi Lajos, ifj. Cseuz László és Korom Pál beszélt a városunkat átszelő folyócska történetéről és sajátosságairól. Megtudhattuk, hogy az 1800-as évek közepéig, vagyis a folyószabályozás előtt annyi vizet tudott szállítani a Kurca, mint a Körös. Csupán 3,5 méteres volt a vízszintingadozás, így nem véletlen, hogy tucatnyi vízimalom működött az egykori folyóág mentén, a Tiszán közlekedő hajók pedig képesek voltak bejönni a város alá. A mai strandnál, a Nagyörvénynél például 4-6 méter mély volt a víz. Korabeli dokumentumok azt is bizonyítják, hogy 1816 előtt is keresztezte fahíd a Kurcát a Bikaistállónál – a pontos leírás alapján akár újjá lehetne építeni a szerkezetet.

A Tisza gátak közé szorítása új fejezetet nyitott. Szentes élen akart járni az árvízvédelemben, azért elsők között állt a folyószabályozás mellé. Hogy szándékát megerősítse, a város hozzájárult a Kurca levágásához. Földtöltéssel zárták le a magyartési leágazást és a mindszenti torkolatot. Egy emberöltőnek kellett eltelnie, mire a szentesiek ráébredtek, vízutánpótlásra van szükség, mert a meder pangó vize mégsem elégíti ki a helyi igényeket. Nem volt zökkenőmentes, de 1885-re megépült a két zsilip a Kurca két végén.

Szentes mai utcaszerkezetét is a néhai folyóágnak köszönhetjük. Az első utcákat a Kurcával párhuzamos természetes magaslatokon, hátakon alakították ki. Így jött létre a mostani Tóth József, a Rákóczi és a Jókai utca, és ebből a viszonyításból ered a Nagyhegy és a Nagyvölgy-csatorna elnevezése is. A város sajátos csapadékvíz-elvezető rendszere is a régi állapotokra emlékeztet: 14 kilométer hosszan kanyarognak a feltöltött telkek között húzódó mirhók. Az egykori folyóágból belvízgyűjtővé lett Kurca városi szakaszát 1999-ben és 2000-ben 460 millió forint ráfordítással kikotorták. Ha akkor nem tüntetik el a mederből azt a rengeteg iszapot, a 2010-ben leesett 1000 milliméternyi csapadék többször elúsztatta volna városunkat.

B.D.