2011. április 15.

53 millió jut idén a sportra

Az 53 milliós idei sporttámogatási keretből közel 35 millió forinton osztozik Szentes négy kiemelt sportága: a vízilabda, az úszás, a versenytánc és a karate. 2011-ben már a létesítményhasználathoz is hozzá kell járulniuk a kluboknak.

Idén vezette be az önkormányzat, hogy a sporttámogatási keret 80 százalékát a versenysport kapja, s azon belül a négy kiemelt sportág az összeg legfeljebb négyötödén osztozhat. A Móra József vezette sportbizottság korábban arról is határozott, hogy az elmúlt évek gyakorlatával szemben 2011-től megszűnik a létesítményhasználat teljes támogatása, a kluboknak a költségek 10 vagy 30 százalékát maguknak kell fedezniük. A számokat összesítve kiderül, hogy 47 millió forint anyagi támogatáshoz jutnak idén a szentesi sportegyesületek, 5,5 millió forinttal viszont hozzá kell járulniuk a városi fenntartású létesítmények működtetéséhez. Diáksportra 3,8 millió, egyéb rendezvényekre 750 ezer, tartaléknak pedig közel 1,9 millió forint marad.

A sportbizottság döntése nyomán nem egészen 35 millió forinton osztoznak a kiemelt sportágak – az öszszeg fél-millióval kevesebb, mint amennyit tavaly összesen kapott a vízilabda, az úszás, a versenytánc és a karate. A Szentesi Vízilabda Klub, amelynek 210 utánpótláskorú tagdíjfizetője van, 21,5 millió forintot kap idén a várostól, ugyanakkor 2,2 millió forintot kell fizetnie az Üdülőközpont Nonprofit Kft-nek medencehasználatért. A Szentes Városi Úszó Club, ahol 131 utánpótláskorú sportoló fizet tagdíjat, 5,25 milliós támogatásban részesül, de 423 ezres kötelezettség terheli a medencék használatáért. A Szilver TSE, ahol 109 ifjú tagdíjfizető van, 5,65 millió forinthoz jut. Nekik 99 ezer forinttal kell hozzájárulniuk a Dózsa-ház működtetési költségeihez. A 40 fős utánpótlásbázissal rendelkező Oyama Dojo SE a sporttámogatási keretből 2,5 milliót kap, illetve ezen fölül – külön költségvetési soron – további 5 milliót szavazott meg a képviselő-testület a karatés klubnak Európa- és világbajnokság szervezésére.

A város második legnagyobb utánpótlás nevelő egyesülete, az összesen 136 tagdíjfizető fiatalt soraiban tudó Szentesi Kinizsi hétezer forint híján 4 milliós
támogatásban részesült. A klub teniszezőinek 280 ezer, kézilabdázóinak 367 ezer, labdarúgóinak pedig 84 ezer forintot kell fizetniük a teniszpályák, a sportcsarnok és a focipályák használatáért. A Szentesi Vasutas SC 1,7 milliót kap, de rögbiseket 72 ezres, a teremlabdarúgókat pedig 201 ezres létesítményhasználati költség terheli. 59 utánpótláskorú tagdíjfizetője van a Szentesi Kosárlabda Klubnak, amely 1,5 milliós támogatásban részesül. A Szentesi Pollák DSE – ahol 32 fiatal cselgáncsozó fizet tagdíjat – 1,2 millió forinthoz jut. 550 ezres támogatást szavaztak meg a 45 fős utánpótlással bíró Szentesi Tenisz Klubnak, de a teniszpályákért 392 ezret kell fizetnie az egyesületnek. A sakkozókat nevelő Szentesi Spartacus SE 400, a Maxi-mus KSE – ahol 32 utánpótláskorú atléta edz – pedig 200 ezer forintot kap.

13 kisebb egyesület között összesen 2,5 millió forintot osztott szét a sportbizottság. Közülük a legnagyobb öszszeget, 450 ezer forintot a St. Jupát SE kapta, de nekik 113 ezer forintot fizetniük kell a Dózsa-ház használatáért. A Szentesi Szabadidős SK 400 ezres támogatáshoz jutott.

A létesítményhasználat támogatását érintő változásokról Móra József lapunknak elmondta, az volt a bizottság célja, hogy a csapatok vagy szakosztályok megfelelő létszámban vegyenek részt az edzéseken. Korábban ugyanis többször előfordult, hogy az igényelt és ingyen megkapott létesítményekben csak néhány főnek tartottak tréninget az edzők. Az üres terem vagy medence bevételi forrást jelenthet az intézményeknek, ha azt mások is igénybe vehetik. A keret felosztásához csak annyit fűzött hozzá a sportbizottság elnöke, az eredmények és az utánpótlás függvényében döntöttek az összegekről.