2010. december 23.

Új lendülettel, a régi elnökkel

Az Együtt Szentesért Egyesület vezetőségének, elnökének, társelnökének és vezetőségi tagjainak mandátuma december 14-én lejárt. Ezen a napon tartották közgyűlésüket az ifjúsági házban, legfontosabb napirendi pontként a választással. Ehhez szorosan hozzátartoztak a beszámolók a munkájukról. Ezt követően került sor a választásra, ennek előkészületeit korábban tartották, amikor az egyesület tagsága már javaslatokkal élhetett a vezetőségi tagok személyére vonatkozóan. A tagság bizalmat szavazott dr. Bácskainé Fazekas Mártának, s újra elnöknek választották. Társelnökével, dr. Széchenyiné Csergő Judittal (képünkön) intézhetik az egyesület ügyeit. A vezetőségbe rajtuk kívül az alábbiakat választották: Kovács Istvánné, dr. Szabó János József, Kastnerné Józsa Erzsébet, Labátné Nan Piroska, Szobota Imréné. Az 5 évre újraválasztott elnök így fogalmazott: – Biztos vagyok abban, hogy 2011-től új lendületet véve szervezhetjük a programjainkat. A tervezés folyamatban van. Ezen a közgyűlésen egy remek ötlet vetetődött fel: publikálnunk kellene az egyesület 12 éves történetét. Ennek fontos fejezete lenne a néhai elnökünk, dr. Sipos Ferenc életével, közéleti tevékenységével kapcsolatos fontosabb események, visszaemlékezések összefoglalója. Ezért pályázatot is hirdethetnénk.

Mint az elnök mondja, városi szintű pályázatban gondolkodnak. Visszaemékezé-seket írhatnának azok, akik közel álltak a főorvoshoz, jól ismerték őt. – Nagyon sok lehetőség rejlik a témában, hiszen ő maga is színes életet élt, és ahányan vagyunk, mindegyikünk máshogyan látta. A tagok gyűjtik az ötleteket a jövő évi tervekre, melyekről a januári ülésen fognak dönteni. Annyi már elmondható, gyakrabban szeretnének összejönni, és gyarapítani azon rendezvényeik számát, amelyeket a közönség számára szeretnének meghirdetni. Elsősorban saját erőből megvalósítható rendezvényekre gondolnak.

– 1998-tól 2006-ig részt vettünk a helyhatósági választásokon. Dr. Sipos Ferenc a megyei közgyűlésnek is tagja volt. A 2010-es választáson már nem indultunk, mert az új választási rendszer megnehezítette a kis civil egyesületek részvételét, jelentősen csökkentette esélyeit. A politikai életbe ilyen módon most nem tudunk beleszólni, a város életébe viszont annál inkább, civilként, Szentes város lakosaiért, ahogy eddig is. Ennek megfelelően csupa olyan programjaink voltak, amelyeket egy civil egyesület büszkén felvállalhat.

Rendezvényeik nyitottak voltak a lakosság számára is, az ideiek közül a legjelentősebbnek a környezet-napjukat tekinti az egyesület elnöke. Ekkor a szelektív hulladékgyűjtésre hívták fel a figyelmet a várossal összefogva. Másik jelentős eseményük a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthonban a névadó emléktáblájának avatása volt.

– Azt gondolom, ez átmeneti idő az egyesület életében, s nincs kizárva, hogy a következő választáson újra megmérettetjük magunkat, mert számunkra, civilek számára a közügyekben való részvétel nagyon fontos, és a mindannyiunk sorsát meghatározó képviselőtestületi döntések meghozatala nem lehet a politikai pártok privilégiuma. Addig is, a sok-sok civil feladattal a város hasznára szeretnénk lenni.

D. J.