2010. december 17.

A halál oka: füstmérgezés

Továbbra is jár a 250 ezer forintos nyomravezetői díj annak, aki érdemleges információkkal tudja segíteni a nagymágocsi postás elleni rablási kísérlet elkövetőjének elfogását. A Szentesi Rendőrkapitányság keresi a 170-175 cm magas, vékony testalkatú férfit, aki fekete pulóvert és zöld kantáros munkásnadrágot viselt a támadáskor.

December 7-én két ismeretlen személy ment be egy Tóth József utcai ingatlanba egy idős asszonyhoz, azzal az ürüggyel, hogy hoztak neki 20 ezer forintot. A néni beengedte látogatóit, akik a házigazda figyelmét elterelve ellopták 210 ezer forintját.

Az egyik élelmiszerüzlet hátsó bejáratán szeretett volna behatolni az üzletbe az éjszakai órákban ismeretlen személy, de a riasztó megszólalt, így a látogató kereket oldott. Másnap újra próbálkozott, de a csengő ismét jól működött, így a tolvaj ezúttal is futásnak eredt.

Betörtek egy színesfém-felvásárló telepre, ahonnan 166 kg, már korábban leadott rezet vittek magukkal a tolvajok 200 ezer forint értékben.

Közigazgatási eljárás keretében folyik nyomozás egy szentesi férfi halála ügyében a városi rendőrkapitányságon. A férfit a Felsőpárton, a saját lakásában holtan találta egyik ismerőse. A vizsgálat során, a nyomozásba bevont igazságügyi orvosszakértő segítségével, a rendőrök megállapították, hogy a halál oka kihűlés volt.

Kigyulladt a Tisza-híd szentesi oldalának lábánál található halászkunyhó. A nyomozás során kiderült, az ott élő halász a lakhelyéül szolgáló kunyhó alatt benzint és gázpalackot is tárolt. A férfi üzemanyagot fejthetett át csónakjának üzemanyagtartályába, miközben feltehetően dohányzott. Ez vezetett a benzin belobbanásához, amely olyan intenzitású volt, hogy a néhány méterre álló gázpalack is felrobbant. A férfi nem élte túl a robbanást és az égés okozta súlyos sérüléseket. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

Szintén vizsgálat indult egy 57 éves hölgy halála kapcsán, aki feltehetően az ágyban dohányzott. Meggyulladt a paplan, és a füstöt belélegezve szén-monoxid mérgezés miatt hunyt el.

Újabb beidézett tanúk nem jelentek meg a szentesi rendőrkapitányságon, ellenük a városi ügyészség rendbírságot szabott ki. Akik nem tesznek eleget beidézési kötelezettségüknek, akár 500 ezer forintig terjedő pénzbírságra is számíthatnak. A be nem fizetést, börtönbüntetésre válthatja át a hatóság.

Volt férje ismerőseként mutatkozott be egy idős aszszonynak egy ismeretlen férfi, aki addig forgatta a szót, amíg a nő figyelmét elterelve ellopta pénztárcáját, iratait, mobiltelefonját. A férfit egy igazoltatás során később elfogták és megtalálták nála a hölgy iratait. A férfi tagadja, hogy elkövette volna a bűncselekményt. Arra viszont nem tudott magyarázatot adni, hogy akkor hogyan kerültek hozzá más értéktárgyai.

Kerékpártolvajt fogtak a nyomozók. A férfinál igazoltatás során találták meg az országos köröztetésben szereplő biciklit, amit azóta visszajuttattak a gazdájához.

H.V.