Fogházra ítélték a kormányzat bírálatáért

125 éve született Vajda Imre földmunkás-kubikus

Vajda Imre földmunkásTöbbször írtunk már Vajda Imréről, mint a két világháború közötti földmunkásmozgalom legismertebb vezetőjéről, vármegyei és városi képviselőről, Szentes 1945–1948 közötti polgármesteréről. Ezekből megtudhattuk, hogy Szentesen született 1885. december11-én; ifjú korában országjáró kubikosként kereste kenyerét; 1905-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba, 1907-ben pedig a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségébe. Az első világháborút az olasz fronton harcolta végig; a Tanácsköztársaság idején Szentes képviselőjéül delegálták a Tanácsok Országos Gyűlésébe. 1919 őszén a városi rendőrség letartóztatta, s mint "kommunista vezért" átadta a megszálló román parancsnokságnak, akik több társával együtt Romániába internálták. Szentesen hunyt el 1952. április 9-én.

Nem sokkal hazatérése után, 1921 októberében Szen-tesen tartotta meg háború utáni első országos kongresszusát a Magyarországi Földmunkásszövetség, amelyen Vajda Imrét megválasztották a tiszántúli megyék vidéki titkárának. Ettől kezdve Szentest "kubikos fővárosként" is emlegették. A Földmívesek Lapja szentesi levelezőjeként bátor hangú cikkekben mutatta be a földmunkás nép nehezen viselhető nyomorúságát. Erőteljesen tiltakozott a munkásszervezetek létrehozását és működését akadályozó hatósági erőszak ellen. Feltűnést keltett "Hajsza folyik" című leleplező erejű írásával, amely a Földmívesek Lapja, 1922. szept. 15-i számában jelent meg. Idézzünk néhány bekezdést a jelentős visszhangot kiváltó cikkből:

"…Hát most már látjuk, hogy csalódott itt mindenki, aki csak egy körömfeketényi jószándékot, a szabadságjogoknak csak egy parányi tiszteletben tartását is feltételezte róluk. Ahogy itt kezelik a munkások és különösen a földmunkások egyesületi jogait, erre példát ma már az egész földkerekségen nem találunk.

Pedig nem is politikai szervezkedésről van szó. A Magyarországi Földmunká-sok Országos Szövetsége az ő tagjainak gazdasági és erkölcsi érdekeinek megvédésére alakult testület. Célja az, hogy a szervezkedés ereje által a földmunkásokat megvédje az erős szervezettséggel bíró földbirtokosok kizsákmányolása ellen. Eszközei a tanítás, felvilágosítás és önsegélyezés. Hát bűn az, ha valamely társadalmi osztály a saját erejével, a saját keservesen összekuporgatott koronáival, a törvény korlátain belül, jóváhagyott alapszabályok keretében védekezni akar az erősebbek ellen, és nyomorúságos sorsán javítani akar? Hát bűn az Magyarországon, ami nem bűn Németországban, Angliában, Hollandiában, Dániában és a többi nyugat-európai államokban?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeket nálunk még a gyilkosságnál is nagyobb bűnnek tartják. Azt látjuk, hogy a törvénytelen gyilkosságok megtorlatlanul maradnak, sőt a gyilkosok a társadalom megmentőiként ünnepeltetik magukat, ellenben minden csendőr, minden szolgabíró azzal van elfoglalva, hogy a földmunkások szervezkedését megakadályozza. A spionok, a besúgók egész légiója arra vigyáz, mit beszélgetnek egymás között a nyomorúságtól és éhségtől agyongyötör szegény emberek. Minden tizedik ember abból él, hogy vigyáz a többi kilencre, mit beszél, kivel érintkezik, mikor fekszik, és mikor kel…

A kormány azonban ne gondolja azt, hogy a "Sipka-szorosban immár minden csöndes". Ne gondolja, hogy a csendőrszuronnyal, internálással, bebörtönzéssel, munkába megőszült tisztes családapáknak rablógyilkos módra való megbilincselésével megszünteti azon okokat, amelyek a földmunkásságot a szervezkedésre serkentik. Az ókori despoták még megadták az elnyomottaknak azt a jogot, hogy panaszkodhassanak, és a korbácsütésekre feljajdulhassanak. A huszadik századbeli Magyarországon, úgy látszik, már ezt sem szabad.

Pedig ez furcsa gondolatokat ébreszt fel ma már a magyar nép agyában is. Mindezek dacára nem mulaszthatjuk el a kormányt figyelmeztetni arra, hogy ha már annyira gyűlöli is a szervezkedett, osztálytudatosságra törekvő földmívelő munkásságot, és bármennyire is óhajtaná az ország legnagyobb és leghasznosabb társadalmi rétegét a piszkos nyomorúságban, a sötét tudatlanságban és az állati igénytelenségben megtartani, legalább arra legyen tekintettel, hogy a külföldnek amúgy is rossz véleményét ne táplálja továbbra is. Ez nemcsak a kormány, hanem az ország becsületének is kérdése. Ugyanis a külföldön hiába tudják azt, hogy a magyar nép nagy többsége utálja a jelenlegi kormányzati rendszert, mégis az a vélemény odakint, hogy minden népnek olyan kormánya van, amilyent megérdemel!"

Vajda Imrét az idézett írásáért a budapesti királyi büntetőtörvényszék 1923-ban "sajtó útján elkövetett, a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség" címén 14 napi fogházra, mint főbüntetésre, ezenfelül 30 000 korona pénzbüntetésre, továbbá 3 évi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlatának ugyanilyen tartamú felfüggesztésre, mint mellékbüntetésre ítélte.

Labádi Lajos