2007. hónap 00.

Egy hónap alatt épült fel a Királyság-terem

A jövő év elején teljesen elkészül a TeremMintegy 25 ezer fő vallja magát Magyarországon Jehova Tanújának. Szentesen nyolcvan tagot számlálnak, akik az összejöveteleiket bérelt helyiségben, a MÁV művelődési házban tartják. A helyzet nemsokára megváltozik, Királyság-termet építenek a Dózsa György utcában.

A '90-es években fogalmazódott meg, hogy szükség lenne egy saját összejöveteli helyre, magyarázta a szentesi gyülekezet koordinátora.

– Akkoriban még együtt tevékenykedtünk a csongrádi gyülekezettel, most már önállóak vagyunk – mondta Keresztes Zsolt (képünkön). – Tavaly sikerült megvásárolni ezt az üres telket. Az építkezést szeptember végén kezdtük el 24 munkanap alatt felépítettük, a külső munkálatokkal hamarosan végzünk. Természetesen nincs még kész a Terem, a hideg beálltával belekezdünk az odabent még ránk váró tennivalókhoz. Az országban hozzávetőlegesen kétszáz Királyság-terem van, jelenleg három építkezés folyik párhuzamosan. Ez is, mint nálunk tulajdonképpen minden, önkéntes alapon szerveződik. Van egy héttagú építő csoportunk, akik az ország különböző pontjairól jönnek. Ők – fogalmazhatunk így is – főállásban építenek, mindig ott, ahol éppen szükség van rájuk. A helybeli segítőkkel közösen heti öt napot dolgoztak, a vasárnapot és a hétfőt mindig meghagytuk "szabadnapnak". A testvéreink nagyon várták az építkezést, aki csak tehette, munkahelyén szabadságot vett ki, hogy részt vehessen a terem felépítésében.

180 négyzetméteres az épület, előre láthatólag jövő év elején vehetik birtokukba. Ezekben a napokban a kerítés építése és az udvar rendbe tétele zajlik. Keresztes Zsolt ismertette, hogy ez egy olyan összejöveteli hely lesz, ahol rendszeresen találkoznak majd egymással. A szentesi gyülekezet tagjain kívül látogatják őket a vallást nem gyakorló érdeklődők is. Néha százan is összejönnek, de jelentősebb alkalmakkor, mint Jézus halálának emlékünnepén akár 150-en is részt vesznek. Bárkit szívesen látnak, nem kizáró ok, ha valaki nem tagja a gyülekezetnek.

– Hiszen ez az egyik fő célunk, hogy a Biblia tanításait elmagyarázzuk az embertársainknak. Sokan azt gondolják, hogy a kétezer éve leírtak elavult dolgok, pedig a Szentírás tanácsai nagyon is életszerűek. Minden kérdésre találunk benne választ és mi segítünk abban, hogy ezeket mások is alkalmazni tudják. Akár úgy is fogalmazhatnék; a Biblia gyakorlati megoldásokat kínál a problémákra.

K. E.