2010. szeptember 24.

Kis kukta

Cseh fánk

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 3 tojás, 2 dkg élesztő, 2 ek. porcukor, só, tej, vaníliás cukor, csipkeíz.

Elkészítése: 30 dkg lisztet 3 tojás sárgáját 2 dkg élesztőt kevés tejben kelesztett élesztőt felfuttatunk. 2 ek. porcukrot, egy csipet sót és anynyi langyos tejet veszünk, hogy a farsangi fánknál kissé lágyabb tésztát kapjunk. A farsangi fánkhoz hasonlóan kidolgozzuk a tésztát, de inkább fakanállal, mint kézzel. Dolgozzuk bele a tojások kemény habbá vert fehérjét is. Langyos helyen kelesztjük, majd fánkszaggatóval vagy széles szájú pohárral kiszúrjuk. A tükörtojássütő mélyedéseiben 1-1 mokkáskanálnyi olajat, vagy borsónyi vajat forrósítunk, és ezekbe fektetjük a talkedliket, úgy sütjük. Vaníliás cukorral meghintve, forró lekvárral (leginkább csipkeízzel) tálaljuk.

Szalonnában sült kelkáposztás virsli

Elkészítése: Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, beletesszük a vékony csíkokra szeletelt kelkáposztát. Sóval, őrölt borssal,majorannával és apróra vágott fokhagymával fűszerezzük, majd a saját levében kb. 10 perc alatt megpároljuk. 2-2 szelet bacont egymás mellé fektetünk, elosztjuk rajtuk a párolt kelkáposztát, majd mindegyikre teszünk egy fél virslit. A szalonnát felgöngyöljük, végül a kis csomagokat 190-200 fokos sütőben szép pirosra sütjük. Kitűnő sörkorcsolya, de egy tartalmasabb leves után második fogásként is kínálhatjuk.

Falusi töltött zsemle

Hozzávalók 4 személyre: 1 ek. étolaj, 1 csokor petrezselyemzöld, ízlés szerint őrölt bors, 1 mk. ételízesítő, 5 dkg sajt, tejföl, ízlés szerint só, 1 gerezd fokhagyma, 1 tojás, 4 főtt tojás, 6 szelet baconszalonna, 40 dkg sonka, 6 db zsemle.

Elkészítése: A zsemlék tetejét vékonyan levágjuk, mint egy kalapot.A belsejüket kiskanállal kivesszük. Előkészítjük a tölteléket:a sonkát apró kockákra vágjuk, a főtt tojást szintén,a petrezse-lyemzöldet és a fokhagymát is. Sóval, ételízesítővel, őrölt borssal fűszerezzük, majd a tölteléket egy kis olajon megsütjük. Amikor már kihűlt, hozzáadjuk a nyers tojást, és kiskanállal a zsemlékbe halmozzuk. A tetejére tejfölt és reszelt sajtot teszünk, minden zsemlét egy-egy szelet szalonnával körbetekerünk. Előmelegített sütőben 5-6 perc alatt készre sütjük.