Szentesi nemzetőrök és honvédek a szabadságharcban

1848/49-es emléktábla avatása

Szentesi 48-as öreghonvédek (1898)Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 160 éves évfordulóján számos szentesi civil szervezet – Városi Civil Fórum, Szabadidős Sportklub, Szentes Városért Közalapítvány, Városvédő- és Városszépítő Egyesület, Hegedűs László Helyőrségi Művelődési Központ stb. – határozta el egy 1848/49-es emlékhely kialakítását. Az ennek érdekében megalakult Emlékbizottság megítélése szerint az egykori szentesi nemzetőrök, népfölkelők, honvédek és honvédtisztek feltétlen megérdemlik, hogy városunk közterületén méltó módon megörökítsük emléküket. A civil kezdeményezést a városi vezetés felkarolta, ezáltal lehetővé vált, hogy szeptember 29-én (a pákozdi csata évfordulóján) emléktáblát avathassunk a városháza Erzsébet téri homlokzatán. Az új emlékhely megvalósulásával lehetővé válik, hogy a jövőben az 1848/49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kötődő nevezetes napokon – március 15., május 21., szeptember 29., október 6. – a város lakói és ifjúsága elhelyezhesse a kegyelet koszorúit és virágait a szabadságharc helyi hőseire emlékezve. (Az emléktábla Vígh László munkája.)

Csongrád vármegyében elsőként Szentesen kezdődött meg a nemzetőrség szervezése (1848. márc. 24-én), amelynek létszáma május végére megközelítette a 900 főt. Első bevetésükre a délvidéki szerb lázadáskor, 1848. július közepén került sor Törökbecsén és környékén. Augusztus közepén már 1953 gyalogos nemzetőr szerveződött 8 századba és 1 vadászcsapatba, továbbá 194 lovas alkotott két századot. Több turnusban sok ezer szentesi nemzetőr vett részt a délvidéki küzdelmekben.
Jellasics horvát bán támadását követően Kossuth Lajos teljhatalmú országos népfölkelési biztos 1848. szeptember 24-én megkezdte toborzó körútját az Alföldön. Október 1-jén Szentesre érkezett, ahol hívó szavára 554 főből álló népfölkelő csapat szállt táborba. Október közepén ismét meghirdették a népfölkelést: Szentesről ezúttal 10 gyalogos és 1 lovas nemzetőr század indult Aradra; az összes létszám megközelítette a 3100 főt.

A magyar honvédség szervezése 1848 májusában vette kezdetét. Szentesen május utolsó napjaiban került sor az első "nemzeti katonai újoncok", vagyis a honvédek toborzására. A városnak 40 újoncot kellett kiállítania és Szegedre szállítania. Az ekkor bevonult szentesiek június végétől részt vettek a Tisza-vonal védelmében, majd az egyre keményebbé vált délvidéki harcokban.

Ismert, hogy a képviselőház július 11-én megszavazta a kormány által kért 200 000 újoncot. Csongrád vármegyének összesen 1615 újoncot kellett kiállítania; Szentesre ebből 328 fő esett.

A szentesi honvédek – akiknek összesített létszáma 500–600 fő között lehetett – ott voltak szinte minden nevezetes csatában. A legtöbben Perczel Mór és Guyon Richárd alakulataiban szolgáltak, de sokan harcoltak Görgei, Damjanich, Bem, Klapka, Leningen, Kmetty, Dembinszki, Nagy-Sándor, Kazinczy és Vécsey seregében, a péterváradi várőrségben, valamint a szabadcsapatokban.

Az 1867. évi kiegyezés után az elsők között alakult meg a Szentesi Honvédegylet, amely segítette a volt 48-as honvédek boldogulását. Működése megkezdésekor összeállította a volt honvédek és honvédtisztek névjegyzékét, feltüntetve azt is, hogy az érintett személyek kiknek a parancsnoksága alatt szolgáltak, és milyen ütközetekben, csatákban vettek részt. A teljes névjegyzék ismertetésére nincs tér, ezért most csak azok neveit ismertetjük, akik önkéntes szolgálatukért utóbb házhelyet kaptak a Felsőpárton, az egykori Honvéd soron (ma dr. Berényi Imre utca.) Bizonyára többen felfedezik majd valamelyik felmenő ősük nevét:

Balla Mihály, Barakonyi Imre, Bárány Dániel, Baranyi János, Baranyi Mihály, Basai Mihály, Béres Ferencz, Beszédes Mihály, Bíró István, Bojda János, Bokor János, Boldizsár Mihály, Bóné János, Bonnár Sándor, Borbély János, Böjtös László, Brezoc-zki András, Burkus Demeter, Csákó Ferencz, Csató István, Csík András, Csík Gergely, Csongrádi Sándor, Csonka Ferencz, Darvas László, Demeter József, Détár István, Dongó Nagy Bálint, Dudás Ferencz, Dudás János, Dudás Mihály, Dudás Nagy Bálint, Dús Mihály, Égető György, Farkas Mihály, Farkas Péter, Fehér Antal, Fekete Antal, Fekete József, Ferenczi István, Fodor Ferencz, Fodor István, Gibba Lázár, Gombai Nagy János, Göbölyös István, Gyurkó Szilveszter, Hampel Ferencz, Hegyi József, Hévízi György, Horváth István, Horváth Mihály, Horváth Sándor, István János, Joó István, Juhász Fazekas Ferencz, Kádár István, Kádár József, Kanfi Horváth Imre, Kecskés Sándor, Kele Mihály, Kerekes József, Keresztes Nagy István, Kis György, Kis Károly, Kiss János, Kiss József, Klincsok József, Kocsis Ádám, Kocsis Albert, Ko-mendát Bálint, Kopornyik Pál, Kormány Sándor, Kovács Ferencz, Kun Sándor, Lajos József, Lantos János, Latinczki Sándor, Lovrensz-ki György, Martók Péter, Maruzsán Bálint, Maruzsán József, Maruzsán József, Mészáros János, Mészáros Mihály, Mihály Antal, Misán Tódor, Molnár Bálint, Molnár Ferencz, Mucsi István, Murvai János, Nagy András, Nagy Ferencz, Nagy József, Nagy Tóth János, Nemes István, Német Mátyás, Nóbik János, Olasz Gergely, Oroszlán Antal, Őze Pál, Paksi András, Papp Ferencz, Papp Ferencz, Pója János, Prekó Antal, Pusztai Péter, Rácz Bálint, Rácz Nagy András, Rácz Nagy Sándor, Radics János, Reichlinger Zsigmond, Répa István, Sajtos István, Sándor Imre, Serkédi Kis Sándor, Sinóros Szabó János, Sipos Mihály, Siprikó Márton, Somlyai János, Szabados István, Szabó Ferencz, Szabó Imre, Szabó Mátyás, Szabó Sándor, Szalai János, Szalai János, Szántó Sándor, Szekeres Mihály, Szenti Sámuel, Szűcs Sándor, Takács Imre, Tóbiás János, Tornyai János, Tóth István, Tóth Sándor, Török Ferencz, Török István, Török István, Török János, Udvardi József, Udvardi Sándor, Ugi Tóth János, Ugi Tóth Sándor, Váczi József, Vattai Sándor, Vandrák István, Varga István, Varga István, Varga Sándor, Vári Sándor, Veboch Mátyás, Veres István, Vida Sándor, Vonya János, Zsíros Mihály

Még hosszan folytathatnánk a nevek sorolását, de talán a kiragadott névsor is igazolja, hogy a szentesiek kivették részüket a szabadságküzdelemből. Nekünk, kései utódoknak a feladata, hogy őseink helytállása előtt fejet hajtsunk, példának tekintsük, s tegyünk róla, hogy áldozatuk ne merüljön soha feledésbe. Ezt szolgálhatja az elkövetkező napokban felavatásra kerülő emléktábla is.

Labádi Lajos