2010. szeptember 17.

A feleltetőgépet is kipróbálják

A modern és a hagyományos keveredik a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda falain belül. Arról, mi várható náluk az új tanévben, Nemes Évát, az intézmény igazgatóját kérdeztük, aki megerősítette: a városban szállingózó pletykákkal ellentétben a helyén marad.

Szeptembertől 49 első osztályos kezdte meg tanulmányait az iskolában, akik felújított tanterembe léphettek. Az intézményben elvégezték a szükséges festési, takarítási munkálatokat is. Nemes Éva arról is büszkén számolt be, hogy az óvodába is sokan jelentkeztek, szinte telt házzal, 47 gyerekkel indíthatják el.

Mint az igazgatónőtől megtudjuk, a tanári karban személyi változás nincs, viszont lesznek új óraadók azoknál a tantárgyaknál, amelyeket kevesebb óraszámban tanítanak. Férfiakat alkalmaz ebben a munkakörben az igazgatónő, mert úgy látja: eltolódott az arány, teljesen elnőiesedik a pálya, épp ezért szükséges a férfi tanárok jelenléte az iskolában. Folytatódnak az eddigi szakköreik: néptánc, énekkar, történelem, matematika, tenisz, röplabda, színjátszás.

Ami a hitoktatást illeti, heti két hittanórát tartanak, már az elsősöknek is. Helyben lehetőség van a katolikus mellett református hittanra is járni, jegyzi meg az igazgatónő, akit a tervekről is kérdeztünk. Fejleszteni akarják a számítástechnikai oktatást. Ezért hamarosan újabb számítógépes termet rendeznek be, amint megérkeznek bizonyos ajándék laptopok, melyeket egy magánszemély közvetítésével kap az iskola. Alapítványi pénzből szereztek be két interaktív táblát, valamint egy feleltetőgépet. Ez utóbbiról azt magyarázta Nemes Éva, hogy miután a tanár egy számítógép vezérlésű kis táblán felteszi a kérdést, a szoftver azonnal visszajelzi, hány gyerek adott helyes választ a saját gépén gombokat nyomogatva, és be is tudja azonosítani őket. Már próbálgatják elsajátítását a tanárok, hiszen először nekik kell begyakorolniuk a használatát. Mindenestre az igazgatónő megnyugtatásul elmondta, nem állandóan ezt a gépet alkalmazzák majd feleltetésnél.

Természetesen a hagyományaikról sem feledkeznek meg, így például ebben a tanévben is megrendezik a Szent Erzsébet-hetet, melyre már év elejétől készülnek. Nagyon várja diák és felnőtt egyaránt, elég a tavaly nagy sikert aratott kirakodóvásárra gondolni.

D. J.