2010. szeptember 17.

A főispán levelet írt Gömbös Gyulához

Évfordulónaptár – 2010.

160 éve, 1850. szeptember 13-án nyilvánosságra hozták a "Magyarországbani politikai közigazgatási hatóságok szervezete tárgyába" kiadott belügyminiszteri rendeletet, amely az országot öt közigazgatási kerületre osztotta. Csongrád megye a nagyváradi kerületből a pest–budai kerületbe került át.

135 éve, 1875. szeptember 13-án született Szentesen Farkas Antal (1875–1940) néptanító, költő, író, újságíró, lapszerkesztő. A gimnáziumot Szentesen végezte, majd tanítói oklevelet szerzett. Tanyai tanítóként jelent meg első verseskötete (1894). 1902-től a Makó és Vidéke c. lap főmunkatársa, később szerkesztője. 1905-ben Budapestre ment, ahol a Népszava munkatársa lett. Versei öt kötetben jelentek meg, de írt regényeket és meséket is. 1945-ben utcát neveztek el róla Szentesen.

75 éve, 1935. szeptember 13-án a szociáldemokrata városi képviselők közgyűlési beadványban foglalkoztak az Élelmiszer-kiviteli Rt. telepén történő visszaélésekkel. Tiltakoztak az ellen, hogy a munkásoknak 16–18 órát kell dolgozniuk, s igen gyakran még a törvény által biztosított vasárnapi munkaszünetet sem kapják meg. Különösen sérelmesnek tartották, hogy a telepen 14 éven aluli gyermekeket is dolgoztatnak. Kérték az ügy sürgős kivizsgálását.

75 éve, 1935. szeptember 13. Kozma György főispán utasította dr. Négyesi Imre polgármestert, hogy mielőbb intézkedjen két magas életkorú városi tisztviselő (a 69 éves dr. Purjesz János tisztiügyész és a 67 éves Srasser Sándor adópénztárnok, mindkettő izraelita vallású) nyugdíjazásáról. Nyomatékosan a polgármester tudtára adta, hogy abban az esetben, ha az említett tisztviselőket a képviselő-testület nem nyugdíjazná, abból a polgármester teljes megbízhatatlanságára és tehetetlenségére volna kénytelen következtetni. A szeptember 13-iki közgyűlés takarékossági megfontolásból egyhangúan leszavazta az előterjesztést.

75 éve, 1935. szeptember 15-én első alkalommal rendeztek szabadtéri színházi előadást Szentesen. A nagysikerű rendezvényre az Erzsébet-kerti sportpályán került sor, ahol Tolnay Andor színigazgató és társulata bemutatta Petőfi Sándor–Kacsó Pongrác: János vitéz c. zenés mesejátékát. A címszerepet maga a direktor, Iluska szerepét pedig Mészáros Ági játszotta. A nézők száma meghaladta a 2000 főt.

80 éve, 1930. szeptember 16-án 200–250 fős munkanélküli csoport vonult fel a városházára, hogy a polgármestertől munkaalkalmat kérjen.

75 éve, 1935. szeptember 16-án Kozma György főispán bizalmas levelet intézett Gömbös Gyula miniszterelnökhöz, amelyben arról tájékoztatta, hogy Szentes város közigazgatása rossz, s ennek oka elsősorban Négyesi Imre polgármester. Kijelentette: "… Elengedhetetlennek tartom, hogy Szentes város polgármesterével szemben teljes energiával lépjek fel, mert ha ezt nem teszem, akkor vérszemet kapnak mindazok az elemek, akikben mindég megvan a hajlandóság a kormányintenciókat kijátsza-ni…" A levél további részéből kiderül, hogy konkrét mulasztásokról, melyek a polgármestert terhelnék, még nem tud beszámolni, épp ezért szükségesnek tartaná egy általános hivatali vizsgálat elrendelését. "A vizsgálatba magam is bele fogok folyni, s előreláthatóan ez a vizsgálat olyan fegyelmi vétségeket fog kideríteni, amelyek alapján módomban lesz Négyesi Imre polgármestert állásától felfüggeszteni" – zárta levelét Kozma. (A jelzett vizsgálat már szeptemberben elkezdődött, s közel fél éven át belügyminiszteri kiküldöttek tanulmányozták Szentes város teljes ügy- és vagyonkezelését; minden komolyabb eredmény nélkül.)

80 éve, 1930. szeptember 18-án született Tápén Katona Imre (1930–1997) híradástechnikai műszerész, festőművész, aki 1952-től Szentesen élt és alkotott.

Összeállította:
Labádi Lajos