2010. augusztus 13.

Diplomán túl – fiatalok karrierépítési tervei

Wittman ZsoltElhagyva a hallgatói lét biztonságát, a friss diplomásoknak el kell igazodniuk egy számukra új területen, a munkaerőpiacon… A karrierépítés fontos részét képezik a felsőoktatási tanulmányok. Természetesen nem mindegy, hol és mit tanul az ember. 2010-ben az új, bolognai rendszerben (hároméves alap-, plusz kétéves mesterképzés), valamint a régi (ötéves osztatlan) képzésben végeztek a hallgatók. Megkérdeztem, hogyan látják helyzetüket, mik a terveik a diploma kézhez vétele után.

A szentesi fiatalok közül Bihari Janka, Gál Adrienn, és Kocsis Ágnes a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett oklevelet. Janka német, Ágnes amerikanisztika – francia, míg Adrienn magyar – ügyvitel szakon. Keresztes Ádám, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának kereskedelmi szakán, menedzsment szakirányon végzős, míg Hirs Zoltán ugyanitt gazdálkodás és menedzsment szakon kapott diplomát. Wittmann Zsolt, a Szolnoki Főiskola kereskedelem és marketing szakán tanult értékesítés-szervezést.

A friss diplomás álláskeresés első lépéseiről faggattam őket, s mint kiderült, a lányoknál a folyamat a szentesi munkaügyi központban indult. – Pályakezdő munkanélküliként regisztráltam és kiváltottam a Start -kártyát, majd elkészítettem az önéletrajzomat magyar és angol nyelven is – mesélte Ágnes.

Ádám a diploma megszerzése előtt dolgozni akart, sikerrel is járt. Szerencsére sikerült munkát találnia Budapesten.

Gál AdriennZoltán már a tanulmányai alatt talált munkát. Egy munkaerő-közvetítő cégen keresztül szerződtették, s azóta ott dolgozik, most már, mint a cég alkalmazottja.

Zsolt abban a szerencsés helyzetben volt, hogy nem kellett munkát keresnie. A munka találta meg: a gyakorlati helyén ajánlottak neki előbb félműszakos, majd teljes munkaidős állást, kereskedelmi elemzőként.

Janka úgy véli, hogy manapság nagyon fontos, hogy az embernek legyen egy jó szakmája. – Ezért kezdtem kozmetikus tanfolyamot még az egyetem mellett. A jövőben ebben a szakmában is szeretnék dolgozni, nagyon érdekel és szeretem is csinálni – hallhattuk.

Adrienn is a továbbtanulás mellett döntött, még a magyar szak alatt párhuzamosan elkezdte az élelmiszermérnökit is, ahol idén végzős. – Sajnos, a magyar szak nem igazán piacképes, ezért is választottam mellé másikat. Remélem, hogy ezek után a munkaerőpiacon jobban megtalálom majd a lehetőségeimet – mondta.

Azt mondják, hogy a kapcsolatépítés a sikeres karrier alapja. A Központi Statisztikai Hivatal 2004-ben végzett felmérése szerint a megüresedő állások 70-80 százalékát nem hirdetik meg, hanem személyes ajánlással érhetőek el. Mindannyian egyetértettek ezzel az állítással. – Ha van ismerősöd valahol, nyert ügyed van, nagy szerencsédnek kell ahhoz lenni, hogy újsághirdetésen, vagy interneten keresztül jelentkezve felvegyenek – vázolta Janka.

Hirs ZoltánÁdám szerint is nagyon fontosak a személyes kapcsolatok. Az első komoly munkáját is így kapta.

Manapság egyre többekben merül fel az igény, hogy valamely másik EU tagállamban vállaljanak munkát. Interjúalanyaim közül egyikőjük sem zárja ki ezt a lehetőséget. Zoltánnak saját tapasztalatai vannak erről. – Kétszer három hónapot már eltöltöttem amerikai munkahelyen, ezért egyelőre nem tervezem, hogy külföldre megyek. Ha esetleg a jövőben mégis úgy hozná az élet, akkor szintén csak két-három évről lehetne szó.

Ágnes terveiben szerepel a külföldi álláskeresés és munka, de mindenekelőtt szeretne némi munkatapasztalatot gyűjteni itthon, mely segítségével esetleges külföldi kapcsolatokat is kialakíthat.

A munkaerőpiac egyik ijesztő vonása a diplomások túlképzése, s a pályakezdők elhelyezkedésének növekvő nehézségei. Ennek ellenére tervezni, szervezni és naprakésznek kell lenni, hiszen a diploma érték, s megszerzése igenis növelheti esélyeinket az áhított poszt megszerzésénél.

Pintér Zsófia