Mi emberek annyi mindenre képesek vagyunk. Képesek vagyunk eljutni a Holdra, egy lombikban életet létrehozni, járványokat megállítani. Tudunk bosszúságot, kárt okozni másoknak, de vajon tudunk-e örömet szerezni embertársainknak?! De vajon képesek vagyunk-e "jól" élni?
Mondják: a napi kis örömök teszik az embert boldoggá. Így van ez? Vajon igazán boldog-e, aki elér egy nagy célt, de a célhoz vezető út nincs apró örömökkel szegélyezve? Ez a boldogság sokáig tarthat, de a siker lehet múlandó. Az igazi az, amikor naponta apró örömök érik az embert. Akár a nagy cél elérése előtt vagy után is. Néha ez teheti szebbé az életünket. Ha vidámak, derűsek vagyunk, az a környezetünkre is átragadhat. Ki ne szeretne derűs emberek között élni? Kutatta-e valamely tudós vagy tudomány hogy egy-egy mosoly hány embert vidít fel?
Készült erről valaha felmérés? Valószínűleg nem. Pedig a mosoly, a kedvesség az odafigyelés nem kerül pénzbe, teljesen ingyen van. Mennyivel másabb az, ha ismerősünknek, aki egy idegen társasággal beszélget, megtisztelve a többieket "sziasztok"-kal és nem csak egyszerű "Szia"-val köszönünk.
— Buszon, vonaton utazva hány emberrel keveredünk beszélgetésbe. Van, aki csak arra vár, hogy valakinek, akár egy idegennek is elmondja gondját-baját. Nem kell mást csinálni, csak hallgatni. Megkönnyebbül az illető, lehet, hogy közben rájön a gondja megoldására is. Jó, de nekem mi hasznom ebből? – kérdezhetem magamtól. Például tanulhatok a történetéből, vagy esetleg egy jó ismerősre, barátra tehetek szert. A sikerhez vezető út egyik alapszabálya: szélesítsd társadalmi kapcsolataidat ott és amikor csak lehet. Sohasem tudod, hogy holnap nem te kerülsz olyan élethelyzetbe, hogy esetleg valakire szükséged lesz. Pénz, vagyon, társadalmi pozíció, munkahely a mai világban mind-mind múlandó dolog. Azonban az igazi barátság örök. Jól tudom, hogy egy utazás során, vagy orvosi váróban történt jó beszélgetésből ritkán alakul ki örök barátság, de miért ne adjuk meg az esélyt.
Mondják, szegény ország vagyunk. Megnyugtatok mindenkit, hogy vannak nálunk szegényebbek is. Sürgetik az összefogást, ez azonban felülről vezérelve nem fog létrejönni, csak ha mi egyszerű emberek is akarjuk és teszünk is érte valamit. Néhány apróság, az idősebb felsegítése a buszra, hellyel kínálása, állapotos nő előre engedése a patikában, orvosnál, gyalogos átengedése a zebrán – ahol egyébként is elsőbbsége van –, vagy a strandon a szomszédos helyen táborozók holmijára figyelni amíg ők pancsolnak, mind-mind olyan apró gesztus, ami ingyen van, de fontos lehet a másik embernek. Mennyivel szívesebben megyünk az olyan boltba, hivatalba ahol érezzük a segítőkészséget, gondunk megoldására hivatott embereknél az empátiát.
A társadalmunk megreformálása véleményem szerint itt kezdődik. Lehetnek hangzatos kormányprogramok, szónoklatok összefogásról, minden papírra vetett üres szó marad, ha mi, "kisemberek" nem teszünk érte, nem figyelünk egymásra. Csak egy picivel jobban.
Ebből akár még anyagi hasznunk is származhat, persze nem rögtön, lehet, hogy hosszú évek alatt. Ha egy idegent, egy átutazót vagy egy itt nyaralót pozitív élmény éri a szentesiek kedvességéről, figyelmességéről, visszajön. Ez vendégéjszakákat, fogyasztást, adóbevételt — ezen keresztül fejlődést jelenthet városunknak, így nekünk is. És ez pénzbe sem kerül. Sokszor tényleg csak egy kicsin múlik…
Kovács Károly