Húszévesen már bácsizták

Aranydiplomás tanár: Medgyesi István

1960-ban szerezte meg Medgyesi István (képünkön) a szegedi tanárképző főiskola biológia-földrajz szakos általános iskolai tanári oklevelét. Az ötven éve a pályára került pedagógussal élmény beszélgetni, hiszen maga is tele van élményekkel, legyenek azok iskolai, vagy utazás közben gyűjtöttek.

Medgyesi István először inkább a vas-esztergályos szakma iránt mutatott érdeklődést, de az osztályfőnöke javaslatára gimnáziumba került.

– Rájöttem, hogy tanulni sokkal könnyebb, ha elmagyarázom másoknak a leckét, – említi a nagy felismerést. Nagyon szerette a matematikát, azt mondja, aki azt megérti, mindent meg tud tanulni.

1960-ban, friss diplomásként Baksra helyezték ki, egy fejlődő, akkoriban létesített községbe, ahol sok fiatal élt. – Már akkor bácsiztak, 20 éves korom óta mindig, – mosolyog Pista bácsi. Mivel itt kevés osztály volt, az óraszám csak úgy jött ki, hogy kémiát, testnevelést, ismétlő iskolai foglalkozásokat is tartott. Fiatalon szakfelügyelői állást ajánlottak neki, amitől eleinte félt, nem szakmailag, inkább az emberi részétől. Szentes járásban 16 község tartozott hozzá, és Csongrád városa. – 1966-ban megnősültem, egy aranyos tanítónőt vettem feleségül. A tanfelügyelőségnek ez volt az egyik haszna, sokfelé jártam, sok emberrel ismerkedtem.

Szentesen a Deák Ferenc Általános Iskolában kezdtek tanítani mindketten, akkor még lehetett választani. Később ki akarták őt nevezni KISZ-titkárnak, kultúrház igazgatónak is, de nem vállalta. Egy tanévet végigvitt, mint városi tanulmányi felügyelő, ám visszavágyott tanítani.

– Érdekes volt a feladat, de nem szerettem az íróasztalnál ülni, annál sokkal jobban szerettem a szabadságot, a gyerekeket. Ahogy megürült egy állás a Deákban, visszamentem – mondja. Ott a Klauzál-iskola 1984-es elkészültéig tanított, akkor páran átmentek az új iskolába. Indoka az volt, hogy itt 900 forinttal több fizetést kapott.

A fentebb említett szabadságot megtapasztalhatták tanítványai is, hiszen amikor az utazásokról kérdezem, ezt is kihangsúlyozza:

– Sokat jártunk vándor- és úttörőtábo-rokba. A kiránduló szakkörömmel szombatonként Visegrádra, a Börzsöny-be mentünk, a Kék-túra egy bizonyos szakaszát is megtettük. Mindig mondtam nekik: ha felnőttek lesztek, hozzátok el a gyerekeiteket ide. Azóta is nyaranta 4-5 képeslapot kapok különböző helyekről, hogy: "Tanár bácsi, itt vagyunk a családommal, milyen jót játszottunk itt" – írják. Nem volt szigorú táborrend, ha éjszaka pecázni akartak, kimehettek. Szabadon éltünk, ezeket emlegetik vissza.

Ahogy lehetett utazni, Medgyesi István '68-tól járt Csehszlovákiába, Romániába. Nyaranta Trabanttal mentek az Adriára, aztán a lánya és fia önállósították magukat, ők is nagy utazók lettek. Ha lehetőség volt, egészen messzire, Kínába, Peruba is elutazott Pista bácsi. Észak-Indiába szeretne még eljutni, az utazás az anyagiaktól függ. Ezzel kapcsolatban eszébe jut: a kínai utazás előtt, '90-ben a Klauzálban egy fiú hívta fel a figyelmét, mennyire olcsón lehet vonaton elutazni Pekingbe. Utánanézett, s tényleg 3000 forint volt a 11 ezer kilométer oda-vissza. Nem is annyira az úti cél, mint inkább maga az utazás vonzotta ezekben a távoli kirándulásokban, vallja be Pista bácsi. 11 ezer kilométert vonatozni kihívás volt! Peruban 2001-ben voltak, ami szintén emlékezetes év, ráadásul az USA-n keresztül utaztak.

Ma is tanár lenne, válaszolja érdeklődésünkre. Ezt tartja a legősibb foglalkozásnak, hiszen már az ősembernek is meg kellett tanítania a gyerekeket, hogy pattintsanak követ, vagy, hogy melyik növény mire való. Pista bácsi Észak-Európát kivéve a kontinens minden országában megfordult már. Svájc maradt ki eddig, oda most utaztak el. Talán újabb érdekes előadások születhetnek majd ezekből az úti élményekből is.

Darók József