2010. június 4.

Az élete a festészet volt

Kilencvenöt éve született, tíz éve hunyt el Tokácsli Lajos festőművész

Nem régen még közöttünk járt, alkotott, kiállításokat rendezett. Kortárs festőink közül többen mentoruknak vallották, hisz sokakat indított el a művészélet göcsörtös útján. Egykori lakóházán a közelmúltban emléktáblát helyeztek el tiszteletére, a napokban pedig emlékkiállítása nyílt a Városi Galériában.

Tokácsli Lajos szentesi iparos családban született 1915. augusztus 14-én; édesapja Tokácsli János kötélgyártó mester; édesanyja Borsos Szabó Julianna. Alsó iskoláit a Központi Római Katolikus Elemi Népiskolában végezte 1922-1928 között. Kitűnő tanuló volt, ennek ellenére nem folytathatta tanulmányait. Apjának tíz gyermekről kellett gondoskodnia; elkelt a segítség. Tovább romlott a család helyzete, amikor az édesapa 1929-ben meghalt. Édesanyja a fiai segítségével özvegyi jogon továbbvitte az ipart.

Első próbálkozásainak sikerén felbuzdulva határozta el, hogy a festészetet választja élethivatásának. Ehhez döntő lökést adott a Koszta Józseffel történt találkozása. Fridrich János fényképészszel, közismert műpártolóval 1935 nyarán látogatta meg a mestert, aki megmutatta a festményeit. Kissé félve Tokácsli is elővette a magával hozott szénrajzokat. Koszta mester elmondta, hogy tehetségesnek tartja a fiatalembert. Ennek hatására szerencsét próbált a Képzőművészeti Főiskolán, ahová a második kísérletre, 1936 szeptemberében maximális pontszámmal felvételt nyert.

A beiratkozáskor - Koszta tanácsára - Rud-nay Gyula festőművészt választotta mesterének.

Másodéves korában, 1938-ban mutatkozott be először Szentesen. 1941-ben elnyerte a Meslinger-ösztöndíjat, amely 600 pengővel járt. Az ösztöndíjból vásznat, festéket és kereteket vásárolt, s mun-kához látott. Szakmai sikerként könyvelhette el, hogy 1943-ban Halász Szabó Sándorral Szentesen és Szegeden két közös kiállításuk volt. Fridrich János legkisebb leányát, Fridrich Idát 1942. nov. 22-én vette feleségül. Az alkotás örömének és a családi boldogságnak a katonai behívó vetett véget 1943 őszén. 1945-ben térhetett csak vissza Szentesre.

Élénken bekapcsolódott a közéletbe. 1946-ban Kosztá-val megalakították a Csongrád Megyei Képzőművészek Szabad Szakszervezetét. A későbbiekben számos társadalmi tisztséget viselt. 1951- 1965 között a Szentesi Képzőművész Szakkör vezetője volt. Mindenekelőtt azonban festő, kiállító művész volt.

A háború utáni első képkiállítást 1946-ban rendezték Szentesen. A világhírű magyar mesterek alkotásai mellett (Koszta, Rudnay, Med-nyánszky, Vaszary, Tornyai) a helyi művészek képei is szerepeltek (Tokácsli, Halász, Less Etel). 1951-től nem volt olyan év, hogy legalább egy csoportos, vagy egyéni kiállítása ne lett volna, de gyakoribb volt az évi 3-4 kiállítás. Egyéni tárlatainak a száma megközelítette a negyvenet, a csoportos kiállításoké pedig a hatvanat. Festményei eljutottak külföldre is. Alkotásai megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, a Tornyai János Múzeumban, a Koszta József Múzeumban, valamint számos hazai és külföldi köz- és magángyűjteményben.

1970-ben művészeti munkásságának elismeréseként elnyerte a Szentes Város Fejlesztéséért plakettet és oklevelet. 1975-ben a képzőművészet terén kifejtett alkotó és szervező munkájáért neki ítélték a Koszta József Emlékérmet. 1997-ben megkapta a legmagasabb helyi elismerést: a Szentes Város Díszpolgára címet.

Utolsó hónapjait Szegeden töltötte; itt hunyt el 2000. június 7-én. A család szeretett városában, Szentesen temettette el. A szertartásra június 28-án került sor a Kálvária-temetőben. A búcsúztatót régi tisztelője és barátja, dr. Imre Ernő református esperes tartotta, aki hitelt érdemlően állapította meg, hogy: "Nem csupán egy család van gyászban, de együtt gyászolnak mindazok, akik ismerték és tisztelték Tokácsli Lajost. Gyászolják, gyászoljuk művészetéért és emberségéért egyaránt."

Labádi Lajos