2010. május 21.

Sikeres volt az expo

Színes programkínálat a sportcsarnokban

A 18. Expo-t, amiről Szirbik Imre polgármester megnyitóbeszédében azt mondta, hogy most már nagykorú lett, az időjárás nem fogadta a kegyeibe, hiszen komoly szél és eső fogadta a kiállítókat és a nézőket. Kellerné Sipos-Szabó Judit (képünkön) főszervező a szervezés nehézségei között említette, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon nehéz egy ilyen jellegű rendezvényt összehozni, hiszen a vállalkozások egyre kevesebbet tudnak áldozni reklámra, pedig szükség van rájuk. Az igazán jó programokra a közönség is kíváncsi, de a kettőt nem könnyű összehangolni.

A kezdetben még kiállító nagyobb szentesi cégek mára visszavonultak, viszont a kis- és középvállalkozások közül minden évben egyre többen jelentkeznek. Rendszeres kiállítók az építőipar, az autókereskedelem és a különböző szolgáltatások. Ma már egyre nagyobb számban az egészséges életmóddal kapcsolatos vállalkozások is megjelennek. Ilyenek a táplálkozási alapanyagok, kiegészítők, a konyhaeszközök, az egészségi állapotfelmérések, vagy a mozgást is elősegítő szabadidős eszközök.

Többen lehetőséget biztosítottak a kóstolásokra, a helyben történő vásárlásokra, de több olyan megállapodás is született, ami egy későbbi üzletnek az alapja lehet. A kiállításon folyamatosan két színpadon is különböző programokat szerveztek, hogy a kilátogató közönségnek a vásárlátogatáson kívül egy kellemes hétvégi időtöltést biztosítsanak. Divatbemutatók mellett, hip-hop, modern- és versenytánc, wing tsun kung-fu, gyerekjátékok, hastánc is volt. A gyerekeket a Pom-Pom együttes szórakoztatta.

Nagy sikerrel indult az első pörköltfőző verseny, de az időjárás közbeszólt. Ugyanezen ok miatt a veterán járművek felvonulása is elmaradt.

A vásár fődíját, amit a Príma rendezvényszervező iroda ajánlott fel, a fantasztikus kandallókat és cserépkályhákat gyártó Kera-form Stúdió kapta, míg a vásár fővédnöke, Károlyi László a Legrand vezérigazgatója a T&T Technik Kft.-t értékelte egy kupával. Ők tűzipellettel, kazán- és gépgyártással foglalkoznak. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara díját, Nemesi Pál elnöktől vehette át a csongrádi Pentaplast Kft. nyílászárókat forgalmazó képviselője. A Rádió Szentes különdíját az Álomkonyha-Stúdió Bt. kapta. A Színes Fór Magazin az Alderan Plusz Kft.-t díjazta a fürdőszoba kiegészítőkért, és a tavalyi elismerés után ismét a Vasveréb kézműves műhely gazdája, Medgyesi István Szentes város különdíját a polgármestertől vehette át. Horváth István, a Szentes Kistérségi Kereskedelmi és Iparkamara díját adta át a Derek Aqua Kft. képviselőjének, akik napkollektorokkal és műanyag vízóraaknával foglalkoznak.

Garai Sz. Imre