2010. május 7.

Mi lesz veled női futsal?

Tóth Antal, a Szentesi Női Futsal Egyesület elnöke nagyon elkeseredetten nyilatkozott szeretett sportja jövőbeni kilátásai miatt. Hosszú évekig kiemelkedő eredményt szállított csapata a városnak. A régi szakvezetők, a támogatók, a játékosok mára csak emlékek, van, aki Szentesről is elkerült.

Az elnök szerint a támogatás annyira csekély, hogy abból nemhogy első osztályban versenyezni, létezni sem lehet. Négy éve az egyesület még 800 ezer, ma 400 ezer forint támogatást kap, amit olyan feltételhez kötöttek, hogy 50 ezer forint átutalása után csak akkor kapják meg a fennmaradt összeget, ha igazolni tudják, hogy beneveztek a bajnokságba.

A futsal egy olyan sportág, amit nyáron sem lehet a szabadban játszani. Az 50 ezer forint még a teremdíjat se futja. Nehéz helyzetben vannak, hiszen a városban szponzort nem lehet találni. Aki eddig segítettek, nekik sincs annyi lehetőségük, mint korábban.

A csapat nagy része eligazolt, máshol kedvezőbb lehetőségek vannak. Egy ilyen egyesületnek az éves versenyeztetési költsége másfél millió forint körül van. Ebben külföldi túrák, hazai rendezésű nemzetközi tornák, edzőtáborok, minőségi felszerelések nincsenek benne.

A játékosok az elmúlt időben az átlagnál jóval többet vállaltak egyénileg is, magasabb tagdíjat fizettek, ők állták a regisztrációs, sportorvosi díjakat, sőt sokszor saját gépkocsival utaztak, egy évben akár 2500-3000 kilométert.

A jelenlegi helyzet komolyan kihat az utánpótlás-nevelésre is. Mára az utánpótláscsapat is "elfogyott", hiszen az első csapat versenyeztetésére sincs elég pénz. A csapat jogosult lenne az első osztályban elindulni, de az anyagi lehetőségek ma már csak a másodosztályú szereplésre adnak némi reményt. Itt tornarendszerben játszanak. Egy-egy hétvégén egy helyszínre kell elutazni, viszont több mecset kell játszani így jóval több játékost kell utaztatni.

A közeljövő nagy feladata lesz egy megbeszélés, ahol a lányoknak dönteniük kell. Készül majd egy előzetes költségvetés, és egyeztetni kell a bevételi és a kiadási oldalt.

Garai Sz. Imre