2010. február 5.

Tíz- és hétéves gyerekek fociztak

Vadász Béla csapata (U-9 korosztály) Bagi Kristóf, Bagi Endre, Kovács Levente, Pörneki Roland, Prozlik Ádám, Balla Barnabás, Gut Zsombor, Drahota István, Bajomi Nagy ÁdámAz elmúlt héten, szombaton a HSZATÁK Junior Egyesület két korosztálynak (1999-2000. és 2001-2002-ben született) szervezett gyermek labdarúgó tornát, immár 21. alkalommal.

Mindkét korosztályban 8-8 csapat nevezett. A fiatalabbaknál Mindszent, a Szegedi Rendőr TE, a Makó, a Szentes HSZATÁK-Junior, a Mezőhegyesi TE, a Hódmezővásárhelyi FC, a Grund FC Budapest és a Sándor-falva, az idősebbeknél a Mezőhegyesi TE, a Szegedi Rendőr TE, a Szegvár SE, a Szentes HSZATÁK-Junior, a Hódmezővásárhelyi TE, a Sándorfalva, a Szentesi Farkasok és a Mindszent. A torna során négyes csoportokat alakítottak ki, ahol körmérkőzésekkel döntötték el a továbbjutókat, majd egyenes kieséssel a helyosztókat, a győzteseket - tudtuk meg Halász Sz. Antaltól, a torna főszervezőjétől.

Némethy László, az U-11-es ('99-2000. korosztály) a csapat edzője elmondta: az idősebbeknek a versenykiírás szerint már nagypályán kell játszaniuk, de Szentesen erre nincs lehetőség. Nincs műfüves pálya, viszont készülni szeretnének, és az ilyen tornák alkalmasak arra, hogy a gyerekek játékigényét kielégítsék. Ha komolyan vennék a labdarúgást, akkor támogatni kellene, vagy forrást kellene keresni arra, hogy kialakítsanak egy műfüves pályát. A terület megvan, és az időjárástól sem függne annyira a játék, illetve meg lehetne hosszabbítani a szabadtéri játékot és az edzést is.

Némethy László csapata (U-11 korosztály) Prozlik Tamás, Vígh Atilla, Katona Kis Zalán, Török Tamás, Tóth Levente, Mészáros Ákos, Varga Albert, Szűcs Máté, Dóczi Gergő, Vajda Imre, Csurgai Imre, Bajomi Nagy DánielA torna szervezésében a személyes kapcsolatok is szerepet játszottak, mert nemcsak a szomszédos településekről, hanem Budapestről és a megyén kívülről is érkeztek csapatok. A gyerekeknek szervezett bajnokság még nincs, de a környéken sok tornát rendeznek, ahova igyekeznek minél több alkalommal elmenni. Szeretnék, ha a mostani torna hagyománnyá válna, és a gyerekeknek a téli időszakban is sportolási lehetőséget biztosítanának.

Az U-9-esek tornáját a Hódmezővásárhely csapata nyerte, második lett a HSZATÁK-Junior. Az U-11-esek tornáját a HSZATÁK-Junior csapata nyerte a Hódmezővásárhely előtt.

Kép és szöveg:
Garai Sz. Imre