2010. január 29.

Keserű függetlenként indult a választásokon

Évfordulónaptár - 2010.

100 éve, 1910. jan. 23-án az Alföldi Ellenzék c. lap kampányt indított dr. Molnár Jenő országgyűlési képviselő ellen. (A lap ettől kezdve a Kossuth Ferenc vezette párt helyi szócsövévé vált.)

20 éve, 1990. jan. 23-án az MDF szentesi szervezte nyilvánosságra hozta, hogy országgyűlési képviselőjelöltje dr. Papp Lehel György sebész, a kórház adjunktusa.

135 éve, 1875. jan. 24-én Buday József városi pénztárnokot, a Szentesi Lap szerkesztőjét választották meg a Szentesi 48-as Népkör elnökévé.

140 éve, 1870. jan. 25-én a Szentesi Takarékpénztár megtartotta első rendes közgyűlését. Az intézet első elnökévé Pokomándy Gábor nyugalmazott uradalmi inspektort választották.

20 éve, 1990. jan. 25-én Keserű Imre gimnáziumi tanár, a helyi Reformkör egyik alapítója és vezetője nyilvános gyűlést tartott a Kossuth téren. Bejelentette, hogy független jelöltként indul az országgyűlési választásokon, majd ismertette programját. - A Kossuth tér 5. sz. alatt megnyílt a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyar Néppárt és a Kereszténydemokrata Néppárt irodája. A Független Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum a volt megyeházán (Kossuth tér 1.) kapott párthelyiséget. A Magyar Szocialista Párt megtartotta a Nagyörvény u. 59. sz. alatti székházát, a Magyar Szocialista Munkáspárt pedig a Klauzál u. 6. sz. alatti új épületben bérelt helyiséget.

115 éve, 1895. jan. 26-án Sima Ferenc parlamenti interpellációt nyújtott be a belügy- és földművelésügyi miniszterhez az alföldi szociális izgatások ügyében.

105 éve, 1905. jan. 26. Az országgyűlési képviselőválasztási küzdelemből dr. Molnár Jenő függetlenségi párti jelölt került ki győztesen. A szavazatok megoszlása: Molnár Jenő 1015, Mátéffy Ferenc 518, Éder János 11. (A választások országos eredményeként a 30 éve kormányzó Szabadelvű Párt kisebbségbe került a parlamentben.)

90 éve, 1920. jan. 25-26. Nemzetgyűlési választásokat tartottak az ország felszabadult területein. Mivel Szentes még román megszállás alatt volt, a választásokra csak júniusban került sor.

75 éve, 1935. jan. 27-én a Szociáldemokrata Párt szentesi szervezete tisztújító taggyűlést tartott a Bocskai utcai Munkásotthonban. A résztvevők bírálták a párt országos vezetőit (Peyer Károlyt, Esztergályos Jánost és társait), s Magyarországon az elsők között kezdeményezték az országos antifasiszta népfront megalakítását az előretörő szélsőjobboldali szervezkedés visszaszorítására.

50 éve, 1960. jan. 27-én megalakult az Árpád Zöldség Termelőszövetkezet. Az alapító tagok száma 239 fő, területe 1019 kh. (Jogelőd a Szentes és Vidéke Zöldség Gyümölcs Termelő és Értékesítő Szakszövetkezet; jogutód az Árpád Agrár Zrt.)

115 éve, 1895. jan. 28-án a Magyarországi Szociáldemokrata Párt "Magyarország jogtalan népéhez" címmel felhívást adott ki az általános választójog érdekében. A röpirat számos példányát lefoglalták Szentesen.

Összeállította:
Labádi Lajos