XLII. évfolyam 1. szám

2010. január 8.

Közel négyszáz bevetés

Egy éves a légimentő bázis - MOK kocsit állítottak szolgálatba

Józsa József, dr. Túri Péter és Magyar Anna az ünnepségenTortával, pezsgővel, illetve egy kabala mentőhelikopterrel köszöntötték a légimentő-bázis munkatársait a heliport átadásának első évfordulóján. Az első 365 nap mérlege: 385 riasztás, melyből 284 a primer bevetés, azaz ennyi esetben vonultak helyszínre, ennyi volt a mentés. 101 alkalommal pedig beteget, sérültet szállítottak egyik kórházból a másikba (secunder szállítás). Ez a 75-25 százalékos megoszlás megfelel az európai uniós normáknak is.

A legtöbb alkalommal (az esetek 32 százalékában) Békés, míg a legkevesebb esetben Csongrád megyében segítettek a Szentesről felszálló légimentők, akik a feladatellátásban munkájukkal Csongrád, Békés, Bács-Kiskun teljes területét, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részének lakosságát látják el.

Az évforduló alkalmából szervezett ünnepségen részt vett Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, valamint dr. Túri Péter, az OMSZ Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója. Jelen voltak többen azok közül a településvezetők közül is, akik hozzájárultak a légibázis megvalósításához. Szentest Szűcs Lajos alpolgármester képviselte.

Dr. Túri Péter elmondta:

a légibázis létrehozásában anyagi segítséget nyújtó települések közül már legalább minden másodikon szükség volt munkájukra. Az ügyvezető igazgató köztük Szentest, Nagymágocsot, Ópusz-taszert, Csengelét, Mindszentet, Maroslelét, Baksot és Csanyteleket említette. Kiemelte, hogy októberben bővült a légimentő-bázis járműparkja, ugyanis munkába állítottak egy MOK-os, azaz mentőorvosi kocsit is. Erről a bázis vezetőjétől, Józsa Józseftől megtudtuk: ezzel rossz idő esetén mentenek. Percek alatt át tudják pakolni a helikopter felszerelését a gépjárműbe, amely rendelkezik megkülönböztető fény- és hangjelzéssel. Mindenkinek megvan a PÁV1 vizsgája, így adott esetben, kisebb sugarú körön belül eseményhelyszínre tudnak menni. Ez a mentősöknek jelent segítséget, ha megfelelő szintű egységet nem tudnak a helyszínre küldeni. Ekkor a mentőorvos kollégájával együtt kimegy a helyszínre. Nem tudják elszállítani a beteget, de ellátják és megvárják a mentőautó érkezését, és ha úgy látja orvosuk jónak, akkor elkísérik a kórházba és továbbra is nyújtják az ellátást. Akkor vetik be, ha az időjárás miatt a helikopter nem tud felszállni. Budapesten kívül egész Magyarországon csak Csongrád megyében dolgozik ilyen mentőorvosi kocsi.

Jelenleg reggel 8-tól 15 óráig van repülés, nyáron 6 órától napnyugtáig, 20 óráig van üzem. A bázis épületével az elmúlt évben nem volt nagyobb probléma, a felülvizsgálaton probléma nem merült fel, apróbb javítások voltak szükségesek csak. A feladatokat ellátó helikopter sem hibásodott meg.

Cseh-Lakos

2010. január 8.

Fogadónap

Szentes vezetői január 14-én, csütörtökön fogadónapot tartanak. Szirbik Imre polgármester 9 és 11 óra között, Szűcs Lajos alpolgármester 14 és 16 óra között a városházán fogadja a közügyek iránt érdeklődő lakosságot.

2010. január 8.

Zöldkártya

A környezetvédelmi igazoló lap (zöldkártya) január 1-jei hatállyal megszűnt. Ettől az időponttól elég már csak az úgynevezett komplex műszaki vizsgát elvégeztetni, ennek részévé válik ugyanis a környezetvédelmi vizsgálat. Január 1-jétől a jármű műszaki és környezetvédelmi érvényességét kizárólag a forgalmi engedély bizonyítja, amelyhez az érvényesítő címke és a plakett tartozik - olvasható a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján.

2010. január 8.

Zöldövezetben bálozott a Mezgé

Hagyományokat követett a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola a decemberi szalagavató bálján. Egyrészt, minden évben az intézmény diákjai búcsúznak utoljára iskolájuktól, ahol 4, 6 vagy akár 8 évet töltöttek. Másrészt, az iskola profiljának megfelelően ismét a tanulók által kialakított "zöldövezetben" zajlott az ünnepség, melyen a hagyományt követve a szalag mellé megfontolandó idézetekkel, bölcseletekkel látták el a végzősöket.

A Dr. Papp László-sportcsarnokban felsorakozott hat osztályt (érettségizők, kertész szakmunkások, virágkötő-berendezők, természetvédő technikusok, kertész-növényvédő tecnikusok, parképítő-fenntartó technikusok) Gubucz József főigazgató köszöntötte, majd Lászlóné Varga Zsuzsa intézményvezető elevenítette fel személyes élményeit a tanulókról, s útravalóval is szolgált nekik. A jövő mindenkinek mást jelent a Mezgében. A technikusoknak talán már a munkába állást, az érettségizőknek a továbbtanulás vagy a technikusképzés az iskolában az alternatíva, s a szakmunkásképzősök is akár választhatnak további szakmát az intézményben.

A végzősök nevében Tóth Kovács Judit köszönt el az iskolától. Ünnepélyes percek sokasága következett ezután: a diákok mindegyike egy-egy életbölcselettel gazdagodott a szalagtűzés pillanatában, melyet útravalóként magával vihet tarsolyában az életbe. Ilyen mondatok hangzottak el például: "Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom, mindig ember legyen.", vagy: "Nincs olyan helyzet, aminek okos ember hasznát ne tudja venni.", és "Nem a körülmények teremtik az embert, az ember teremti a körülményeket."

A 12. A osztálytáncával örvendeztette meg a nézőket, de a hozzátartozók láthatták csemetéjüket keringőzni is. A 20 páros a tánc után meg is köszönte felkészítőjük, Papp Balázs munkáját. Az osztálytársak egymásba karolva nézték-kacagták végig az iskolai éveikről készült életképek vetítését. Bálkirályt és bálkirálynőt is választottak az est végén.

D. J.

2010. január 8.

Dráguló szolgáltatások

Képünkön az 1. helyezett Jutka Virágüzlet kirakata láthatóAdósak vagyunk még olvasóinknak a 2009-es évben meghirdetett vállalkozók, kereskedők közötti karácsonyi kirakat és üzletdíszítési verseny eredményével. A díjakat a képviselőtestület december 18-i ülésén adta át Szirbik Imre polgármester. Mint azt Csányiné dr. Bakró-Nagy Vera aljegyzőasszonytól megtudtuk, a versenyre kevesen neveztek, a szavazás hagyományos volt, és a város lakossága 2756 szavazatot juttatott el a kiírókhoz. A voksolók között 3 db vásárlási utalványt osztottak ki. Ollai Istvánné képviselőasszony Valkai Csabáné, Fazekas Dániel és Váczi Tamás nevét húzta ki a kosárból. A versenyben résztvevők díszoklevelet kaptak, az 1-3 helyezett pénzjutalomban részesült. Közülük 224 szavazattal 3. helyezést ért el a Kossuth téri Virág-tár üzlet, 568 szavazatot kapott, és ezzel 2. lett Ibolya boltja, a képzeletbeli dobogó legfelső fokára 1573 szavazattal a Jutka virágüzlet került.

2010. január 8.

Jelöltek és hívek a Petőfi Szállóba vonultak

Évfordulónaptár - 2010.

130 éve, 1880. jan. 1-jén megindult a Szentes és Vidéke című vegyes tartalmú hetilap. Kiadója és első felelős szerkesztője Kovács Pál. (A lap 1919. március 23-ig jelent meg.)

100 éve, 1910. jan. 1. Költségvetésen kívüli (exlex) állapot Magyarországon.

2010. január 8.

Pisztolypárbaj a nagytőkei határban

Eldurvult közállapotok a XIX. század végén (II.)

Balogh János országgyűlési képviselőTasnády Antal polgármester eltávolításától sokan azt várták, hogy helyreáll a rend és nyugalom a város közigazgatásában. Nem ez történt, ugyanis Csongrád Vármegye Közigazgatási Bizottsága 1892. aug. 16-án megsemmisítette a szentesi közgyűlés Tasnády polgármesterrel szemben hozott fegyelmi határozatát, s visszahelyezte hivatalába. A város csupán annyi "kárpótlást" kapott, hogy a kialakult zavaros közéleti viszonyokért felelős dr. Zsilinszky Mihály főispán - a miniszterelnök felszólítására - szeptember 25-én benyújtotta lemondását. Csongrád vármegye új főispánjává ideiglenes jelleggel báró Tallián Béla volt Somogy vármegyei főispánt nevezték ki.

2010. január 8.

Pacsirták cérnaszálon

A városi könyvtárban működő filmklubban a Pacsirták cérnaszálon című csehszlovák filmszatírát vetítik január 19-én, kedden 18 órától. A film rendezője Jirí Menzel.

A film az '50-es években játszódik a Prága melletti Kladno acélművében, egyfajta cseh Csepelen. Egy valódi rozsdatemetőben játszódik a Pacsirták cérnaszálon; a fiatal munkáshatalom ide száműzte ellenségeit, a burzsoá férfiakat és a szép mosolyú rabnőket. Munkával nevelik, újranevelik őket, hogy hasznos tagjai legyenek az új társadalomnak, így hát reggeltől estig kézről-kézre adják a beolvasztásra szánt vasdarabokat, vagonból ki, kocsiba berakják és a népgazdaság szorgos vaskemencéibe küldik őket.

2010. január 8.

Karácsonyi gyermekrendezvény

Mosolyt az arcokra, melegséget a szívekbe

A Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége minden évben megrendezi a "Mosolyt az arcokra, melegséget a szívekbe" karácsonyi gyermekrendezvényét. Mint eddig minden alkalommal most is meghívást kapott a Szentesi Szabadidős Sportklub.

A rendezvény fő célja, mint ahogy a címben is szerepel a gyermekek karácsonyának szebbé tétele. Ezzel is szerettek volna számukra egy felejthetetlen, boldog ünnepnapot a karácsonyfa alá tenni. Természetesen a program keretét itt is a mozgás és a sport határozta meg.

December 19-én reggel azokkal a gyerekekkel, aki eddig is aktívan részt vettek a klub éves rendezvényein elindultunk Budapestre. A program helyszíne a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai sportcsarnoka volt, ahol a háziasszony Barabás Éva műsorvezető volt. Fővédnök dr. Simóka Beáta államtitkár. A verseny lebonyolításában kimagasló eredményeket elért élsportolók segítettek. (Kemény Dénes, Igali Diána, Benedek Dalma, Kökény Bea, Kovács Mihály, Borsay Szabolcs, stb.). A csapatok összeállítása a következő szempontok szerint történt: általános iskolák felső tagozatos diákjai összesen 8 fős csapatok, évfolyamonként 1 fiú és 1 lány részvételével. Három fordulóban különböző sorversenyek voltak a feladatok között. Így labdavezetés, célba dobás, hullahopp karika játékok és egyéb ötletes feladatok szerepeltek. A küldöttség 50 főből állt, közülük kerültek ki a résztvevő sportolók. A versenyzők sikeres helytállása után a nap megkoronázása LL JUNIOR és Caramel koncertjével zárult.

Este kellemesen elfáradva, szakadó hóesésben érkeztünk meg Szentesre.

Köszönet a Fábiánsebestyéni Általános Iskola, a Koszta József Általános Iskola, a Deák Ferenc Általános Iskola tanulóinak és felkészítő tanárainak az eredményes részvételért.

Mindez nem jöhetett volna létre a fábiánsebestyéni önkormányzat, a Koszta József Általános Iskola Alapítvány és a Deák Ferenc Általános Iskola segítsége nélkül.

Köszönettel a Szabadidős Sportklub nevében:

Ignácz János
szervező

2010. január 8.

Az első újszülött

Mozgékony és szereti a hasát

Csongrádi kisfiú lett a 2010-es év első újszülöttje a Dr. Bugyi István Kórházban. Ezzel ő érkezett meg Csongrád megyében idén másodikként. Január 1-én, pénteken reggel 6 óra 4 perckor látta meg a napvilágot az intézmény Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán Konrádi Szilvia (36 éves) és Kis György (38 éves) gyermeke, Zsombor.

Kis Zsombor 3870 grammal érkezett meg, testhossza 52 centiméter. Ő a családban a második gyermek. Testvére, a 10 éves Fanny örült érkezésének és várta, hogy megölelhesse és hazavigyék a szülők csongrádi otthonukba. A kisfiú dr. Hörömpöli Csaba szülész-nőgyógyászánál, illetve Szabó Ildikó szülésznőnél született meg, 4-5 órás vajúdás után. - Újév első napján, hajnali 1 és 2 óra között kezdődtek meg a fájások, ekkor hozott be a férjem Csongrádról a szentesi kórházba. Apás szülés volt, ami megnyugtató volt számomra, a párom számára is pozitívak a tapasztalatok - árulta el Konrádi Szilvia, aki elmondta: már nem terveznek több babát. Zsomborral január 14-re volt kiírva, természetes szülés volt, nem volt szükség császármetszésre. Zsombival már mindketten kipihenték magukat, a családtagok voltak látogatóban. Az édesanya és gyermeke egészségével is minden rendben van. A kisfiú mozgékony és szereti a hasát.

Cseh-Lakos

2010. január 8.

H1N1

Január 7-ig összesen 342-en vették fel a H1N1 elleni védőoltást a Dr. Bugyi István Kórházban működő oltóponton, mely január 4-én nyílt meg ismét, és február 4-ig fogadja az oltást felvevőket. Eddig 44 volt a maximum, 1 volt a minimum az egy nap alatt felvett védőoltás tekintetében.

A Dr. Bugyi István Kórházban 8 ellátott esetében merült fel a H1N1 fertőzöttség, a vizsgálatok azonban csupán 3 esetben mutatták ki. Az első két fertőzött szakszerű kezelése után gyógyultan távozott az intézményből. A harmadikat jelenleg a fertőző osztályon kezelik, nem kellett lélegeztető gépre tenni, gyógyulása folyamatos.

A kórház főporta épületében lévő oltópont hétköznap 8 és 20 óra között tart nyitva.

2010. január 8.

Változó autóbusz-közlekedés

Nem lesz fejlesztés, járműbeszerzés idén

A díjtételek nem növekedtek, viszont január 4-től járatszűkítésekre került sor a helyi autóbusz-közlekedésben. A pontos menetrendváltozásról az utasok a gépkocsivezetőknél, az autóbusz-állomáson és az 561-030 telefonszámon érdeklődhetnek.

A Tisza Volán Zrt. szentesi kirendeltségén tavaly egy új autóbusszal bővült a járműpark, illetve néhány járművet felújítottak, idénre azonban nem várható fejlesztés. A helyközi és távolsági tömegközlekedés díjszabásában február 1-től várható változás, a helyi tömegközlekedés tarifáinak 6 százalékos emelését javasolta a társaság, azonban a képviselő-testület ezt az előterjesztést nem szavazta meg. - Várhatóan tavasszal vagy nyár elején teszünk ismét javaslatot a jegy- és bérletáremelésre. Az üzemanyag árak emelkedése is kihatással volt a javaslatra, bár ezt közvetlenül érvényesíteni nem lehet. Az üzemanyag jövedéki adója és a szolgáltatási díj Áfa 2009. júliusi növekedését nem tudtuk bekalkulálni a tavalyi jegyárakba.

2010. január 8.

A csapat munkáját értékelték

Megyei elismerést vett át Valkai Zsolt

Csongrád Megye Sportjáért Emlékéremmel ismerték el decemberben Valkai Zsolt munkáját. A St. Jupát SE. elnöke és edzője több évtizede koordinálja az egyesület tevékenységét, akár amatőr versenyek szervezéséről, akár közösségi sportrendezvények rendezéséről legyen szó.

Minden év végén átadják a Csongrád Megye Sportjáért Emlékérmet, melyet olyan sportolók, edzők, sportszakemberek és sportszervezők vehetnek át, akik a testnevelés és a sport területén elért kimagasló eredményeikkel közvetlenül vagy közvetve hozzájárultak a megye jó hírnevének növeléséhez.

2010. január 8.

Fejlesztés a postán

Zavartalan volt a szolgáltatás

December 21-től ügyfélhívó rendszert vezettek be az 1. számú posta épületében. Az elmúlt két hét alapján folyamatosnak és gördülékenynek nevezhetők a szolgáltatások. A szentesi kézbesítők nem csatlakoztak a karácsony előtt meghirdetett országos sztrájkhoz, az ünnepek alatt semmiféle zavar nem volt a levelek, csomagok címzetthez juttatásában.

Juhászné Pálnok Lenke postavezető szerint az elsődleges tapasztalatok jók. - Bár kisebb zökkenővel indult az első nap, míg a beüzemelés folyt, de néhány óra után folyamatossá vált a működés és az ügyfelek is kedvezően fogadták az új rendszert - tájékoztatta lapunkat Ju-hászné Pálnok Lenke, aki szerint ennek az az oka, hogy sok intézménynél és szolgáltató helyen találkoztak már hasonló ügyfélhívó rendszerrel a lakosok.

Az első napokon a Magyar Posta Zrt. szentesi kirendeltségének egyik munkatársa segítette az ügyfeleket az eligazodásban és mutatta meg a terminál használatát: A terminálon lévő megfelelő opciós gomb megnyomásával választhatják ki a lakosok a kívánt szolgáltatást. A nagy közönségtérben lévő egységen a hívógombok mellett szövegesen fel van tüntetve a Magyar Posta Zrt. által nyújtott összes szolgáltatástípus, illetve szolgáltatáscsomag. Ebből választhatnak, majd sorszámot kapnak. Az ablakok fölött elhelyezett és a középen lévő központi kijelzőkön is megjelenik a sorszám, ha az ügyfél sorra kerül.

- Az üzembe állított ügyfélhívó rendszer automatikusan hívja a megfelelő ablakhoz a várakozót. Ezzel felgyorsítja az ügyfélfogadást, hiszen továbbra is több ablak kapcsolódik egy-egy szolgáltatási formához, az alapvető szolgáltatásokat pedig valamennyi munkahely nyújtja. A rendszer a leghamarabb megüresedő munkahelyet kínálja fel a feladatok, szolgáltatások intézésére, s így nem fordulhat elő, hogy egy rossz sor kiválasztása esetén bár hamarabb érkezik valaki, mégis a később érkezők után hagyja el a postát - hangsúlyozta Juhászné Pálnok Lenke.

Cs. L. I.

2010. január 8.

Kiállítás a könyvtárban

Jarolics Béla A Tisza és a szentesi tanyavilág pasztellben című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket. A tárlatot január 9-én, szombaton 15 órakor dr. Csíky László orvos, portré- és karikatúraszobrász ajánlja a közönség figyelmébe. Jarolics Béla munkái a városi könyvtárban tekinthetők meg január 29-éig, az intézmény nyitva tartási ideje alatt.

2010. január 8.

Beszámoló

A nyugdíjasok klubja idei első foglalkozását január 8-án, pénteken 14 órakor tartja a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, ahol az elmúlt év munkájáról tartanak beszámolót.

2010. január 8.

Gyönyörű táj, pazar környezet

Vietnám, a kontrasztok országa 2.

Előző lapszámunkban egy ázsiai utazásról szóló cikk keretében mutattuk be Vietnám egyik arcát, melyben a nyomor, a számunkra elképzelhetetlen közlekedés és étkezési formák, a higiénia hiánya, a különböző árukkal való üzletelés, a fegyver-, és a kábítószer-kereskedelem egyaránt jelen van. Ugyanez az ország azonban gyönyörű természeti és épített értékeket rejt magában. Ezekkel Kozma Sándor is megismerkedett munkája elismeréseként kapott útján.

Az arany fokozatú tanácsadó kirándulása részeként ellátogatott a Kambodzsa őserdejében (Siemreab-ban) lévő Angkorba, ahol a buddhizmus hatalmas lápon lévő épületrendszert hagyott maga után az emberiségre. - Az egész építményt - mely tele van többszázezer pici, kőbe vésett rajzzal, háborús jeleneteket ábrázolva - maga a vízrendszer tartja fent, az épületrendszert most restaurálják. A bejáratnál szoborpark fogadja a turistát. Angkor falit mindenféle kötőanyag nélkül illesztették össze, úgy hogy több ezer éve állnak, folyosórendszert alkotva a több tonnás kövek. S mindez az őserdő közepén. Egy francia kutató fedezte fel 1860-ban a területet, amelyen vadon nő az orchidea.

2010. január 8.

Továbbélő örökségünk

A kistérség kézművesei könyvekben

Napjainkban továbbélő és mára eltűnt szentesi kistérségi mesterségekkel és művelőikkel találkozhatunk két frissen megjelent kiadványban. Az adatokban gazdag könyveket, melyek a Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jóvoltából láttak napvilágot, a református nagytemplomban mutatták be.

Az iskola karácsonyi műsorában Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő szólt a bemutatásra váró kiadványokról, melyekben a város épített örökségét felvonultató, közelmúltban kiadott könyv után most az alkotó emberek kerülnek a középpontba. A polgármester korábbi ötletét valósította meg a Jövőnkért iskola igazgatója, Keller Jánosné a Velük érő örökség címet viselő könyv létrehozásával. Labádi Lajos levéltárigazgató jegyzi a könyv előszavát. Ahogyan az ünnepségen fogalmazott, hiánypótló művek sorába tartozik a Mód László néprajzkutató által összeállított munka, hiszen egy monografikus szintű történeti összefoglalóval mindeddig adós maradt a történész szakma.

2010. január 8.

Szegedi fotóklubosok az IH-ban

Törköly József: Kő-körülA Szegedi Foto Klub 1958. január 11-én tartotta alakuló ülését. Az első években rendszeresen részt vettek a klub munkájában olyan profi fotósok, mint Liebmann Béla, aki a Délmagyarország fotóriportere is volt, Hernádi Oszkár, aki sok éven át a színháznak is dolgozott fotográfusként, vagy Radák Mária, akinek a Klauzál téren volt műterme. Később azután az amatőrök váltak meghatározóvá a klub életében. Tagja volt például a fotóklubnak a nagy tudású, széles műveltségű röntgenorvos, dr. Lajos Sándor, aki később vezetője lett a csoportnak, s akinek 1989-ben a nevét is felvette a klub. Az elmúlt egy évtizedben a klub életét leginkább az amatőr fotográfusok csendes alkotómunkája jellemezte, akik jelenleg is rendszeres és eredményes résztvevői a külföldi és a hazai fotópályázatoknak.

A Fotóklub 2008-ban ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Ezen alkalomból rendezett kiállításon 39 hajdani és jelenlegi klubtag 63 fotóját tekinthették meg az érdeklődők.

Honlap: www.szegedifotoklub.eu

Kiállító fotósok: dr. Bárdos Róbert, Dezső Mihály, Do-bóczky Zsolt, Gál Csaba, dr. Gyeviki János, dr. Michailovits Lehel, Ördögh Dániel, Péntek László, Puskás János, Törköly József.

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör várja az érdeklődőket január 11-én, hétfőn 18 órára a Szegedi Lajos Sándor Fotóklub kiállítására a Művelődési és Ifjúsági Házba. A kiállítást megnyitja Nagy István, a Szentesi Fotókör vezetője. A kiállítás január 31-ig tekinthető meg az intézmény nyitva tartási ideje alatt.

2010. január 8.

Fotókörösök a Galériában

Egy fotóklub számára mi lehetne megfelelőbb évkezdés, mint egy saját kiállítás? A Galéria Kávéházban január 4-től az ott rendszeresen kiállításokat szervező Szentesi Fotókör néhány tagjának a munkáiból lehet válogatást látni.

A Szentesi Fotókör egy nagyon aktív, rangos, országos kiállításokat szervező egyesület. Munkája révén kivívta más klubok elismerését, tagjai a folyamatos tanulásra törekednek és a tudásukat az általuk szervezett fotóiskolákban igyekeznek tovább adni. A társaságban nagy létszámú és igen változatos látásmóddal bíró alkotók tevékenykednek. A tagok fotográfiáinak létrejöttében a digitális technika a legmodernebb fotósprogramokkal éppen olyan mindennaposnak számít, mint a fotografálás kezdetekor alkalmazott régi technikák. Ebbe az igen komoly munkába láthatnak bele most az érdeklődők Albert Béla, Apró Mária, Barna Péter, Berezvai László, Doba Lajos, Gencs Mária, Györgyi László, Hegedűs Tamás, Kis József, Kiss János, Kozma Anita, Králik Emese, Marton Ferenc, Nagy István, Pusztai Péter, Szabó Rita, Tóthné Timafalvi Gizella és Vajda Krisztina alkotásain keresztül.

A kiállítás február 1-jéig látható a kávéház nyitva tartási idejében.

Králik Emese

2010. január 8.

Előadás

Mit jelent királynak lenni/uralkodni? Tanulságok Saul, Dávid és Salamon életéből címmel tart előadást Cserbik Attila bibliaoktató. A közönséget január 14-én, csütörtökön 18 órakor várják a városi könyvtárba.

2010. január 8.

Pitti Katalin szülővárosában

A Szent Anna-templomban adott karácsonyi koncertet Pitti Katalin és Virág András. Az angyal újra énekel című hangversenyen a Liszt-díjas orgonaművész, és a város szülötte, a Liszt Ferenc-, Déryné- és MSZOSZ díjjal, valamint Oláh Gusztáv-emlékplakettel kitüntetett operaénekes ünnepi műsorukat a Jézus születésére való felkészülés szellemében állították össze, melyben hangsúlyos helyen szerepelt a zene. Mint ahogyan Pitti Katalin elmondta, az emberi léleknek van olyan tartománya, amelyet csak a zene képes megszólítani. A hangverseny elején Szenteshez való kötődéséről is beszélt az énekesnő, majd karácsonyi népdalokat szólaltatott meg repertoárjában, amelyben olyan szerzők művei szerepeltek, mint Charpentier, Caesar Franck, Liszt Ferenc, Mas-cagni, Kodály Zoltán, Mozart, Bach és Gounod.

2010. január 8.

Ünnepek

Várta a karácsonyt. Az év végét, az ünnepeket. Ugyanúgy, mint régen. Már jó előre készülődött hozzá. Időben megvásárolta az ajándékokat, a többféle ízesítésű szaloncukrot, a sütéshez-főzéshez szükséges dolgokat. És elsők között megvette a fenyőfát is. Soha sem a legmagasabbat, nem is a legkisebbet, ami mindig is tetszett neki, az a közepesnél valamivel nagyobb méretű ezüstfenyő volt. S hogy sikerült bevásárolnia a szükséges holmit, megnyugodott. A férje kerékpárjára pakoltak fel mindent, úgy gyalogoltak haza a nagy csomaggal. Igyekeztek, hogy még a gyerekek szeme elől el tudják dugni azokat.

Megvolt a hely, ahol karácsony első estéjéig biztonságban érezhették magukat. Gyakran meg is mosolyogták a fiúkat, ahogyan - közeledvén az ünnephez - lázasan kutatgatni kezdtek a lakásban az ajándékok után. Emlékszik rá, egy alkalommal, amikor a nagyobbik fiú nagy durcásan megkérdezte: és a fenyőfa hol van? Nos, akkor minden gondolkodás nélkül rávágta: az idén nem veszünk fenyőfát. Sohasem felejti el azt a csalódott arckifejezést, amit a fia tanúsított feléje, ahogyan nagy mérgesen rászólt: nem lehet igaz! Ekkora szégyenbe nem hozhattok bennünket, kiáltotta.

2010. január 8.

Gyertyát gyújtanak

Az önkormányzat, a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége és a Szentesi Bajtársi Klub január 12-én, kedden 11.30 órakor gyertyagyújtással emlékezik meg a II. világháborús emlékműnél a 2. Magyar Hadsereg Don-kanyarban elesett áldozatairól.

2010. január 8.

Paletta Alkotókör

A Szentesi Művelődési Központ Galériájában, a Paletta Alkotókör kiállítását január 7-én, csütörtökön 17 órakor Sziklay Sándor festőművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

A Paletta Alkotókör 2003 februárjában alakult. Tagjai - amatőr festők - azzal a céllal hozták létre a csoportot, hogy mindenki legjobb tudása, tehetsége szerint fejlődjön, alkosson. Művészeti vezetőjük Sziklay Sándor festőművész, aki tanácsaival, kritikáival segíti az alkotók munkáját. Az alkotókörnek megalakulása óta számos csoportos kiállítása volt, így Nagytőkén, Nagymágocson, Szegváron, Bokroson, Mindszenten, Szentesen, Szegeden.

Az alkotókör tagjai: dr. Apró Ferencné, Haller Andrea, Hossó Nóra, Kispálné Fejes Erzsébet, Nagy Imre és Szabóné Lénárt Judit.

A Paletta Alkotókör kiállítása január 23-ig tekinthető meg, keddtől-péntekig 10-13 és 15-18 óráig, szombaton 9-13 óráig.

2010. január 8.

Székház a Vasutas SC-nek

December 18-án tartotta évzáró ülését a Szentesi Vasutas SC elnöksége. Makra Zoltán, az egyesület elnöke az elmúlt évről az alábbiakat mondta el.

A gazdasági nehézségek az egyesületet sem kerülték el, de mindezek ellenére több sikerélmény érte őket. A legfontosabb, hogy elkészült a klub székháza, amit több éves szervezést, rengeteg társadalmi munkát igényelt. Szerencsére még ma is vannak olyanok, akik hajlandók voltak a saját szabadidejüket feláldozni egy olyan közösségért, akik - remélhetőleg - jól szeretnék érezni magukat itt.

2010. január 8.

Több száz érmet nyertek

Melkuhn Dezső volt a legeredményesebb úszó

A Központi Gyermekélelmezési Konyha ebédlőjében tartotta évzáró közgyűlését a Delfin ESC. Pólyáné Téli Éva számolt be az éves munkáról és szólt a 16 éve működő egyesület életéről, melynek különlegessége, hogy tagjaik vannak Romániából, valamint az ország más nagy városaiból is. Nemzetközi kapcsolatuk ebben az évben sokat fejlődött, már külföldön is érdeklődnek sportszakmai tapasztalataik iránt. A gazdálkodásukat most is a szűkös lehetőségek, és a szigorú takarékosság jellemezte, így ezek nem akadályozták céljaik megvalósítását.

2010. január 8.

Palánkos torna a sportcsarnokban

Hat csapat nevezett a hagyományos palánkos teremlabdarúgó tornára az elmúlt hétvégén, de a gyulaiak az utolsó pillanatban lemondták a részvételt. A miskolciak is csak néhány órás késéssel érkeztek, mert az útviszonyok nem voltak a legjobbak. Új sorsolás készült, így 2x20 perces mérkőzéseket játszhattak a csapatok. A döntő mérkőzésen az addigi pontveszteség nélkül álló két együttes, a Szegedi AK Boszorkányok NB II és a Szentesi FSC találkozott egymással. Végig szoros, és rendkívül izgalmas mérkőzésen 5-5-ös döntetlen született, és ez jobb gólkülönbség miatt, a szentesieknek kedvezett.

Csak gratulálni lehet a szentesi csapatnak, hiszen veretlenül lettek elsők a palánkos tornán. Ki kell emelni Üveges Kati gólerős, Csonka Szilvi csupaszív játékát, és Bacsa Annát (Pankát), aki a szó szoros értelmében a "hátán" vitte a csapatot. A döntőben a "kis" Szeged ellen sajnos már a csapat is elfogyott a sérülések miatt, de szerencsére sikerült kiharcolni a döntetlent.

Annyit érdemes megjegyezni, hogy a szentesi lányok fél éve még labdát se nagyon láttak, hiszen anyagi lehetőségeik messze alatta maradtak az elvártnak.
A torna végeredménye: 1. Szentesi FSC 10 pont, 2. Szegedi AK Boszorkányok NB II 10 pont, 3. Szegedi AK Boszorkányok futsal 6 pont, 4. Holcim SC Miskolc 3 pont, 5. Summers (Kaszaper) 0 pont.

A torna gólkirálynője: Zimányi Kovács Anikó (Szegedi AK Boszorkányok futsal) lett 18 góllal. A legtechnikásabb mezőnyjátékosnak Szolga Juditot (Szegedi AK Boszorkányok NB II), a torna legjobb kapusának Szabó Fruzsinát (Holcim SC Miskolc) választották.

(garai)

2010. január 8.

Évzárót tartottak a vízilabdások

Dr. Dömsödi Mihály, a Szentes Vízilabdázásáért 2006 Alapítvány elnöke volt a fő szervezője a hagyományos évzáró vacsorának, melyet a tisztiklubban tartottak nemrégiben. Az alapítvány három fő célt fogalmazott meg: az egyik a csapategység formálása, melynek egyik eszköze lehet, hogy nyilvántartják és megtartják egymás családi ünnepeit (például születés- és névnap). Ezen kívül fel szeretnék eleveníteni a Vízilabda Baráti Kört, és újszerű módon "Vízcsepp-jegy" kibocsátását tervezik. A jegy megvásárlásával bárki támogathatja a szentesi pólósokat.

Roppant fordulatos és ellentmondásos félév után vannak a Szentesi Vízilabda Klub csapatai. Az utánpótlásban és a női vízilabdában igen jó - mondhatni az elvárt, vagy a fölötti - szinten teljesítettek, a férfiak pedig a vártnál gyengébben - fogalmazott Madarász Mihály, a klub elnöke. A női csapat őszi elsőként indulhat a tavaszi fordulók elé, a férfiak pedig - enyhén szólva - nem az élmezőnyben végeztek. Az eddigi edző, Vass Sándor és a csapat között az egyensúly felbomlott, és egy érthetetlen eredmény után az edző lemondott, amit a vezetőség - egy későbbi jobb eredmény reményében - elfogadott. Ideiglenesen dr. Tóth Gyula mesteredző vállalta a csapat körüli teendőket.

Horváth Tamás, a férfiak csapatkapitánya szintén ellentmondásosnak értékelte az elmúlt időszakot, bár ha a megszerzett pontokat nézzük, akkor sokkal nem maradtak el a tervezettől. Egy olyan mérkőzés volt, ahol nagyon váratlan, negatív eredmény született, de volt olyan meccs is, amit váratlanul megnyertek.

Győri Eszter, a nők csapatkapitánya szerint titkos álmuk teljesült, hiszen amikor az ősszel nekiindultak a bajnokságnak - új edzővel és nagyrészt új játékosokkal - akkor még mindenki, ők maguk is "sötét lónak" képzelték a csapatot. A meccsek többségében magabiztosan hozták az elvárt eredményt, és a tavalyi bajnok ellen is volt esélyük a győzelemre. Tavaszra még jobban összeállnak, és remélhetőleg megőrzik ezt a helyet a bajnokság végéig.

G. I.

2010. január 8.

Börze

A Szentesi Művelődési Központ Díszmadártenyésztő szakköre díszmadár és kisállat börzét rendez január 10-én, vasárnap 7-11 óráig a Művelődési és Ifjúsági Házban (Tóth József utca 10-14.).

2010. január 8.

Pótfűtés

- Sorolj fel néhány állatot! - mondja a tanár az iskolában.
- Kutyuska, tehénke, disznóka.
- Jó, de nem kell mindig utána mondani a kicsinyítő képzőt!
- Macs, kecs, csir, puly.

2010. január 8.

Kis kukta

  • Kelkáposztás zöldségleves
  • Fűszeres tepsis burgonya
2010. január 8.

A bűnözők nem pihentek

A korábbi esztendőktől eltérően jóval több dolguk akadt a rendőröknek a két ünnep közötti időszakban. Mint ahogy azt a szentesi rendőrkapitányság bűnügyi osztályán megtudtuk, nagyon sok vagyon elleni bűncselekmény történt a 2009-es év utolsó napjaiban. Szerencsére egy-két esettől eltekintve az óesztendő utolsó napja - és az idei év első hajnala - békésen zajlott.

2010. január 8.

Színház az iskolában

Wass Albert, valamint erdélyi költők műveiből állított össze egy szép előadást a Nagykovácsi Nemzeti Színház. A színtársulat január 14-én Szentesen szerepel. A pályázattal nyert lehetőséget a Zsoldos Ferenc Középiskola, Szakiskola, valamint tagintézménye, a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola használja ki. A diákok délelőtt 10 órakor a Zsoldosban, délután 2 órakor pedig a Pollákban láthatják-hallhatják az előadást.

2010. január 8.

Kertbarátok

A Király István Kertbarát-kör tagjai január 11-én, hétfőn 18 órakor tartják össze-jövetelüket a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.

2010. január 8.

Családi események

Született: Horváth-Varga Péter és Pördi Andreának Gábor, Bónus Tamás és Pásztor Katalinnak Nóra Adél, Orosz Róbert Márk és Pap Karolinának Máté, Barta Gábor és Sós Gyöngyi Szilviának Balázs, Tajnai Krisztián László és Kékesi Ritának Balázs és Bence, Sajtos Zsolt és Csáki Anikónak Barbara Kitti, Ugrai Tamás és Számel Mariannak Balázs, Czuczi Lehel és Kis-Hajdú Anikónak Levente, Orosz László és Egyed Adriennek Viktória, Nana Mihály és Mezei Nóra Mártának Mihály, Boda András és Tarr Piroska Juliannának Balázs, Dunai Zoltán és Bari Anikónak Anikó, Őze Zoltán József és Lakos Gabriellának Dániel, Hajdú Tamás Ferenc és Kozák Krisztinának Izabella, Bori László és Kocsis Beátának Bianka Teréz nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Donka Gábor és Berki Anett, Földi Olivér és Fekete-Nagy Borbála.

Elhunyt: Kádár Mihály, Dóró János Antalné Bottyán Veronika, Csík Tamásné Bodnár Etelka Sára, Kiss Pálné Bodnár Etelka Sára, Kormányos László, Szabó Jánosné Peszegi Erzsébet, Pető Józsefné Tamás Katalin, Varga Sándorné Gyurkó Etelka, Kátai-Urbán István, Lőrincz Józsefné, Pap Tibor.