2009. október 22.

Negyvenéves a Gallasz Béla sakk emlékverseny

Október l7-én a Spartacus SK által rendezték meg a Gallasz Béla sakk emlékversenyt, amelyet l969 óta minden évben megtartanak.

Kőhalminé Forrai Julianna köszöntötte a megjelent gyerekeket, a kísérő nevelőket, szülőket, vendégeket. A megnyitón bemutatkozott a sakk szakosztály új vezetője, Fábián Nagy Sándor is. Mint minden évben, most is itt volt Gallasz Béla leánya, Szíváné Gallasz Mária. A gyerekeknek csokival kedveskedett és jó versenyzést kívánt nekik.

A megnyitó beszédet hagyományosan Oltyán Lajos ny. igazgató mondta, aki kezdettől fogva nagyon fontosnak tartotta ezt a versenyt. Sokat segített azzal, hogy 25 évvel ezelőtt helyet adott a Klauzál G. Ált. Iskolában ennek a rendezvénynek, s azóta is itt tarthatják meg.

Beszédében - a kezdetekről - kiemelte, hogy 1969-ben Gallasz Béla halálának 10 éves évfordulója alkalmából határozták el, hogy a kiváló sakkozó emlékére versenyt rendeznek.

Azután már minden évben, vagyis 40 éve mindig megtartották. Megköszönte mindazoknak, akik közreműködtek ebben és ápolják ezt a hagyományt. Így elsősorban dr. Makay Andornak és Kőhalminé tanárnőnek, valamint azoknak az iskoláknak, amelyek résztvevői és segítői ennek a munkának.

Gallasz Bélára emlékezve szólt arról, hogy nemcsak kiváló sakkozó volt, hanem iskolát teremtett, számos fiatalt és felnőttet szoktatott rá a sakkozásra. Felismerte a tehetségeket, az érdeklődő gyerekeket magával vitte a sportkör sakk szakosztályába és tanította őket.

A megnyitó után 36 gyerek foglalta el a helyét a tábláknál és kezdetét vette a küzdelem, amely három órán át tartott.

Délben az eredményhirdetésre sorakoztak fel, ahol Szirbik Imre polgármester úr adta át a díjakat. Az érmeket a Klauzál DSE vette, a szép és értékes könyvekkel a polgármesteri hivatal támogatta a versenyt. A művelődési központtól pedig mozijegyet kaptak az eredményesen játszó versenyzők.

A legjobb eredmények a következők: I-II. korcs. lányok: 1.Cseh Nóra (Csépa), 2. Fejes Andrea (Klauzál ált. isk.). III-IV.: 1. Csókási Dzsenifer (Fábiánsebestyén), 2. Turák Lejla (Petőfi), 3. Szepesi Nikolett (Csépa).

I -II. korcs. fiúk: l. Török Sándor (Koszta), 2. Márté Mihály (Kiss Bálint), 3. Pillár Richárd (Csépa). III-IV.: l. Koplándi Péter (Kiss Bálint), 2. Balogh Lajos (Klauzál), 3. Velő Norbert (Csépa).

Kőhalminé Forrai Julianna