2009. október 9.

A néptánc, mint a nevelés (egyik) eszköze

Bartuczné Kosztolányi Edit a szentesi - volt Farkas Antal utcai - Kincskereső óvoda óvónője fantáziát lát abban, hogy óvodai munkája során a lurkók gondolatvilágában a néphagyományok szeretetét és tiszteletét ültesse el. Vele a Petőfi Sándor iskolában szerettették meg a népdalokat. Évekkel ezelőtt Bagi Ferenc néptánc-oktató tartott foglalkozásokat az óvodájukban, és ezek az alkalmak - néptánc, népi játékok - a gyermekekben is mély nyomokat hagytak, és észrevehetően hatottak fejlődésükre. Ezt alapul véve döntött úgy Bartuczné Edit óvó néni, hogy a 7 évente kötetező pedagógus-továbbképzés keretei között, - másoddiplomaként - Szarvason elvégzi "A gyermektánc az óvodában" szakvizsgás képzést. Olyan szakmai továbbképzésben szeretett volna részt venni, ami személyesen is érdekli, a munkájában hasznosítani tudja, és a gyerekek fejlődését is segíti.

Az elsajátított tudást szeretné az óvodai-nevelési oktatási programba foglalni, hiszen a gyerekek, az életkorukból adódóan nagyon érdeklődőek, mozgékonyak és egy-egy érdekes foglalkozással lehet őket fegyelmezni anélkül, hogy ez valamilyen stresszes behatást váltana ki náluk. A népdaléneklés, a néptánc, a népi gyermekjátékok alkalmasak arra, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsék, a figyelmüket lekössék, és kialakítsanak bennük egy szabályrendszert, a közösséghez való tartozás érzését. A mai világban, a népi kultúra megismerésének egyik lehetősége a néptánc és népdaltanulás.

A néptánc jó néhány hagyományos gyermekjáték alapelemeit is tartalmazza, ezek az alapformák, lépések, forgások, stb. a gyerekek fantáziavilágában játékká módosultak. A foglalkozások tervezése - a népi játékok, körjátékok, stb. - is erre épít, hiszen az ilyen korú gyerekekkel még nem lehet hoszszú vagy bonyolult koreográfiákat betanítani. A páros forgás, a csárdás lépései, a "búj, búj zöldág" és az egyszerű lépések alkalmasak arra, hogy a gyerekekben kialakuljon egyfajta fegyelem. Az éneknek, a zenének és a táncnak van az egyik legnagyobb közösségformáló ereje. A vegyes csoportban még nagyobb jelentősége van ennek, hiszen a nagyobbacskák - mintegy anyáskodva - tanítják a kisebbeket. Az is megfigyelhető, hogy a gyerekek szabadidejükben szívesen játszanak olyan játékokat, amelyeket a foglalkozáson már tanultak.

A népi kultúra ismereteinek elsajátítására, a hagyományok tiszteletére ez a korosztály a legfogékonyabb. A gyerekek az itt megszerzett tudást hazaviszik, és nem fogják elfelejteni, megőrzik ezeket az értékeket. Az elsajátított és megszerzett tudást tovább is fejleszthetik, hiszen ebből az óvodából a legtöbb gyermek a Szent Erzsébet és a Petőfi Sándor iskolába kerül, ahol van lehetőség ezeknek az alapismereteknek a magasabb szintű művelésére.

A szülők is támogatják ezt a tevékenységet, aminek van még egy "hozadéka" is: a különböző ünnepségeken szereplő gyermekeikre minden szülő nagyon büszke.

Kép és szöveg:
Garai Sz. Imre