2009. szeptember 4.

A román csapatok kiverése

90 éve történt - Idegen katonai megszállás Szentesen (II.)

Harcok a Szentes-Csongrád közötti tiszai hídfőnél (1919)A francia, cseh és román csapatok további előrenyomulásának megakadályozása érdekében a Budapesti Munkástanács és a Forradalmi Kormányzótanács 1919. május 2-án határozatot hozott a munkások mozgósításáról és fölfegyverzéséről. Az elkövetkező napokban mintegy 44 ezer munkás állt be a Vörös Hadseregbe, amely megkezdte ellentámadását a salgótarjáni arcvonalon a csehek ellen, és hamarosan elfoglalta Szécsényt, majd Füleket. Május végére ismét magyar kézre került Miskolc, Putnok, Losonc, az Ipolyság, Szikszó, Rimaszombat és Edelény. Június elején a Vörös Hadsereg sikeresen elvágta egymástól a cseh és a román hadsereget; egész hosszában átlépte az Ipolyt; elfoglalta Lévát, Szerencset, majd Érsekújvárt, Tokajt, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Kassát, Korponát, Selmecbányát, Zólyomot, Rozsnyót és Bártfát.

Clemenceau, a párizsi békekonferencia elnöke, június 7-én jegyzéket intézett a Forradalmi Kormányzótanácshoz, amelyben a cseh hadsereg elleni hadműveletek azonnali beszüntetését és a demarkációs vonalra való visszavonulást követelte. Kun Béla külügyi népbiztos távirati úton válaszolt, amelynek lényege: a Tanácsköztársaság önvédelmi harcot folytat a belgrádi fegyverszüneti egyezmény megsértése miatt; kész a harcot beszüntetni, ha az érdekelt államok Bécsben összeülnek fegyverszünet megkötésére. Az újabb Clemenceau-jegyzék kijelölte Magyarország új határait, amelyek északon és keleten megegyeztek a későbbi trianoni békében meghúzott határral; egyben felszólította a Forradalmi Kormányzótanácsot, hogy csapatait legkésőbb június 19-ig vonja vissza a jegyzékben kijelölt határvonal mögé. Ennek fejében ígéretet tett arra, hogy a román csapatokat kivonják a Tiszántúlról. Amint ismert, a Tanácsok Országos Gyűlése elfogadta a Clemenceau-jegyzék föltételeit; a Vörös Hadsereg pedig megkezdte visszavonulását a felvidéki arcvonalon.

Azóta tudjuk, hogy nem szabadott volna hinni a nagyhatalmi ígéreteknek. A magyar fél állta a szavát, a "győztes" fél nem. A román kormány ugyanis jegyzékben közölte Clemenceau-val, hogy a román hadsereg csak akkor üríti ki a Tiszántúlt, ha a Vörös Hadsereget leszerelik. Válaszként a vidéki városokban megkezdődött a munkásezredek szervezése; a külügyi népbiztos pedig követelte a román hadsereg Tiszántúlról való visszavonulását. Clemenceau válaszként közölte a magyar kormánnyal, hogy amíg a fegyverszüneti szerződést be nem tarja, a békekonferencia nem tárgyalhat Magyarországgal. A román hadsereg fegyverszünetet sértő sorozatos támadásait természetesen figyelmen kívül hagyták.

Ezalatt Szentesen egy Jovin nevű román kormánybiztos irányításával jelentős rekvirálások folytak. A 15. beszerző osztag katonái főleg gabona- és lisztkészleteket, állatokat és gazdasági felszereléseket foglaltak le, jobbára térítés és elismervény nélkül.

A diplomáciai megoldás csődjét látva, 1919. július 20-án a Vörös Hadsereg általános támadást indított a tiszai arcvonalon: alakulatai Tokajnál, Szolnoknál és Csongrádtól délre átkeltek a Tiszán. A következő napon az I. hadtest 2. hadosztálya - amelyben több száz szentesi is szolgált - koncentrikus támadással megfutamította a románokat, felszabadítva Szentest, Szegvárt és Mindszentet.

Jócsák Kálmán volt kormánybiztos-főispán, megyei direktóriumi tag emlékirataiban így örökítette meg a tiszai átkelés eseményeit: "(Július 20-án) reggel 7 óra tájban csongrádi oldalon a tüzérség megkezdte a túlsó part ágyútűz alá vételét mintegy 10-12 km hosszúságban. Előbb csak egyes ütegek szólaltak meg itt-ott. Azonban mindig gyorsabb és gyorsabb lett a tüzelési tempó, végül valóságos gyorstüzeléssé alakult át, amelyben vészesen sivítottak bele a 30 és feles üteg lövegei. Másnap Csongrád-Szentes között annyira haladt a Vörös Hadsereg átkelése, hogy a déli órákban már - az annyira, amennyire helyreállított vashídon - a csongrádi oldalon álló tüzérség nyaktörő vállalkozással átkelt, s a szentesi oldalon állította fel ütegeit, hogy a Szentes és Szegvár közötti részen megálló román csapatokat további visszavonulásra serkentse. A Tisza-híd és Szentes közötti út közepétől már a lakosság nagy tömege fogadott bennünket a városon kívül, ünneplő ruhában és virágokkal. A szentesi városháza előtt a lakosság ezrei vártak és fogadtak bennünket, le nem írható lelkesedéssel. A szónoki emelvény a városháza erkélye volt, innen beszéltek a toborzók. Szavaiknak nyomatékot adott az ágyú és gépfegyvertűz." Jócsák emlékirata szerint a nagygyűlést követően több mint 2000-en jelentkeztek a Vörös Hadseregbe.

A város és környéke az elkövetkező napokban hadszíntérré vált. Amint ismert, a tiszai offenzíva árulás következtében összeomlott. A szentesi tiszai hídfő a román túlerő miatt július 25-én elesett, a hídfő védői a Tisza jobb partjára vonultak viszsza. Szentest ismét megszállták az 1. vadász- és a 18. erdélyi hadosztály alakulatai. Másnap brutális kegyetlenséggel kivégezték Árvai Bálint cipészt, a szentesi szociáldemokrata munkásság elismert vezetőjét. A megtorlás, fosztogatás hónapokon át tartott. A november-decemberi rekvirálások során pl. elszállítottak Szentesről 3116 db állatot (633 lovat, 753 sertést, 805 juhot, 942 szarvasmarhát), valamint 264 vagon terményt (árpát, zabot, kukoricát, búzát). A pusztításnak és szabad rablásnak majd csak 1920. március elején szakadt vége, a román csapatok kivonulásával.

Labádi Lajos