Derzsi Kovács Jenő emlékére

"Gyerëkëk, lësz-ë csënd!"

Kettős évforduló késztet bennünket az emlékezésre. Derzsi Kovács Jenő, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára 1969. április 12-én, tehát 40 éve hunyt el, és 1889. május 16-án, 120 éve született.

A tanár úr családi szálakkal kötődött a szentesi gimnáziumhoz. Anyai nagyapja, Zolnay Károly hosszú időn át volt a szentesi gimnázium iskolateremtő igazgatója, apja, Derzsi Kovács Ferenc pedig az intézmény tanára.

Gimnáziumi tanulmányait Szentesen, egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte. Szaktárgyai: természetrajz (biológia), vegytan (kémia) és földrajz. Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan zenei tanulmányokat is folytatott (összehangzattan, hangszerelés, zongora). A szentesi gimnáziumnak 1913-tól közel fél évszázadon át volt tanára.

Igényes, de nem igazán szigorú tanárként őrzi őt a diákemlékezet. Érdekes, figyelmet ébren tartó, az adott témához kapcsolódó, a mindennapi élet jelenségeire is kitekintő ismeretanyagot tudott átadni. Érdeklődőbb tanítványait munkáltató feladatokkal is megbízta, ezzel nem egyszer pályaválasztásukat is motiválta. Ha mégis rakoncátlankodtunk az óráin, a szentesi tájnyelv jellegzetes zárt ë-hangját használva: "Gyerëkëk, lësz-ë csënd!" felhívással igyekezett rendet teremteni az osztályban. (Ne feledjük, a nyolc osztályos gimnáziumban 10-18 éves korig találkozott a tanulóifjúsággal.)

Világos magyarázatai folytán már az órán elsajátítható volt a tananyag. A virágszerkezetet például a petúnia virágán tanította. Táblai, színes krétákkal készített rajzán (kitűnően rajzolt) jól áttekinthető volt az egész virágszerkezet.

Elmondható róla, hogy - nyilván a családban kapott példák nyomán - az ismeretátadás szándéka az iskolában és az iskolán kívül is jellemezte őt.

Tevékeny részt vállalt Szentes kulturális életében. A városi zenekarnak, a gimnáziumi cserkész zenekarnak és a gimnáziumi énekkarnak éveken át volt karnagya. A szentesi tanyavilágban népdalokat gyűjtött és zeneszerzéssel is foglalkozott, szerzeményeivel díjakat nyert. A szegedi tankerületnek 1937-től az énektanítás szakfelügyelője volt. Foglalkoztatták a népi hangszerek (duda, tekerőlant). Népmesékből, népdalokból, népballadákból összeállított műsorokat rendezett. Szombatonként pedig az utolsó óra után a kémiai előadóban harmónium segítségével népdalokat, többek között az általa gyűjtött szentesi népdalokat tanította fakultatív résztvevőknek. (Tele volt a kémiai előadó.)

Lényét így összegezhetjük: sokoldalúan művelt professzor volt néptanítói ambíciókkal.

Világszemléletéről is vallanak azok a sorok, melyek a Szentesi Napló 1939-es karácsonyi számában jelentek meg.

"A magyar nép nagy önállóságának és művészi alakító erejének lehet köszönni, hogy ezer esztendő küzdelmei, szenvedési, török, tatár, osztrák pusztításai nem tudták megsemmisíteni a nép ősi zenéjét, és a sok-sok idegen hatás nem lett végzetes a nótájára. Sajnos, a legnagyobb veszedelem talán most fenyegeti a nép dalait, amikor a rádió hullámai a legkisebb faluba, tanyába is elviszik a modern élet zenéjét, a dzsessz hangzavarát, a filmeknek, operetteknek a mi vérünktől idegen muzsikáját, és az egyszerű ember füle hozzászokik a műzene fordulataihoz. Örök kár lenne, ha feledésbe mennének a szép, évszázadokon át fennmaradt dalok, mert két nagy értékünk van, amelynek az alapjait még az ázsiai őshazából hoztuk: az egyik a magyar nyelv, a másik a parasztnóta."

Jókai szerint: "A színész kettős sírban nyugszik, egyik a föld, a másik a feledés." Igaz ez a több ezer tanítványt útra bocsátó pedagógusra is. Derzsi Kovács Jenő bácsi szerény, sokrétű tudást átadó személye halála után negyven évvel is élő emlékezetünkben.

Egykor volt tanítványai nevében

Bucsány György