"A magyar haza szívében"

125 éve történt - Madame Adam francia írónő Szentesen (II.)

A Széchenyi "kongó" útAdam asszony feledhetetlen élményekkel feltöltődve hagyta el éjjel 11-kor a tiszteletére rögtönzött bankettet. Másnapi programjában a tiszai halászat megtekintése szerepelt, de a kellemetlen időjárás miatt csak az újonnan elkészült Széchenyi kongó utat (ma Csongrádi út), valamint a Tisza mentén emelkedő hatalmas védőgátakat nézte meg barátaival. A rövidített kirándulás után búcsúebéd következett Kiss Zsigmond vendégszerető házánál, majd megköszönve a város szíves fogadtatását, továbbutazott Szegedre.

A "jó francia asszony" - ahogyan a szentesiek Madame Adamot egymás között emlegették - látogatása sokáig kiemelt beszédtéma maradt a városban. A Szentesi Lap és a Szentes és Vidéke című újságok terjedelmes írásokat közöltek az írónő életéről és munkásságáról, szentesi fogadtatásáról. Horváth Gyula kormánybiztos tárcacikket írt Adam aszszony az Alföldön címen, egy másik írás pedig a Század legnagyobb asszonyaként emlegette Juliette Lambert. Hegedűs Vilmos fényképész képsorozatot készített a látogatás emlékére, Joó Károly református orgonista-kántor pedig Tisza-parti dal címen egy szép dalt komponált, és díszes kottaborítóval elküldte az írónőnek Franciaországba. Egyik titkos hódolója Nemo álnéven 11 versszakos költeményt írt Adam asszonyhoz, amelyet a helyi lapban tett közzé.

A szeretet és ragaszkodás hőfoka tovább nőtt, amikor kiderült, hogy Madame Adam útleírást készített magyarországi benyomásairól és élményeiről, és azt La Patrie Hongroise (A magyarok hazája) címen közölt az általa szerkesztett Nouvelle Revue kéthetenként megjelenő folyóiratban. Külön fejezetben számolt be a szentesi fogadtatásáról, amelynek címe: A magyar haza szívében. Az 1884 őszén megjelent mű első kizárólagos magyar fordítási jogát a Nemzet c. fővárosi lap szerezte meg; ennek nyomán közlünk részleteket a Szentesről írt fejezetből.

"Mikor Szentesre értünk, a polgármester (helyesen: az alispán) egy küldöttség kíséretében már jó ideje várakozott rám és barátaimra. Francia és magyar zászlókkal díszített kocsikon jöttek, és végtelenül sajnálták, hogy ilyen időben érkeztünk. A hozzám idézett első szavaknál éreztem, mennyire sajnálták, hogy ilyen esős időben látom az Alföldet, holott szerették volna, hogy aranyos verőfényben jöjjek, mikor érett a gabona, és virágok lepik el a pusztát.

A küldöttség kocsijai előre mentek és bejelentettek bennünket, úgyhogy a házkapukban, az ablakokban, az utcákban, a tereken együtt láthattam mindazokat, akik a 30 ezer lakosú városban vannak, azaz az egész lakosságot, és hogy a szép "éljen" kiáltással fogadnak.

Megérkezésem estélyén fáklyásmenet világította be az utcákat. A menet megállt Kissné asszony ablakai előtt és kikiáltott, hogy hallgassam meg a következő beszédet: Eljöttünk azzal a forró szeretettel, azzal az áhítatos tisztelettel, melyet a magyar haza minden fia táplál a nagy francia nemzet iránt, hogy istenhozottat mondjunk egy francia nőnek, aki Magyarország barátnéja. A fáklyászene távozása után egy bizottság, mely aznap reggel alakult és este 400 terítékű lakomát rendezett tiszteletemre, óriási csokrot nyújtott át., mely kék, fehér és piros jácintokból állott. Nyilvános helyen valék, de azért mégis a családok fogadtak; a nők és fiatal lányok ott ültek férjeik és fivéreik mellett.

Legjobban feltűntek nekem a fiatal lányok és asszonyok, akik Szentesen féltékenyen megőrizték a nemzeti jelleget, a vonzó és mégis büszke arckifejezést, mely szenvedélyt és tiszteletet gerjeszt.

A lakoma után barátaim bevezetnek egy terembe, ahol negyven fiatal pár magyar ruhában járja a csárdást. Szemkápráztató látvány ez.

A népszerűség, mondják barátaim, itt oly lelkesedésben nyilvánul, oly megragadó, lázba ejtő, mámorító meglepetéseket hoz, mint sehol másutt; de viszont a népszerűtlenség borzasztó."

Labádi Lajos