Az írófejedelem és a pénzügyminiszter legyőzője

Százhuszonöt éve hunyt el László Imre országgyűlési képviselő

Az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezést követően a legizgalmasabb belpolitikai eseménynek az 1869. évi országgyűlési képviselőválasztás számított. A választási küzdelemben résztvevő pártok a kiegyezéssel kapcsolatos közjogi állásfoglalásuk szerint különültek el egymástól. A kormánypárttá  vált Deák-párt magába foglalta mindazokat, akik elfogadták a kiegyezés adott formáját; annak fenntartását és védelmét tekintették legfőbb politikai feladatuknak.

A Balközép-párt elvileg helyeselte a kiegyezés megkötését, de hangot adott a kiegyezés adott formájával szembeni elégedetlenségének, és főként a magyar önállóság tényleges biztosításával kapcsolatos bizalmatlanságának. A szélsőbaloldalt képező 48-as párt ellenezte a kiegyezést; programjában Magyarország függetlenségéért, az önálló hadügy, külügy és pénzügy megteremtéséért szállt síkra. Célul tűzte ki az 1848. évi törvények teljes visszaállítását. Tömegbázisa elsősorban a jobbágy-felszabadítóként tisztelt Kossuth Lajost követő mezővárosi parasztság, a függetlenségi eszméket magáénak valló vidéki értelmiség és kézműves kispolgárság soraiból került ki.

A helyi 48-as párt az emigrációban élő Kossuth Lajost kiáltotta ki jelöltjének, amelyhez csatlakozott a Balközép-párt is. A Deák-párt ugyan saját jelöltet állított Csengery Imre személyében, valódi küzdelemre mégsem került sor, mivel a szentesiek közfelkiáltással Kossuth Lajost választották meg országgyűlési képviselőjüknek. Az ismert okok miatt a Turinban élő Kossuth nem fogadta el a szentesi mandátumot, ezért a képviselőház elnöksége pótválasztás megtartását rendelte el.

A választás ezúttal izgalmasabbnak ígérkezett, ugyanis valamennyi párt önálló jelölttel vetette magát a küzdelembe. A Deák-párt egy Szeghő József nevű jómódú budapesti lakost léptetett fel, aki a vasútépítés ígéretével és erőteljes vesztegetéssel igyekezett híveket toborozni. A Balközép-párt színeiben Horváth Ferenc szentesi főkapitány (volt 1848. évi népképviselő) indult el, remélve, hogy az idegen jelöltekkel szemben többséget szerezhet. A 48-as párt Irányi Dániel ajánlatára László Imrét, az országos 48-as párt egyik alapítóját és vezetőjét kiáltotta ki jelöltjének.

A Szentesen addig ismeretlen férfiúról tudni kell, hogy 1810-ben született a Szilágyságban, a volt Közép-Szolnok vármegyei Szakácsiban. Egyes feljegyzések szerint tanulmányait Sárospatakon, Debrecenben és Kolozsváron végezte, majd ügyvédi vizsgát tett. Alig 24 éves, amikor bekapcsolódott a politikai közéletbe. Báró Wesselényi Miklós magával vitte az 1834/35. évi erdélyi országgyűlésre, ahol a szabadelvű párt népszerű vezérének titkáraként működött. A szokást követve, megyei hivatali pályára lépett Közép-Szolnokban: előbb tiszteletbeli aljegyző, 1841/43-ban diétai követ és táblabíró, 1841- 45 között pedig alszolgabíró.

1848 nyarán a vármegyei középponti választmány tagjaként kivette részét az első népképviseleti megyei és törvényhozási testületek megválasztásának előkészítéséből. A tasnádi választókerület képviselőjeként részt vett az első népképviseleti országgyűlés munkájában, majd a csatatérre ment. A szabadságharc leverése után éveken át bujdosott; utóbb Szatmár megyei birtokain gazdálkodott. 1861-ben ismét képviselő lett, és a gróf Teleki László vezette Határozati Párthoz csatlakozott. 1865-ben is képviselővé választották a tasnádi kerületben. 1867-ben a kiegyezési törvények ellen szavazott, s egyike volt a Ferenc József koronázását bojkottáló "cinkotai heteknek". 1868 áprilisában az 1848-as Párt 14 alapító képviselője között szerepelt; s őt választották az új párt elnökévé.

László Imre 1869. június 5-én Szentesre érkezett, s másnap megtartotta programbeszédét. A sikeres nagygyűlés után szinte mindenki biztosra vette a 48-as jelölt győzelmét. A Deák-párt jelöltje időközben visszalépett, így a június 10-én megtartott pótválasztáson csak a balközép és a szélsőbal jelöltje állt szemben egymással. László Imre 48-as jelölt elsöprő győzelmet aratott. A reá leadott 907 szavazattal szemben Horváth Ferencnek csak 287 szavazatot sikerült szereznie.
Mivel ekkoriban 3 évig tartott egy parlamenti ciklus, 1872-ben ismét választásokra készülődtek a pártok. Elsőként a 48-as párt bontott zászlót. Április 13-án a városba látogatott László Imre és Madarász József, a párt kiemelkedő országos vezetői, s a következő napon László Imre beszámolt 3 éves képviselői működéséről. Már ekkor biztosra lehetett venni, hogy a párt ismét őt fogja jelöltként indítani.

Ezúttal keményebb küzdelemre volt kilátás, ugyanis a helybeli Deák-párt Kerkápoly Károly pénzügyminisztert, a Balközép-párt pedig az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb emberét, Jókai Mórt léptette fel jelöltként. A választásra június 24-én került sor a város közházánál. Igen hamar kitűnt, hogy a Deák-párt és a Balközép-párt nem veheti fel a versenyt a 48-as párttal. Az aktivitást jelzi, hogy a választásra jogosult 1898 polgár közül 1726 (91%) leadta szavazatát. A szavazatok az alábbiak szerint oszlottak meg a jelöltek között: László Imre 1110 szavazat, Jókai Mór 398 szavazat, Kerkápoly Károly 218 szavazat. A 48-as párt tehát elsöprő győzelmet aratott.

Az elkövetkező időszakban a csurgói, majd pedig a zilahi kerületet képviselte a parlamentben. 1884. február 12-én hunyt el; a szilágysági Szakácsiban helyezték örök nyugalomra. Leghűbb barátja - Madarász József - "a magyar függetlenség egyik legtántoríthatatlanabb hívének" nevezte.

Labádi Lajos